A szója szerepe a takarmányozásban kiemelkedő, ugyanis más szántóföldi növényeknél lényegesen magasabb a nyersfehérje-tartalma, esszenciális aminosav-tartalma pedig közel ideálisnak mondható. A szójabab és a szójadara ára azonban az elmúlt néhány évben drasztikusan ingadozott: pl. 2012. január és december között a szójadara fronthónapi jegyzése tonnánként 320 és 600 USD között, vagyis 280 USD (kb. 58 000 Ft) széles sávban mozgott Chicagóban. Ekkora léptékű eltérés egy-egy gazdasági éven belül tervezhetetlenné teszi az állattartás ráfordításait, jövedelmezőségét.

Az Európai Unió nem önellátó fehérjetakarmányokból. Az EU növényi eredetű fehérjeszükségletének legnagyobb részét az importált szójabab feldolgozása során nyert, illetve döntően a dél-amerikai kontinensről beszerzett szójadarából elégíti ki. Utóbbiból a világ első számú importőre (lásd 1. ábra). Nem véletlen, hogy az EU sertés- és baromfihús-termelése egyre inkább a nagy európai kikötők vonzáskörzetében koncentrálódik, hiszen jellemzően ide telepedtek a szójafeldolgozók és ide érkezik az importált szójadara is.

A szójabab globális termelése 237 millió tonna körül alakult a 2012. naptári évben, vagyis 7 százalékkal elmaradt a 2011. évi mennyiségtől. A világ legnagyobb szójatermelő országaiban igen gyenge termést takarítottak be: az Egyesült Államokban 82,4 millió tonna (2011-ben 84,2 millió tonna, de 2009-ben még 91,4 millió tonna!) szójabab került le a táblákról, míg Brazíliában 66,4 millió tonna (2011-ben 75,3 millió tonna), Argentínában pedig 39,7 millió tonna (2011-ben 49,2, míg 2010-ben 53,5 millió tonna!) termett a világ mára második legfontosabb olajnövényéből. E három ország részesedése a globális kibocsátásból és kereskedelemből szokványos évjáratokban bőven meghaladja a 80 százalékot. Dél-Amerikában a szójatermelés ilyen léptékű visszaesésére évtizedek óta nem volt precedens. Ugyanakkor helyi források Brazíliában, ahol a termény betakarítása május első felében be is fejeződött, 81,5 millió tonna, míg Argentínában 48,3 millió tonna körüli termésmennyiséggel számolnak az idén. Az EU-27 részesedése a globális termelésből rendszerint a 0,5 százalékot sem éri el.

A szója világpiaci árának alakulásában meghatározó szerepet játszik Kína. Az ázsiai ország szójababimportja – a fogyasztói jövedelmek növekedésével és ezzel összefüggésben az állattenyésztés látványos felfutásával párhuzamosan – évről évre gyors ütemben nő: a folyó, 2012/2013. gazdasági évben előreláthatóan megközelíti a 60 millió tonnát, és a középtávú előrejelzések szerint egy évtized múlva túlszárnyalja a 100 millió tonnát, amivel részesedése a szójabab globális forgalmából 90 százalékra emelkedik. E hihetetlen nagyságú igény kielégítése már most komoly logisztikai kihívás elé állítja mind az exportőröket, mind magát az importőrt.

A géntechnológia egyre gyorsabb ütemben fejlődik, az új fejlesztésű GM növények, így többek között a GM szójafajták is egyre nagyobb számban kerülhetnek a nemzetközi forgalomba (a GM szójafajták részesedése a szója vetésterületéből az Egyesült Államokban és Argentínában messze meghaladja, míg Brazíliában megközelíti a 90 százalékot). Ezt a folyamatot azonban egyelőre erősen fékezi az új GM fajták aszinkron, illetve aszimmetrikus engedélyezése. (Aszinkron engedélyezés alatt azt értjük, hogy egy exportőr országban már engedélyezett GM fajta jóváhagyása még folyamatban van a kereskedelmi partnernél, aszimmetrikus engedélyezés alatt pedig azt, hogy egy exportőr országban engedélyezett GM fajta jóváhagyását nem is kérik a kereskedelmi partnereknél.)

