A kalászosok betakarítását követő első talajmûvelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsásboronák. A könnyû, nehéz és szupernehéz tárcsásboronák szakmai elnevezés a tárcsalevelek fajlagos terheléséből adódik. Alkalmazásuk hátterében egyértelmûen a különböző kötöttségû talajokon történő minőségi munkavégzés áll. Ezen gépek üzemeltetése tradícionálisnak tekinthető, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségû gazdálkodó számára nem jelenthet problémát. A már meglévő eszközökhöz a szûkösebb anyagi háttérrel rendelkező gazdáknak is illik kapcsolni azonban valamilyen házilagos megoldási módszerrel un. lezáró elemeket: ezek közül egyértelmûen a gyûrûshenger az elterjedt.
A tárcsásboronák kiválasztásánál nem csak a tárcsalevelek fajlagos terhelése, hanem azok geometriai paraméterei is döntő jelentőségûek lehetnek. Ezek közül legfontosabb az átmérő, az osztástávolság és az élforma. Csak az utóbbival foglalkozva érdemes megfontolás tárgyává tenni a csipkés, sima élû, valamint egyéb profilú (háromszög élkitörés) alkalmazását, mivel ezek alakítják végső soron a mûvelt talajszelvényt és befolyásolják a tárcsásboronák legfontosabb munkaminőségi jellemzőjét, az aprító-keverő hatást.
A helyesen megválasztott munkamélység döntően kihat a gépek alkalmazásának eredményességére. Elkerülendő a mûvelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellően visszatömörített felszínlezárás. E problémák kiküszöbölésére az utóbbi időben globálisan népszerûvé vált a tárcsalevelek más mûvelőelemekkel történő kombinációja.
Elsősorban a könnyebb mûvelésû talajokon váltak népszerûbbé, s az utóbbi időben egyre szélesebb körben használt eszközzé a különböző ásóboronák. A körcikk szeletek geometriai leképzéséből kialakított késkeresztek e talajokon hatékony aprítást és felszínegyengetést végeznek rendkívül kedvező területteljesítmény jellemzők mellett (ergonómiai hatások!). A konstruktőrök részéről megoldódott az az üzemeltetői igény, miszerint e gépek után is szükséges a hatékony felszínlezárás. A mûvelt rétegben történő kedvezőbb rögfrakció elérése céljából napjaink egyik új fejlesztésének tekinthető az ásóborona tagok négy sorban történő elrendezése is.
Az un. szántóföldi kultivátorok mezőgazdaságunk korábbi időszakában szintén a könnyebben mûvelhető talajok kedvelt munkagépei voltak. Alkalmazásuk során elsősorban a munkamélység tartására és a merev szárú/ vibrációs kapatestek megfelelő osztástávolságára kellett ügyelni. A korábbi gépek hiányossága a nem kellően megoldott felszín lezárásban jelentkezett. Ma már a gyártók ezt a problémát kiküszöbölték és a kultivátor szerszámok széles választékával felruházott gépek különösebb nehézségek nélkül beszerezhetők a piacon. Ugyancsak ide tartozik az un. szárnyas kultivátorok alkalmazási lehetősége, amely elsősorban az eróziónak kitett talajokon nyújthat kedvező alternatívát. Megjegyezzük, hogy agronómiai szempontból sokan megkérdőjelezik a kultivátorok, illetve kultivátor kombinációk szakmai alkalmazhatóságát, mivel az un. felszínkép közel sem tûnik olyan előnyösnek, mint a talajhajtású mûvelő elemek (tárcsalevél, ásóborona késkereszt) esetén. Fontos azonban tudni, hogy a mûvelő elemek által teljes mértékben átvágott gyökérzónában ugyanúgy érvényesülnek a funkcionális feladatok és a felszíni jelenlétében vizuálisan zavarónak tûnő tarló, gyom-, illetve árvakeléses állomány a mûvelés utáni 3-4. napon elfonnyadva már egyértelmûsíti ezen eszközök hatékonyságát is.
A mezőgazdasági gépgyártás divatos trendjeit követve napjainkban tucatszám jelennek meg azok a kombinált eszközök, amelyek az alapmûvelés és az un. másodlagos mûvelés összevonására hivatottak. A gépberuházás oldaláról fajlagosan feltétlen olcsóbb megoldás alkalmazásának sikere elsősorban a jó üzemszervezéstől, s ezzel párhuzamosan a mûszakóra kihasználtságtól és annak nagyságától függ. A konstruktőrök szerkesztési alapelve a forgóelemek általános üzemi elfogadtatása volt, melyekhez párosult a mélyebben dolgozó un. talajvédő mûvelő elemek bevezetése. A lazító szerszám + tárcsalevél (késkereszt) együttes alkalmazásából elsősorban a kétféle mûvelő eszköz pozitívumait lehet kihozni a használat során: gondoljunk elsősorban a kedvező rögképzésre, a hatékony keverő munkára és a kellően visszatömörített mértékû felszínlezárásra.
Az un. kombinált tarlóhántó eszközök alkalmazhatóságát az előző technológiai mûvelet, azaz a betakarítás során fellépő talajproblémák elszaporodása is igényelte. A gabonatáblákon közlekedő kombájnok és szállító jármûvek talajterhelése normál körülmények esetén is túlzott mértékû tömörödést jelent. A betakarítás időszakában gyakori, kedvezőtlen időjárási kihatások (pl. túlzottan magas talajnedvesség tartalom esetén történő talajtaposási károk, nyom-problémák) csak fokozták a fenti problémák megoldására alkalmas hatékony tarlóhántó eszközök megjelenését. Úgy gondoljuk, hogy ezen nem elhanyagolható szempontok figyelembevételével kell a gazdálkodóknak olyan szakmai célzatú beruházás irányába mozdulni, amelynek fő célja természetesen továbbra is a minőségi tarlóhántás kell legyen. E mûvelet nem pótolható (még hatékony vegyszeres kezeléssel sem!), kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követő technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendő. Gödöllő, 2001. június 19.
/: Dr. Soós Sándor :/
FVMMI GM Kht., Gödöllő