A miniszter asszony aláhúzta, hogy minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy tudásunk jelenlegi szintjén a kutatók lehetőséget kapjanak arra, hogy véleményüket kifejthessék és legyen, aki meg is hallgatja őket. Az interjúra azok után került sor, hogy zátonyra futott a nanotechnológiákról kezdeményezett társadalmi vita, botrány kíséri a klímaváltozás megítélését (minek kapcsán a kutatók petíciót írtak, a miniszter asszony pedig kikérte a Tudományos Akadémia véleményét), az INRA GMO-s kísérleti szőlőparcelláit pedig tönkretették. A miniszter asszony hat kérdésre adott választ, ezeket magyar fordításban közöljük.
1. Sok vita tárgya most a kutatás. Vannak-e tabutémák?
V.P.: Egyetlen tabutéma sincs. De az is igaz, hogy a kutatás egyre kijjebb tolja a tudomány határait, ami újabb és újabb kérdések föltevésére ad okot, néha pedig nyugtalanságot is szül. Nem kell menekülni e viták elől, le kell azokat folytatni a polgárokkal, és meg kell határozni egy keretet, ami lehetővé teszi egy adott pillanatban a legszélesebb körű konszenzus megteremtését. Ezt próbáljuk a bioetikai törvény vagy a GMO-k kapcsán tenni. A nanotechnológiákról kezdeményezett vta célja az, hogy lehetőleg mindenki elmondhassa a véleményét, megismerje, mit akarunk tenni és megtudja, mi az, amit még nem tudunk. Úgy tűnik, sokan nem akarják, hogy ez a vita létrejöjjön. Az, hogy nyolc vitafórumot zavartak meg radikális aktivisták, sokkoló. Nincs ebben valami totalitárius elhajlás? A vitára még inkább szükség van. Nem kell a nanotechnológiákat „en bloc” elfogadni vagy elutasítani, ellenkezőleg, tájékoztatnunk kell a franciákat és el kell oszlatnunk a nyugtalanságot. A kormány ugyanakkor kötelezi magát arra, hogy következetesen alkalmazza az elővigyázatossági intézkedéseket, mihelyt az egészségre vagy a környezetre veszélyes kockázati tényező jelenik meg.
2. A nanotechnológiákhoz sok reményt fűznek az orvostudományban. Hogyan tud a kutatás az ellenkezések ellenére előrehaladni?
V.P.: A kutatóknak ki kell tudniuk állni a nyilvánosság elé és meg kell őket hallgatni. Az erdőtüzek a történelem előtti idők óta produkálnak nanorészecskéket…. amit az emberek sok évszázada belélegeznek. Mi a közös az i-phone, egy kabát vagy egy gyógyszer nano-alkotóiban? Napjainkban sokszor hallható a militánsok ellenkezése egyik vagy másik innovációval szemben, de nem halljuk eléggé a kutatókat. Ez nagyon visszás helyzet!
Vegyük például Patrick Couvreur professzor kutatócsoportját például. A csapat egy kitűnő kutatási programon dolgozik: nanorészecskéket használnak, hogy nagy pontossággal elérjék a beteg sejteket és tompítsák a kezelés káros mellékhatásait. A rák és az AIDS gyógykezelésében elért első eredményeik igen biztatóak. Ha ezeket például nem vesszük figyelembe, a vita biztosan félresiklik, az elővigyázatosság elve ugyanis nem azonos a bizalmatlanság elvével!
3. A GMO-k kutatása virágzik az USÁ-ban és Kínában – míg Franciaországban az INRA kutatót teljesen elbátortalanították. Át lehet-e engedni ezt a kutatási területet az Európán kívüli országoknak?
