Mezőgazdasági haszonállatok esetében - így a szarvasmarhánál is - a környezeti hatások nélküli, „a belső biológiai életfeltételekből” következő "öregkori elhullás” szinte ismeretlen, mivel az állatokat már előbb selejtezik, levágják, ezáltal gazdaságosan hasznosítják. Mégpedig pontosan abban az időszakban, amikor ez gazdaságosnak tûnik, vagy más gazdasági tényezők nem teszik indokolttá a továbbtartásukat.
Szarvasmarha természetes életkorát 20-25 évre becsülik, valószínûleg ez sokkal magasabb, ahogy ezt egyes irodalmi forrásokból tudjuk. pl. SCHMALTZ (1921) 36 éves, LEUE (1941) 32 éves, ROBERT-ROWSON (1954) 31 éves, PITTMAN (1955) 35 éves és MATHESON (1957) 40 éves tehénről számolt be. CSUKÁS (1941) szerint a szarvasmarha élettartama 30-40 év. SPANN (1949) olyan tehénről ír, amely 28 éves volt, 26 borjat ellett és ezután még újra vemhes lett. A legmagasabb életkort STORHAS (1980) jegyezte fel, a tehén 40 éves volt és 30 borjat ellett.
Ezekben a példákban a két fogalom fedi egymást. Pontosan meg kell ugyanis különböztetni, hogy az adatok még élő vagy már nem élő állatokra, tehát életkorra vagy élettartamra vonatkoznak-e. A publikációkban egyre-másra azonosítják az életkorra illetve élettartamra vonatkozó adatokat, anélkül, hogy a kettő között különbséget tennének. Az élettartam, vagy még konkrétabban az "egyed élettartama" a születés napjától a populációból való kikerülés napjáig tartó időszakra vonatkozik. Az életkor jelölése azt jelenti, hogy az állat egy bizonyos szúrópróbaszerûen kiválasztott napon még életben volt. Ebből következik, hogy ebben az időpontban az élettartam még nem meghatározható, de mindenképpen hosszabb, mint az életkor. Mindkét fogalmat évben vagy hónapban adjuk meg Hosszú élettartam, használati időtartam, termelési időszak A használati időtartammal kapcsolatos másik kifejezés a hosszú élettartam, amit nagyon sokszor használunk, s ami szintén félreértésekre adhat okot. A hosszú élettartam általános definíciója a tejelő szarvasmarhákkal kapcsolatosan az, az időszak amit a tehén a populációban él le. Ez esetben azonos az élettartammal.
A hosszú élettartammal kapcsolatos vizsgálatok vezettek a különböző segéd jellemzők alkalmazásához, azért hogy a hosszú élettartamot, vagy más szóval az állatnak a populációban eltöltött életének idejét pontosabban meg lehessen határozni és ezáltal méréseket és összehasonlításokat lehessen végezni. A következő 4 jellemzőt alkalmazták a hosszú élettartam indirekt meghatározására:
1. Az elkezdett és befejezett laktációk száma.
2. Az ellések száma.
3. A selejtezés előtti utolsó elléskori életkor.
4. Az állat életkora a selejtezéskor.
Az első három mutató nem ad pontos információt arról, hogy az egyed az első elléstől számítva hány napot termelt. A legpontosabb ezek közül a negyedik, mert évben, vagy napban adja meg pontosan azt az időt, amit az egyed a populációban eltöltött.
