Nemesszalókon bíznak a jövőben! (x)

Agro Napló
A Nemesszalóki Mezőgazdasági Zrt. Veszprém megye nyugati szélén - 2001-es megalakulá- sa óta – gazdálkodik eredményesen. Az 1000-nél több tejelő tehenet tenyésztő vállalkozások sorában évek óta a legmagasabb laktációs tejtermelést mondhatják magukénak.

 


Pethő István elnök urat kértem a cég bemutatására.



A Zrt. 49 fő magyar természetes személy tulajdonában lévő, 1,5milliárd Ft saját tőkéjű cég, éves árbevételének 67%-a származik a szarvasmarha ágazatból, átlagos dolgozói létszáma 121 fő, közülük 72-en dolgoznak az állattenyésztésben.



Jelenlegi állatlétszám a három telepen 2400 db, amiből 1200 db a tejelő tehén. Az állomány 2001-óta 10.000 kg feletti zárt laktációs tejtermelést produkál, a 2008-as 11 509 kg volt az eddigi legmagasabb szint.

Épületeink az 1980-as évek elején készültek és ma kb. 110%-os kihasználtsággal működnek. A tartás, illetve fejéstechnológia korszerűsítése és a férőhely kapacitás bővítése a közeljövőben elkerülhetetlen lesz.



A társaság gyenge talajadottságok mellett (14AK/ha), 1490 ha szántón és 129 ha gyepterületen folytat növénytermesztést. Kalászosokat, kukoricát, repcét és takarmánynövényeket termelnek. A 2006-ban alakult Agroszalók Kft. 2204 hektáron, a Zrt-hez hasonló vetésszerkezetben kizárólag növénytermesztést folytat. A takarmánynövényeket a Zrt. felé értékesíti, legfontosabb ilyen növénye az olaszperje, amiből elsősorban szenázst készítenek a tehenészet számára.



Egy nagy telep eredményes működtetésében meghatározó jelentőségű a munkaszervezés, erről Baki Zoltán főállattenyésztőt kérdeztem.

A napi teendőket három fő tevékenységi körre bontottuk.

Szalai Sándorné a tenyésztői feladatokat látja el. A tenyészpárosításra szánt bikák kiválasztásánál a fertilitás az elsődleges szempont, amellett, hogy a tőgytulajdonságokon és a körömszögön ne rontson, az erősséget pedig javítsa. Előnyben részesítjük a magyar bikákat, illetve spermaforgalmazókat, közülük is a Bos-Genetic Kft-vel a legszorosabb az együttműködés. Ciklusbikák rendszeres indításával segítjük a hazai tenyésztést. Ezen irányelvek alkalmazásával a hazai HGI átlag szerinti rangsorban a korábbi 80-90. helyről a 2009. januári értékelés szerint a 48. helyre kerültünk, miközben a spermabeszerzésünk költséghatékonysága is jelentősen javult.

Tóth László a takarmányozással kapcsolatos munkákat irányítja. A napi kétszeri takarmánykiosztást egy 18m3-es, számítógépes programozású, silómarós, önjáró keverő-kiosztóval végezzük. Az abrakkomponensek összekeverése egy horizontális csigás kocsival történik, ebbe a keverékbe a gazdasági abrakon kívül minden alapanyag belekerül. Fehérjeforrásként repcét és napraforgó darát, illetve minimális mennyiségű kezelt szóját használunk. Tömegtakarmányaink kukorica szilázs, olaszperje és lucerna szenázs, kevés lucerna és réti széna kiegészítéssel. A keverék ízletességének javítására, nedvesítésére folyékony kiegészítőt és szeszgyári mellékterméket etetünk. A takarmányreceptúrák összeállítása 2006. augusztusa óta a Bábolnai Takarmányozási Program szerint, a rendelkezésre álló tömegtakarmány bázis, az alapanyagok aktuális beszerzési árának és a telepi etetési tapasztalatoknak a figyelembe vételével történik. A tejelő premixeket, speciális kiegészítőket, illetve a felhasznált alapanyagok egy részét is a Tendre Takarmányipari Kft-től vásároljuk.





