A Cimbria Heid Hungaria Kft. nevében Horváth Zoltán, a cégcsoport magyarországi képviseletének értékesítési vezetője köszöntötte az ünnepélyes üzembe helyezés résztvevőit.
Beszédében kiemelte a több éves előkészítői munkatapasztalatokat, a Cimbria vetőmag feldolgozó technológia korszerűségét, valamint, az új csarnok munkahely teremtő szerepét a nehéz gazdasági helyzetben.
Röviden ismertette a Törökszentmiklóson beépített Cimbria technológiát:
Az itt beépített gépek több értelemben is a vetőmag kikészítés csúcsát jelentik.
Ez a kukorica feldolgozó, kalibráló művelet speciális, nagy teljesítményű, bonyolult belső folyamatú síkrostás eljárással történik. Ez egyedülálló ma Magyarországon, az egyébként vetőmag előállításban nagyhatalomnak számító hazánkban, és Nyugat-Európában is csak most kezdik felismerni ennek a rendszernek az előnyeit.
A takarmánykukorica szántóföldi termesztésétől eltérően a vetőmagnak való tengeri csöves állapotban érkezik meg az üzembe. A kíméletes, kamrában történő szárítás után a magokat lemorzsolják a csőről, és a fajtákat megfelelően elkülönítve tárolják. A laborvizsgálatokat követően indulhat a feldolgozás. Az ömlesztett vetőmagnak valót járműről a külső garatba öntik. Onnan már teljesen automatikusan továbbítódik a termény a következő feldolgozási lépcsők felé. Többszöri alapos tisztítás után a gépek méret szerint frakciókra bontják az anyagot, miközben a sérült vagy csíraképtelen magokat eltávolítják a halmazból. A folyamat végén a csávázásra-, zsákolásra kész anyagot Jumbó zsákokban veszik ki a rendszerből.
A feldolgozási technológia kialakításakor rendkívül nagy hangsúlyt kapott a környezeti por- és zajterhelés minimalizálása, valamint a véletlen emberi tévedés lehetőségének csökkentése.
Az előbbi teljes körű porszűrő és hangszigetelő eszközök, míg az utóbbi egy interneten alapuló, távoli elérést is lehetővé tevő teljes körű vezérlőrendszer beépítésével valósult meg.
A Törökszentmiklóson felépített, új, világszínvonalú üzem hozzá járulhat a hibrid kukorica jelentőségének kiemeléséhez a gazdasági életben, hiszen - dacára az ezredfordulón az előállítása körül tapasztalt bizonytalanságok után - ismét feléledni látszik. A szigorú termelési fegyelmet kívánó hibridvetőmag előállítása nagyon jól szimbolizálhatja tőlünk nyugatra és keletre is a magyar mezőgazdaság erejét, színvonalát.