Gráf József
15 év az ember életében a kor elejét jelenti – talán még a tanulás esztendeit hordozza magában. Egy szakmai folyóirat életében viszont nagyon komoly időszak, hiszen számtalan kezdeményezés történt az elmúlt évtizedekben a komoly szaklapok létrehozására, közülük pedig csak nagyon kevés lett sikeres, és maradt meg a piacon.
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Zsigmond Áginak, az újság szerkesztőinek és munkatársainak, hiszen ez az egyik legolvasottabb szakmai lap, amely számtalan hasznos információt ad a mezőgazdasági termelőknek, és nagyon sok érdekes dolgot is tartalmaz. A magyar mezőgazdaságról szólva elmondom, hogy a legnagyobb kihívás az elmúlt időszakban az európai integráció volt.
Nem egyszerű egy olyan piacon helytállni, ahol a mezőgazdasági termelésnek nagyon régi hagyományai vannak, és évtizedeken át igen komoly támogatásban részesült. Ennek eredménye az, hogy a legfejlettebb, legnagyobb mezőgazdasággal rendelkező Németországban – amely a legnagyobb terméktömeget állítja elő – a lakosság mintegy egy-másfél százaléka foglalkozik a mezőgazdasággal. Tehát azt kell figyelembe vennünk, hogy ugyan különböző utak vannak a mezőgazdasági fejlődésben, de a hatékony versenyképesség és a gépesítési színvonal a minél kevesebb élő munka felhasználásával erre az ágazatra is éppen úgy vonatkozik, mint minden másra. Ezt nagyon nehéz volt a szakmában tudomásul venni és megszokni.
Azt gondolom, hogy az elmúlt öt év egyik legnagyobb eredménye, hogy az összeurópai támogatás jelentős részét a mezőgazdaságra, azon belül a műszaki technológiai fejlesztésre fordítottuk. Meggyőződésem, hogy az Európai Unióban csak és kizárólag egy fejlett technikával, technológiával illetve jól képzett szakemberekkel végzett tevékenység lehet eredményes.
Magyarország agrárfejlődésében persze vannak hullámhegyek és hullámvölgyek is. Figyelembe kell azért vennünk azt, hogy egy óriási piacot veszítettünk a rendszerváltás után – ezek a kelet-európai piacok, ahol szinte egyeduralkodók voltunk a mezőgazdasági termékeinkkel. Erre a piacra bekerültek mások helyettünk, elfoglalva azt a légteret, ami keletkezett, és azt a keresztmetszetet, amit korábban mi töltöttünk ott be. Ez is az oka annak, hogy maga a termelésmennyiség jelentősen visszaesett. S nem elég a másik nagy tanulság, amit figyelembe kell venni, miszerint: nem elég előállítani a termékeinket, de azokat értékesíteni is kell.
A magyar adottságok alapján a mezőgazdaság változatlanul egy kiugrási pont, lehetőség az előrelépésre – és ha a politika nem gátolja minden esetben, avagy a legtöbb ügyben a gazdasági folyamatokat, akkor sikeres ágazat is lehet. Véleményem szerint jó néhány feladat áll előttünk a következő időszakban még, s én egy hatékony, versenyképes mezőgazdaságot tudok elképzelni. Jómagam negyven évet töltöttem ebben a szakmában, sok tapasztalattal rendelkezve mondhatom, hogy erről az útról nem szabad letérni semmiképpen sem.
Visszatérve a szakújságírásra azt kell mondjam, hogy ez nagyon fontos segítője a mezőgazdaságban dolgozóknak – hiszen ma az informáltság, a tájékozottság, az új technológiák és technikák megismerése alapvető feladat a gazdálkodáshoz. Azt kívánom a lapnak is, hogy a következő időszakban is ilyen magas színvonalon, és épp ily gyorsan illetve aktuálisan segítse a gazdálkodókat a legújabb ismeretek terjesztésével – ugyanolyan sikeresen, mint ahogy tette azt az elmúlt tizenöt évben.
