A jó fajtaválasztás ráfordítás nélküli hozamnövelést biztosít, nem egy esetben ez 25-35 %-ban járul a termésképzéshez. Napjainkban szállóigévé vált a mondás „nincs rossz fajta, csak rosszul megválasztott fajta van”. A fajta jelentőségét növeli, hogy a modern növénytermesztésben végtermék centrikusság uralkodik, ami azt jelenti, hogy nem egyszerûen búzát, kukoricát, burgonyát, stb. igényel a fizetőképes vevő, hanem a fajon belül meghatározott mennyiségi és minőségi tulajdonságokkal rendelkező terményt. Ehhez igazodott a nemesítés is a fajtaelőállítás során. Ma a Nemzeti Fajtajegyzékben fajonként nagyszámú fajtát találni, ezek termőképessége, minősége a további feldolgozás sokrétûségéhez igazodva más és más. Magától értetődik, ennek megfelelően a fajták környezeti feltételekkel és az agrotechnikával szemben is különböző igényeket, támasztanak. Másként fogalmazva a mai fajták a bennük rögzített örökletes jó tulajdonságokat csak meghatározott tájkörzetekben és az előkísérletekkel kidolgozott agrotechnika (tápanyag igény, növényvédelem, tőszám, vetésidő, betakarítás, stb.) biztosításával produkálják.
A fajta és annak szaporító anyaga nemcsak az árutermelő termesztőnek nagy érték, hanem a fajtaelőállítónak, a vetőmag termesztőnek, a vetőmag feldolgozónak és a vetőmag forgalmazónak is nagy érték, tegyük hozzá nagy üzlet is. Ebben a sokszereplős körben azonban az érdekek és azok pénzben kifejezett értéke eltérő lehet. Éppen ezért a fajtaelőállítástól a szaporítóanyag előállításon át, a nagy- és kiskereskedelmi forgalmazásig törvények és FVM rendeletek szabályozzák a folyamatot (1966. évi CXXXI. tv., FVM 1997/88-92. rendeletek, újabban a genetikailag módosított anyagokra vonatkozóan az 1998. évi XXVII. tv.). A törvények és rendeletek betartását, hatósági jogkörrel az OMMI (Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet) felügyeli. A sok-sok paragrafus közül egyet mindenképpen érdemes a gyakorlati termesztőnek tudni, még pedig azt, amelyik a leginkább védi az érdekeit: csak a Nemzeti Fajtajegyzékbe felvett fajta fémzárolt, minőségi bizonyítvánnyal ellátott szaporítóanyaga hozható forgalomba.
A fajtakiválasztás problémájával a termesztő különbözőképpen szembesülhet, informálódhat. Közülük felsorolok néhányat:
Nagyon nehéz ezeket az információs forrásokat az objektivitás szempontjából rangsorolni. Egy azonban biztos minél több oldalról próbáljunk a döntéshez közelíteni, de csak abban a fajtakörben, amelyikből aztán szaporítóanyag is beszerezhető. A következőkben felsorolom azokat a legfontosabb fajtatulajdonságokat, amelyeket összevetve a termőhely adottságaival és az agrotechnikai feltételekkel valóban biztosítják a hozamot, minőséget, a várt árbevételt:
A jó fajtakiválasztáshoz a „téveszmék” tagadása is szükséges. Ezekből is gyûjtöttem néhányat. A fajta nem csodaszer! A fajtában rejlő genetikai értékek csak akkor realizálhatók, ha igényeit kielégítjük. Nincs olyan csodafajta, amelyik igénytelen, de csúcstermésre és kiváló minőségre képes. Rosszul, főként vesztességhez vezetően gondolkodik az, aki „szuperintenzív” fajtával akar rossz termőhelyi adottságok között „kőkorszaki” agrotechnikával nagy árbevételt elérni.
A jó fajtakiválasztáshoz szervesen kapcsolódik a körültekintő szaporítóanyag vásárlás. Ugyanis a fajta örökletes tulajdonságai érvényre jutásához minőségi szaporítóanyag kell. A vetőanyag minőségét két tulajdonság csoport határozza meg. Ezek a termesztési érték és a vetőanyag értékmérő tulajdonságai. A termesztési érték, a szaporítási fokozat (lépcső) függvénye. Legértékesebb a szuperelit (SE) és az abból szaporított elit (E) vetőanyag, mert ezt a két szaporulati fokot még a nemesítők, a teljes termesztési, feldolgozási folyamatban felügyelik. Mindkét szaporulati fokban árutermeléshez kevés még a vetőanyag és olyan drága, hogy nem realizálható az árbevételben. Árutermelésre az E szaporulati fokból szaporított I. fokú és az abból termesztett II. fokú vetőanyag jelenik meg a kereskedelemben. A szaporítási lépcső mindegyikében lehet a fajta vetőanyaga 1. és 2. osztályú is, attól függően, hogy milyenek az értékmérő tulajdonságai.
A vetőmag termesztés, feldolgozás, kiszerelés, forgalombahozás szintén a korábban hivatkozott törvények, rendeletek, hatósági felügyelet alatt állnak, továbbá fajonként szigorú szabványok szerint történhet csak meg „bizonyítványuk” (bárca, függőcímke, felirat, minőség tanúsítvány, fémzár) kiállítása. A vetőmag kiszerelőnek, a nagy- és kiskereskedőnek az is a további törvényben rögzített kötelessége, hogy a vetőanyagot olyan „ruhába” (csomagoló anyag, göngyöleg) öltöztesse, ami csak a fémzár, a csomagolás megsértésével manipulálható, az engedélyezett forgalmazási időn belül garantálja a minőség megőrzését, gátolja a súly-, vagy darabszám csökkenést.
A törvények, rendeletek, szabványok alapvetően a termesztő érdekeit védik, de az óvatosság, a körültekintés nem árt! Arról nem is beszélve, hogy a szabályozók alapgaranciái jócskán hagynak a termesztőnek is szakmai feladatot a jó vetőanyag vásárláshoz. A sikeres vetőanyag vásárláshoz következzék néhány jó tanács:
Végül ennek a bonyolult, sokszereplős témának összefoglalására az OMMI vezérigazgató helyettese által készített ábrával búcsúzom a termesztőktől, gyors kitavaszodást, sikeres termesztést és a termesztési költségeket jócskán felülmúló árbevételt kívánok!
Késmárki István
Címlapkép: Getty Images
