A 4 napos fórumon 315 kiállító 14794 nm-en mutatta be termékeit, szolgáltatásait az érdeklődő közönségnek.
A rendezvény ebben az évben is a mezőgazdaság és a kertészet teljes vertikumának bemutatására törekedett.
A gépgyártással és forgalmazással foglalkozó cégek idén is meghatározó részt képviseltek a kiállításon, ahol az érdeklődőket a széles gépkínálat mellett gyakorlati bemutatókkal is várták.
A növénytermesztők a vetőmag forgalmazó cégek standjain megismerhették a legjobb terméseredményt hozó fajtákat és a céltermeltetésre kinemesített hibrideket. A műtrágya gyártó és forgalmazó cégek idén különösen nagy számban képviseltették magukat, hiszen a gazdasági válság miatti kereslet csökkenés ellensúlyozására kitűnő eszköz a Farmer-Expo-n való részvétel.
A 4. Hortico-n idén is jelen voltak a friss zöldség-gyümölcs termesztők, de az utóbbi évek szélsőséges időjárása ellen egyre inkább szükségessé váló védekezési módokat is megismerhették a termesztők. A kiállítás egyik látványosságát a külső területen felállított fóliasátor adta, ahol a látogatók komplett képet kaphattak a palántázásról és az ahhoz szükséges gépekről, eszközökről, emellett felkészült szakemberektől kérhettek tanácsot a termesztéshez.
Az expo különlegessége volt idén, hogy Hajdú-Bihar megye közösen jelent meg az erdélyi Hargita megyével. Esztétikailag is szép kivitelű standjuk tartalmában is dicsérhető volt, és betekintés nyerhettünk Hajdú-Bihar megye minőségi termékeibe valamint Erdély legszebb, látnivalókban leggazdagabb területének helyszíneiről is ízelítőt kaptunk.
Az állatbemutató pavilonokban a tenyésztőket szaktanácsadással, árverésekkel és technológiai bemutatókkal várták, a nagyközönség számára pedig ismét bemutatkozott a hazai genetikai állomány legjava.
A fajtabemutatókon a látogatók a következő fajtákkal találkozhattak: Holstein-fríz, Charolais, Limousin és Jersey szarvasmarhák, Alpesi és szánentáli kecskék; juhok közül magyar merinó, német húsmerinó, suffolk, fekete-, fehér- és gyimesi racka, brit tejelő, cherrollais, sertésfajták közül pedig többek között szőke, vörös és fecskehasú mangalica fajták.
Szakmai rendezvények
A nyitó nap délutánján az Expo keretén belül rendezték meg a Mezőgazdasági vízhasznosítás aktuális kérdései című konferenciát, amelyen az előadók a hazai öntözésfejlesztés legfontosabb kérdéseit vitatták meg. Az előadók a szakmai kérdéseken túl számba vették a mezőgazdasági területek öntözését befolyásoló egyéb tényezőket is.
A Farmer-Expo hagyományai közé tartozik a juhászati fórumok megrendezése is, melyre idén szintén az expo első napjának délutánján került sor. A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma és az ÁTK Herceghalom közös rendezésében A Juhágazat fenntartható, integrált és innovatív fejlesztése technológiai platform a Juhágazat átfogó stratégiájának elveiről és elemeiről tanácskozott. Céljuk, hogy a rendelkezésre álló felmérések, adatok alapján, jelenlegi legjobb tudásuk, ismereteik birtokában kialakítsanak egy megvalósításra érdemes ágazati stratégiát, és ennek megfelelően felvázolták a juhtenyésztés fejlesztési tervét.