Az új GM szójafajták mihamarabbi termesztésbe vonása érdekében az Egyesült Államok és Kína szinkronizálja az engedélyezési eljárást, ami a várakozások szerint a 2014/2015. gazdasági évre meg is valósul. Mindebből az következik, hogy az USA feladja szójapiaci pozícióját az EU-ban, ahol az új GM fajták engedélyezése túl sokáig húzódik vagy gyakorlatilag reménytelen. Lépése előreláthatóan a kínai piacon szintén érdekelt dél-amerikai szójatermelőknél is felgyorsíthatja az engedélyezést, így a világpiacon egyre nehezebben lesz beszerezhető az EU-ban nem engedélyeztetett GM szervezetektől mentes szójabab és szójadara. Iparági források szerint az ilyen áruért 2012 második felében tonnánként kb. 60 EUR felárat kértek az exportőrök, de az azonnali piacon nem ritka, hogy 100 EUR prémiumot számolnak fel.

A kelet-közép-európai térségben – Szerbia kivételével – minden ország függ az import szójadarától (lásd 2. ábra). E függőség némelyikük – közöttük Magyarország – esetében kifejezetten erős. A szójadara nettó importvolumene az állatállomány (lásd 3. ábra), ahol az egyszerűség kedvéért csak a sertéslétszámot vettük alapul, a takarmányozási technológia és a rendelkezésre álló vagy olcsón beszerezhető egyéb fehérjehordozó takarmány-alapanyagok függvénye. Szerbiában a szója(dara)termelés gyakorlatilag kielégíti a belpiaci igényeket, ami elsősorban a terményspecifikus támogatásának (2012-ben tonnánként 30 EUR) köszönhető. A szubvenciót az ország esetleges EU-csatlakozása után értelemszerűen meg kell szüntetni. Külön említést érdemel Románia, ahol a géntechnológiailag módosított herbicidtoleráns RR szója EU-csatlakozással életbe lépő tilalma erősen visszavetette a termelést (jóllehet, a kibocsátás korábban sem fedezte a belpiaci igényeket). Ha az önellátásra képes Szerbiával nem számolunk, Romániában a legkisebb a szójadara állatállomány nagyságához viszonyított behozatala.

Magyarország szójadarából nettó 610 ezer tonnát importált a 2009–2011 közötti időszak átlagában, ami megegyezik a 2012. évi nettó behozatallal. Ehhez képest a hazai szántóföldi növénytermelők az elmúlt évben 63,1 ezer tonna szójababot takarítottak be, 31 százalékkal kevesebbet, mint egy esztendővel korábban, illetve 25 százalékkal kevesebbet, mint a 2009–2011 közötti hároméves időszak átlaga. A betakarított terület 36,1 ezer hektár (2011-hez képest -7 százalék, illetve 2009–2011 átlagához képest -2 százalék), az átlaghozam 1,75 tonna/hektár (-26 százalék, illetve -23 százalék) körül alakult. Az ország szójatermelési potenciálja egyáltalán nincs kihasználva: a mindenkori rekordtermést még 1989-ben jegyezték fel, ekkor 118 ezer tonna szójabab került le a táblákról, míg a vetésterület 1988-ban döntött csúcsot, ekkor 66 ezer hektárra került szójavetőmag (lásd 4. ábra). Az idén 40 ezer hektár körüli vetésterülettel számolhatunk. Szakemberek szerint azonban akár 120–150 ezer hektárt is elfoglalhatna a szója, ahonnan évi legalább 300–350 ezer tonna babot lehetne betakarítani. Ez a mennyiség a hazai szójadara-szükséglet harmadát-felét fedezné. A szükséges feldolgozóipari kapacitások már ma rendelkezésre állnak.

