Egy adott táblára történő kijuttatásnál a makro- és mikroelemekből álló tápanyagot több részletben célszerû pótolni, mivel a növény vegetatív fejlődési fázisaiban mindig a megfelelő mennyiségû tápanyagot igényli. A három makroelem (NPK) közül az őszi talaj-előkészítési munkálatok során, a szántás előtt kell kijuttatni a P és K teljes mennyiségét, valamint a N ~40 %-át. A búza termesztése során a N kijuttatását kell megfelelő adagolással a növény igényeihez igazítani, ugyanis hiánya egyrészt terméskiesést, és a termés minőségének csökkenését okozza, másrészt a talajt szennyezi, ezáltal a termesztéstechnológia gazdaságossága is visszaeshet. A tápanyag hasznosulását több tényező (fizikai, kémiai, biológiai és agrotechnikai) befolyásolja, ezért a kijuttatott adagmennyiségek meghatározásánál ezeket is figyelembe kell venni. Mind a túlzott, mind a csökkentett tápanyag-visszapótlás hátráltatja a növény fejlődését, ami a terméseredményekre is hatással van.
A tápanyagok nagyobb részét a talaj felszínére szórják ki, amely földi gépekkel és esetenként légi úton egyaránt elvégezhető. A szilárd tápanyagok, így a N-tartalmú mûtrágyák zömét – akár egymenetben, akár külön menetben végzik – a talajra szórják ki a kijuttató géptől függetlenül. A folyékony oldatban megjelenő tápanyagokat azonban más munkamûvelettel kapcsoltan (lazítás, magágykészítés, vetés, stb.) végzik, mikor az értékes tápanyagot a talajfelszín alá juttatják.
A tavaszi tápanyag kijuttatás többnyire az őszi alaptrágyázást követően kiegészítő tápanyagként jelenik meg, de fontossága a megfelelő időben történő kijuttatáskor a növény számára biztosítja a kívánt mértékû hasznosulást. A N tavaszi kijuttatását is célszerû két-, illetve hátrom részletre megbontani, mivel így a magágykészítéssel vagy vetéssel egyidőben a teljes mennyiség ~20 %-át starter trágyaként érdemes kijuttatni. Ez az eljárás a talajban kétszintû rétegzést biztosít, amivel a növény gyökérzónájában mindig a megfelelő mennyiségû tápanyagot veheti fel. A növény tápanyagigényének kielégítése érdekében a fennmaradt ~40 % mennyiségû N mûtrágyát egy vagy két részletben fejtrágyaként szükséges kiadagolni.
A folyamatos N tápanyagként történő felvétele függ a talaj pillanatnyi N szolgáltató képességétől. Ha a gazdálkodók a tervezett terméshozamnak megfelelő mennyiségû összes N tápanyag mennyiséget kora tavasszal egyszerre juttatják ki a növény számára, akkor könnyen előfordulhat, hogy a tenyészidő végére a – a N viszonylagos gyors mozgásának következtében – a talaj felső un. gyökérzónájában a növény által igényelt tápanyagmennyiség nem áll rendelkezésre. A vegetáció időszakában jelentkező tápanyaghiány jelentősen befolyásolhatja a terméshozamot, mivel hatást gyakorol a növényszámra (db/m2), a kalászonkénti magszámra (db/kalász), valamint az ezermagtömegre (g/1000 szem). A bokrosodás során a nagyobb N felvétel növeli a m2-re jutó hajtások számát, a „szárbaszökés” kezdetén felvett N tápanyag serkenti a kalászonkénti magszám növekedését, illetve a virágzás kezdetén kijuttatásra kerülő tápanyag fokozza az ezermagtömeget. Ennek megfelelően a vegetációs időszakban kijuttatott tápanyagot (itt elsősorban a N-ről lehet említést tenni) legalább három különböző időpontban célszerû kiadagolni: a bokrosodás kezdetén, a szárbaszökés elején, valamint virágzáskor (1. ábra).
