A fajgazdagság számos területen szolgálja az embert. Használati- és dísztárgyak, rituális maszkok, kozmetikumok, gyógyszerek, sokféle étel, takarmány készül nálunk is a tökfélékből. Mindezekről többkötetes könyvet lehetne írni. Mostani rövid cikkünk keretében a sütőtök és az olajtök hasznával és a termesztés alapvető fogásaival ismertetjük meg kedves Olvasóinkat.
A sütőtök húsa és magja egyaránt értékes csemege. Magja gazdag fehérjében, olajban, E-vitaminban. Húsa sok béta-karotint (provitamint) A, C és B-vitaminokat tartalmaz, jelentős Ca, P, Mg és mikroelem forrás is, nem hanyagolható el cukortartalma sem. Mindezekért a „reformkonyha”, a bébiétel-gyártás (biotermesztésben) kedvelt nyersanyaga. A be nem érett kabakok (török eredetû szavunk) kitûnő tömegtakarmányok.
Az olajtökfajták hasznossága még a sütőtököt is felülmúlja. A legértékesebb fajták az ún. puhahéjúak, vagy elterjedtebb nevükön a héjnélküliek. Az érett kabak 97-98 %-a, a tökhús értékes tömegtakarmány. A 2-3 %-ot kitevő magtermés az értékek valóságos tárháza. A belőle hidegen sajtolt olaj nem egyszerûen az olivaolajjal vetekedő minőségû salátaolaj, de a benne lévő mintegy 25 féle alkaloida összhatása révén roboráló és gyógyhatású is (pl. Pepponen kapszula). A visszamaradó magdara édesipari alapanyag, vagy koncentrált fehérje takarmány. Mindezt néhány táblázattal is illusztráljuk (1., 2., 3. és 4. táblázatok). A zsenge kabakokból ízletes főzelék, savanyúság is készíthető.
A sütőtök és az olajtök termőképessége
Mindkettő termeszthető fővetésben, köztesként kukoricában, kukoricával ún. „kulisszás” vetésben, korai másodvetésben (pl. őszi keverékek, zöld rozs után, bíborhere törésben). Fővetésben teremnek természetesen legtöbbet, átlagosan 60-80 t/ha hozammal számolhatunk, de ahol „jól érzik magukat” (ezt nekünk kell biztosítani) nem ritka a 100 t/ha termés sem (10 kg/m²)! Az olajtököt családi fogyasztásra termesztőknek állítottuk össze az 5. táblázatot.
Termesztésükhöz nélkülözhetetlen növénytani ismeretek
Erős, 4 m mélyre is lehatoló főgyökerük és a talajt 3-5 m²-en is behálózó mellékgyökérzetük van. Lágyszárú hajtásrendszerük heverő, száruk elágazó, lehetnek rövidek (60-80 cm) ezek az ún. „guggon ülők”, vagy több méter hosszúak, ezek a „futó” típusok. A száron csomók találhatók, ahonnét járulékos gyökerek fejlődnek. Levélzetük dús, nagyméretû, néhány fajtánál enyhén viaszos. Mindkét faj egylaki, váltivarú, nagyméretû sárga virágokat fejleszt, a nővirágok (az alsóállású magházról könnyen megismerhetők) megporzását rovarok végzik, tehát idegen megtermékenyülő, vetőmagot csak izolált állományon termeszthetünk. Általában a hím- és nővirágok aránya 3:1.
A sütőtök termése alakra, méretre, héjszínre változatos, fajtától függő. Újabban a kisebb tömegûek „piacosabbak”. Érett a kabak, ha a szár elszáradóban van, a kocsány elfásodott, a héj körömmel alig karcolható, a hús színe okkersárga, vagy narancsvörös, a magok héja kemény (sütésre leszedést követően utóérleléssel válnak alkalmassá).
Az olajtök gyümölcseit augusztus közepétől, a – 4-5 °C-os fagyokig folyamatosan érleli, ami elsősorban a „futó” típusokra jellemző. Az érett kabakok okkersárga alapon zöldesbarnán csíkozottak, fényesek, a héj körömmel alig sérthető, az elfásodott kocsány pattanva törik, a hús színe sárga, a zöld magok teltek a húsos rekeszfalról könnyen leválnak.
A sütőtök és az olajtök élettani sajátosságai, igényük a környezeti feltételekkel szemben
Alapvetően melegigényes fajok. Csírázási küszöbértékük 12 °C, növekedési szakaszban 22-25 °C-t, a terméskötéshez 26-28 °C-t igényelnek. A fagyot nem tûrik, csak teljes érésben viselik el a –3-4 °C-os hideget. Tenyészidejük 130 - 150 nap. Nehezen csíráznak, különösen másodvetésben érdemes a magokat nedves fûrészporban előcsíráztatni. Vízigényük mérsékelt, öntözni legfeljebb virágbimbós állapotban kell. A legtöbb hazai talajtípuson sikerrel termeszthetők, de nagy terméshez jó kultúrállapot, sok könnyen felvehető tápanyag kell. Ahol a kukorica, a napraforgó megterem, ott a tökfélék is jól érzik magukat. Növényegészségügyi szempontból önmaguk után csak 3-4 év után kerülhetnek vissza ugyanazon területre. Szántóföldön legjobb előveteményeik a gabonafélék.
