Mi volt a lelkesedés oka? Elsősorban az, hogy ez az első olyan klímavédelmi megállapodás, amely minden országot egy közös cél érdekében egyesít. A közös cél pedig az, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedés ne érje el a +2 Celsius-fokot az ipari forradalom előtti idők átlagához képest. Ezen felül a felek megállapodtak, hogy megpróbálják az átlaghőmérséklet-emelkedést mindössze +1,5 fokon tartani. „Ez azért óriási jelentőségű, mert jelenleg egy +3-5 Celsius-fokos pályán vagyunk, s azért, mert az elmúlt néhány évtizedben már láttuk, hogy mit okoz a csupán egy fokos melegedés az Északi-sarkvidék jégsapkájában, illetve a világóceán kémiai folyamataiban” – mondja Bartholy Judit meteorológus, az MTA doktora, az ELTE Természettudományi Kar meteorológiai tanszékének vezetője.

A sorrendben huszonegyedik klímakonferencia november 30-án kezdődött a Párizs környéki Le Bourget-ben. A fejlődő országok csoportja, a G77+Kína az utolsó, december 12-én este tartott plenáris ülés előtt jelezte, hogy elégedettek a megállapodás végleges tervezetével – ez azért érdekes, mert a csoport tagja a két nagy szennyező ország, Kína és India, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő állam, Szaúd-Arábia is.

Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetországok kérése volt. E még ambiciózusabb cél bekerülését több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogatta, de a legjelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország december 11-én este még nem akarták támogatni, pedig hivatalosan akkor ért volna véget a konferencia (a sikerhez vezető innovatív diplomáciai fogásokról cikkünk zárórészében olvashat).

Nem árt az óvatosság

„A párizsi megállapodás és az ahhoz kapcsoló határozat fontos eredmény, és általában is hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Ugyanakkor tényleges jelentőségének, hatékonyságának megítélésével egyelőre legalább két okból nagyon óvatosan kell bánni”– írja az mta.hu-nak Párizsból küldött elemzésében Faragó Tibor klimatológus, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, aki a Kiotói Jegyzőkönyv létrejötténél képviselte Magyarországot. Az általa említett okok a következők:

• A megállapodás jelen tartalma alapján nem lehet felmérni, hogy általa elérhető lesz-e a mind kockázatosabbnak látszó globális éghajlatváltozási folyamat megfékezése;
• A megállapodás és a határozat nagyon sok, egymással szorosan összefüggő témakörre vonatkozó, de többnyire nem kellően tisztázott rendelkezést tartalmaz. Ezek megfelelő értelmezéséhez, a végrehajtásukhoz elengedhetetlen feltételek, részletek meghatározásához további – több évet igénybe vevő – tárgyalásokra lesz szükség.

A nemzetközi jogi eszközök

Jelenleg már több nemzetközi jogi eszköz foglalkozik a klímavédelem és az üvegházhatású gázok kibocsátásának témakörével: az 1992-es ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény, az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv és a 2012-es Dohai Módosítása, végül pedig a 2015-ös Párizsi Megállapodás (ez utóbbi három mindegyike az 1992-es egyezmény hatálya alatt áll). Az 1992-es egyezménynek minden ENSZ-tagállam a részese, a Kiotói Jegyzőkönyvnek is – kivéve az USA-t. A jegyzőkönyv Dohai Módosítása még nem hatályos, és nem tudni, hogy mikor fog hatályba lépni. A most elfogadott Párizsi Megállapodással kapcsolatban pedig az az elképzelés, hogy 2020-ig hatályba léphet: ennek az a feltétele, hogy 55, a globális üvegházgáz-kibocsátás 55%-áért felelős ország ratifikálja a dokumentumot.

Mi a különbség az 1992-es, az 1997-es, a 2012-es és az idei egyezségek között? 1992-ben a fejlett országok azt vállalták, hogy egy korábbi referenciaévhez képest majd 2000-ben nem fognak több üvegházgázt a légkörbe engedni. A Kiotói Jegyzőkönyv szerint szintén a fejlett országok vállaltak átlagosan 5%-os csökkentést, de előbb az USA, majd később Kanada is felhagyott e vállalással. A jelenleg nem hatályos Dohai Módosítás alapján ugyanezen országok – Japán, Kanada, Oroszország, Új-Zéland, USA kivételével – 2020-ig vállalták kibocsátásaik csökkentését (így például az EU-tagállamok együttesen 20%-ot).