A takarmányozási program gyakorlati megvalósulását vályúminták rendszeres vizsgálatával ellenőrizzük, évente kétszer anyagforgalmi vizsgálattal (vér, vizelet és szőrminta) kiegészítve.

Gátay Endre a tejminőségért felelős vezető. Naponta háromszor fejjük az állományt a 4x10-es, kétaknás, halszálkás Delaval típusú fejőházban. Átlagosan a fejőslétszám kb. 3%-ára tehető klinikai tőgygyulladásos állatok fejése külön fejőházban történik, az alkalmazott antibiotikumokat rezisztenciavizsgálattal választjuk ki, három kezelést követően gyógyszert váltunk. A fejéshigiénia, fejőháztisztítás körébe tartozó anyagokat, szereket a Hat-Agro Kft-től vásároljuk.

2008-ban 12.100.776 liter tejet értékesítettünk az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. részére, melynek a harmadik legnagyobb tulajdonosi részével rendelkezünk.

 

 


 





Az állategészségügyi teendők szakmai irányítását, illetve bizonyos kezeléseket, beavatkozásokat szerződéses formában Dr. Feczkó Péter állatorvos végzi.

Munkáját a szaprodásbiológia terén a telepen dolgozó inszeminátorok és az ivarzómegfigyelő segíti, ivarzásszinkronizálást alkalmaznak. A lábvégek rendbentartását saját körmözők egész éven át folyamatosan végzik, kiegészítve lábfürösztési programokkal.

A tehénelhullás évek óta 5% alatti, az állománypótlást már a szekszált sperma használata előtt is saját szaporulatból biztosítottuk. A telepi laktációs átlag a 2007. évi 2,0-ről 2008-ban 2,2-re emelkedett.



Arra a kérdésemre, hogy miként próbálják átvészelni az ágazatot sújtó válság időszakát, az Elnök úr a következőket válaszolta.



Eddig nem érzékelve a kormányzati és érdekképviseleti szervek válságkezelésének hatását, kampányt indítottunk a hazai tejtermékek vásárlásának növelésére. Tapasztalataink szerint a fogyasztók nem tudják megkülönböztetni a magyar termékeket a külfölditől, mert a kereskedőláncok szándékosan idegen hangzású márkanevekkel látják el a hazai termékeket.

A közútról jól látható istállónkon elhelyezett felirat képét elküldtük számtalan helyre (média, érdekképviseletek, beszállítók), sajnos egyedül csak a Kossuth Rádió részéről mutatkozott érdeklődés és pozitív hozzáállás.

A tejágazat közel egy éve tartó válsága miatt kialakult magyarországi tejárak ilyen magas tejtermelési szint mellett sem biztosítanak nyereséget a gazdaság számára, így nem nyújtanak fedezetet a már megkezdett trágyakezeléssel és elhelyezéssel kapcsolatos beruházáshoz sem.

2008-2010 években 439 millió forintot fordítunk e célra állattartó telepeinken. A beruházáshoz kapcsolódó támogatás utólagos folyósítása több tízmilliós kamatterhet jelent a cég számára. Jelenleg korábban felhalmozott tartalékaink felhasználására kényszerülünk, ez azonban hosszú távon nem tartható.

Bízva abban, hogy a tejtermelés jövedelmezősége rövid távon kedvező fordulatot vesz, a fejőházat és az istállókat is érintő fejlesztéseket tervezünk, illetve tovább folytatjuk a jelenlegi méretben és szinten a tejtermelést.

 

 


 



Köszönöm a beszélgetést, eddigi eredményeikhez gratulálok és kívánom, hogy jövőbeni terveik teljesüljenek.







Schlosser István

szarvasmarha szaktanácsadó

Tendre Takarmányipari Kft.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?