dr. Markus Gabriella állatorvos, mikrobiológus, tőgyegészségügyi szaktanácsadó
Tizenöt év. A kamaszkor vége, a felnőttkor kezdete. Gyönyörű időszak minden ember életében. Zsigmond Ágival és az Agro Naplóval sikerült már a lap csecsemőkorában összetalálkoznom. Mivel a lap számai már korábban eljutottak hozzám, és szerettem, nagy örömmel vettem, hogy a tudomány legfrissebb eredményeinek és saját tapasztalataimnak az ismertetésével segíthetem a gazdálkodók, a lap olvasóinak mindennapi munkáját. Vártam az év első hónapjait, amikor egyeztettünk, hogy melyik hónapban milyen témában írok cikket a tőgyegészségügyről, és jó volt látni az egész éves programban, hogy milyen illusztris társaságban lehetek jelen.
Úgy gondolom, hogy az Agro Napló hiánypótló fórum. Különösen, amióta az internetes verzió, az Agro Napló Hírlevél megszületett, könnyebbé vált a tájékozódás az interneten jártasabbak számára is. Sokadmagammal én is mindig átböngészem a legfrissebb híreket.
Amikor Ági felkért arra, hogy írjak előszót a szeptemberi számhoz, elfogadtam a megtiszteltetést, és utána – sajnos – csupa negatív gondolat jutott az eszembe. A szarvasmarha-létszám csökkenése, a pénzhiány, a rengeteg megszűnő tehenészet, az alacsony tejár – vagy a reális tejár, irreális takarmányárakkal, és a mezőgazdaságban dolgozó emberek körében tapasztalható általános pesszimizmus. Tizenöt évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen problémákkal fogunk szembesülni az egész magyar mezőgazdaságban.
Azonban egy előszó meghatározhatja az utána következő lapszám hangulatát, és én nagyon nem szeretném, ha bárki rosszkedvűen lapozna tovább. Mivel én magam se nagyon hajlok a pesszimizmusra – inkább megpróbálom a nehézségeket megoldandó feladatként felfogni – szeretnék arról is írni, hogy pozitív jelekkel is szép számmal találkozom. Új beruházásokkal, gyönyörű, magas színvonalú, már-már utópisztikus fejőházakkal, a pénz kiadását nagyon megfontoló magántulajdonú telepen istállók, ellető építésével, olyan tehenészeti telepekkel, ahol elutasítják a könnyebbnek látszó megoldásokat, és hosszú távra terveznek tőgyegészségügyi programokkal. Ilyenkor azért csak abban reménykedem, hogy lesz még jövője a magyar állattenyésztésnek, és az Agro Napló 25 éves jubileumán majd arról számolhatunk be, hogy régi fényében tündököl – ha más szerkezetben is – a magyar mezőgazdaság.
A lap amerikai „kollégája”, tejhasznú tehenészeti témakörű kedvencem, a Hoard’s Dairyman az idén 126 éves. Kívánok a lapnak (és olvasóinak) hasonlóan hosszú pályafutást, objektív okokból nem tudom megígérni, hogy a 115 éves évfordulón is írok egy előszót, de kívánom, hogy az általatok elindított gondolat 100 év múlva is érvényes legyen!
Hámori Sándor, Primag Kft.
Kedves dolog a szerkesztőségtől, hogy megkérdeznek bennünket, a lap olvasóit arról, hogy mit is tapasztaltunk az elmúlt években, illetve mit is csinálunk másként, mint ahogy azt 15 éve hittük. Az előző lapszámokban megjelent írások elgondolkodtatóak. Ki pozitívabban, ki negatívabban nyilatkozik az elmúlt 15 évről, de a sajnos örömteli dolgokról keveset olvasni. Persze ez megszokott lehet, hiszen mi alapvetően pesszimista nemzet vagyunk… És amúgy jogos: mit is írhatnának mást kollégáink, mint negatív példákat, hiszen a jóra kevesebb szót vesztegetünk, mint azokra a várakozásainkra, amiket nem érünk el soha vagy csak igen lassan. A csalódottság hamarabb hangot kap. Pedig lenne okom azt is írni, hogy nem gondoltuk volna, hogy nem kell útlevél Európába, hogy könnyebben utazunk bárhová, hogy megtisztult a Balaton és nem száradt ki a Velencei-tó, hogy magyar filmek jutnak ki az Oscar-gálára és hogy a Szent Korona az Ország házába kerül és ingyen látogatható.