A harmonikus növénytáplálást segíti a starter, vagy az un. indító trágyázás alkalmazása, amelynek hatására már a kelés pillanatában megfelelő mennyiségû tápanyag áll a növény rendelkezésére. Ma már a mûvelet összevonások következtében előtérbe helyezett talajmûvelő és vetőgépek kombinációjának alkalmazása a tápanyag kijuttatásra is kiterjedt. Így számos gyártónak és forgalmazónak van olyan gépkapcsolat kombinációja, mely alkalmas a magágykészítés vagy a vetés során egymenetben a megfelelő mennyiségû tápanyag kijuttatására. Ezt a technológiai eljárást azok a gazdálkodók helyezik előtérbe, melyek rendelkeznek megfelelő méretû termőterülettel, illetve olyan gépekkel, melyekkel ez a folyamat végrehajtható. A mûveletek összevonásával – megfelelő méretû termőterület esetén – fajlagos értékben üzemanyag, energia, illetve költségcsökkenés érhető el. A kis- és középvállalkozások tekintetében a kisebb termőterület, a gépkombinációk magas beszerzési ára, valamint technológiai mûveletek hátrányos részei nem teszik lehetővé, hogy a magágykészítés vagy vetés mûveletét összevonják a tápanyag kijuttatással. A technológiai mûveletek során hátrányként jelentkezik a mûtrágyaszállítás, az áttöltések miatti effektív teljesítménycsökkenés, valamint a megvalósításhoz szükséges – megfelelő munkaminőségben és teljesítménnyel dolgozó –gépi eszközök hiánya. Ezért ezek a mezőgazdasági vállalkozások inkább előtérbe helyezik a külön munkamûveletben végzett kijuttatást, amely a szántóföldi kultúrákban nagy területteljesítménnyel, a már rendelkezésre álló gépekkel, jól szervezett formában a megszokott elemekre támaszkodva valósítható meg.
Mûtrágyaszórásra a ma rendelkezésre álló gépek közül a tavaszi fejtrágyázásra elsősorban azok vehetők figyelembe, amelyek kis mûtrágyaadagok (~20-100 kg/ha) egyenletes kijuttatására is alkalmasak. Ezek szilárd tápanyag kijuttatásakor a mechanikus és pneumatikus szórószerkezettel rendelkező gépek, illetve a mûtrágyaoldatok használatakor pedig a mûtrágyázásra is használható szórószerkezettel rendelkező szántóföldi permetezőgépek.
A tápanyag kijuttatás minősége (egyenletessége) és a terméshozam között szoros összefüggés van. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok alátámasztották, hogy különösen a N-tartalmú mûtrágyák egyenlőtlen szóráseloszlása okozza a termésveszteségek jelentős részét, s ez a szórás egyenlőtlenségének és a területegységre kijuttatott mûtrágya mennyiségének (kg/ha) növekedésével fokozódik. A kijuttatás során az egyenlőtlenséget – megfelelő mûszaki állapotú gép esetén – nem maga a gép, hanem a szórt sávok csatlakoztatásának pontatlansága okozza. A ma használatos szórógépekkel a szórt sávok megfelelő mértékû átfedése esetén megfelelő szórásegyenletesség érhető el, azaz a mûtrágyaeloszlás szórásegyenletességi tényezője VE@15 %. A hazai gyakorlatban előforduló korszerû szerkezeti kialakítású gépekkel megvalósítható az egyenletes szórás, amikor is a pneumatikus vagy mechanikus szórószerkezettel rendelkező un. precíziós – elektronikus vezérléssel és szabályozással rendelkező – gépek alkalmazásával pontosan végrehajtható a csatlakozás. Az előforduló csatlakoztatási hibák – elsősorban a nagy meredekségû szórásképpel rendelkező gépek – nagyobb szórásegyenlőtlenséget okoznak, ami elsősorban a mechanikus vezérlésû, hagyományos kialakítású röpítőtárcsás gépek használatakor fordul elő.
A mai hazai gyakorlatban a szórógépek üzemeltetése során a szórt sávok csatlakoztatása vagy szemrevételezéssel történik – ami megfelelő tájékoztató és irányító jelzések hiányában meglehetősen pontatlan –, vagy mûvelőnyomok alkalmazásával. A mûvelőnyomok alkalmazásakor a kijuttató gépek által szórt sávok megfelelő mértékû átfedése biztosított. A mûvelőnyomok használata, mint a gyakorlati alkalmazás szerint ismeretes, elsősorban anyag- és energiatakarékossági szempontok mellett a mûtrágyák hatékony és takarékos felhasználására ösztönzi a gazdálkodókat. A fejlett technikai megoldások, a nagyobb szórásegyenletességû szilárd és folyékony mûtrágya szórógépek használata még jobban megköveteli az olyan technológiai eljárások alkalmazását, amelyek segítségével a mûtrágyaszórásnál előforduló csatlakoztatási hibák minimálisra csökkenthetők.
Hazánk szárazabb tájain a második vagy harmadik fejtrágyák megfelelő mértékû érvényesülését az utóbbi évtizedben gyakran hátráltatta az aszályos időjárás. Ahol a tavaszi és a kora nyári időszak szárazabb, ott a talaj N-szolgáltató képességének növelésével érhető el, hogy a virágzás idején is megfelelő tápanyagmennyiség álljon a búza rendelkezésére. E vidékeken általános gyakorlat alapján kimondható, hogy az alaptrágyázást követően egy adagban kijuttatott (tél végi vagy kora tavaszi) fejtrágyával a vetések jobban tûrik a szárazságot, s aszály esetén is megfelelő a terméshozam.
Gödöllő, 2002. január 15.
Kassai Zsolt
FVMMI GM Kht.
Címlapkép: Getty Images
