Nem kétséges, hogy az etetés és itatás technológiáján és az alkalmazott takarmány minőségén túl (melyet a termelők előnyben részesítenek fejlesztéseik során) az istállóban uralkodó klímaviszonyoknak jut még jelentős szerep a termelési eredmények alakulásában. Az optimális istállóklíma megteremtésével az állat genetikai lehetőségeinek lehető legjobb kihasználását kívánjuk elérni. Ezen cél kielégítése ugyanakkor az állattartó épületek energiafelhasználásában jelentős részt követel magának, illetve a nagyobb „pontosságra” való törekvés (a klímaszabályzás területén) jelentős beruházásigényt von maga után. Szellőztetés feladata az állatok által termelt gázok (és hő) eltávolítása az istállóból és ugyanakkor a szükséges friss levegő beszállítása az állatokhoz. A szellőztetés mértékét gyakorlatilag az állatok által kilégzett CO2 mennyisége alapján határozzuk meg és m3/óra össz. szellőztetési teljesítményben adjuk meg. Ennek alapján a légcsereszám (n) a levegőszükséglet (V) és a szellőztetett helyiség térfogatának (Vh) a hányadosa:
n = V / Vh [1/s]
A levegőszükséglet (V) a helyiségből időegység alatt elviendő levegő mennyiségének térfogata. A levegőszükséglet a helyiségben keletkező szennyező anyagok mennyiségéből (K) és a megengedett koncentrációjából (Kb) számítható (Kk-a külső levegő szennyezőanyag koncentrációja):
V = K / ( Kb – Kk) [m3/s]
A feladat kielégítésére számos ventilációs megoldás született attól függően, hogy hol engedjük ki-, és hol engedjük be a levegőt. A szellőztetés alapvetően természetes és mesterséges, ezen belül túlnyomásos és elszívásos rendszerû lehet. A leginkább elterjedt megoldás közülük az utolsó, mely lehet homlok-, vagy oldalfali, illetve „tető”-elszívásos rendszer. A légbeejtés helye általában az oldalfalak mentén történik különböző mûszaki megoldású légbeejtőkkel.
Mára az épületek hőgazdálkodása sokat javult a szigetelőanyagok fejlődése miatt, és különösen az új építésû istállók esetében már megfelelő hőszigetelésû épületek alakíthatók ki. Sok esetben a régi istállók szigetelése is megoldható a nem újkeletû, de napjainkra rendkívül jó minőségûvé vált szigetelőhab-fújásos technológiával (tetőszigetelés) és hőszigetelő vakolattal (oldalfal szigetelés). A baromfitartásban, mint ismeretes, a nagy állománysûrûség miatt általában nincs szükség fûtésre, a szellőztetéssel viszont jelentős a hőmozgás, a ki és beszállított hőmennyiség, ezért a szellőztetések tervezésénél ezt is figyelembe vesszük.
Napjainkra a szellőztetéssel szemben támasztott igények és ezzel együtt a technológiai, mûszaki fejlődés jelentősen elmozdultak a klimatizálás irányába. A már hagyományosnak mondható szabályozott, de csupán légcserét végző technológián túlmenően nyáron a levegő hûtését, temperálását kell megoldani. A legismertebb megoldás a hûtőpaneles, de az egyéb, pl. beporlasztásos megoldások is azonos elven alapulnak, a víz párolgásának „hőelvonó” hatását használják ki. Közülük azonban a hatékony megoldások „drágák”, és nem minden üzem engedheti meg magának e költségeket.
Összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy a klimatizálás (szellőztetés, fûtés-hûtés) jelentősége megnőtt, ennek megfelelően a berendezések automatizáltsági foka (érzékelés, szabályozás) jelentősen emelkedett, a berendezések kevésbé túlméretezettek és széles sávban szabályozhatók. Ez a tendencia várhatóan folytatódik a jövőben is.
Pazsiczki Imre
FVMMI