Nagyon kemény tél után vagyunk. A tavasz egy kicsit összekapta magát, és nem olyan rossz az idő, mint az elvárható lenne egy kemény tél után. Ilyenkor panaszkodni szoktak a szőlősgazdák. No, de lássuk, mit mutat a szőlő május végén a szekszárdi Vesztergombi Ferencnél, aki 1993-ban Az év borásza volt.
- A terület legalacsonyabb részén vagyunk, ami szenvedhetett a fagytól, de, mint látjuk, 35-40 centis hajtásai vannak a szőlőnek. Ez egyébként egy Cabernet Franc ültetvény – mutat körbe a neves borász. - Én úgy gondolom, hogy időarányosan, sok év átlagában fenológiai állapotában a szőlő nincs hátrébb, mint az előző években. Azért van előnye is a kemény télnek. Jó néhány kártevőt elpusztított, amik a tőketörzsekben meghúzódnak, ezen kívül a nagyobb mennyiségű hó, ami esett, az szép lassan olvadt, a föld befogadta, a talaj vízháztartása javult, és ebből adódóan a növény könnyebben indult.
- Ez egy hétéves telepítés. Tehát az éveket össze tudja hasonlítani. Tavaly, tavalyelőtt is így nézett ki?
- Itt, ahol vagyunk, nagyobb a hajtásnövekedés, mint a tavalyi esztendőben. Azt ugye tudjuk, hogy a 2009-es év egészen rendkívüli minőséget produkált az összes borvidékén. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy megint ilyen lesz, de az esély megvan rá. Bár, a hosszú távú előrejelzés szerint hűvösebb, csapadékosabb esztendő várható.
- No, azt majd meglátjuk! Vannak, akik azt mondják, hogy a friss telepítésű szőlőket hagyni kell, hadd teremjen sokat, ön pedig itt már tavasszal elkezdte a terméskorlátozást. Miért?
- Akkor igazán jó a terméskorlátozás, hogyha a vegetatív és a generatív egyensúly szinte természetes módon áll be a szőlőben. Úgy gondolom, hogy ennél a hétéves ültetvénynél már indokolt a terméskorlátozás. Egy Cabernet Franc-nál a jelenlegi állapot szerint tőkénként akár a 1,5-2 kilógramm közötti termés is lehet, ennél több nem indokolt, ahol minőségi bort kívánunk készíteni.
- De kell-e ilyen korán kezdeni a zöldhajtások leszedését?
- Nem mindenki kezdi el ilyen korán. Ez már egy picit egyéni szemlélet. Ha ebben az időszakban az alulról kijövő hajtásokat mind levesszük, annak az az előnye, hogy még könnyen pattan, nem kell hozzá metszőolló, tehát egyszerű és gyors a munka. Fönt a csapokon két hajtásnál több semmiképpen nem kell, tehát ilyenkor kivesszük az ikerhajtásokat is. Azt is kézzel egyszerűen kipattintva meg lehet oldani. Ilyenkor lényegesen gyorsabb a munka, és a következő zöldmunkákat, hajtásválogatást lényegesen megkönnyíti.
Forrás: Gazdakör