Az embernek nemcsak környezetvédelmi, de élelmezési szempontból is alapvető érdeke a biodiverzitás minél nagyobb fokának megőrzése, mert ha ez nem sikerül, egyre nehezebb lesz megtermelni a világ lakosságának elegendő élelmiszert.

A FAO egy tőlünk ugyan nagyon távoli, ám mégis szemléletes példával illusztrálja a veszélyt. A mikronéziai szigetvilágban található Pohnpei lakosai 55 fajta banánhoz férnek hozzá (a fejlett világ banánkereskedelmét lényegében egy fajta uralja), 133 féle kenyérfa van náluk, 171 jamgyökérből választhatnak, és közel 1200 ehető halfajtára halászhatnak a közvetlen környezetükben. Ám ennek ellenére a hagyományos helyi ételek a szigeten visszaszorultak, és az import készételekre szoktak rá az emberek. Az eredmény többek között az lett, hogy a helyi lakosok a súlyos táplálkozási problémákra visszavezethető betegségektől, például az elhízástól és az A-vitamin hiányától szenvednek.

Elég megdöbbentő adat, hogy az ember világszerte több mint 6 ezer növényt termeszt élelmezési céllal, de ebből csak 200 olyan van, amely jelentősebb szerepet kap az élelmiszergyártásban, és mindössze kilenc növény adja az összesített termés kétharmadát. Ezek a cukornád, a kukorica, a rizs, a búza, a burgonya, a szójabab, az olajpálma gyümölcse, a cukorrépa és a manióka.

A halfajták egyharmadát túlhalássza az ember, vagyis többet vesz ki a környezetéből, mint amennyi a fennmaradáshoz hosszabb távon szükséges. A halak 60 százaléka maximálisan le van halászva, azaz többet fogni már nem lehet belőlük anélkül, hogy ne legyenek túlhalászva. Mindössze 7 százalék azoknak a fajoknak az aránya, amelyek fennmaradását ilyen módon nem veszélyeztetjük.

Nem jobb a helyzet a (szárazföldi) állatállománnyal sem. Jó adatnak látszik, hogy még mindig 7745 állatfajtát tenyésztünk élelmezési céllal, ezek 26 százaléka mégis a kihalás szélén áll, 67 százaléknál nem is tudjuk a veszélyeztetettség kockázati fokát, és csak abban lehetünk biztosak, hogy 7 százalékuk nincs veszélyben.