Gépek az erdészeti csemetetermesztésben

Agro Napló
BEVEZETÉSMagyarország erdõterületét az elkövetkezõ évtizedekben (várhatóan a következõ 25 évben) mintegy 500 ezer ha-ral tervezzük növelni. A tervezett erdõterület-növelés évente átlagosan 20 ezer ha erdõtelepítést jelent, melyhez szükséges csemetemennyiséget is biztosítani kell. A tervezett volumenû erdõtelepítés, az erdõfelújítás, az erdõk kezelése és a fakitermelés megfelelõ gépesítési háttér nélkül nem valósítható meg.
Az erdőgazdálkodás folyamatos mûszaki fejlesztése (gépesítés-fejlesztése) tehát szükséges, melynek a természetközeli, fenntartható (tartamos) erdőgazdálkodást kell szolgálni. Ennek megvalósítása:



- konstrukciós gépfejlesztéseken (melyek a hazai erdészeti gépgyártásra alapozottak);

- fejlett külföldi technikák honosításán;

- gépüzemeltetés-fejlesztéseken és

- a gépesítés szervezeti hátterének fejlesztésén keresztül lehetséges.



SZAKMAI ELŐZMÉNYEK



A Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara 2000-ben, elsők között nyújtott be pályázatot a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programokhoz, „A nemzeti favagyon minőségi fejlesztése és bővítése, valamint a fahasznosítás korszerûsítése” címmel, mely kutatási program támogatást kapott. A pályázat egyik alprogramja „Új csemetetermesztési- és erdőtelepítési géprendszer kifejlesztése az erdőtelepítési program megvalósításának elősegítésére” címmel az erdőmûvelés gépesítés-fejlesztését célozza.



A kutatási-fejlesztési alprogram - a területen eddig elért eddigi eredményekre építve - a szükséges gépekkel kapcsolatos alap- és fejlesztő kutatások elvégzését, a gépek tervezését és prototípus gyártását tûzte ki célul, utóbbihoz bevonva hazai mezőgazdasági gépgyártókat, közülük is elsősorban a Bagodi Mezőgép Kft-t, amely hasonló típusú gépek gyártásában már bizonyított. Az elmúlt időszakban megvalósult az alprogram csemetekerti gépekkel kapcsolatos része. A tanulmány az e résztémában elért eredményekről ad számot.







CSEMETETERMESZTÉSI GÉPSORRAL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK



A kutatási-fejlesztési tevékenység első szakaszában - irodalmi adatok és saját vizsgálatok alapján - meghatároztuk azokat az általános követelményeket, amelyek egy korszerû, magas mûszaki színvonalat képviselő csemetetermesztési gépsorral szemben támaszthatók. A követelmények szöveges elvárások és táblázatos adathalmazok formájában állnak rendelkezésre. A szöveges elvárások gépenként fogalmazzák meg azokat a követelményeket, amelyeket a gépeknek teljesíteniük kell, a táblázatos adathalmazok pedig megadják a gépek mûszaki jellemzőinek azon intervallumait, amelyek egy korszerû gépre vonatkozóan optimálisnak tekinthetők.







A CSEMETETERMESZTÉSI GÉPSOR JELLEMZÉSE



A kutatási-fejlesztési tevékenység második szakaszában - építve a meghatározott általános követelményekre - elkészültek annak a hazai fejlesztésû és gyártású csemetetermesztési gépsornak a tervei, amely a BGT-EF típusú csemetetermesztési gépsor elnevezést viseli, és amely a szabadföldi csemetetermesztési technológiák minden mûveletéhez rendel munkagépeket, olyan munkagépeket, amelyek alapvetően a síkágyásos soros munkarendszer (1. ábra) megvalósítására alkalmasak. Az új csemetetermesztési gépsor tehát olyan mûvelésre alkalmas, mely síkágyásos:



- 1600 mm ágyásszélességgel;

- az ágyáson belül max. 5 csemetesorral;

- az ágyáson belül min. 250 mm sortávolsággal; valamint

- az ágyások szélső sorai közt max. 600 mm-es nyomsávval.