A korábbi nemzetközi jogi eszközökhöz képest nagy különbség, hogy a Párizsi Megállapodás egyetemes, azaz minden ország számára általánosságban előír klímapolitikai feladatokat. „Az új megállapodás számos kulcsfontosságú területre meghatározza az általános célkitűzést, a konkrétabb célok és feladatok »körvonalait«, de ahhoz, hogy a megállapodás valóban működőképes legyen, a következő évek során minden egyes területre ki kell dolgozni és el kell fogadni a részletes tartalmat, szabályrendszert. Ezek nélkül még az is kétséges, hogy az egyes országok megkezdik-e a csatlakozást a megállapodáshoz” – írja Faragó Tibor.

Az is fontos, hogy a Párizsi Megállapodás nem tartalmaz semmilyen konkrét, számszerűsített, közös és egyes országokra lebontott/lebontható kibocsátás-csökkentési, alkalmazkodással vagy finanszírozással kapcsolatos célt, intézkedést. Mindezek csak később derülhetnek ki az országok által majd elkészítendő és közzéteendő „Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulás” (NDC) nevű dokumentumokból. Az egyes országok részéről egyelőre csak az előzetes szándékok ismertek, ahogyan a kitűnik a „Nemzetileg Meghatározott Szándékolt Hozzájárulás” (INDC) című dokumentumokból, amelyeket majdnem minden állam benyújtott még Párizs előtt.

Nem lesz könnyű elérni az alapvető célkitűzést

A Párizsi Megállapodás rögzíti, hogy jóval +2 fok alatt kell tartani a globális felmelegedést. „Ugyanakkor a szövegből kikerült mindenféle – határidőkhöz kötött – számszerű, közös kibocsátás-csökkentési cél. Csupán az szerepel benne, hogy az üvegházhatású gázok alacsony szintű kibocsátásával együtt járó fejlődésre van szükség; továbbá mielőbb el kellene érni, hogy a globális kibocsátások már ne növekedjenek, és a 21. század második felében gyorsan csökkenjenek” – áll a szakértő elemzésében.

Hogyan érhetők el ezek a célok? Minden országnak nyilatkoznia kell arról, hogy milyen kibocsátás-szabályozási célokat tűz ki maga elé: a fejlettek esetében abszolút kibocsátás-csökkentési célt kell megadni, a fejlődők esetében egyelőre elégséges csak a kibocsátás-szabályozás erőfeszítéseik megerősítésének jelzése, pontosítása. A nyilatkozatot legkésőbb akkor kell nyilvánosságra hozni, amikor az adott ország csatlakozik a Párizsi Megállapodáshoz. Ezután minden országnak ötévente kell benyújtania a növekvő szintű vállalást tartalmazó terveket.

„Mindez együtt azt eredményezi, hogy az innentől számított több éven keresztül csak a most rendelkezésre álló szándéknyilatkozatok alapján lehet feltételes becslést adni a globális kibocsátás-csökkentés mértékére. Márpedig a határozat is idézi azt a becslést, amely szerint 2030-ban 55 milliárd tonnás üvegházgáz-kibocsátásra lehet számítani, ez pedig nagymértékben elmarad a +2 fokos küszöbérték átlépésének elkerüléséhez szükséges csupán 40 milliárd tonnától” – áll az elemzésben.

Szankciókról egyelőre nincs szó

„A kibocsátás-csökkentési vállalások betartását szigorú ellenőrzési rend szabályozza majd, ugyanakkor a Párizsi Megállapodás nem említi, hogyan szankcionálnák a vállalások be nem betartását. A kibocsátás mérséklése, csökkentése a fejlődő országokat tekintve csak úgy képzelhető el, hogy jelentős mértékű támogatást kapnak a fejlett országoktól közvetlen pénzügyi támogatás, technológiai együttműködés, illetve kapacitásépítés formájában. Relatíve nagy összegekről lehet majd szó, a tervek szerint 2020-ra a szétosztandó keret eléri majd az évi 100 milliárd dolláros szintet” – magyarázza Bartholy Judit.