A kertészettel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakemberek is megszokhatták, hogy számukra is sok újdonsággal szolgál folyamatosan a debreceni expo. Egyre fontosabb, hogy egészséges, megfelelő beltartalmú élelmiszerek kerüljenek asztalainkra. Ez a cél hasznos és magasztos, de a termelő jól tudja, hogy termékét nemcsak a fogyasztók szeretik, hanem a kár- és kórokozók is. Meg kell tehát tőlük védeni, méghozzá úgy, hogy a végtermék egészséges, szermaradványoktól mentes legyen. Ez most nem is elhanyagolható kihívás akkor, amikor egyre szigorodnak a növényvédő szerek felhasználását szabályozó rendeletek, és a klíma változásából adódóan nemkívánatos időjárási elemek nehezítik a termelők munkáját. A konferencián az Európai Unióban tervezett növényvédő szer szabályozásban bekövetkezett változásokat, azok várható hatásait elemezték hazai és külföldi szakemberek. A rendezvény második felében a globális klímaváltozásból adódó időjárási anomáliákról volt szó. Az előadók áttekintették, hogy az egyre gyakoribb elemi károk ellen milyen védekezési módok lehetnek a termelők kezében, védelmi munkájukat miként tudja a termesztés-technológia eszközei révén segíteni, illetve milyen technikai eszközök vehetők igénybe elhárításukra.
A Farmer-Expo látogatói között eddig is ott találhattuk a vadászokat, vadgazdálkodókat, így mi sem természetesebb, hogy az expo programját idén egy Kelet- Magyarországi Vadgazdálkodási Fórum színesítette. A rendezvény foglalkozott a különböző állatfajok ( nagyvadfajok, nyírfajd, fácán ) tartási, gondozási sajátságaival, a hallgatóság megtudhatta azt is hogyan végzik a vadászjelöltek gyakorlati felkészítését, valamint az orvvadászok által okozott probléma súlyosságával is szembesülhetett a résztvevők.
ÁLLATTENYÉSZTÉSI KIÁLLÍTÁS DÍJAZOTTJAI
Szarvasmarha tenyésztési díjai
ŐSHONOS KATEGÓRIÁBAN
II. díj: 1001-es katalógusszámú bivalytehén borjával
Tenyésztő: Hortobágyi Nonprofit Kft.
I. díj: 911-es katalógusszámú, Vasas nevű magyar szürke tenyészbika
Apja: 15227 Vajda
Tenyésztő: Hortobágyi Nonprofit Kft.
MAGYARTARKA
II. 111-es katalógusszámú Liza (vemhes üsző), apja: 15505 Kocséri Tajti O’Clock
Tenyésztő és tulajdonos: Medve János magántenyésztő, Ózd
I. 104-es katalógusszámú Terka (szűz üsző), apja:20063 Bonyhádi Füller Romlet
Tenyésztő és tulajdonos: Béke Agrárszövetkezet, Hajdúböszörmény
A holstein-fríz fajta díjai
2009. évi XVIII. Farmer-Expo szakkiállítás és vásáron holstein-fríz fajtából az egyéni show-bírálaton 44 egyed 13 tenyészetből került bemutatásra. A bírálatot Jakab Lajos, dél-dunántúli küllemi bíráló, nemzetközi showbíró végezte.
