A gyûrûsfoltosság vírus a leveleken klorotikus foltokat, gyûrûket, szalagos sárgulást okoz. A betegség maggal, oltással és pollennel is terjed. Ezért megelőző védekezés a vírusmentes fák telepítése, kimutatott fertőzöttség esetén azonban csak a beteg fák kivágásával védhetjük meg az egészséges fákat a fertőződéstől.
Csapadékos években a dió xantomonaszos-baktérium betegsége komoly gazdasági kárt okozhat. Hatására a barkák torzulnak, elfeketednek, a levélen erek által határolt szögletes foltok, a levél-ereken, a levélnyélen és a hajtáson hosszúkás barna csíkok, a termésburkon besüppedt foltok keletkeznek, a fiatal termések lehullanak. Védekezésként a rézhidroxid hatóanyagú készítményeket lehet javasolni.
A baktériumos betegségnél sokkal gyakoribb a hasonlóan barna, de nem szögletes, hanem jellemzően, mindig kerek foltokat okozó gnomóniás-gombabetegség. Csapadékos években, nyár közepére nagymértékû lombhullást okoz. A lisztharmatölő készítmények kivételével valamennyi gombaölő-szer hatásos ez ellen a gombabetegség ellen. A kórokozó gomba a fertőzötten lehullott levelekben telel át, ezért a leghatásosabb védekezés a lehullott levelek összegyûjtése és elégetése, perzselő- vagy mélyhatású vegyszerrel történő lombfertőtlenítés.
A nektriás ágrák okozója sebparazita gomba. A kórokozó behatolása helyén a háncsszövet elhal, a kéreg besüpped, elrákosodik, a seb fokozatosan nagyobbodik. A beteg ágak felületén narancs-sárga szemölcsszerû gombatelepek fejlődnek.
A dió termés magházpenészét elsősorban az alternáriás penészgomba okozza. Vegetációban fertőzhet sebeken, vagy a nővirág bibéjén keresztül, esetenként a pollen közvetítésével. A már kifejlődött termés az elhúzódó betakarítás vagy később a szakszerûtlen tárolás alatt fertőződhet.
A diófa kártevői:
A fatörzset, ágakat és a vesszőket károsító rovarok közül az akác pajzstetû, a kaliforniai pajzstetû, és a kis farontó lepke hernyója polifág, nagyon sok erdei-, dísz- és gyümölcsfa károsítója. A fadarazsak egyik faját azonban eddig csak a diófa törzsében találták meg. A fatestben évekig élő lárva értéktelenné teszi a faanyagot. A vékonyabb ágak, vesszők száradását a mogyorócincér okozhatja. A kártételt a száradó ágak és a kerek lyukakon kipotyogó ürülék teszi feltûnővé.
A dión nem túl gyakran, de előfordulnak a lombrágó bogarak, cserebogarak, levélbarkók, és a lombrágó hernyók, leggyakrabban az amerikai fehér szövőlepke nyári hernyófészekben rágó lárvái. A sárga- és tarka dió levéltetû és a leveleken szívogatásával különös deformálódást okozó szemölcsös- és nemezes gubacsatka károsítása inkább feltûnő, mint jelentős. A termés legveszedelmesebb károsítója az almamoly második nemzedéke. Előrejelzésére többféle szexferomon-csapda van forgalomban.
A dió növényvédelme nem egyszerû dolog, mert a magas diófák teteje a nagynyomású gépekkel is nehezen permetezhetők. Gond az is, hogy a magonc diósokban és a fajtagyûjteményekben a korai és késői fakadású fák kihajtása, barka-, nővirág-, levél- és hajtás-fejlődése között egy hónap eltérés is lehet. Ezekben az esetekben a megszokott rügyfakadás előtti, utáni, virágzás előtti és virágzás utáni, valamint a csonthéj kialakulása előtti, utáni permetezés csak véletlenszerûen egyezik a károsítók megjelenésével.
Dr. Véghelyi Klára
Címlapkép: Getty Images