De milyen örömet okoznak ezek akkor, amikor recseg-ropog a gazdaság? 15 éve nem gondoltam volna, hibrid növények vetőmag kereskedelmének disztribúciós csatornáinak működésében káosz fog uralkodni. Korábban a vetőmag tételek nyomon követhetősége Korábban egészen egyértelmű volt, most amikor igazán lenne (EU csatlakozás óta), csak beszélnek róla. A korábbi Magyar Szabványok minőségi előírásai szigorúbbak voltak a jelenlegi EU követelményeknél.
Annak ellenére, hogy saját, jó minőségű hibrid növényfajok kiváló vetőmagjaival rendelkezünk, mégis a vetőmag ellátást néhány nagy vetőmagcég biztosítja. Ez önmagában nem lenne probléma, de mivel a vetőmagot nem csak Magyarországon állítatják elő, így a már génmódosított növények termesztését engedélyező országokból is kerülhet be vetőmag. El kell érni tiltással, hogy az ilyen országokban előállított vetőmag Magyarországon ne kerülhessen forgalomba.
Magyarország továbbiakban is alkalmas minden tekintetben a megfelelő GMO-mentes vetőmag előállítására. És ez legyen is így!
Nem gondoltam volna, hogy a vetőmag ellátás addig „fajul”, hogy azon kell izgulni a kereskedőnek, hogy a leszerződött vetőmag tétel legalább a vetési időre érkezzen meg a gazdához, mert ez ma sarkalatos probléma. 15 éve nem gondoltam volna, hogy közvetlenül a gazdának adott árengedmény esetenként több mint amit nagykereskedőként el lehet érni.
Még az is előfordul, hogy a fajtatulajdonos képviselője adja el a vetőmagot a gazdának, de átfuttatva egyes kereskedő cégek adminisztratív rendszerén, pénzügyi biztosíték érdekében. 15 éve nem gondoltuk volna, hogy igazán igényes vevők szakszerű megrendelései esetén a túlzott áttételek miatt a mai logisztika képtelen arra, hogy azok kielégíthetők legyenek. Nem hittem volna, hogy az adósok börtönének intézményét még 15 év után sem vezetik be. Nem gondoltam volna, hogy a tisztességtelen emberek száma nem csökken, hanem inkább nő, melynek egyenes következménye, hogy az üzleti magatartás színvonala rendkívüli kívánalmakat hagy maga után. Olyan gyenge lábakon áll a jogrendünk, hogy a tisztességes működésre, munkára törekvő cégeket egyáltalán nem védi meg az őket nehéz helyzetbe hozó gazdasági bűncselekményt egyértelműen elkövető tettesektől és nem is szankcionálja azokat. Adósságot, adósságra halmozó bűnözői csoportok vidáman és gondtalanul élik világukat, mintha mindent megtehetnének ebben az országban. Nem gondoltuk volna, hogy a bio termőterület növekedése megáll. Magyarország mezőgazdasági exportjának jövője, sőt a lakosság jó minőségű élelmiszerrel történő ellátása csakis a tiszta GMO-mentes növények, valamint a bio termesztésben előállított termékek forgalmazása révén biztosítható.
Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezetője
15 évvel ezelőtt a mezőgazdaság és élelmiszeripar az erdőgazdálkodással együtt a hazai GDP 10,7 százalékát adta, az agrárium a magyar exportból 30 százalékkal, a foglalkoztatásból pedig 8,3 százalékkal részesedett. A hazai mezőgazdasági új gépberuházások pedig mintegy nettó 26 milliárd forintot tettek ki.
15 évvel ezelőtt, az akkor 5 éves Axiál Kft. hálózata 6 telephelyből állt, másfél milliárd forintos alkatrészforgalma a mai forgalomnak kevesebb, mint 10 százalékát tette ki, az egy évvel korábban elindított szerviztevékenység összesített értéke pedig 20 millió forint alatt maradt.