Holstein-fríz szűz üsző kategória (I. csoport)
Harmadik helyezettje: a 209 katalógusszámú (3996) Alkony
Apja: 16543 Gelej Zsilett Outside
Tenyésztő és tulajdonos: Kunhalom Agrária Kft., Fegyvernek
Második helyezettje: a 205 katalógusszámú (5160) Onga Damion Csalogány
Apja: 19066 Erbacres Damion
Tenyésztő és tulajdonos: Geo-Fríz Kft., Onga
Első helyezettje: a 201 katalógusszámú (5483) Cifra
Apja: 17731 Pursuit September Storm-Et
Tenyésztő és tulajdonos: Kasz Farm Kft., Derecske
Holstein-fríz szűz üsző kategória (II. csoport)
Holstein-fríz vemhesüsző kategória
Harmadik helyezettje: a 406 katalógusszámú (7314 ENAR számú vemhesüzső)
Apja: 19402 Sunday Dur Hyman Winston
Tenyésztő és tulajdonos: Bakony Ho-Li Kft., Zirc
Második helyezettje: a 404 katalógusszámú (7458 ENAR számú vemhesüzső)
Apja: 19402 Sunday Dur Hyman Winston
Tenyésztő és tulajdonos: Bakony Ho-Li Kft., Zirc
Első helyezettje: a 401 katalógusszámú (6670) Amál
Apja: 19531 BG Ebola Titanic-Et
Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
Holstein-fríz első laktációs tehén kategória
Harmadik helyezettje: a 506 katalógusszámú (8229)Viola
Apja: 18707 BG Detektív Spy
Tenyésztő és tulajdonos: Béke Agrárszövetkezet, Hajdúböszörmény
Második helyezettje: a 507 katalógusszámú (3276) Kóter
Apja: 18198 BG Chicago Champion
Tenyésztő és tulajdonos: Szellőhát-Farm Kft. Jászkisér
Első helyezettje: a 504 katalógusszámú (6110) Szegfű
Apja: 18861 Barbi-Lyn M Mattison-Et
Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
Holstein-fríz második és több laktációs tehén kategória
Harmadik helyezettje: a 602 katalógusszámú (5603) Ilcsi
Apja: 17646 Hidden-View Best
Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
Második helyezettje: a 603 katalógusszámú (5499) Virág
Apja: 17646 Hidden-View Best
Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
Első helyezettje: a 605 katalógusszámú (7403) Szamos
Apja: 17447 Calbrett I H H Champion-ET
Tenyésztő és tulajdonos: Bicsérdi Arany-Mező Zrt. Bicsérd
Ivadékcsoportok bírálatának díjai:
3. helyezett. A 19402 Sunday Dur Hyman Winston apaságú vemhes üsző utódcsoport ( Holstein Genetika Kft.)
2.helyezett: A 17646 Hidden-View Best apaságú tehén utódcsoport
( Holstein Genetika KFt.)
1. helyezett: A 20171 BG Fjord Goldwyn apaságú szűzüsző utódcsoport
( Bos-Genetic Kft.)
TENYÉSZTÉSI NAGYDÍJ
A kiállítás szervező által alapított Tenyésztési Nagydíjat a szervezők által meghirdetett pontverseny alapján ebben az esztendőben a Bos-Genetic Kft., Martonvásár nyerte el.
JERSEY
III. díj: 709-es katalógusszámú Holnap
Apja: DJ Hormon
Tulajdonos: Tejgazdaság Kft., Balmazújváros
II. díj: 702-es katalógusszámú Cecil
Apja: Q Zik
Tenyésztő: Középtiszai Mg. Zrt., Kunhegyes
I. díj: 707-es katalógusszámú Vilma
Apja: Q Zik
Tenyésztő: Középtiszai Mg. Zrt.
CHAROLAIS
II. díj: 821-es katalógusszámú, 21384 Abaúji Gönci Magenta
Apja: 18735 Magenta
Tenyésztő: Abaúji Charolais Mg. Zrt. Léh
I. díj: 811-es katalógusszámú, 0570-es charolais vemhes üsző
Apja: 19398 Uvegas
Tenyésztő: Szloboda Béla, Rakamaz
KÜLÖNDÍJAK:
A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete tiszteletdíjat ajánlott fel a fajta tenyésztésében végzett munkájáért, a fajta hírnevének öregbítéséért és a kiállítási állatok előkészítéséért a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatójának, Gencsi Zoltánnak.
A díjat átadja az Egyesület munkatársa: Bánffy Dániel
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete által felajánlott különdíjak:
1.A kiállítás Grand Champion tenyészállata részére, a díjat kapja a Bicsérdi Arany-Mező Zrt . a 605 katalógusszámú (7403) Szamos,17447 Calbrett I H H Champion-ET apaságú tehén
bemutatásáért .