A termelési időszak kifejezést gyakran azonosítják a használati időtartam kifejezéssel. Egyesek szerint a használati idő az a teljes időtartam, amelynek során a szarvasmarhák teljesítménye mérhető. Mivel a teheneknél az improduktív felnevelési időszakot nem lehet egységesnek tekinteni, a következő definíciót alkalmazták a használati időtartamra. A használati időt szûkebb értelemben ki lehet fejezni a tiszta termelési időszakkal is, ha ez azt az időtartamot jelenti mely az első elléstől az állatnak az állományból való kivonásig (kiesésig, kiselejtezésig) tart. Nagyon sok szerző ezt a termelési időszakot részben az előbbiekben leírt hosszú élettartam jellemzésére használta. Véleményem szerint az a helyes, ha az élettartammal kapcsolatban csak két fogalmat használunk, az élettartamot és a hasznos élettartamot. Az élettartam az egyed születésétől a kiselejtezésig (kiesésig) tart, a hasznos élettartam pedig az első elléstől a selejtezésig (kiesésig). Az élettartam mint másodlagos tulajdonság vizsgálata már régóta foglalkoztatja a tenyésztőket. BÖTTGER (1955) a következő korképet írja le az akkori Németországról: "A tenyészkiválasztásban az elmúlt évtizedekben a teljesítmény állandó fokozása állt az előtérbe és ez részben háttérbe szorította az állatok egészségének és konstitúciójának megőrzését. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az állatok használati ideje és élettartama megrövidül”. Az egyes laktációk rekord teljesítménye helyett egyre jobban kezdték - elsősorban a gazdasági okokból - a tartós életteljesítményeket értékelni. PIOTROWSKI (1954) szerint a. tenyésztői feladat az, hogy e tehenek életkorát 6,5 évről 8,5-9,5 évre kell emelni. A hosszú élet és tartós teljesítmény fontos gazdasági érdek. Minél tovább használunk egy tehenet, annál kisebb rész jut tartási költségeiből életének az első laktációjáig terjedő improduktív hányadára. Ha egy tehenet csak 2-3 évig fejhetünk úgy tejhozamából naponta 3 kg tej a felnevelési költségekre megy. Ha hozzávesszük az életfenntartó takarmány értékét, úgy egy 3500 kg évi tejhozamú tehén tartása nem gazdaságos.
Hazánkban is számos szerző foglalkozott ezzel az értékmérő tulajdonsággal. CSUKÁS (1941) szerint „az élettartam a szervezet öröklődő hajlama. Mint ilyen, célszerû szelekciós eszköz ahhoz, hogy általa a termelést nemzedékenként tartósabbá, a konstitúciót megfelelőbbé tegyük, s hogy a termelő hajlamok fokozása érdekében általa az ivadékvizsgálatot nemzedékenként kiadósabban alkalmazhassuk. A hosszabb élettartam által feltételezett előnyök érdekében tenyészhímet csak hosszú élettel jellegzett családokból célszerû választani.” Nem csak hirdette, hanem foglalkozott is hosszú élettartamú családok kitenyésztésével. Az ellenálló szilárd szervezetnek egyik leghívebb bizonyítéka a hosszú élettartam állapítja meg SCHANDL (1953). „A tenyésztés fejlesztése szempontjából nagyon hátrányos, hogy a legtöbb tenyészetben a tehenek zöme csak néhány évet szolgál, már 5-7 éves korban vágóhidra kerül, éppen amikor már termelési képességük csúcspontjára értek volna.”
Az utóbbi évtizedekben is számos szerző foglalkozott az élettartammal. Egybehangzóan azt állapították meg, hogy a tejtermelés növekedése mellett fokozatosan csökkent a tehenek élettartama.
Szinte minden állatfajban elhanyagoltuk az ún. "hasznos élettartam"-nak az előtérbe állítását. Ez különösen azokban a hasznosítási irányokban perdöntő, ahol a termelés a nőivar kifogástalan szaporodásbiológiai funkciójához kötődik. A hasznos élettartam növelése nemcsak a gazdaságosabb termelés fontos velejárója, hanem a gazdasági és biológiai tulajdonságok egyensúlyának, vagyis a jó konstitúció fenntartása vagy javítása szempontjából is nélkülözhetetlen. ESSL cit. HORN (1986) kiindulva egy 5000 kg-os 4% zsírtartalomra korrigált átlagos tejtermelésből a következő megállapításra jutott. Ha a hasznos élettartam laktációkban kifejezve 6-ról 5-re, 5-ről 4-re, 4-ről 3-ra és 3-ról 2-re csökken akkor a kompenzáláshoz szükséges FCM tejtermelés sorrendben a következő 148-263-572 és 2246 kg. Az élettartam javításának lehetőségei: A második illetve a második és harmadik laktáció, az állóképesség, a betegség gyakoriságok és a kieséi okok, a szaporasági és az ellési mutatók valamint a küllemi tulajdonságok figyelembevétele a tenyészértékbecslésben.
Az elsődleges értékmérő tulajdonságokon kívül a szelekcióban mind nagyobb figyelmet kell fordítanunk az úgynevezett szekunder (másodlagos) értékmérő tulajdonságokra is, mert a tenyésztésben tartás idejét és a gazdaságosságot nagymértékben befolyásolják.
Dr. habil. Báder Ernő
Címlapkép: Getty Images
