Húsipari fórum: bevált a sertéshús áfájának csökkentése

Agro Napló
A féléves monitoring adatok értékelése alapján a sertéshús áfájának csökkentése látható növekedést hozott a forgalomban, a kiskereskedelmi láncok teljes egészében átadták az áfacsökkentés előnyeit a fogyasztóknak, az áfacsökkentés becsült költségvetési hatása pedig elmaradt az előrejelzésrektől – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárpiaci főosztályának vezetője kedden Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Tarpataki Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett húsipari vállalati fórumon arról beszélt: az áfa mérséklése átfogó igény volt, nemcsak a sertés, hanem a többi élelmiszeripari ágazat részéről is.  A magas áfa ugyanis - amellyel az élelmiszerek többsége forgalomba kerül Magyarországon -, jelentős csábítást jelent a csalásra, rontja a tisztességes szereplők versenyképességét, emellett az adónem megfizetésének elkerülése nagy költségvetési bevételkiesést okoz - fejtette ki. Hozzátette: az áfacsökkentés visszaszorítja a feketegazdaságot,  mert egy bizonyos adómértéknél már nem éri meg csalni.

A szaktárca általános álláspontja, hogy az alapvető élelmiszereket sorolják az 5 százalékos áfakulcs alá, ugyanakkor a költségvetési bevételkiesés mértéke miatt ez egyszerre nem végrehajtható. Első lépésként a sertéságazatban 2014 január elsején az élő sertés és félsertés áfakulcsa csökkent 5 százalékra, az idén januárban pedig a sertés tőkehús áfája mérséklődött erre a szintre. Ez utóbbit már a fogyasztók is érezték - tette hozzá.

A tanácskozáson részt vevő készítménygyártókat képviselő Bíró Antal, a Gyula Hús Kft. termelés vezetője azt szorgalmazta, hogy az 5 százalékos áfát terjesszék ki a feldolgozókra, a készítmény-gyártókra is, hogy a termékpályának erről a részéről is eltűnjenek a szürke- és feketegazdaság szereplői.

Éder Tamás, a NAK  élelmiszeriparért felelős alelnöke a tanácskozáson hangsúlyozta, hogy az általános forgalmi adó csökkentése a fair piaci verseny feltételeinek megteremtéséhez fontos eszköz. Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol az 5 százalékos áfakulcsot bevezették, ott lényegesen kisebb lett, sőt megszűnt az áfacsalás.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Durva áremelés jöhet a sertéspiacon

Tovább tarol a sertéspestis Kínában, és ezzel egyidőben elindult a sertéshús árának gyors emelkedése is. A kocatelepeken pedig már várólistát készíten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?