A díjat átadja: Bognár László ügyvezető igazgató, HFTE
2. A kiállítás Reserve Champion tenyészállata részére, a díjat kapja a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom a 504 katalógusszámú (6110) Szegfű 18861 Barbi-Lyn M Mattison-Et apaságú tehén bemutatásáért
A díjat átadja: Kőrösi Zsolt, tenyésztésvezető, HFTE
3. A győztes utódcsoport részere, a díjat kapja a Bos-Genetic Kft., Martonvásár ,
a 20171 BG Fjord Goldwyn apaságú szűzüsző utódcsoport bemutatásáért
A díjat átadja: Sebők Tamás küllemi bíráló
4. A kiállítás legszebb tőgyű tehene, a 605 katalógusszámú (7403) Szamos 17447 Calbrett-I H H Champion apaságú tehén bemutatásáért
A díjat kapja: Bicsérdi Arany-Mező Zrt. Bicsérd
A díjat átadja: Harsányi Sándor küllemi bíráló
5. Az előre meghirdetett pontverseny alapján a legeredményesebben szereplő mesterséges termékenyítő állomás 60 ponttal a martonvásári Bos-Genetic Kft. Lett.
Díjat átadja: Jakab Lajos, a kiállítás bírója
Az augusztusi tenyészértékbecslés eredményei alapján a legeredményesebb tenyészbika tenyésztőjének és tulajdonosának vándorserleget ajánl fel az egyesület.
18942 Darnlaw Spirit tulajdonosa, Az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt részére
Díjat átadja: Kőrösi Zsolt, tenyésztésvezető
Az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. különdíjat ajánl fel:
A legeredményesebben szereplő magyar apaságú tenyészállat bemutatásáért
A díjat kapja: Bakony Ho-Li Kft.Zirc, a 20171 BG Fjord Goldwyn apaságú
308 katalógusszámú (7886) ENAR számú szűzüzső bemutatásáért
A díjat átadja Solymosi Imre vezérigazgató.
A Holstein Genetika Kft. különdíjai:
A kiállításon legtöbb állatot bemutató tenyésztő részére. A díjat kapja: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
A díjakat átadja Balogh László területi igazgató
Mélyhűtött sperma vásárlási utalványt, 100 000 forint értékben a 504 katalógusszámú (6110) Szegfű 18861 Barbi-Lyn M Mattison-Et apaságú tehén bemutatásáért a díjat kapja Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., Biharnagybajom
50 000 forint értékben: a 306 katalógusszámú (5651) Zsóka 19466 Far-O-La Derbi Jo Decker-Et apaságú szűzüsző bemutatásáért. A díjat kapja: : Agronómia Kft. Deszk
50 000 forint értékben: a 205 katalógusszámú (5160) ) Onga Damion Csalogány
19066 Erbacres Damion apaságú szűzüsző bemutatásáért. A díjat kapja: :Geofríz Kft. Onga
50 000 forint értékben: a Far-O-La Debbi-Jo Decker szűzüsző utódcsoport bemutatásáért. A díjat kapja: Nyakas András, Hajdúnánás
50 000 forint értékben: 601 katalógusszámú (4038) Kontyos 17646 Hidden-View Best apaságú tehén bemutatásáért. A díjat kapja Kasz-Farm Kft. Derecske
A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel a jersey fajta tenyésztésében elért eredményéért a Középtiszai Mg. Zrt. részére.
A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Farmer-Expon való eredményes szereplésért a balmazújvárosi Tejgazdaság Kft. részére.
Az egyesületi díjakat átadja: Béri Béla az egyesület ügyvezetője.
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánl fel az Abaúji Charolais Mg. Zrt. részére kiváló tenyészállatai bemutatásáért.
Díjat átadja: Domokos Zoltán ügyvezető igazgató
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánl fel Szloboda Béla rakamazi tenyésztő részére kiváló tenyészállatai bemutatásáért.