Büszkék voltunk arra, hogy az akkor egy éves gépértékesítésünk eredményeként már közel 200 darab Zetor és ZTS traktort adtunk el, bár a gépkínálatunk az említett traktormárkák és a hazai kisebb gyártók termékei mellett akkor még kizárólag a Monosem szemenként vetőgépekből, a Sulky műtrágyaszórókból, valamint gabonavető gépekből állt.
15 évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy a jelenlegi szintű mezőgazdasági gépszerelő hiány lesz Magyarországon, nem gondoltuk, hogy országosan ekkora problémát jelent majd a megfelelő szakember utánpótlás.
Nem gondoltuk azt sem, hogy a gazdálkodók jelentős része elfelejti a hatékony gépüzemeltetés alapját jelentő tervszerű megelőző karbantartás jelentőségét, és hogy a nem megfelelő gépkezelés és karbantartás hiányának következményeként ilyen mértékű javítási feladat hárul majd a külső szolgáltatókra.
Az pedig fel sem merült bennünk, hogy a rendszerváltás előtti évtizedek egyik stratégiai ágazatának tekintett mezőgazdasági termelés mintegy 6 millió hektárnyi szántóterületére 15 évvel később még mindig csak mintegy egytizednyi mennyiségű erőgépet vásárolnak, mint a mindösszesen háromszor nagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező Németországban.
Azt viszont hittük és hisszük azóta is, hogy a befektetett munka, ha kitartóan végzik, igenis megtérül. Számunkra ezt példázza a 15 évvel ezelőtt elindított Agro Napló története is, ahol a tulajdonos és a munkatársak áldozatos munkájának és kitartásának köszönhetően az ország egyik legszínvonalasabb írott és elektronikus szaksajtó terméke épült fel. Csak elismerni és gratulálni tudunk ezúton is az elvégzett munkához és teljesítményhez.
Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója
15 éves az Agro Napló, az egyik legjobb, legszínvonalasabb szakfolyóirat. Természetesen nem a mai színvonalon kezdték az újság írását, szerkesztését, kiadását. Dicséretes és követendő példa lehet mások számára is az az elhivatottság és kitartás, amivel a semmiből a mai színvonalra emelték ezt a lapot. 15 éve hittek magukban és meg lett az eredménye.
Munkájuknak köszönhetően rengeteg hasznos és fontos információt képesek eljuttatni az olvasókhoz, sőt a legelsők között tértek át az internet kommunikációs használatára is, ezáltal a legfrissebb információkat azonnal tudják továbbítani partnereik felé. Akár több nyelven is tájékoztatják olvasóikat, s az internetes kapcsolatok által az országhatár sem nyújt már korlátokat.
Kívánok az Agro Naplónak legalább olyan sikeres következő 15 évet és még többet is, mint amilyen az eddigi volt. 15 éve nem hittem volna, hogy szinte eltűnik a magyar állattartás és tenyésztés. Hogy Ausztria mára sertéshízlalásban a másfélszeresét (kb. 4, 5 millió hízó/év) állítja elő a hazai hízó előállításnak.
Hogy a tej- és tejtermékek közel 50%-át külföldről hozzák be az áruházak polcaira. Hogy országunk cukorimportra kényszerül, mert nincs elegendő hazai előállítás és feldolgozás. Hogy a magyar „agrársiker” mára kukorica, búza és napraforgó export és szinte semmi más.
15 éve nem hittem volna, hogy a rendszerváltás után 20 évvel sem lesz átfogó, politikai ideológiáktól mentes, megvalósítható és előremutató agrárstratégiánk. Hogy képesek leszünk annyi lehetőséget elszalasztani, hogy képesek leszünk ennyi hibát elkövetni, mint amit elkövettünk. Ráadásul úgy, hogy nem is tanulunk belőle.
15 éve nem hittem volna, hogy ma még mindig azon vitatkozik a „szakma” egy része, hogy „kisüzem”, vagy „nagyüzem”. Ez nem volt kérdés abban a Németországban, ahol a Berlini fal leomlása után nem verték szét, nem szabdalták fel ideológiai és politikai alapon a volt kelet-német szövetkezeteket. Ma Európa egyik legjobban fejlődő és teljesítő üzemeiről van szó. Fejlődnek ott a tejet előállító gazdaságok is. A „gazdag” bajor gazdák pedig lassan teljesen felhagynak ezzel a tevékenységgel, mert nem bírják a versenyt. Nem kell kitalálni, csak meg kellene nézni és elfogadni a tényeket.