Termesztéstechnológiájuk irányelvei
Igénylik a forgatásos, vagy középmély lazítózással végzett mélymûvelést. Az elővetemény lekerülésétől a vetésig tartsuk gyommentesen („feketén”) a talajt, ezalól csak a laza, homokos talajok képeznek kivételt. Kora tavasztól a vetésig (május 1-2. dekádja) úgy mûveljük a talajt, mint a kukorica vagy napraforgó esetében.
A tökfélék tápanyagigénye nagy. A szervestrágyázást meghálálják. Érett istállótrágyából 30-50 t/ha a megfelelő adag. Házikertekben a fészektrágyázás is szóba jöhet, 3-6 kg/fészek adaggal. Akik csak mûtrágyával kívánják a tökfélék tápanyagigényét kielégíteni, azok az őszi alapmûvelés előtt, a talaj természetes tápanyagszolgáltató képességétől függően 27-36 kg/ha P2O5 és 40-60 kg/ha K2O hatóanyagot juttassanak ki. A tavaszi vetőágy-elkészítés során a felső 8-10 cm-es rétegbe kell bedolgozni a nitrogént 50-68 kg/ha mennyiségben.
Legkorábban május 1. dekádjában vethetők. Fővetésben 13000-15000 tő/ha a javasolt tőszám. Kiskertekben vethető fészkesen is, 3-4 magot tegyünk egy fészekbe, majd az első lomblevél megjelenésekor egyeljük ki, csak a legerősebbet hagyjuk meg. Ügyeljünk az egyenletes vetésmélységre (5-7 cm), a sor- és tőtávolságot úgy válasszuk meg, hogy 1-2 mechanikai gyomirtást, kézi, vagy gépi kapálást tudjunk végezni, legalább június végéig.
A sütő- és az olajtök károsítói
A tökféléket a károsítók által kevésbé veszélyeztetett növények között tartjuk számon. Néhány kórokozó és kártevő azonban esetenként érzékeny termésveszteség kiváltó oka lehet. Közülük különösen figyelmet érdemelnek a kabakosokat veszélyeztető vírusbetegségek.
Betegségek
Az uborka mozaikvírus (cucumber mosaic Cucomovirus) a tökfélék termesztését egyre jobban veszélyeztető kórokozóvá vált az utóbbi évtizedben. A megbetegedett növények fejlődési rendellenességet mutatnak, a tövek kisebbek az egészségesen fejlődöttekhez viszonyítva. Az indák végén a levelek mozaikfoltosak, sárga és sötétzöld mezők váltják egymást. A levelek méretbeli elmaradását tapasztaljuk, amelyeken hólyagos deformáció is észlelhető. A kialakuló termések növekedése vontatott, aprók maradnak. A kórokozó terjedésében szerepe van a növények nedvének, a levéltetveknek, és kis mértékben a vetőmagnak.
A görögdinnye mozaikvírus (watermelon mosaic Potyvirus) okozza a növények leveleinek enyhe sárgulását. Jellemző, hogy az erek melletti levélmező zöld marad. A betegség előrehaladásával mozaikfoltosság fejlődik ki. A beteg növény csokrosodott külsővel jelzi a kórokozó károsító hatását. Ezeken a töveken a levéllemezek torzultak, az indák ízközei megrövidültek. A kórokozó a beteg növény nedvével és levéltetvekkel terjed.
A cukkini mozaikvírus (zucchini yellow mosaic Potyvirus) 1996 óta ismert kórokozó hazánkban. A tökfélék legsúlyosabb betegségét okozó vírus, ami járványszerû fellépés esetén súlyos gazdasági károk okozója lehet. Az erek kivilágosodnak, a levéllemez hólyagosan sötétzöld-sárga mozaikfoltos. A levél deformációja szalagosodással és keskenyedéssel jellemezhető. A termés a fajtára jellemző méret alatt marad. Alakja torzul a felületén jelentkező szabálytalan dudorszerû kinövésektől. A fertőzött termés piacképtelen.
A fertőzött növények fejlődése 4-6 leveles korban leáll, indát nem, vagy csak rövid ízközökkel fejleszt. A bokor jellegû törpe növények a fertőzést követő néhány héten belül elpusztulnak. A kórokozó levéltetvekkel és fertőzött maggal terjed.