Díjat átadja: Domokos Zoltán ügyvezető igazgató
Juh- kecsketenyésztési kiállítás díjazottjai
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség hagyományosan a Farmer-Expo kiállításon adja át az Aranykampó díjakat azoknak a juhtenyésztőknek, juhászoknak, akik az elmúlt években kimagasló szakmai munkát végeztek, és a tenyészállat kiállításokon aktívan részt vettek.
Ebben az évben Aranykampó díjban részesültek:
Hulyák István, Kisgyőr
Erdei János, Hajdúnánás
A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 27 tenyészete 11 juhfajtát és 2 kecskefajtát mutatott be 70 csoportban.
A bíráló bizottság a díjakat a következő tenyésztőknek ítélte oda fajtánként és korcsoportonként.
Harmadik díjas csoportok:
Földi Gyula, Mátranovák fekete racka jerke
Hajnal János, Ballószög suffolk jerke
Kasza Sándor, Dormánd magyar merinó jerke
Kincses Zsófia, Kecskemét szánentáli gödölye
Kiss Gyula, Szabadhídvég német húsmerinó növendékkos
Sebők Mihály, Törtel magyar merinó anya
Szabó Károly, Hajdúbagos charollais anya
Szűcs-Juh Kft., Debrecen charollais tenyészkos
Második díjat kapott:
Kincses Zsófia, Kecskemét szánentáli gödölye
Nagy László, Bükkmogyorósd fekete racka jerke
Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros ile de france növendékkos
Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros ile de france jerke
Sebők Mihály, Törtel német húsmerinó anya
Sebők Mihály, Törtel német feketefejű jerke
Sebők Mihály, Törtel magyar merinó tenyészkos
Szabó Károly, Hajdúbagos charollais jerke
Első díjat kapott:
Bogárdi Béla, Szentistván suffolk jerke
Hajnal János, Ballószög suffolk tenyészkos
Hulyák István, Kisgyőr ile de france növendékkos
Nagy László, Eger alpesi gödölye
Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros ile de france növendékkos
Sebők Mihály, Törtel német húsmerinó jerke
Sebők Mihály, Törtel német feketefejű anya
Sebők Mihály, Törtel magyar merinó növendékkos
A XVIII. Farmer-Expo juhtenyésztési nagydíját az Sebők Mihály törteli tenyésztő kapta magyar merinó, német húsmerinó és német feketefejű tenyészállataiért.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhtenyésztési különdíját Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros kapta ile de france tenyészállataiért.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség kecsketenyésztési különdíját Nagy László egri tenyésztő kapta alpesi tenyészállataiért.
A Merinó Szakbizottság különdíját a Kasza Sándor dormándi tenyésztő kapta a magyar merinó tenyészállat csoportjaiért.
A Húsjuh Szakbizottság különdíját Hajnal János, Ballószög kapta a kiállításon bemutatott suffolk csoportjaiért.
A Tej Szakbizottság különdíját Szabó Károly, Hajdúbagos kapta brit tejelő csoportjaiért.
Az Őshonos Szakbizottság különdíját Nagy László, Bükkmogyorósd kapta a kiállításon bemutatott fekete és gyimesi racka csoportjaiért.
A kiállítás legszebb anyajuha díjat Sebők Mihály törteli tenyésztő 1 12110 8248-as fülszámú magyar merinó anyajuha kapta.
A kiállítás legszebb jerkéje díjat Bogárdi Béla, Szentistván 1 04012 8143-as fülszámú suffolk tenyészjerkéje kapta
A kiállítás legszebb növendékkosa díjat az Kiss Gyula, szabadhidvégi tenyésztő
1 06039 8328-as fülszámú német húsmerinó növendékkosa kapta.
A kiállítás legszebb tenyészkosa díjat az Anipharma-A Kft., Békéscsaba
1 03107 8172-es fülszámú német húsmerinó tenyészkosa kapta.
