Ezen állatok takarmányfogyasztása egy telep életében „szükséges rossz”, mivel elkerülni nem lehet, viszont a mértéke befolyásolja a telepi fajlagos takarmány felhasználást, tehát a telep jövedelemtermelő képességét. Takarmányozástani szempontból ezen állatokat 3 különböző csoportba osztjuk, az első csoportba a koca és kansüldők tartoznak, a másodikba a vemhes kocák, és a harmadikba a szoptatós kocák és a tenyészkanok tartoznak. Még egyszer hangsúlyozom, ezen csoportokat csak takarmányozási szempontok alapján képezzük, és nem egyéb kritériumok alapján.

1. Kocasüldők és kansüldők takarmányozása
A kocasüldőket és a kansüldőket fajtától, hibridtől, és tenyésztési technológiától függően 60-70kg-os korig a hízósertésekkel együtt-vagy külön tartjuk, de általában hasonlóképpen takarmányozzuk. Vagyis ad libitum, szárazon vagy nedvesített önetetős technológiát alkalmazva, kiscsoportosan (maximum 25-30 állat/csoport). Ezzel most különösképpen nem akarok foglalkozni, célunk ebben az időszakban a maximális testtömeg gyarapodás elérése a leggazdaságosabban. 60-70 kg felett, amikor már el tudjuk dönteni hogy mely állataink lesznek a tenyészállatok (remélhetőleg), ezen állatokat válasszuk külön, és takarmányozzuk külön a hasonszőrû, vágóhídra készülő társaiktól. A koca és kansüldők takarmányozásánál egyetlenegy fő szempont vezéreljen minket, úgy etessük az állatainkat a felnevelés időszaka alatt, hogy később a maximális hasznot tudják hozni a számunkra. Ez semmi mást nem jelent, minthogy hosszú ideig és magas színvonalon termeljenek ezen állatok a telepünkön. Ez több összetevőkből áll, amit a takarmányozással segíteni tudunk az a következő:
· A tápok energia tartalmát csökkentsük le 13,2 MJ/kg ME alá, mert egy túlfejlett és elhízott állattól nem várhatunk jó reprodukciós tulajdonságokat.
· A fehérjeszintet tegyük 10%-al magasabbra, mint a hízósertésekét, főleg 100kg felett, mert az „értékes szövetek” kialakulásához elengedhetetlen a megfelelő mennyiségû és minőségû fehérjetartalom. A tenyészállatoknál rugaszkodjunk el az egyoldalú szintetikus lizin tápba keverésétől, mivel ezen állatoktól nem a maximális testtömeg gyarapodást várjuk el, hanem egy folyamatos fejlődést (tudvalevő hogy az életfenntartás lizin igénye sokkal kisebb, mint a húsképzésé).
· Említést kell tennem a nyersrostról már ebben a fejezetben, mivel a kocatartás egyik alappillérének és vesszőparipájának szokták tartani, sokszor szerintem alaptalanul. Az mindenki számára köztudott, hogy a nyersrost a bélperisztartika fenntartásához nélkülözhetetlen, és hogy a nyersrost rontja a többi táplálóanyag emészthetőségét. Itt én most a nyersrostnak inkább egy másik élettani tulajdonságával szeretnék foglalkozni, mégpedig azzal, hogy összetételéből és a sertrés monogasztrikus jellegénél fogva az állat számára egy ballasztanyag, energia tartalom nélkül és gyenge emésztési mutatókkal. Az előbb utaltam a tápok alacsony energia tartalmára, ehhez van szükségünk a magasabb rosttartalmú alapanyagok és melléktermékek használatára a felnevelés második szakaszában, és a későbbi vemhes kocatakarmányozásban. Fiatal korban a kocasüldőkkel ballasztosabb anyagokat etessünk, ezáltal elősegítve a gyomor és bél normális kifejlődését, felkészítve ezen szerveket arra, hogy a szoptatás időszaka alatt a maximális takarmány vegye fel, és hasznosítsa (alakítsa át nagy mennyiségû tejjé) úgy, hogy közben az állat ne zsarolódjon le, és képes legyen újravemhesülni rövid időn belül.
· A hízósertésekhez képest 70 kg felett emeljük meg a kocasüldők tápjának vitamintartalmát, mivel az állatainkat fel kell készítenünk az első vemhesülésre, amely nagyban befolyásolja majd a későbbi pályafutásukat a telepünkön. Ügyeljünk a megnövekedett A és E vitamin igényre!
· A makroelemeket (Ca,P) kell még megemlítenünk, amelynek a fontosságát tenyészállatoknál a szakemberek nem győzik hangsúlyozni a megfelelő mértékû és minőségû csontképződéshez és lábszerkezethez (a kiváló lábszerkezet elengedhetetlen a modern technológia tûréséhez, mivel egyedi rácspadozatos tartásnál a kocaselejtezések nagy része lábszerkezeti problémák miatt adódik).

