Prof. Dr. Fehér Károly cégünk sajtófőnöke bevezető szavai után Kádár Péter ügyvezető igazgató a kft. helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről tájékoztatta az egybegyűlteket. Ez annál is inkább tartott különös érdeklődésre számot, mert a Tendre, a Bóly Zrt., Dalmand Zrt., Pick Zrt., Sole-Mizo Zrt. és a Fiorács Kft. cégek társaságában a közelmúltban lett az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportjának a tagja. Az igazgató a jövőkép felvázolásakor a minőséget, a gazdaságosságot, a partneri kapcsolatok további fejlesztését, a tudatos piacépítést és a karakteres piaci megjelenést helyezte középpontba. Minőség-megbízhatóság-hit-partnerkapcsolatok.
Így összegezhető a Tendre cégfilozófiája.
A szakmai előadásokat nagy figyelem kísérte. Prof. Dr. Horn Péter egyetemi tanár, akadémikus „Az állattenyésztés előtt álló kihívások és válaszok a XXI. sz. elején” című előadásában nem csupán a világ állattenyésztésének helyzetét vázolta, hanem annak következményeit és tapasztalatait összevetette a hazai állattenyésztés helyzetével, lehetőségeivel. A világhírű állattenyésztő tudós előadásának végső konklúziója: csak a modern alapokra helyezett, korszerű állattenyésztés felel meg az egyre nagyobb kihívásoknak.
Dr. Popp József „A fontosabb állati termékek világpiaci kilátásai” című előadásában a legfrissebb adatokkal, tényekkel mutatta be az állati termékek mai helyzetét. Ám mielőtt a hallgatóság elveszett volna a számok tengerében az előadó a tendenciákat a genetika, a termelési színvonal, az állategészségügy, a környezetkímélő gazdálkodás, a hatékonyság, a támogatás-politika összefüggésében vizsgálta. Még egy lényeges megállapítás: felfelé a mélypontról.
Dr. Fábián János, cégünk kutatás-fejlesztési vezetője nagyon sejtelmes címet adott előadásának: „500 ezer malac nem tévedhet”. Ilyen széles populációtól szerzett tapasztalatok alapján mutatta be a Bábolna Takarmány legkorszerűbb malactakarmányozási módszereit, ismertette a cég új termékeit.
Folytatva a hagyományainkat ebben az évben is Termelési Díjjal ismerte el néhány kiemelt partnerünk teljesítményét.
Tejelő tehén kategória: Nemesszalóki Mg. Zrt.
Sertés kategória: Középtiszai Mg. Zrt.
Baromfi kategória: Táp Kft.
Baromfi kategória: FELGYŐ-KEV Kft. Kisteleki telepe
Húsmarha kategória: Abaúji Charolais Kft.
2009. legnagyobb forgalma díj Csonka Károly márkaképviselő, Gödöllő
Életmű díj Dr. Deme Pál, Középtiszai Mg. Zrt.
A Biczó Csárda kitűnő vendéglátása mellett Böhler János világbajnok és Szabó Erika segítségével új színfoltként hangulatos kettes-fogathajtó versenyt rendeztünk.
A győzteseknek Kádár Péter ügyvezető és Kovács Ferenc a Biczó Csárda tulajdonosa adta át a tiszteletdíjakat.
A partneri verseny helyezettjei:
I. Ihász Béla, Seregélyes
II. Szájer József, Körmend (Rába Völgye Msz.)
III. Kátai Ferenc, Taksony (Agro-Taks Kft.)
III Tóth Andrea és Kissné Babos Anikó a Tendre munkatársai
Partnereink általános véleménye szerint sok hasznos, gyakorlati értékű információval gazdagodtak.
Hasonló, kitűnő hangulatú kapcsolatépítő rendezvényre a jövőben is számíthatunk rájuk.
Hiszen mindenki tudja, hogy „Egyedül nem megy!”.