A megtelepedett rágcsálók kártétele telepenként eltérő. Zavaró hatásukon túl jelentős gazdasági veszteséget okoznak. Rágásukkal számottevő mértékben károsíthatják a műszaki berendezéseket (számítógépek, járművek, gépek műanyag és gumialkatrészei), a takarmányt, tárolt terményt, a vetőmagot. A takarmányban ürülékükkel, vizeletükkel az elfogyasztott mennyiség többszörösét szennyezik be, jelentős állat- és humán egészségügyi kockázatot generálva. A védekezés ezért nem csak gazdasági kérdés, hanem, az egészségügyi kockázat miatt, a 18/1998 sz. járványügyi rendeletben leírtaknak megfelelően, közegészségügyi kötelezettség is.
Az egerek elsősorban a szalmonella, a baromfipestis, a száj- és körömfájás, a mastitis, a juhok orbagócsossága, a patkányok (vándorpatkány) a leptospirózis, a toxoplazmózis, a trichinellózis, egyes enterális betegségek és a trópusi patkánybolha köztigazdájaként a humán pestis terjesztésében játszanak kulcsszerepet.
Ezeket a rágcsálókat rendkívüli szaporaság jellemzi, a patkányok például számukra megfelelő körülmények között évente 600–800, az egerek 800–1000 utódot is világra hozhatnak. Szaporodásuk elsősorban a fészkelőhely zavartalanságától és a rendelkezésre álló táplálékmennyiségtől függ. Ezeket a tényeket a biológiai védekezésben használhatjuk ki. A rágcsálók elleni védekezést végezhetjük magunk, de kiadhatjuk kártevőirtó szakvállalkozásnak is. Mindkét esetben az úgynevezett integrált kártevőirtás (IPM) szabályai szerint kell védekeznünk, melynek alapelve, hogy a védekezés tervszerű legyen és a felmérés, megelőzés, irtás, fenntartás négyesére épüljön.
A rágcsálók elleni védekezés lépései:
- A védendő telep felmérése során állapítsuk meg a kártevő fajtáját, a gócok, fészkek elhelyezkedését, a fertőzöttség mértékét, a lehetséges bejutási pontokat. A felmérés alapján határozzuk meg a megfelelő irtási módszert.
- Megelőzésként szüntessük meg a táplálékforrásokat (pl. kiszóródott takarmány), a lehetséges fészkelő helyeket (szeméthalmok, gazos területek), javítsunk a zárt épületek valódi zártságán (ajtók, ablakok, csatornafedél stb.). Ezek az intézkedések a telepen megszülető populáció számát nagyságrendekkel redukálják (biológiai védekezés).
- Az irtást folyamatosan kell végeznünk. Ember vagy nem célkártevő állat által hozzáférhető helyeken az irtószert mindig megfelelően feliratozott, zárt csalétekkihelyező ládákba helyezzük ki. Fontos, hogy a kihelyezett ládákat beszámozzuk és a kihelyezés helyét (ha nem etetődobozban kerül ki, akkor is) egy térképvázlaton tüntessük fel. Az etetődoboz védi a kihelyezett csalétket, biztonságot nyújt az állatnak a táplálkozáshoz. A kihelyezett csalétket, csalétekállomásokat folyamatosan ellenőrizni kell, jelentős fertőzöttség esetén 2-3 naponta, később ritkábban is elegendő. A csalétekfogyásokat monitoring naplóba jegyezzük fel, a csalétekállomásokat töltsük fel friss csalétekkel. A fogyás jelzi a fertőzöttséget, illetve a gócpontokat. A rágásnyomból a rágcsáló fajára is következtethetünk. Monitorozás szempontjából fontos, hogy a megrágott darabokat is el kell távolítani, hogy egyértelmű legyen a friss rágás a következő ellenőrzésnél. Hatékonyak csak úgy lehetünk, ha a rágcsálók előtt mindig van csalétek. Csapdázás esetén a kihelyezett csapdákkal hasonlóan járunk el, a kihelyezés helyét, a csapdázott állatok számát a monitoring naplóban rögzítjük.
- Az irtást követően ellenőrizzük annak sikerességét objektív módszerekkel, például monitoring csapdák, irtószermentes csalétek kihelyezésével.
- A mentes állapotot később folyamatos irtószer-kihelyezéssel, csapdázással és a prevencióban leírtak betartásával tudjuk fenntartani.
A hatékony rágcsálóirtással még egy lépést teszünk célunk felé, hogy az élelmiszer előállítás alappilléreit jelentő állattartó telepeket biológiailag biztonságos zónává alakítsuk, hiszen a „biztonságos élelmiszer az állattartó telepeken kezdődik”!
Kiss Barnabás
A cikk szerzője: Kiss Barnabás
