Fazekas Sándor benyújtotta az új földtörvény tervezetét az Országgyűlésnek

Agro Napló
A Kormány ígéretéhez híven elkészítette, és ma benyújtotta az Országgyűlés elé a mező-, és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot, közismert nevén az új földtörvényt.

 

A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium legfontosabb célkitűzései között szerepel a nemzeti elkötelezettségű vidékfejlesztési politika, ezen belül az új földügyi szabályozás megvalósítása.



Az új jogszabály elsődleges célja a magyar föld védelme, a bel- és külföldi spekulánsok és a zsebszerződésekben résztvevők kiszűrése, valamint a helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó magyar gazdák helyzetbe hozása. A jövőben csak természetes személyek szerezhetik meg a termőföld tulajdonjogát, kizárólag egy előzetes hatósági engedélyezés után. Az új földtörvény olyan földforgalmi szabályozásra törekszik, amely érvényesíti a termőföld nemzeti hatáskörben tartásához fűződő érdekeket.



Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter április közepén bocsátotta társadalmi vitára az új földtörvény vitairatát. Ezt követően a minisztérium feldolgozta azokat a kérdőíveket, amelyeket a tárca a honlapján tett közé. A beérkező kérdőívek tanúsága szerint a gazdatársadalom véleménye mintegy 90 százalékban egybecseng a vitairatban megfogalmazott elvekkel.





Az agrártárca a törvényjavaslat benyújtása előtt egyeztetett a kormánypárti és az ellenzéki frakciókkal, a szakmai szervezetekkel és szakértőkkel, valamint a Professzorok Batthyány Körével. A széleskörű egyeztetés a törvényjavaslat benyújtását követően a Parlamentben és a Parlamenten kívül is folytatódni fog.





(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?