A húsmarhatartás egyik alappillére a legelő lenne, amellyel biztosítani tudnánk állataink számára a szükséges mennyiségû zöldet az év kétharmadában. Sajnos már ennél az első mondatnál meg kell állnom egy kis magánvéleményre: Magyarország mezőgazdasági irányvonala és struktúrája a 80-as években nem kedvezett a legelőgazdálkodásnak, mivel a cél volt minél nagyobb területeket bevonni az intenzív és „hatékony” szántóföldi növénytermesztésbe. Legelőt ebben az időszakban a nagyüzemek üszőnevelésre használtak a keresztezett, és nyári tehéntartásra a magyartarka állományoknál. A legrosszabb időszaka a legelőgazdálkodásnak a 90-es évek voltak, amikor a rendszerváltás és privatizáció után a magángazdák és a megmaradt szövetkezetek szarvasmarha tenyésztéséből a magyartarka visszaszorult köszönhetően a fajta-átalakító keresztezéseknek, a teheneket pedig átalakított, csoportos kötetlen tartásmódú istállókban tartották. A kötött tartás kizárólag háztájira vonatkozott, a nagyüzemi telepek jelen pillanatban is centralizálódnak a tejtermelési ágazat problémája miatt. A takarmányozásban az évszakhoz igazodó módszert lassan felváltja az USA-ból érkező monodiétás takarmányozási mód, amely nem igényel legelőt. A kistermelők egyre jobban kiszorulnak a tejpiacról, és a jövőben ez csak rosszabb lesz. Sajnos a magyar vásárló kevés marhahúst fogyaszt, a boltokban megtalálható húsok és termékek nagy része a selejttehenekből adódik.
1. Tejtermelő fajták: A hazai környezetben az első nagy csoportot a Holstein bikaborjak jelentik, amelyeknek nagy része fiatal korban exportra kerül, főleg Olaszország a célpiac, ahol un. fehér húsú borjakká nevelik őket (Kizárólag tejjel 150-200kg-os súlyig felhizlalt állatok, amelyek almot sem fogyaszthatnak. Drága felnevelési mód, amelyet csak az igényes és vastag pénztárcájú vevők tudnak megfizetni). Amely bikaborjak az országba maradnak, vagy a tejtermelő tehenészet hizlalja fel általában szilázsra, szénára és abrakra alapozott takarmányozási módszerrel 450-500kg-osra, vagy napos korban (esetleg választottan 2-3 hónapos korban) háztájiba és kisgazdaságokba kerülnek ki. A nagyüzemek kiscsoportos kötetlen tartásmódot alkalmaznak, a háztájiban azonban gyakran találkozhatunk kötött tartásmóddal is. A végsúly háztájiban 500kg feletti, de gyakran hizlalják az állatokat 650-700kg-osra. A célul kitûzendő súlygyarapodás ad libitum szilázsra szénára, és korlátozott abrakra 1,2-1,4kg/nap 500kg-os korig, ad libitum abrakra és szénára alapozott takarmányozás esetén pedig 1,4-1,5kg/nap 500kg-os korig. A közepes súlyú bikaborjak értékesítése nehéz, exportra a Horvát és az EU piac jöhet számításba, továbbhizlalás, vagy nagy súlyú borjúvágás végett. Az 500kg körüli súlyú Holstein bikák keresettek a Horvát, Román és az EU piacain, a 650kg feletti állatokat pedig elsősorban az Arab és a Görög piac kedveli. A belföldi vágóhidak 400kg felett „mindent levágnak”.
2. Kettős hasznosítású fajták: Ebből a fajtacsoportból csak a magyartarka fajtát érdemes megemlíteni, amely ma ismét reneszánszát éli. Köszönhető a kormány támogatási politikájának, másrészt a piac magasabb átvételi árának (magyartarka bika 320-340Ft/kg+Áfa, Holstein-fríz bika 220-240Ft/kg+Áfa). Nagyon jó növekedési erélyû, kiváló ellenálló képességû fajta, vágási százaléka 53% feletti (Holstein-fríz 50-52%), húsminősége jó. Intenzív hízlalási mód esetén (ad libitum abrak) 1,5kg/nap feletti súlygyarapodásra képes, 3,0-3,5kg abrak + 1-1,5kg széna / testtömeg kilogramm a fajlagos takarmány-felhasználó képessége (Holstein 3,5-4kg abrak + 1-1,5kg széna/ttkg). Fiatal kortól szembetûnő a különbség a tejelő fajtákhoz képest, a csontok főleg a comb és gerinctájékon burkoltabbak, az állatok élelmesebbek és erőszakosabbak mint a hasonszőrû Holstein társaik. F1-es keresztezésben Holstein fajtával nagyban javítja a hízlalási tulajdonságokat, és az ellenálló képességet.
3. Húshasznú fajták: Különbséget kell tennünk kistestû, közepes testû, és nagy testû fajták között. A fajtákra nem szeretnék részletesen kitérni, de leggyakrabban ma Magyarországon Hereford, Limousin, Aberdeen Angus, Charolais, és elvétve Kék belga és Blonde d'Aquitaine fajtákkal találkozhatunk. Legtöbbször tisztavérû állományokban tartják őket a nagyobb gazdaságok, speciális exportpiacot célozva meg. A magyar vásárló nem preferálja a steak típusú húsokat, mivel a háztartások zöme a marhahúst levesbe vagy pörköltbe teszi, és a faggyú rossz ízhatást okoz. A kistestû fajtacsoport „ereje” az extenzitásában és az igénytelenségében rejlik, jól hasznosítják a sovány legelők füvét is, alacsony az igényük, akár egész évben kint tarthatók, ha biztosítunk számukra legalább 2 oldalról védett, és naponta száraz szalmával almozott pihenődombot. A nagy testû fajták sokkal igényesebbek a tartási és takarmányozási körülményekhez, nagyobb súlyra hizlalhatók (800-900kg) a hús márványozottságának romlása nélkül. Európában első osztályú húsok, de az USA-ban kisebb az igény erre a fajtacsoportra az étkezési szokások különbsége miatt.
