MME: Segítsünk bennrekedt békákon!

Agro Napló
A vízóraaknák, pincék fogságába került békák mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A békák a mezőgazdaságban is fontos szerepet töltenek be.

Mint szerdai közleményükben olvasható, a településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka) vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek majd éhen halhatnak a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve – értesült az Agro Napló.

Mint írják, már önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak - még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is - ugyanis vízre van szüksége a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve (akár puszta kézzel is megtehetjük ezt) a kertben engedjük el, illetve ezeket a „békacsapdákat” márciustól-szeptemberig havonta ellenőrizzük.

Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben.

„A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont” - hangsúlyozzák a természetvédők.

A közlemény szerint a különböző békafajok beazonosítását segíti az MME ingyenesen letölthető kétéltű- és hüllőhatározó okostelefonos applikációja, amely a www.mme.hu honlapról tölthető le.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mi is az a feromoncsapda?

Mi is az a feromoncsapda?

A feromoncsapdák alkalmasak arra, hogy csak egy konkrét faj egyedeit gyűjtsék be, nevezetesen azét a fajét, amelynek a feromonját tartalmazza a csapda...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?