BAROMFI KIÁLLÍTÁS DÍJAZOTTJAI
TENYÉSZTŐI DÍJ:
Bábolna Tetra Kft., Bábolna Bábolna Super-H tyúk szülőpár
SERTÉSTENYÉSZTÉSI DÍJAK
A kiállításon összesen 50 csoport került bemutatásra.
A Magyar Fajtatiszta Sertéstenyésztők Egyesülete 34 db tenyészsertést mutatott be.
A Bíráló Bizottság az alábbi díjakat szavazta meg:
A Magyar Sertéstenyésztők Szövetsége különdíjait:
- kansüldő teljesítménydíjat: a Munka Szövetkezet, Tiszavasvári 7. számú magyar lapály kansüldője nyerte.
- kocasüldő teljesítménydíjat: a Munka Szövetkezet, Tiszavasvári magyar lapály kocasüldő csoportja nyerte
- A kiállítás Sertéstenyésztési Nagydíját: a Borota Sertéshús Zrt. 23. számú pietrain x duroc kansüldője nyerte.
A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete különdíját:
- A Legeredményesebb tenyésztő díjat: a Munka Szövetkezet, Tiszavasvári tenyésztő kapta
- Az OMT ZRt. különdíját kapja: a legjobb árutermelő típusú kocasüldő csoportjáért a Family Coop Kft. , Kecskemét-Bugac.
A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete különdíjait kapják:
- Módos Imre, Bihartorda a kiállításon bemutatott ,magyar lapály kan- és kocasüldő csoportjaiért.
- a Tejgazdaság Kft., Balmazújváros a kiállításon bemutatott magyar nagyfehér és magyar nagyfehér x magyar lapály F1 tenyészsüldő csoportjaiért.
- a Derecske, Petőfi Mezőgazdasági Kft. a kiállításon bemutatott magyar nagyfehér x magyar lapály F1 tenyészsüldő csoportjáért
A kiállításon 33 csoportban összesen 50 db őshonos mangalica tenyészsertés került bemutatásra.
A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete különdíját:
- A legszebb mangalica kansüldő díjat az Olmos és Tóth Kft. 77. számú kansüldője kapja
- A legszebb mangalica kocasüldő díjat a Tarnamente 2000 Zrt., Jászdózsa 93. számú kocasüldője kapja.
- A kiállítás Őshonos Sertéstenyésztési Nagydíját: a Tarnamente 2000 Zrt., Jászdózsa szőke mangalica kocacsoportja kapja.
- A MOE különdíját kapták:
- Birkás János, Mélykút, a kiállításon bemutatott szőke mangalica kansüldőért.
- Tóth Ferenc, Hajdúdorog, a bemutatott mangalica x duroc F1 hízócsoportért.
7 mangalicatenyésztő termékbemutatóval, kóstoltatással és termékértékesítéssel is részt vett a Farmer Expón. Az általuk zsűrizésre felajánlott termék bírálata alapján a bizottság az alábbi termékdíjakat ítélte oda:
I. díj: Rózsa Péterné Balmazújváros
II. díj: László Tibor (Mangary Kft.) Szank
III. díj: Kocsis István Tiszaeszlár
A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete különdíját kapták:
Bari András Szendrő, Metes Tamás Tápiógyörgye, Tóth László Túrkeve
FARMER EXPO LÓTENYÉSZTÉSI KIÁLLÍTÁS DÍJAZOTTJAI
KÖSZÖNJÜK ÉS GRATULÁLUNK A RÉSZTVEVŐKNEK!
Termékdíjat nyertek:
Farmer-Expo 2009 Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás
Debrecen
Termék díjat nyert:
• Állattenyésztés gépei, eszközei kategóriában:
- SZERVIZ KLUB BT. - IDROTECH® magas nyomású ködhűtő, párásító rendszerek
Energiatakarékos és környezetbarát hűtő- párásító rendszerek az állattenyésztésben, növénytermesztésben és a friss termékek frissentartásában.