2. Vemhes kocák takarmányozása
Említésre érdemes, hogy a kifejlett koca éhezési hővesztesége a többi emlős háziállaténál kisebb. Ez csak kisebb részben indokolható a jó hőszigetelő szalonnaréteggel, inkább a kocáknak a többi háziállaténál kisebb mozgási aktivitásával áll összefüggésben (a sertés a metabolizálható energiát életfenntartás céljára 85%-os mértékben hasznosítja). A vehemépítés a sertés esetében is csak a vemhesség utolsó időszakában igényel az életfenntartó szintet jelentősebben meghaladó táplálóanyag ellátást. A vemhes koca életfenntartó energiaszükségletét a vehemépítés csak a vemhesség utolsó két hetében növeli meg mintegy 50%-al. A vemhes kocatápok összeállításánál és alkalmazásásnál a következő paraméterekre ügyeljünk:
· Lehetőleg kerüljük az ad libitum takarmányozást. A vemhes kocák takarmányadagját a kondíció függvényében állapítsuk meg, de 2,5 kg alá és 3,2 kg fölé még szélsőséges esetekben sem (kövér illetve sovány kocák). Ha a vemhes kocáink átlagosan kövér, túlkondíciós képet festenek, célul tûzzük ki a tenyészkondíció visszaszerzését, kb. egy év alatt (2,2-2,4 kocaforgó). Tehát a vemhességi időszakban egy visszafogott, és ballasztanyagban gazdag takarmányozást folytatva tudjuk meggátolni a további testtartalék felhalmozást, majd ellés után ad libitum biztosítsunk a számukra energiában és fehérjében gazdag takarmányt (a kövér elhízott koca takarmányfelvétele az ellés után kisebb).
· A táp ne tartalmazzon 50%-nál több kukoricát, mivel a kukorica energia tartalma magas, rosttartalma alacsony. Használjunk rostban gazdagabb takarmányokat és melléktermékeket (pl. korpa, árpa, takarmánylisztek stb.) A táp energiatartalma ne emelkedjen 12,8 fölé.
· Az aminosavakra kisebb figyelmet kell szentelnünk, mint a sertés többi takarmányára. Már említettem, hogy a vemhesség nagy részében a koca életfenntartó energiahányadot fogyaszt, így eszerint is takarmányozzuk. Tehát felértékelődnek a kéntartalmú aminosavak, és ha a 12,5-13,0%-os kívánatos fehérjetartalma kielégítjük, a lizinpótlásra nem lesz szükségünk. Hogy miért, azt a következő táblázat mutatja:

1. táblázat

Általánosságban elmondható, hogy a fehérjehordozók aminosav garnitúrája a sertés életfenntartó aminosav arányához áll közelebb. Ebből adódik rögtön, hogy pont emiatt szükséges a hízósertéseknél additív aminosavakhoz nyúlnunk. A lizin használata evidens, a metionin treonin esetleg triptofán hízótápokba keverését egyedül a megnövekedett genetikai igény indokolja.

3. Szoptatós kocák takarmányozása
A szoptatós kocatápból a kocának fedeznie kell életfenntartó szükséglete mellett a tejtermelés energiaigényét is. Ez körülbelül az életfenntartó hányad háromszorosa. Könnyen ki lehet számolni, hogy ideális esetben a vemhes kocatáp táplálóanyag tartalmát figyelembe véve kb. 8kg tápot kellene fogyasztania ebből a tápféleségből, ami természetesen lehetetlen. Éppen ezért az egyetlen megoldás, hogy a táp koncentrációját növeljük. A koca tejtermelését az alomszám, a laktációs stádium és a koca életkora határozza meg. A laktáció csúcsát a koca a szoptatás 3-4. hetében éri el. A kocák tejtermelése a 2. és 3. laktációban a legnagyobb, majd fokozatosan csökken. A takarmányfelvétel ellés után fokozatosan növekszik, és a maximális mértéke 5-6kg táp/koca/nap. A szoptatós kocatápok összeállításánál a következőkre figyeljünk:
· Alkalmazzunk bátran nagyarányú kukoricát, kiváló a kukorica - hipro szójadara kombináció szintetikus lizinnel kiegészítve.
· Az adag zsírtartalmát emeljük meg valamely növényi additív zsírral (pl. full fat szója vagy zsírpor). Az energia tartalmat vigyük 13,4 fölé, ezáltal remélve magasabb tejtermelést és kisebb súlyvesztést.
· Az aminosav tekintetében a következő értékeket tartsuk be lehetőség szerint: lizin: 0,88-0,94%, metionin: 0,34-0,36%, metionin+cisztin: 0,56-0,62%, treonin: 0,60-0,65%, triptofán: 0,15-0,16%.
· Ügyeljünk a helyes Ca:P arányra és mennyiségekre. Emellett természetesen a szoptatós koca fokozott vitaminigényéről is gondoskodjunk.

Muzsek András