Szakdiplomaták a nemzetközi együttműködésekről

Agro Napló
A Vidékfejlesztési Minisztérium mezőgazdasági és környezetügyi szakdiplomatái megtartották éves beszámolójukat július 25-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Az eseményt Tóth Katalin parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.

 

Tóth Katalin megköszönte a mezőgazdasági és környezetügyi attasék munkáját, és hangsúlyozta, jelentős mértékben hozzájárultak az agrártárca kétoldalú nemzetközi együttműködéseinek sikeréhez.



A helyettes államtitkár kiemelte, minden kiküldetési célország más és más specifikum, ezért az adott országban tevékenykedő szakdiplomatákra óriási feladat hárul, hogy feltérképezzék a kapcsolódási pontokat, megnevezzék azokat a területeket, amelyek agrár- és környezetügyi szempontból kiemeltek.



Az eseményen részt vett Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is, aki nagyon jóra értékelte az attasék munkáját. Azt is megemlítette, hogy hivatalba lépése óta szemléletváltás történt a parlamenti államtitkárságon, így többek között a szaktárca nemzetközi főosztályán is.





Július 25-én Dr. Szabó József Andor bukaresti, Kárteszi Ágnes pekingi, és Dr. Somogyi Norbert párizsi szakdiplomata tartotta meg beszámolóját. Augusztus 21-én a római, a madridi és várhatóan a moszkvai attaséi beszámolók következnek.



Az évente megrendezésre kerülő attaséi beszámolók alkalmával a szakdiplomaták a szakmabeli nagyközönség részére foglalják össze és mutatják be egész éves tevékenységüket.



A szakdiplomaták egyik legfontosabb feladata a Vidékfejlesztési Minisztériumból kiutazó miniszteri, illetve egyéb felsőszintű delegációk programjainak összeállítása és koordinálása a fogadó országban, valamint kapcsolattartás a kinti partnerintézményekkel. Mindemellett a diplomaták rendszeresen részt vesznek szakmai programokon, rendezvényeken, melyekről a szaktárca számára elküldött tematikus és időközi jelentések aktív szerepet játszanak a kétoldalú agrárkapcsolatok alakulásában.



(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?