Az apropót az adta, hogy a búza ősszel fiziológiás csávázást kapott, és ennek élettani hatásán túlmenően így alkalom nyílott az áttelelő kultúrák (a búza mellett az őszi káposztarepce) kora tavaszig jellemző élettani folyamatainak, terméselemei kialakulásának rövid áttekintésére.

A szokatlan és újszerű időpont ellenére összegyűlt 10 kolléga kötetlen beszélgetésével indult az esemény, majd a tábla napsütötte részén szakmai eszmecserével folytatódott. Néhány kiásott növényt felhasználva esett szó a búza őszi fejlődésének kritikus mozzanatairól:

1. A kikelt növények száma az első terméselem, amelynek javítására a már említett élettani csávázást alkalmazta a vendéglátó. Az ősszel elvégzett értékelések alapján elmondható, hogy ez a technológia átlagosan 5%-kal növelte meg a végleges növényszámot.

2. A korai vegetatív fejlődésről is szó esett, amelynek legfontosabb követelménye az őszi levélfelület index (azaz az egységnyi területre eső levélfelület nagysága) maximalizálása. Fontos, hogy ezt elsősorban a levelek számának növelésével érjük el. Ugyanez elmondható pl. az őszi káposztarepcéről, amelynek levelei hajlamosak „túlméretessé” növekedni, ami a növény energiagazdálkodása szempontjából előnytelen (nagyobb árnyékoló hatás, illetve nagyobb kitettség az őszi levélvesztés esetén).

3. A levelek számának növelése a már felsoroltak mellett fontos a levelek hónaljában differenciálódó oldalágrügyek miatt is. Ez a búzánál a jobb bokrosodás, a repcénél az oldalágak potenciális számának növelése szempontjából lényeges. (Ezek az egyes növényeknél ún. „szorzó” terméselemek.)

4. Az őszi vetésű, áttelelő növényekre jellemző, hogy a nappalok rövidülésével és a hőmérséklet csökkenésével megkezdik a tartalék, ún. nem-szerkezeti szénhidrátok (keményítő) felhalmozását az egyes szervekben (gyökér, gyökértő vagy korona, levelek, szár). Ezek újra oldatba vitelével biztosítja a búza (és a repce is) a szövetek fagyállóságát, a nyugalmi időszak élettani működését, a tavaszi vegetáció elindítását és a virágzás energiaszükségletének nagy részét! Ezért fontos az állomány őszi- és kora tavaszi vegetatív fejlődése, a fotoszintézis megfelelő intenzitása.

5. Sem a búza, sem a repce nem képesek virágot hozni egészen addig, amíg meghatározott időtartamú hideghatás (ún. vernalizáció) és ezt követően megfelelően hosszú nappali megvilágítás (ún. fotoperiódus) nem éri őket. E két környezeti hatás időtartama nagy mértékben függ a fajtától és az időjárási feltételektől. Általánosan igaz viszont, hogy január elejére mind a búza, mind a repce már nagy valószínűséggel átesett a vernalizáción, és február végétől a nappalok hosszának változása is olyan szintű (kb. 11 óra) lesz, ami néhány héten belül lehetővé teszi mindkét növény számára a virágok differenciálódását. A búzánál a szárbaindulás előtt, a zárókalászka megjelenésével kialakul a kalász potenciális hossza, azaz a kalászemeletek száma (második terméselem).

Ezzel zárult az aktuális és kora tavaszi időszak szakmai elemzése. A tervezettnél hosszabbra (60 perc helyett 100 perc) nyúlt konzultáció alatt és végén alkalom nyílt azoknak a kérdéseknek a feltételére is, amelyekre a választ a résztvevők a növényélettan keretében várták. A gyakorlat szülte kérdésekre érkezett konkrét, és megalapozott válaszok tették aztán végleg érdekessé és értékessé a programot minden résztvevő számára ezen a napfényes, de csípős délelőttön.