15 éve hittem a magyar agráriumban. Hittem és hiszek abban, hogy a mezőgazdaság, az élelmiszer előállítás stratégiai kérdés országunk számára. Hittem és hiszek abban, hogy megvalósíthatók a jól működő termékpályák és kialakítható olyan szabályozás, ami a szakmánkban tevékenykedőknek kiszámíthatóságot, biztos piaci és jövedelmi viszonyokat jelent.
Azt azonban nem hittem volna, hogy ilyen kevesen vannak, akik ténylegesen is tesznek a felemelkedésért.
Dr. Birkás Márta
Az Agro Naplót, és a Hölgyeket Dr. Gyuricza Csaba kollégám révén ismertem meg (jeles szerzője lett a Naplónak). Nagyon rokonszenves volt (most is az) Ági és Andi lelkesedése és elhivatottsága. Hinni lehetett Bennük! Ők megértették, mennyi szállal kötődöm az Agrofórumhoz, nem akartak onnan „elrabolni” (legfeljebb évente egyszer). Azt talán mégsem hittem volna, hogy Gyuricza Csaba mellett másik volt tanítványom is jeles Agro Napló szerzővé avanzsál, Bottlik Lászlóról van szó.
Az Agro Napló más arculatú, mint az Agrofórum, más, mint a Mezőhír, s ez nem baj! A lényeg az, hogy minél többen olvassák mindhármat, és használják is a szaktanácsokat. Jó a Naplót is kézbe venni, olvasgatni, friss, mint a Hölgyek elhivatottsága (mert az nem kopott meg, ugye!).
15 évvel ezelőtt erősen hittem, hogy mind többen alkalmazzák majd a talajszerkezet és szervesanyag-kímélő művelést! 2009. száraz nyáron és őszön, ha csak az ismeretség útján hozzám eljutott adatokat számolom össze, az alkalmazók földterülete 2,3 millió hektárt tett ki (ebben nincsenek benne azok, akiknek csak a földjeit láttam jártamban-keltemben, de azért nagy-nagy örömmel).
15 éve nem hittem volna, hogy egyszer ilyen véleményeket kapok, mint 2010-ben: „a szárazságtól nem félünk már, megtanultuk, hogyan kell a nedvességre vigyázni. De a sok víz ellen mit tegyünk?” Találtunk erre is megoldást, amely bizony mellbevágó, mert a nedves talajon legkevesebb kárral járatható eszköz nem az eke, és nem a hagyományos tárcsa! Aki vizes talajon szántott, s hagyott nagy hantokat a fagynak, megdöbbenve tapasztalta ezen a szeles tavaszon, hogy a hantok nagy felületén a várva várt fagymorzsa inkább por, sok-sok por, amelyet könnyedén elhord a szél (s helyette meg máshonnan hoz).
15 évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy lesznek gazdák, akik a saját földjükön megtermett szalmát adják oda szívfájdalom nélkül (jelentősen kisebb áron, mint amit ér) tüzelőnek, „energiának”, föl sem fogva, hogy ha nem használnak istállótrágyát, szervesanyag-utánpótlás azért szükséges a talajnak. S a szalma helyben van, szállítani sem kell, csak jól zúzni, teríteni, majd szakszerűen talajba keverni úgy, hogy a felszínen maradjon szalmakalap és esőköpeny is. Bizony, 15 évvel ezelőtt senki nem gondolt arra, lesz majd egy nagyon esős év (nehezebb, mint az 1999.), amikor erősen megülepednek a talajok. De, sajátosan ott, ahol nem gondoskodnak a szervesanyag-utánpótlásról, és ahol fel sem merül soha, hogy szervesanyag-kímélően kellene művelni a talajokat.
Azt sem hittem volna, hogy tele lesz majd szeméttel a határ, az árokpartokra, fasorokba kerül ki a falu, a kisváros szemete. Van, aki párszor összeszedi a földje végéről, elviszi a gyűjtőhelyre, de a sokadik kísérlet után feladja. Nincs felelős, nincs rend, nincs megoldás. Miért nincs?
