2024. december 19. csütörtök Viola

Sokan csaltak áfát élelmiszerekkel

Agro Napló
Több mint 6200 jogsértést tár fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban, a kár 110 milliárd forintra rúg – írja a Magyar Idők. Leggyakrabban élelmiszerekkel trükköztek a csalók.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a lapnak elmondta, hogy a legnagyobb kihívást tavaly is a közteherviseléssel kapcsolatos visszaélések leleplezése jelentette. Az esetek közül 2600 alkalommal kezdtek vizsgálódásba költségvetési csalás miatt a pénzügyi nyomozók, az ügyek együttesen százmilliárd forintos kárt okoztak az államkasszának.

– Az áfacsalások elkövetői az utóbbi időkben nem változtattak módszereiken. A bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a visszaélések továbbra sem korlátozódnak egy-egy termékre: a tettesek azt figyelik, mely árucikkek azok, amelyekkel adott időpontban a legnagyobb hasznot érhetik el – közölte a szóvivő rámutatva, hogy így az elkövetők egyszerre akár több típusú termékkel is folytathatják illegális üzleteiket.

Az áfacsalásra leginkább azokat a cikkeket használják fel, amelyek ömlesztve szállíthatók, egyedi azonosításuk nehézkes, vagy egyáltalán nem lehetséges. Lényeges az is, hogy a portékát az ország egész területén keressék a fogyasztók, emiatt a raktárakban is bőven akadjon belőle.

– Cukor, csokoládé, tej, hús, kávé – sorolta a rendre előkerülő élelmiszeripari termékeket és alapanyagokat a szóvivő. Az alezredes hozzátette: a NAV pénzügyi nyomozói tavaly az élelmiszerek piaca mellett a munkaerő-kölcsönzésben is sok gyanús esetet észleltek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeres évet zárt a Nébih

Sikeres évet zárt a Nébih

Elkészült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) a múlt évet bemutató, a legfontosabb eseményeket, intézkedéseket összefoglaló évérték...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?