A BGT-EF típusú csemetetermesztési gépsor gépei a következők:

Tápanyag-utánpótlás gépei:

- szervestrágya-szóró (BSZ-3000-EF) (2. ábra),

- mûtrágyaszóró (BFM-400-EF).

Talajmûvelő gépek:

- eke (BFE-3-EF),

- talajmaró (BTM-160-EF),

- kétsoros tárcsa (BXT-3-EF),

- fogasborona (BFB-3-EF),

- kombinátor (BPL-220-EF),

- sima henger (BSH-3-EF).



Vetőgépek:

-aprómagvető gép (BAV-5-EF) (3. ábra),

- nagymagvető gép (BNV-5-EF).



Iskolázógépek:

- rugalmastárcsás iskolázógép (BIR-5-EF),

- csúszócsoroszlyás sornyító (BCS-5-EF).



Öntözőberendezés:

- öntözőgép (BÖB-KITE-EF).



Ápológépek:

- kultivátor (BKU-6-EF),

- sorközpermetező (BSP-6-EF),

- felületpermetező (BFP-4,8-EF).



Alávágó gép:

- ágyás alávágógép (BÁA-1,25-EF).



Kiemelőgépek:

- rázóvillás soros külpontos kiemelőgép (BRK-1-EF),

- lazítóvillás soros külpontos kiemelőgép (BLK-1-EF),

- rázóvillás soros központos kiemelőgép (BRS-1-EF) (4. ábra),

- lazítóvillás soros központos kiemelőgép (BLS-1-EF),

- ágyás kiemelőgép (BÁK-1,25-EF).



Vermelőgép:

- függesztett vermelőgép (BVG-300-EF).



2. ábra. BSZ-3000-EF típusú szervestrágya-szóró (1. alváz; 2. járószerkezet; 3. szervestrágya-szóró felépítmény)



A kutatási-fejlesztési munka során készült dokumentáció:



- a tervezendő csemetekerti gépsor általános jellemzését adja, a csemetetermesztési gépsor felépítésén és dokumentálásának rendszerén keresztül;



- rögzíti a gépsorhoz adaptált, már meglévő gépek körét (ezek: mûtrágyaszóró, eke, talajmaró, kétsoros tárcsa, fogasborona, kombinátor, sima henger), a gépek rendeltetésének, mûszaki adatainak, szerkezeti felépítésének és mûszaki leírásának megadásával;



- rögzíti a gépsorba épített, részben fejlesztendő gépek körét (ezek: szervestrágya-szóró, öntözőberendezés, sorközpermetező, felületpermetező), az alapgép jellemzésével, szerkezeti felépítésnek, mûszaki leírásának, mûszaki adatainak és az alapgépen végrehajtandó részfejlesztésnek a leírásával;



- meghatározza a gépsor új tervezésû gépeinek körét (ezek: aprómagvető gép, nagymagvető gép, rugalmastárcsás iskolázógép, csúszócsoroszlyás sornyító, kultivátor, ágyás alávágógép, rázóvillás soros külpontos kiemelőgép, lazítóvillás soros külpontos kiemelőgép, rázóvillás soros központos kiemelőgép, lazítóvillás soros központos kiemelőgép, ágyás kiemelőgép, függesztett vermelőgép), a gépek tervezési alapadatainak, szerkezeti felépítésének, tervdokumentációjának és mûködésének megadásával.



3. ábra. BAV-5-EF típusú aprómagvető gép (1. függesztett váz; 2. vetőelemek)



4. ábra. BRS-1-EF típusú rázóvillás soros központos kiemelőgép (1. függesztett váz; 2. rázóvillás kiemelőkés; 3. hajtóberendezés)







A FEJLESZTÉS MEGVALÓSULÁSÁNAK ÜTEMEZÉSE



A csemetetermesztési gépsorhoz adaptált gépek rendelkezésre állnak, ezek csemetekerti körülmények közötti tesztelése megtörtént, a gépek a feladatok ellátására alkalmasak.



