2024. december 21. szombat Tamás

A szövetkezet mindig fizet

Agro Napló
A francia és a magyar állattartás között nincs akkora különbség, mint ami az értékesítésben tapasztalható. Ezt észrevételezték fiatal magyar gazdák Franciaországban. A nagy múltú ALOTIS szövetkezet (Belleville) ugyanis a gall gazdák állatait átveszi, és akkor is megkapják a termelők a pénzt, ha a felvásárló nem fizet a szövetkezetnek.

 

Nem csoda, hiszen a közös kasszában évtizedek óta gyűlik a pénz.



Negyven éve mindössze hatvanan alapították a szövetkezetet. Az elmúlt évtizedekben a szervezet kinőtte magát, hiszen ma már ezer taggal működik. A szövetkezet célja, hogy összefogja a termelőket, de részt vesznek a feldolgozás utáni értékesítésben is. Minden gazda maga határoz arról, hogy akar-e csatlakozni hozzájuk.



- Szarvasmarha, juh és sertéstenyésztéssel foglalkoznak a tagjaink - mondja a szövetkezet igazgatója, Watrin Gilbert. - Vannak munkatársaink, akiknek az a feladata, hogy az előállított termékeinket értékesítsék, de közreműködnek a pályázatok készítésében, és tenyésztési tanácsokkal is szolgálnak. Főként bárányok, borjak és malacok feldolgozásával foglalkozunk. A földrajzi elhelyezkedésünket tekintve a tagjaink 3 megye területén élnek.



A szövetkezet a piaci helyzetet figyelembe véve minden héten meghatározza az egy hétig érvényes garantált felvásárlási árat, és azt közzé is teszik a sajtóban. Így minden termelő maga dönti el, hogy annyiért leadja-e az állatot. Ha igen, akkor a szövetkezet megszervezi a szállítást, és azt, hogy a térség három vágóhídja közül hová kerüljön a jószág. Az nem fordulhat elő, hogy a termelő nem jut hozzá a pénzéhez, mert ha a felvásárló adós is marad a vételárral, a szervezet kártalanítja. A rendszer eredményességéről mindent elmond, hogy az alapítás óta minden évet pozitív eredménnyel zártak. Tavaly 155 ezer eurós, vagyis több mint 40 millió forintos nyereséget könyveltek el.



Az egyik meglátogatott sertéstelep 35 kilométerre van a szövetkezet központjától. A szigorú állategészségügyi előírások miatt itt mindenkinek kék védőruhát és maszkot kell húzni, csak azután indulhat a bejárás.



- Négy tulajdonosa van a cégünknek, amit 1993-ban alapítottunk zöldmezős beruházással - tájékoztat Jean-Baptiste Carlu (Nouillonpont). - A telepen 400 anyakocát nevelünk. A környező földek is a mi tulajdonunkban vannak. A sertéseket részben a helyben termelt gabonával etetjük, de kénytelenek vagyunk vásárolni is. A gabonát kiegészítőkkel és vitaminokkal keverjük össze.



Évente 7500 sertést értékesítenek a szövetkezeten keresztül. A fiatal gazdálkodók támogatása itt is magától értetődik.



- Nemrég, 2008-ban csatlakozott hozzánk két fiatal agrárszakember, akik évek óta itt dolgoznak. Őket azért vettük fel, mert egyik alapító társunk nyugdíjba ment. Mindketten jól dolgoznak, és az a távlati célunk, hogy valamikor ők vegyék át a sertéstelep irányítását.



Franciaországban évente 25 millió sertést állítanak elő, a legnagyobb vetélytársnak a németek számítanak 42 millióval. A felvásárlási árak nem sokban különböznek a két országban, Franciaországban viszont drágábban lehet megvenni a húst a boltokban.



A franciaországi tapasztalatokról a maglócai Horváth Emőkét kérdeztük.



- Tulajdonképpen, azért jöttünk el az öcsémmel, hogy megnézzük, mi az, amivel többet tudnak, illetve rendszerben mennyiben különbözik a magyar és a francia. A termelési eredményeket illetően nem láttam különbséget, megkérdeztük a gazdát, hasonló eredményekkel dolgoznak, mint mi, odahaza. A leválasztott malac itt is 12, a termékenyülés 86 százalékos.



A magyar gazdák a tartási technológiában sem tapasztaltak újdonságot, és a takarmányozást is a hazaihoz hasonlóan oldják meg a franciák. A kialakult értékesítési rendszer viszont mindenki szerint követésre méltó.

Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/a_szovetkezet_mindig_fizet_

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?