Azt sem hihettük 15 éve, hogy a majdani 2010. esős évben a földeken keletkezett hatalmas „tavaknak” a vízimadarak lesznek a haszonélvezői. A víz megtalálta a sok száz évvel ezelőtti természetes helyeit, különösen akkor, ha a valamikori csatorna eltűnt (vagy nem is volt), ha pedig van, húsz éve nem tisztították. Nagy kérdés, a vizes élőhelynek maradjon-e végleg az a terület, ahol okszerű gazdálkodással magas szintű termelést folytathatnak, s ennek esélyét az ésszerű csatornázással fenn is lehet tartani.
15 évvel ezelőtt az ismétlődő energiaválságok sejtetni engedték, valami kell, s jött a repce „boom”… csakhogy igényesebb, mint hitték, és hiszik, egyáltalán nem kedveli a 15 cm alatti tömör talajt, és át sem lazítja! 15 éve azt sem hittük volna, hogy csaknem eltűnik földjeinkről a cukorrépa. Nagy kár érte!
Keserédes ez a bevezető, olyan, amilyen az életünk, küzdelmünk a szakma, a talajok jobbításáért, amely úgy, mint 15 éve, s a jövőben is, nekünk mindig „nagy ügy!”
Dr. Késmárki István, Prof. emeritus
Pontosabban ki hitte volna, hogy 2011-ben megjelenésének 15. évfordulóját ünnepelheti az Agro Napló?
Azok mindenesetre hittek benne, akik a kockázatot vállalva, Baranya megyében kis, szó szerint szürke lapként, hónapról hónapra útnak indították: tulajdonosok, támogatók, szerkesztők, szakírók és nem utolsó sorban a gazdálkodó, mezőgazdasági ismeretekre vágyó olvasótábor.
Hittek a lap életrevalóságában mindazok, akik szerint a hit többek között létezőnek tekint olyat is, ami csak a jövőben igazolható. Nos, ennek az Agro Napló megfelelt. Mára a kis szürke, provinciális lapból szép, drága és színes ruhájú hölgyhöz hasonlítható külalakkal megjelenő országos terjesztésű, havi lap lett, akár dicsekvésre is okot adó példányszámmal.
Ehhez persze tartalom is kellett, ami röviden úgy jellemezhető, hogy aktuális, informatív és megbízható. Kissé bővebben a tartalom felöleli a hazai agrárium szinte teljes vertikumát:
• genetika, nemesítés, szaporítóanyag-előállítás
• növénytermesztés, kertészet és szőlészet
• takarmányozás, állattenyésztés
• a növényvédő szerek széles skálája
• gépesítés, térinformatika
• ökonómia
• támogatási lehetőségek, adótanácsadás, mind-mind szerepelnek benne hónapról-hónapra
Ezek után nem véletlen, hogy a gyártók, kereskedőházak a lap oldalain előszeretettel informálják termékeikről a termesztőket, tenyésztőket.
A lap sikeres helytállásához a versenyben az is kellett, hogy a kutatók, egyetemi oktatók és a gyakorlati élet kiválóságai tájékoztassák a gazdálkodókat a szakmai újdonságokról. Az un. „befutott szakírók” mellett a tudományos pályára készülő Ph.D hallgatók szárnypróbálkozásai is színesítik a lapot. Mindezek egyenes következménye, hogy az agrár felsőoktatás hallgatói is számon tartják az Agro Naplót.
Az már nem a lap és a hozzá kötődők hibája, hogy jubileumi ünneprontás szándéka nélkül gyakran felötlik bennem a kérdés, az Agro Naplóhoz hasonló szép pályát az agráriumnak miért nem sikerült befutni? Miért csak elvétve akad dicsérni való az elmúlt másfél évtizedből a termelőket, fogyasztókat sújtó sok-sok negatívum mellett? Csak remélni lehet, hogy az Agro Napló következő jubileuma alkalmából – amihez már egyre többen sok sikert kívánunk – a magyar mezőgazdaságot is lehet dicsérő jelzőkkel illetni.