A részben fejlesztendő gépeken a fejlesztések kivitelezése megvalósult, a gépek prototípusainak tesztelése elindult és a csemetekerti munkák aktualitásának ütemében folyik.



A gépsor új tervezésû gépeinek prototípusai elkészültek. Az aprómagvető gép és a különböző kiemelőgép-változatok egyes típusainak vizsgálata az idei év tavaszi időszakában elkezdődött, és most az ősszel, a többivel együtt folytatódik. Az eddigi vizsgálati eredmények a gépek alkalmasságát igazolják.



A csemetetermesztési gépsor valamennyi gépének a gyártása tehát befejeződött, és a teljes gépsor egésze látható volt a 2002. szeptemberi soproni WOOD TECH erdészeti gépkiállításon. A gépek gyártását a Bagodi Mezőgép Kft., tesztelését a Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Erdészeti-mûszaki és Környezettechnikai Intézetének Géptani Tanszéke végezte, illetve végzi.







ÖSSZEFOGLALÁS



Az EU-hoz való csatlakozás Magyarországon jelentős nagyságú mezőgazdasági területek beerdősítését igényli majd. Az ezzel foglalkozó előrejelzések 500 ezer ha körüli (egyesek még több) új erdő létesítését prognosztizálják az elkövetkező kb. 25 évre. Ilyen nagyságrendû feladat biztonságosan csak akkor hajtható végre, ha megteremtődik annak mûszaki, gépesítési háttere. Ennek a háttérnek biztosítania kell az erdőtelepítéshez szükséges szaporítóanyag (csemete) előállítását és a telepítés végrehajtását.



A szükséges mennyiségû szaporítóanyagot szabadföldi csemetetermesztési technológiákra alapozva lehet előállítani, melyeknek biztonságos és gazdaságos viteléhez olyan hazai fejlesztésû és gyártású csemetekerti gépsor lehet a garancia, mely a technológia meghatározó mûveleteihez (tápanyag-utánpótlás, talajmûvelés, vetés, iskolázás, öntözés, ápolás, alávágás, kiemelés, vermelés) rendel munkagépeket. A tanulmány az erre a célra kialakított hazai fejlesztésû csemetekerti gépeket mutatja be.







IRODALOM



Bondor A.: A minőség, mint értékkategória az erdőmûvelésben. „AGRO-21” füzetek. Az agrárgazdaság jövőképe. 16:20-47. 1997.



Fekete Gy. - Horváth B.: Mező- és erdőgazdasági gépfejlesztés, gépgyártás. MTA Agrár-mûszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozásának kiadványa, Gödöllő. 22. 1996.



Horváth B.: Az erdészeti gépesítés helyzete, jövője. Mezőgazdasági Technika, 8:8-9. 1996.



Horváth B.: Az erdészeti gépesítés helyzete és fejlesztési tendenciái I., II. Erdészeti Lapok, CXXXIV. 2:38-39. és 3:68-69. 1999.



Horváth B.: Gépek az erdőgazdálkodásban. Agro Napló, VI. 4:146, 149-150.



Horváth B. szerk.: NKFP Erdő-fa kutatási program, 2.2. alprogram. Részjelentés: Csemetekerti gépsorral szemben támasztott követelmények meghatározása. Csemetekerti gépsor egységeinek tervezése. Kézirat, Sopron. 73 p. 2001.



Solymos R. (1997): Az erdő- és fagazdaság minőségi fejlesztése. „AGRO-21” füzetek. Az agrárgazdaság jövőképe. 16:3-19.



Dr. Horváth Béla



egyetemi tanár, intézetigazgató



Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar,



Erdészeti-mûszaki és Környezettechnikai Intézet, Géptani Tanszék



Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?