Politikai, diplomáciai és gazdasági mérföldkövek

A fent említett problémás részek ellenére a nemzetközi sajtó és diplomácia átütő sikerként könyveli el a megállapodást. Miért? Ürge-Vorsatz Diána környezetfizikus, a Közép-Európai Egyetem (CEU) környezetvédelmi tanszékének professzora szerint a következő politikai és diplomáciai fordulatokra érdemes felfigyelni:

• „A világtörténelemben soha nem volt még ennyi államfő egy tető alatt (150). Ez mutatja, hogy mostanra a világ szinte minden országa felismerte, hogy saját gazdasági-társadalmi jólétét az éghajlatváltozás fenyegeti.
• Párizst nem kényszerítették térdre a terrortámadások. Inkább megmutatta a világnak, hogy lehet egy globálisan nagyon ellentétes érdekeket megmozgató, hatalmas problémát multilaterálisan, globális együttműködés útján megoldani. A több mint 30000 hivatalos és legalább ugyanennyi nemhivatalos résztvevő nem hátrált meg a párizsi utazástól.
• A kivételes színvonalú francia diplomácia és tárgyalásvezetés zseniális húzással érte el a megállapodás létrejöttét. A hosszú, diplomáciailag alapos előkészületi folyamatok és a tiszteletteljes, de határozott tárgyalásvezetés sikerét az koronázta meg, hogy a megállapodást hatalmas sikerként üdvözölték az eddig legproblémásabb tárgyalófelek is, vagyis azok az országok, amelyek kisiklatták a korábbi próbálkozásokat, valamint azok, amelyek igazi veszteseknek tekinthetik magukat, mint például Szaúd-Arábia. Egy zseniális jogi csavarral maga az egyezmény a megállapodás függelékében szerepel, így az Egyesült Államoknak nem kell ratifikálnia. A Kiotói Jegyzőkönyvből azért maradt ki a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó USA, mert a Szenátus nem ratifikálta. A párizsi megoldással meg lehet előzni hasonló csapdahelyzet kialakulását.
• Az egyezményből nem lehet olyan könnyen kilépni, ha egy adott országban változik a belpolitikai helyzet, vagy nem felelnek meg a vállalásoknak” – magyarázza a CEU professzora.

Mélyreható átalakulás

Ezen kívül a gazdasági élet szempontjából is mérföldkő a megállapodás Ürge-Vorsatz Diána szerint. „Az a tény, hogy a világ gyakorlatilag összes államfője aláírja, hogy az évszázad második felére egyensúlyban kell lennie az üvegházgáz-kibocsátásoknak és az üvegházgáz-elnyelésnek, azt jelenti, hogy hamarosan gyakorlatilag teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyagokat a világgazdaságból. Ez roppant fontos jel, amire a gazdasági szereplők vártak, sőt kis túlzással könyörögtek.

Ezután még az esetben is kockázatosabb befektetéssé válik egy-egy szénerőmű vagy más, hosszú távra szóló, olajjal vagy szénnel kapcsolatos befektetés, ha a kormányok hezitálva és nem tökéletes módon hajtják végre a Párizsi Megállapodást. Ezek a tényezők fel fogják gyorsítani a befektetői piac lassú átalakulását a fenntarthatóbb energiahordozók, és – reméljük – az energiahatékonyság irányába. Ezután már csak a nagyon nagy kockázatot vállaló, üzleti modelljüket a fosszilis tüzelőanyagokra építő cégek nem fogják elkezdeni a fokozatos váltást  új gazdasági tevékenységekre. Viszont aki korán kel, aranyat lel – az új energiamodellben valószínűleg a legkorábban mozduló, legötletesebb cégek fognak a legnagyobb szerepet játszani, hiszen ezzel az egyezménnyel megpecsételődik az energiaszektor gyökeres átalakulása” – értékeli a megállapodást Ürge-Vorsatz Diána.

Bartholy Judit így összegzi a párizsi klímacsúcs tanulságait: „A +2 fokos cél elérésének részletei még nem tisztázottak, de fontos látni, hogy az időfaktor nagyon lényeges: gyors és radikális lépések megtételére van szükség. Az energiagazdálkodás terén minden országnak lépnie kell, nulla felé közelíteni a fosszilisenergia-felhasználást, és nagy erőkkel támogatni a megújuló energiahasznosítást.”

Forrás: mta.hu