V.P.: A GMO-k esetében komoly kutatási föladataink vannak. Ez nemzeti függetlenségünk kérdése is. Sajnos a francia kutatók többségét valóban elbátortalanították a kísérleteket tönkretevő erőszakos cselekmények és azok elkövetői, akik sok esetben a Zöldekhez állnak közel. Vegyük például a Colmar melletti szőlőültet vényt, ahol egy vita előzte meg a kísérlet beállítását és drasztikus elővigyázatossági intézkedéseket foganatosítottak a vonatkozó törvény Parlament általi megszavazását követően, a szőlőt mégis elpusztították az aktivisták. Senkinek nem jó, ha a kutatás meghátrál. Nem szabad úgy tenni, mintha minden GMO-szervezet ugyanolyan lenne. Mindegyiket külön-külön kell vizsgálni, mérlegelve az előnyöket és a kockázatokat, mielőtt döntést hoznánk. Számos esetben élni kell az elővigyázatosság elvével, ahogy a köztársasági elnök is így járt el a Monsanto 810-es kukorica esetében. De egy az egyben elutasítani őket azt jelenti, hogy mezőgazdaságunkat, élelmezésünket és talán hol nap az emberi egészséget is megfoszthatjuk az előrehaladás komoly lehetőségétől.
4. Komoly vita osztja meg a kutatókat a klíma kapcsán, a politikusok föladata-e megnyugtatni a kedélyeket?
V.P.: A politikának nem föladata tudományos kérdéseket eldönteni. Fölkértem tehát a Tudományos Akadémiát egy alapos, mélyreható vita megszervezésére a klímaváltozás kiváltó okairól és következményeiről, de egyben a módszerekről és az etikai kérdésekről is vitát nyitunk. Minden bizonnyal az álláspontok erőteljes ütközése várható, de ez mindig hasznos. Úgy tapasztalom, hogy a franca klímakutatók eredményeit az utóbbi időben vitathatatlan nemzetközi elismerés övezi. Az Akadémia mondja majd meg, milyen kérdésekben van valóban vita.
A szerepek elosztása világos, a kutatók föladata megmondani, milyen ismeretekkel rendelkezünk jelenleg e területen. Viszont a politikusok dolga ebből a megfelelő következtetéseket levonni és felelősségteljes döntéseket hozni – erre törekszik a kormány idestova majdnem három éve, kötelezettséget vállalva a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségének csökkentésére. Még ha a fölmelegedéssel kapcsolatos legborúlátóbb előrejelzések nem is teljesülnek be, a meghozott intézkedések csak hasznosak lehetnek a bolygóra és az emberi egészségre nézve.
5. Speciális státust javasolt a vészhelyzetekre fölhívók (lanceurs d’alerte) számára. Miért?
V.P.: A kutatók nem tudnak elmélyülten dolgozni egy folyamatosan bizalmatlanság övezte légkörben. Ezért javasoltam egy olya szakmai charta kidolgozását, ami biztosít minden garanciát a szükséges deontológiai szabályokkal együtt. A szabályrendszer ugyanakkor védi azokat a kutatókat is, akik munkájuknak köszönhetően valamilyen kockázati tényezőre fölhívják a figyelmet. Az ilyen kutató úgy hozhatja ezt nyilvánosságra, hogy közben nem kell tartania semmilyen retorziótól, kutatóintézetének pedig mélyrehatóan kellene vizsgálnia a föltárt problémát. Ez kétségkívül egy kisebbfajta forradalmat jelent azoknál az intézményeknél, ahol sokkal inkább a „titok kultúrája” a bevett gyakorlat.
6. Jean Bernard jelentette ki az etika és az orvostudományi kutatás kapcsán, hogy nem kellene akadályozni a haladást. Ön szerint mit jelent napjainkban ez az egyre többet vitatott kifejezés?
Soha nem látott mértékben növekszik a szkepticizmus a tudományos előrehaladással szemben, sőt nem egyszer erőszakos történésekre is sor kerül, ami engem személy szerint aggaszt. Nem győzöm elégszer mondani, hogy kutatóink nem „boszorkánytanoncok”. Véleményem szerint új egyensúlyt kell találni a tudomány és a politika között, a tudósokat a társadalom középpontjába kell állítanunk és több lehetőséget kell adnunk számukra, hogy szóhoz jussanak. A politikának az lesz a fő feladata, hogy éber maradjon és ha szükséges, közbelépjen. De egy dologban teljesen biztos vagyok: áldozatos kutatás nélkül nem tudunk megoldani egyetlen előttünk álló kihívást sem.
Somogyi Norbert, TéT attasé
Forrás: FVM
