Az agrárkamara által javasoltak is felvehetik az újraindítási gyorskölcsönt

Agro Napló
A hitelprogram kedvezményezetti körének kibővítésével a vendéglátóipari beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve az erdőgazdálkodók is felvehetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amennyiben megfelelnek az adott feltételeknek – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

A tájékoztató emlékeztet: nemrégiben módosultak a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram igénybevételének feltételei. A meghatározott tevékenységeket végző vállalkozások mellett már azok is felvehetik a hitelt, akiknek a tavalyi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb volt, mint a 2019-es, de a múlt évi árbevételük nem haladta meg a 100 millió forintot. További feltétel, hogy a 2020-ra vonatkozó tárgyévi éves átlagos állományi létszámuk nem volt nagyobb 25-nél, valamint rendelkeznek a tavalyi évre teljes, lezárt beszámolóval.

A NAK korábban kezdeményezte, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók, élelmiszer-nagykereskedők, illetve a járvány gazdasági hatásait ugyancsak elszenvedő erdőgazdálkodók is részt vehessenek a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogramban.

A program módosításának köszönhetően így már azok a vállalkozások is igényelhetik a hitelt – amennyiben megfelelnek a fenti feltételeknek –, melyek árbevételére jelentős hatással volt a koronavírus-járvány, de tevékenységüket nem fedik le a programban meghatározott TEÁOR-kódok. Ez jelentős segítséget nyújthat az érintett ágazati szereplők számára a talpon maradáshoz szükséges források biztosításához.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön nulla százalékos kamatozással, 100 százalékos előleggel, fix 10 éves futamidővel, önerő nélkül és három év türelmi idővel igényelhető az országszerte megtalálható MFB Pontokon. Az összesen 100 milliárd forintos hitelkeretből a vállalkozások ügyletenként 1 millió és 10 millió forint közötti összeget igényelhetnek bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáshoz szükséges készletek finanszírozására – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!