Magyarországon a szójatermesztés a Dunántúlon Baranya megyében, valamint az Alföldön Bács-Kiskun megyében, a Duna közelében kiemelkedő, de az elmúlt években egyre nagyobb területen vetették a növényt Zala megyében is. A Nemzeti Fajtajegyzéken jelenleg 57 fajta szerepel, ami regionális összehasonlításban bőségesnek mondható. Az államilag elismert fajták közül a hasznosítási irányt tekintve 51 a takarmányozási, 6 pedig az étkezési csoportba sorolható.

A kelet-közép-európai térség országainak többségében elsősorban nem a klimatikus adottságok, hanem a termelési tapasztalatok hiánya, bizonyos növényvédő szerek használatának tilalma, valamint a kukorica-, a napraforgó- és a repcetermelés jövedelmezősége befolyásolja a szójatermelési hajlandóságot. A termelés felfuttatásában segíthet a Donau Soja osztrák kezdeményezés, amelynek célja az, hogy az elkövetkező években szisztematikusan felépítse a minőségi, szigorúan GMO-mentes szójatermelést a Duna térségében, amely mind takarmányozási, mind humánélelmezési igényeket kielégít. A felső-ausztriai agrárkamara becslései szerint a Duna térségében (szélesebb értelemben: Bajorország, Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Bulgária, továbbá Svájc, Olaszország északkeleti része, Csehország, Szlovákia, Lengyelország déli része és a Kárpátalja) évi 4–5 millió tonna szójababot lehetne előállítani (5. ábra). Ennek megvalósítása persze a Duna-menti országok részéről komoly összefogást igényel, hiszen közös nemesítési programokra, infrastruktúrális fejlesztésekre, komplex minőségbiztosítási, nyomon követési rendszerekre, best practice modellek kidolgozására és elterjesztésére, marketing stratégiára stb. lesz szükség.

A piaci realitásokra alapozva azonban valószínűsíthető, hogy Magyarországon a szójatermelés esetleges növekedésével párhuzamosan a szójabab kivitele is megugrana, hiszen a Donau Soja védjegy tulajdonosa által minősített termelési rendszerben előállított, garantáltan GMO-mentes terményre az ausztriai és a németországi szójafeldolgozók minden bizonnyal igényt tartanak. A program megvalósulása azonban a szójadara árát érdemben aligha befolyásolná, az állattartók Magyarországon továbbra is az olcsóbb, nem GMO-mentes szójadarát etetnék.

Az import szójadara felhasználása terén komparatív versenyelőnyt élveznek azok az országok, amelyek tengeri kikötővel rendelkeznek. Például Lengyelország szójadara-szükségletének döntő hányadát közvetlenül Argentínából, míg Románia és Szlovénia Brazíliából és Argentínából szerzi be. A szójadara ára a tengeri kikötőktől mért távolság függvényében nő – a legnagyobb versenyhátrányt Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Csehország szenvedi el e tekintetben. Magyarországon a szállítási irány és mód függvényében általában tonnánként 20–40 EUR fuvardíj és kezelési költség rakódik a termékre, amíg az valamelyik tengeri kikötőből a felhasználás helyére érkezik.

Az európai szójatermelés kilátásainak latolgatásakor általában kevés szó esik Ukrajnáról, de még kevesebb Oroszországról, jóllehet, mindkét ország komoly potenciállal bír. A növény vetésterülete és kibocsátása Ukrajnában és Oroszországban évről évre folyamatosan nő. Ukrajnában tavaly 1,41 millió hektárról 2,41 millió tonna szójababot takarítottak be, míg Oroszországban 1,38 millió hektárról 1,81 millió tonna szójabab került a raktárakba. Ukrajna már most szójababexportőrként van jelen a világpiacon.

Potori Norbert, AKI

A cikk szerzője: Potori Norbert