Megállapodtak az uniós intézmények a jövő évi költségvetésről

Agro Napló
Kompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei – közölte hétfőn az Európai Bizottság.

A két társjogalkotó szerv közötti egyezség értelmében 2018-ban az unió 160,1 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 144,7 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege – írja az MTI.

A brüsszeli testület kiemelte: a büdzsé tükrözi a bizottság politikai prioritásait, a fiatalkori munkanélküliség mérséklését, a gazdasági növekedés serkentését, a stratégiai beruházásokat, illetve a migrációs válság kezelését az EU határain belül és kívül egyaránt.

A pénzeszközök nagyjából fele - kötelezettségvállalásokban 77,5 milliárd euró - az európai versenyképesség növelését célozza, például a gazdaság erősítésén, az oktatás javításán és a vállalkozások támogatásán keresztül. A fiatalok pedig több segítséget kapnak majd az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés 350 millió eurójának köszönhetően - közölték.

Az európai mezőgazdasági termelők számára előirányzott támogatás összege 59 milliárd euró. Közel 4,1 milliárd eurót pedig a migráció és a biztonsági kihívások kezelésére fog fordítani jövőre az Európai Unió.

"Minden eurót hatékonyan kell elkölteni és hozzáadott értéket kell teremteni Európa számára" - mondta Günther Oettinger uniós költségvetési biztos.

Végeredményben mind a bőkezűbb kiadási keretet indítványozó EP, mind pedig a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács engedett valamennyit, de a parlament többet. A három héten át tartó tárgyalások után elfogadott összeg a kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések szintjén is alacsonyabb az eredeti bizottsági indítványnál, azonban mindkét összeg magasabb, mint az idei büdzsében volt.

Az alkut még formálisan is jóvá kell hagyni, az uniós parlamentnek és a tanácsnak erre két hete van.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!