A palántadőlés (Rhizoctonia solani, Pythium de baryanum, Fusarium spp., Colletotrichum orbiculare) kórokozói a csíranövényt fertőzik és pusztulását okozzák. A szikleveles növény gyökérnyaki része vizenyősen befûződik és kidől. A növények pusztulása gócszerû, a kórokozók terjedését a fertőzött talaj, a növénymaradványok, a vetőmag, a tartósan alacsony hőmérséklet és a túlöntözés segíti.
A fuzáriumos hervadást (Fusarium spp.) kiváltó kórokozó által megbetegített növény levelei fakózöldek, sárgák, vízellátási zavarok miatt fonnyadnak. A növény, vagy csak egy-két indája leforrázott jellegû. A növény gyökérnyaki része elkorhad. Nedves, párás környezetben az elhalt szöveteken megjelenik a fehér vagy rózsaszínû micélium szövedék.
A peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) ritkábban előforduló betegség. Fellépésének kedvez az uborka közelsége. Jellemző tünet a levélerek által határolt szögletes, sárgászöld foltosodás. A levélfonákon a foltokat szürkés, lilásbarna penészbevonat fedi.
A lisztharmat (Erysiphe cichoracearum, Sphareotheca fuliginea) minden termesztési ciklusban jelentkező betegség. Felismerését segíti a levélen, levélnyélen, a kocsányon, és ritkán a termés felületén jelentkező szürkésfehér, lisztes bevonat. A fogékonyságot növeli a száraz, meleg nyár, a nitrogén-túladagolás és a fertőzött növénymaradvány.
Kolletotrihumos betegség (Colletotrichum orbiculare) a csíranövény szártövének befûződését és elroncsolódását okozza. A szikleveleken kerek barna, a lombleveleken 8-10 mm átmérőjû világosbarna foltok jelzik a betegséget. A levelek száradását a foltok egybeolvadása okozza. Az indákon ovális, a termésen vörösbarna bemélyedő foltok látszanak. A kórokozónak kedvez a meleg, csapadékos időjárás. További fertőzési forrás a fertőzött vetőmag és a növénymaradványok.
A kladospóriumos betegség (Cladosphorium cucumerinum) a leveleken vizenyős, majd 3-4 mm átmérőjû kerek vagy szögletes foltosodást okoz. Az indákon ovális alakúak a foltok. A terméskárosodást 4-5 mm átmérőjû vizenyős, majd szegély nélküli, besüppedő foltok jelzik, amelyeken szürkés penészbevonat látható.
Csapadékos időjárás esetén és öntözéses viszonyok között ritkán előfordulhat még a fehér (Sclerotinia sclerotium) és a szürkepenészes rothadás (Bothrytis cinerea) is.
Károsító állatok
A talajlakó kártevők (Elateridae spp., Melalonthidae spp.) lárva alakban (drótférgek, pajorok) veszélyeztetik a csíra- és a fiatal lombleveles növényeket. A tőszámcsökkenést eredményező kártétel megakadályozható a vetés előtti talajfertőtlenítéssel. Ezt akkor tanácsos elvégezni, ha m²-enként 1 fejlett cserebogárpajornál, vagy 3 drótféregnél több az előforduló egyedek száma.
A gyökér gubacs-fonálférgek (Meloidogyne spp.) a szabadföldi termesztésben hazánkban még nem jelentősek. A kártevő jelenléte felismerhető a gyökéren képződött fehér színû, borsszem nagyságú, szabálytalan alakú gubacsokról. A következmény a növények fejlődésben való elmaradása, ami a gubacsok okozta víz- és ásványianyagforgalom-zavarnak köszönhető.
Az uborka (Aphis gossypii)- és a zöld őszibarack levéltetû (Myzus persicae) eltérő egyedszámban, de minden évben táplálkozik a növényeken. Szúró-szívó szájszervvel táplálkozva közvetlen kárt okoznak. A levelek és a hajtások torzulnak, növekedésük leáll. Emésztésük tökéletlen, ezért többet fogyasztanak, mint amennyit hasznosítanak. A szénhidrátok zömét emésztés nélkül kiürítik, ami mézharmatot képez a növények felületén és azon megtelepedve fekete bevonatot hoz létre a korompenész. Közvetett kárt a vírusok terjesztésével okoznak. Megjelenésük a növények kelésével egy időben várható. Kedvező feltételek között (20-25 °C hőmérséklet és 75-85%-os relatív páratartalom) június második felében tömegszaporodás alakulhat ki. Ennek megakadályozását biztonsággal szolgálja a szárnyasok berajzásakor elvégzett állománykezelés a levéltetvek ellen engedélyezett inszekticidekkel.
A közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) aszályos időjárás esetén a tenyészidő második felében jelentkezik. A levelek fonákán mikroszövedéket készít és ennek védelme alatt táplálkozik. A levelek fakulnak, súlyos esetben nekrotizálódnak.
