Luca Zaia mezőgazdasági miniszter nem adja meg magát, azonnal kijelentette, hogy tovább kíván harcolni és minden szinten és fórumon fellebbezni fog a döntés ellen. „Az igazi kihívás a nyomon követhetőség és az eredetvédelem. Nem szabad a vetőmagvakat a multinacionális cégeknek átengedni” hangoztatta.
Az Államtanács ítélete a Futuragra („Jövő Mezőgazdasága”) szövetséghez tartozó 400 gazda által a GMO kukorica termesztésének lehetővé tételét kérvényező beadványára született. Az Államtanács a érvelése a következő: a tartományok nem vesznek részt az engedélyezési eljárásban, ami teljes egészében állami kompetenciába tartozik. Tehát, egy GMO vetőmag európai katalógusba történő felvétele, - ami azt jelenti, hogy megfelel a biztonsági követelményeknek -, érvényes valamennyi EU tagországban. A GMO növények termesztésének engedélyezésére vonatkozó kötelezettséget nem függeszti fel az a tény, hogy tartományi szintű koegzisztenciára vonatkozó szabályozás még várat magára (erről bővebben a 2010. január 28-i „Újranyitották a GMO vitát Olaszországban” című cikkben) A felsorolt pontok alapján a bírák 90 napban határozták meg a mezőgazdasági minisztérium engedélykiadásának határidejét. A határozatot egyébként a Régiók Tanácsának elnapolására vonatkozó döntése után, gyakorlatilag arra „válaszként” hozták meg.
A pereskedés 2006-ban kezdődött, amikor a Futuragra elnökhelyettese, egy friuli kukoricatermesztő megelégelte a bizonytalanságot és elmarasztalta Olaszországot, amiért "megtiltja az európai katalógusba bejegyzett GMO kukorica termelését". Első körben, a közigazgatási bíróságon a termelők elvesztették a pert, mert a bíráskodók elfogadták a mezőgazdasági minisztérium azon érvelését, hogy amíg nincsenek meg a tartományi jogszabályok a koegzisztenciáról, addig nem adja ki az engedélyt. Ezután fellebbeztek a termelők az Államtanácsnál, ahol az előbb ismertetett döntés született.
A Confagricoltura elnöke, Federico Vecchioni (aki évek óta a GMO lobbi élére állt, és lépten nyomon pro-GMO elveit hangoztatja) szerint „véget ért az a paradox állapot Olaszországban, mely megengedte az GMO kukorica és szója importját és az azokból származó termékek felhasználását, ugyanakkor megtiltotta a termelőknek az innovációhoz férést. Olaszország kukoricatermelése 9 millió tonna, szójatermelése kb. 500 ezer tonna, míg az összkereslet kukoricából 11,2 millió tonna, szójából pedig 2,2 millió tonna. Tehát a szójának kb. 80%-át importálja, melynek nagy része Dél-Amerikából származó GMO szója, a kukoricából pedig 15%-ban szorul importra.” Zaia korábbi (január végi) sajtótájékoztatóján a kukoricára vonatkozóan hasonló adatokat ismertetett, de a szója kereslettel kapcsolatban azt mondta, hogy Olaszország gyakorlatilag önellátó. A különbség „csak” az, hogy Zaia a GMO mentes szójáról, Vecchioni pedig az összes szója felhasználásról beszélt.
Luca Zaia mezőgazdasági miniszter kétli, hogy a GMO vetőmagvak irányváltoztatást hoznának. A miniszter lehetetlennek véli a GMO növények termesztését a koegzisztenciát szabályozó jogszabályok megléte nélkül, melyeket viszont csak a tartományokkal való egyeztetéssel lehet kidolgozni.
Sergio Marini, a Coldiretti agrár érdekvédelmi szervezet elnöke kijelentette, hogy az engedélyezés esetén népszavazást kezdeményeznek, „hogy megvédjék az állampolgárok és a gazdák azon sérthetetlen jogát, hogy az ország területét GMO-mentesnek megőrizzék”.
A CIA, harmadik nagy agrár érdekvédelmi szövetség elnöke, Giuseppe Politi szerint az Államtanács döntése elhamarkodott és az olasz polgárok által kinyilvánított akarattal ellentétes (Egy mostani felmérés szerint az olaszok 74%-a utasítja el a GMO termékeket).
Az Államtanács munkájában a tartományok nem vesznek részt, ezért ezek most jogaikat követelik a döntéshozatalban. GMO ellenes pajzs életre hívását és a már kidolgozott, a tartományok irányelveit tartalmazó dokumentum elfogadását sürgetik.
________________________________________
[1] Az Államtanács (olaszul Consiglio di Stato) egy jogi-közigazgatási tanácsadó testület, és a közigazgatás jogszerű működését hivatott biztosítani Olaszországban. A tanács valamennyi közigazgatási hatóság törvényes felügyeletében illetékes, kivéve, ha valamelyik hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, ebben az esetben a polgári jog szabályai lépnek érvénybe.
Dr Hamar Balázs
Forrás: www.fvm.hu