Őshazája valószínûleg India és a legnagyobb alakgazdaságban itt is fordul elő. Az apró bogyójú típusok Közép- és Délkelet Kínában őshonosak. Európában már korán, a XIII-XIV. században megjelent és melegigényes fajról lévén szó, Olaszországban és Spanyolországban, majd Európa délkeleti országaiban kezdték termeszteni. Hazánkban főleg a bulgár kertészek foglalkoztak vele és honosították meg a ma ismert fajtatípusokat.
A tojásgyümölcs fajták közül legismertebbek a sötétlila héjúak, de néhány (főleg japán) cég katalógusában fehér ill. krémszínû fajták is megtalálhatók.
A termés alakja igen változatos, az ovális és gömb vagy a hosszú megnyúlt alak számtalan átmeneti változatban megtalálható a fajták körében. A termés nagyságát tekintve is rendkívül nagy a változatosság, a néhány dekától a majdnem kilós nagyságú termések mind fellelhetők. Amint már arról szót ejtettünk, nálunk kevéssé ismert zöldségféle a tojásgyümölcs. Melegigényessége miatt ősszel és tavasszal hajtatják, nyáron szabadföldön is megtermelhető. A Nemzeti Fajtajegyzéken mindössze 11 államilag elismert fajta van. Ezek közül hét szabadfelvirágzású, négy pedig hibrid, melyeket elsősorban intenzív körülmények között (hajtatásban vagy szabadföldön ágyásos, talajtakarásos termesztésben, tápoldatozással) érdemes termeszteni.
Valamennyi államilag elismert fajta termése lila héjszínû. A tojásgyümölcs bogyója az elvirágzás után 40-60 nappal szedhető. Ilyenkorra a termés elérte a fajtára jellemző nagyságot, héja kisimult, fényes lesz. Ne hagyjuk a bogyót sokáig a tövön, mert az elöregedett termés húsos állománya taplós, íze keserû lesz. Ez tehát nem fajtahiba, hanem a helytelen szedés következménye.
(Kristóf Lászlóné dr.)