Ennyi általánosság után térjünk rá konkrétan a takarmányozásra is. A következőkben nézzük néhány marhahízlalásra általában használt takarmány beltartalmát:

Alapanyagtáblázat
A legelőre alapozott marhahizlalás alapkritériuma a megfelelő mennyiségû és hozamú legelő, amely nagyobb állomány esetében komoly legelőgazdálkodást kíván. A legelőre alapozott hízlalás esetében a kistestû fajták az előzőekben említett okok miatt lépéselőnyben vannak, ezt támasztja alá, hogy hazánkban az un. marhalegelő kevésbé kézzelfogható fogalom. Az elmúlt évek aszályos időjárásai miatt a legelők és rétek minden hozadékából szénát és szenázst készítettek, hogy az állomány egész éves szénaszükségletét be tudják takarítani. Másrészt a kevés csapadék egyenetlen évközi eloszlása is szerepet játszott abban, hogy a második kaszálás már nem jelentett érdemi szénanövekedést. Hazánkban járva sokfelé találkozhatunk parlagon hagyott, vagy gondozatlan lezsarolt rétekkel, ezen területek hasznosítását tûzte ki maga elé a kormány a jelen támogatási rendszerével.
Az állattenyésztés és állati termékelőállítás legnagyobb költségét kitevő változó költsége a takarmány. Nem lehet elégszer hangsúlyozni az ésszerû és pontos számításokkal elvégzett adag és költségkalkukációk fontosságát mind a nagyüzemek, mind a kistermelők részéről. Foglakozzunk most ezzel egy kicsit részletesebben. A takarmányadag kiszámolásánál először meg kell határoznunk az állataink létfenntartó és a növekedés energia, fehérje és egyéb igényeit. Példaként vegyünk egy 300 kg-os, napi 1,3 kg-os testtömeg gyarapodást produkáló nagy rámájú bika (pl. magyartarka, limousine, charolais, holstein) napi takarmányadagját. Az értékek meghatározására mindenki által hozzáférhető táblázatok szolgálnak, amelyek itt most csak a további számoláshoz szükségesek.
1. A napi szárazanyag felvétel 7,2 kg körüli lesz. A nyersfehérje szükséglet 896 g/nap, a létfenntartás energiaigénye (NEm) 26,1MJ/nap, míg a napi gyarapodásé (NEg) 17,6MJ/nap lesz. A Ca igény 39g/nap, a P 23g/nap.
2. Jelen példában a takarmányadag kukorica szilázsból, szénából, a táp premixből, kukoricából és napraforgóból állhat. Célunk meghatározni, hogy mennyit fog az állat fogyasztani, illetve hogy milyen beltartalmú abrakot adjunk az állatainknak. Tételezzük fel, hogy napi 12kg kukorica szilázst, és 1kg lucerna szénát fogyasztanak az állataink. Ezen két komponens szárazanyag tartalma 4823g, tehát még 2377g szárazanyagú tápot fog elméletileg fogyasztani az állatunk ahhoz, hogy a szárazanyag felvétel igényét kielégítse. A tömegtakarmányok életfenntartó energia tartalma 31,58MJ, ami bőségesen fedezi az állat létfenntartó hányadát (26,1MJ). A teljes adag tömeggyarapodási energia tartalma 35,05MJ, amely a szükséges életfenntartó és súlygyarapodási energiaigényt fedezi.
3. A szilázs és széna által bevihető fehérje mennyisége 538,21g, tehát a hizlalótáppal még 357,8g fehérjét kell biztosítanunk. A 2377g szárazanyagú táp 2,66kg normál tápot jelent. Tehát ahhoz hogy a szárazanyag-felvétel figyelembe vételével a fehérje szükségletet megoldjuk, 2,66kg 13,45%-os fehérjetartalmú tápot kell összeállítanunk. Jelen esetben a receptúra a következőképpen néz ki: kukorica 80%, napraforgó 16%, premix 4%.
4. A gazdasági számítások elvégzése fontos, hogy megtudjuk az állataink napi takarmányozási önköltségét. Egységárak a következők voltak ebben a példában: kukorica szilázs: 4,6Ft/kg, lucerna széna: 12Ft/kg, hízó táp: 35Ft/kg (alapanyag árak: kukorica: 30Ft/kg, Napraforgó I.o.: 50Ft/kg, premix 4%-os: 78Ft/kg). Az árak természetesen ÁFA nélkül értendők a teljes kalkulációban. A napi teljes takarmányköltség a 12kg szilázst, 1kg szénát és 2,66kg tápot feltételezve 160,3Ft, amely 1,3kg-os napi súlygyarapodás szerint lett összeállítva. 1kg súlygyarapodás takarmányozási költsége jelen példában egy nagy rámájú 300kg-os állatnál 123,3Ft. Erre jön még a munkaerő, gépek, épületek amortizáció, gyógyszer, energiahordozók, szállítás, esetleg bérleti díjak, és ezt kell összevetnünk pl. a Holstein bikaborjak esetében a 220-240Ft-os felvásárlási árral. Jobb financiális eredményt kapunk ha a magyartarka vagy a minőségi húst produkáló vágómarhák áraival számolunk (300Ft