• Mezőgazdasági Gépészet kategóriában:
- AXIÁL KFT. – Framest – Reptil gép
A Framest fejlesztése az új gép, mellyel az volt a céluk, hogy a 160-220 LE kategória számára egy csökkentett menetszámú művelésre alkalmas eszközt adjon.
• Vetőmagtermesztés kategóriában:
- MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet - Mv Kolo Pannon prémium minőségű őszi búza
A kutatóintézet munkája alapot teremt a magyar mezőgazdaság folyamatos fejlődéséhez; kiváló vetőmagok nemesítésében és új fajták létrehozásában kiemelkedő érdemeket szerzett.
• Agrárépítészet kategóriában:
- TEGAVILL KFT. – „BIO-DRYER” szemestermény szárító berendezés
A gáztüzelés kiváltására irányuló fejlesztés terményszárítók terén Magyarországon. A Biodryer folyamatos üzemű szemesterményszárító, mely több innovatív megoldást tartalmaz, mely jövőbeli irányt mutathat a terményszárítók további fejlesztésének területén.
HORTICO 2009 Zöldség – Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás Debrecen
Termék díjat nyert:
• Zöldségtermesztés kategóriában:
- DÉL-ALFÖLDI KERTÉSZEK SZÖVETKEZETE – A zöldségfélék csomagolásának fejlődése 2003-2009.
A Délkertész élen jár abban, hogy a jelenlegi és jövőbeni vevőinek bebizonyítsa az áru nyomonkövethetőségében, minőségében, a szállítás pontosságában kiválóan megállja a helyét a hazai és európai versenytársakkal szemben.
• Szőlőtermesztés, borelőállítás kategóriában:
- CSONGRÁDBOR KFT. - Árpád fejedelem vörösbor család
FARMER-EXPO 2009 - Termék Nagydíját nyerte
- AGROKER HOLDING ZRT.- MF 8600 traktorcsalád
A NEVEZETT TERMÉK EGYEDISÉGÉNEK, KÜLÖNLEGESSÉGÉNEK LEÍRÁSA:
-teljesen új formatervezési megoldások
-integrált alváz-mellsőhíd-fronthidraulika kapcsolt egység
-legcsendesebb,legnagyobb szabad kilátással bíró,programozható rugózással ellátott ,nagy vezetőkabin
-a legkisebb káros anyag kibocsátást produkáló motortechnika
-a legkisebb fogyasztást produkáló motor és hajtómű technika egysége
-a leginkább kezelőbarát computertechnika alkalmazása
-a fenti egyedi és piacvezető megoldások miatt megjelenése óta az összes bemutatkozó vásáron és kiállításon megnyerte a nagydíjat,innovációs díjat,az év traktora díjat,az év formatervezési díját, ( SIMA,Bologna,Hannover,BP Agro+Masexpo )
HORTICO 2009 - Termék Nagydíját nyerte
- ÁRPÁD-AGRÁR ZRT. - IPM módszerével, biológiai növényvédelemmel, környezetbarát technológiával hajtatott üvegházi zöldségek
Az Árpád-Agrár Zrt. zöldségeit fogyasztó vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy szermaradvány-mentes, egészséges, friss terméket fogyasztanak. A termékek értékesítése a teljes nyomonkövethetőséggel az üvegháztól a fogyasztó asztaláig érkezik.
Apja: 19928 Ciolifarm Lee Balsamico-Et
Tenyésztő és tulajdonos: Geo-Fríz Kft., Onga
Második helyezettje: a 306 katalógusszámú (5651) Zsóka
Apja: 19466 Far-O-La Derbi Jo Decker-Et
Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft. Deszk
Első helyezettje: a 308 katalógusszámú (7886 ENAR számú szűzüzső)
Apja: 20171 BG Fjord Goldwyn
Tenyésztő és tulajdonos: Bakony Ho-Li Kft., Zirc