A dohánytripsz (Thripsz tabaci) a levelek főere mellett, majd a virágokban és végül a gyenge héjú termésen károsít. Az epidermiszt szúrják meg és így jutnak a sejtnedvhez, amit felszívnak. A károsított levelek ezüstfehérek, a termés deformált.
Az üvegházi molytetû (Trialeurodes vaporariorum) 2000-ben nagy tömegben lepte el a növények leveleit és a levélnyeleket, valamint a még fejlődés kezdetén lévő terméseket. A nyár közepétől érvényesült tömegszaporodás következménye a levél és az újonnan kötött fiatal termés elhalása volt. Tömeges előfordulása ritka esetnek számít. Reményeink szerint védekezést nem igényel.
Gyomnövények, gyomirtás
Az olaj- és takarmánytök állományaiban jellemző a libatop- és a disznóparéjfélék, a kakaslábfû, a muhar- és a keserûfû fajok, valamint a parlagfû előfordulása. Lokális foltokat alkotnak a mezei acat, az aprószulák és a tarackbúza. A gyomok elleni küzdelem egyik alapvető feltétele a gyomszegény termőterület kiválasztása. A mechanikai gyomirtás gépesített formája csak az indák intenzív fejlődése előtt alkalmazható, később kézi kapálást és gyomlálást végezhetünk.
A sütő- és az olajtök egyaránt érzékeny a herbicidekre. Az engedélyezett készítményeket vetés előtt (presowing) – hatóanyagtól függően – 1-2 ill. 4-6 cm mélyen a talajba kell dolgozni. Vetés után, kelés előtt (preemergens) alkalmazható készítmények hatáskifejtéséhez bemosó csapadékra van szükség. Az állománykezelésre (postemergens) engedélyezett készítmények használatakor az élelmezés-egészségügyi várakozási időt be kell tartani. A tök gyomnevelő kultúra, ezért az utónövényeknél ezt figyelembe kell venni.
A tökfélék integrált védelme
– A terület-kiválasztás szempontjai között érvényesíteni kell a jó kultúrállapotot, a gyommentességet, a jó víz- és tápanyag- gazdálkodást.
– Kerüljük azokat az előveteményeket, amelyek gazdanövényei a tökféléket is károsító szervezeteknek.
– A káros szomszédság kialakulását (uborka, dinnye, tök) előzzük meg. Biztosítsuk az izolációs távolságot.
– A talajlakó kártevők egyedszámát térfogati kvadrát-módszerrel állapítsuk meg, és egyedszámtól függően alkalmazzunk talajfertőtlenítést.
– Vessünk csávázott vetőmagot.
– A gyomirtást mechanikai és kémiai úton végezzük el a leírtak figyelembevételével.
– A kórokozók elleni állománypermetezést az első tünetek észlelésekor, a járvány kialakulását elősegítő tényezők figyelembevételével végezzük el. A védekezés szükség szerint ismételhető.
– A károsító állatok elleni állománykezelést – különösen a levéltetvekre vonatkoztatva – az első példányok megjelenésekor alkalmazzuk. A védekezést szükség szerint ismételjük meg.
– Virágzó állományban – szükséges védekezés esetén – alkalmazzunk méhkímélő technológiát.
– A növényállomány átnézésekor távolítsuk el a vírusbeteg, a fuzáriumos és más egyéb oknál fogva elhalt növényeket.
– Kerüljük a nitrogén-túladagolást.
– A növénymaradványokat semmisítsük meg.
A sütőtök fajták érett gyümölcseit az első komolyabb talajmenti fagyokig sérülésmentesen, a kocsány meghagyásával takarítsuk be. A fogyasztásig vagy az értékesítésig legjobb néhány hétig szellős, száraz helyen utóérlelni.
Az olajtök betakarítása, előfeldolgozása több munkával jár. Az érett kabakokból mind a gépi-, mind pedig a kézi feldolgozásnál ajánlatos minél előbb kinyerni a magokat. A frissen kivájt magokat többszöri átmosás után (csak ivóvíz-minőségû csap- vagy kútvíz használható) vékony rétegben 50 °C-nál nem magasabb hőmérsékleten 7-8 % nedvességtartalomig kell szárítani. Akkor szárazak a magok, ha már nem ragadnak össze, kézzel megkeverve „peregnek”. Szárítás után a léha, felrepedt, fehér magokat ki kell válogatni, a „tökpihét” szeleléssel távolíthatjuk el. Az így szárított, tisztított magtételt hûvös, száraz, sötét, kellemetlen szagoktól mentes helyen, élelmiszerként tároljuk.
Dr. Késmárki István
Dr. Kuroli Géza
Címlapkép: Getty Images
