Járványvédelmi szigorítások az afrikai sertéspestis miatt

Agro Napló
Új országos főállatorvosi határozatban növelik a fertőzött besorolású területek nagyságát Szabolcs-Szatmár és Nódgrád megyében – adta hírül a Nébih. A román állategészségügy szerint a határ menti megyékben múlt hónapban már nem jelentek meg újabb fertőző gócok.

Megjelent az Országos Főállatorvos 3/2018-as határozata az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelem hatékonyságának növelése érdekében.  Az új határozat kiadását a Nébih szerint az ASP járványügyi helyzetének változása, mindenekelőtt a romániai helyzet drasztikus romlása, a magyar határhoz közeli kitörések és a vaddisznó esetek jelentős száma tette szükségessé .

Az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére kiterjedő dokumentumban elsősorban – a legfrissebb kockázatbecslési eredmények alapján – az érintett területek kockázati besorolása módosult. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fertőzött terület nőtt három szomszédos, a román határ közelében elhelyezkedő vadászatra jogosult területével. Heves megyében pedig, a megyehatárhoz közel eső esetek miatt, a fertőzött terület növelése vált szükségessé, így több Nógrád megyei vadgazdálkodási egység is e kategóriába került.

Újdonság, hogy az élő vaddisznószállítás problémáinak enyhítése érdekében lehetővé vált a  közepes kockázatú területen található engedélyezett vadaskertekből és vadfarmokból az élő vaddisznók elszállítása az alacsony kockázatú területre. Ehhez azonban alapfeltétel a megfelelő vérvizsgálatok elvégzése és a járványügyi előírások szigorú betartása.

A közepes kockázatú területeken megszűnt a vadászat során elejtett vaddisznókból való kötelező mintavétel. Az aktív vizsgálati rendszer a továbbiakban csak a diagnosztikai célból, a vaddisznóállomány gyérítése érdekében történő kilövéseknél áll fenn.

A román hatóságok szerint viszont lassult a vírus terjedése

Lassult Romániában az afrikai sertéspestis terjedése, a Magyarországgal szomszédos megyékben az utóbbi hónapban már nem jelentek meg újabb fertőző gócok - derült ki az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság heti jelentéséből, amelyet pénteken ismertetett a Mediafax hírügynökség.

Az elmúlt héten 227-ről 223-ra csökkent az érintett települések száma. Szatmár megyében felszámoltak öt fertőző gócot, augusztus 31-e óta pedig nem jelent meg újabb. Augusztus 8-a óta Bihar megyében sem észleltek új ASP-esetet. Mindazonáltal Szatmár megye 7, Bihar megye pedig 28 háztáji gazdasággal szerepel még a fertőző gócok listáján - írta az MTI.

Románia 41 megyéje közül 13-ban, főleg a Duna torkolatvidékéhez közeli dél-keleti országrészben van jelen az afrikai sertéspestis (ASP), a fertőző gócok száma pedig az ezret közelíti. A fertőzés 15 sertéshizlaldában is megjelent, a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében eddig csaknem 324 ezer sertést öltek le és égettek el a hatóságok.

A fertőző gócok több mint felét a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében tartják számon, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt rohamosan terjedt a kór.

A román hatóságok eddig csaknem ötezer tulajdonosnak fizettek ki több mint 55 millió lej (3,8 milliárd forint) kártérítést a járvány megfékezése érdekében elpusztított sertések miatt.

A román kormány sürgősségi rendeletet hozott arról, hogy az ASP által érintett farmok munkanélkülivé vált alkalmazottai a munkanélküli segély felett további havi 500 lej (35 ezer forint) támogatásban részesülnek maximum hat hónapon keresztül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?