A faj eredete nem egyértelmû, egyesek a picerumiaktól, mások a Nílus-völgyéből, illetve Iránból származtatják. A legvalószínûbb elmélet alapján az Alpok vidékén keletkezett - tehát európai származású. Az alemannok kezdték termesztését, vándorlásaik során magukkal vitték. A termesztési körzetei közé tartozott így Délnyugat-Németország, az Ardennek vidéke, Luxemburg és Belgium, Nyugat-Tirol, Svájc, Erdély, Bánát, Spanyolország. A faj géncentruma Württemberg, ahol 1883-bar már 183 000 ha-on termelték. Ez a terület a XX. században jelentősen visszaszorult.
Figyelemre méltó újbóli megjelenése, mert a Triticum spelta L. faj morfológiai jellegét - a zárt pelyvájúságot - a Nyugat-Európában termesztésbe került újabb fajták hordozzák ugyan, de azok java része keresztezett a Triticum aestivum-mal. Mindkét faj jól keresztezhető, az utódok öröklik a spelta jelleget, de a termőképességben és a beltartalmi tulajdonságokban a közönséges búzák tulajdonságai dominálnak. E keresztezett fajták nagyobb hozamúak, de az ősi jelleget hordozó kiváló beltartalmi értékek nem minden fajtában vannak meg. A termesztés és az érték szempontjából ennek különös jelentősége van.
Érdemes egy kicsit elidőzni a tönköly hazai termesztéstörténeténél is. Egyes leírások szerint a Dunán folyó kereskedelem útján került hozzánk a XI. században történt bevándorlások alkalmából a Rajna melletti területekről. Bátky (1918) szerint 1870-ben 7933 ha, 1885-ben 3781 ha, 1901-ben 1232 ha, 1914-ben 881 ha volt a tönköly vetésterülete a "régi-Magyarország" területén. 1914-nél későbbi statisztikai adatok nem állnak rendelkezésünkre, a tönköly termesztése ezután abbamaradt. Ennek oka, hogy a zárt pelyvájú kalászkákat hántolni kell, ami csak többlet energia-ráfordítással végezhető el. Ez jelentős hátrány volt a csupaszszemû búzákhoz képest az amúgy is energiaszegényes mezőgazdaságban.
A tönköly újkori hazai történelme az 1980-as évek elején kezdődött, amikor génbanki anyagokat felhasználva Kalmár Gergely újra elkezdte vetni e növényfajt. A szelekciók és beltartalmi vizsgálatok eredményeként az első fajtajelölt bejelentését 1995-ben végeztük el ÖKO-10® néven. 1998-bar a fajta állami elismerést, majd 2000-ben szabadalmi védelmet kapott. Ebben az évben az EU-bar is regisztrálták. A termeszthetőségi vizsgálatok a 90-es évek közepén kezdődtek, 1995-ben már 500 hektáron vetették e fajtát. Az állami minősítés óta eltelt időben évente 8000-10000 hektár körüli területen került földbe a fajta vetőanyaga. A fajtát az ország minden megyéjében termesztették már - helytől függően, több-kevesebb sikerrel. A termesztés sikere nem a fajtán múlik, alátámasztják ezt az eddig végzett elemzések.
A fajta hasznosítási lehetőségei széleskörûek, melyek közül az élelmezésben betöltött szerepe emelhető ki. Elsősorban kenyér és péksütemény alakjában kerül a fogyasztókhoz, de különböző cukrász-, tészta- és konzervipari feldolgozhatósága van. A teljesőrlésû- és a fehérlisztje kiskereskedelmi forgalomban van. A fajtából előállított liszt a gyengébb minőségû búzák lisztjének feljavítására használható, lehetővé téve ezáltal az adalékmentes sütőipari termékek gyártását. Lisztjéből "búzahús" is készíthető, melyet egyéni ízlés szerint lehet fûszerezni, tehető levesbe, illetve pörköltként, sült- és rántott szeletként is tálalható. A szárazanyagra vonatkoztatott fehérjetartalma e formában eléri a 70%-ot. A takarmányozási vizsgálatai folynak.
2
" A sokféle hasznosíthatóság a fajta beltartalmi tulajdonságainak az eredménye. A termesztés feltételeinek függvényében a szem nyersfehérje-tartalma eléri a 18-20%-ot, kedvező az aminosavak mennyisége és aránya, a termény ásványianyag- és vitamin-tartalma. A közönséges búzára kidolgozott minősítési szabványok és módszerek szerint e fajta nagyon magas sikértalommal, de specifikus sikérösszetétellel rendelkezik. Feldolgozása is sajátos technológiát követel, hiszen annak ellenére, hogy nagy a sikérterülése és sikérnyúlása, mégis kiváló minőségû sütőipari termékek készíthetők belőle. Ha összegezhetnénk a tönkölytermesztés jelentőségét, ez így foglalható össze: mint kiváló beltartalmi tulajdonságokkal rendelkező búza az egészségesebb és teljesebb értékû táplálkozáshoz nyújt természetes nyersanyagot, lehetővé téve az egészségmegőrzést, a betegségek kialakulásának megelőzését. A tönkölyből készült termékek választéka fokozatosan bővül, a vásárlók keresik e termékeket. Az igény egyre nő, s mára az egyik legkeresettebb bioélelmiszeralapanyaggá váltak a fajtából készült termékek.
A termesztés feltételei és a beltartalmi mutatók közötti összefüggések nagyon bonyolultak. A közönséges búzára vonatkozó szerepkörüket Pepó et al. foglalta össze az 1. táblázat szerint. Ettől eltér a tönkölyre vonatkoztatható kezeléshatás, mert az ÖKO-10®-es fajtának vannak olyan specifikus tulajdonságai, amelyek a tényezőket más hangsúlyúvá teszik.
A búza minőségét befolyásoló tulajdonságok csoportosítása (Pepó Pé-Ra~asits L-Szabó M. 1996.)
Az ÖKO-10~-es fajta a genetikailag meghatározott minőségi tulajdonságait csak megfelelő y ökológiai- és agrotechnikai feltételek esetén képes elérni. A felsorolt tényezőknek más a súlya
termőhelyenként, táblánként. Termesztéséhez olyan feltételeket kell biztosítani, melyek az egyenletesen beállott növényállományok optimális fejlődését lehetővé teszik. Elsődlegesek ezért a talajtípus megválasztása, a megfelelő tápanyagellátás, az egyenletes tenyészterület, a jó időben és minőségben elvégzett vetés.
Mezőgazdaságunk átalakulóban van a termesztés feltételrendszereit, célját illetően. Az utóbbi években terjed az organikus- (bio-) gazdálkodás. E gazdálkodás feltételei - kevés kivételtől eltekintve - még nem alakultak ki. A szántók nagy része nagyon gyomos, a vetésváltás nem biztosított, nincs megfelelő tápanyaggazdálkodás. A tönköly, mint faj, ezen belül az ÖKO-10®-es fajta e gazdálkodási formának kifejezetten jó eleme lehet, mert adaptációs képessége jobb, mint a közönséges búzáké, a szárazságtûrése kiemelkedő, a gyomelnyomó- és tápanyaghasznosítóképessége is jobb. Ezért is vált e fajta a biogazdálkodás vezérnövényévé. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy extenzív feltételek között ettől a fajtától sem várható el olyan mennyiségû és minőségû termés, mintha a feltételeket optimálisak lettek volna. A hagyományos termelést végzők is keresik e növényt, s állítottak elő nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező teljesértékû élelmiszeripari alapanyagot. A jövőt illetően a kétféle termesztés egyaránt végezhető, az előállított termények ára és a kereslete fogja meghatározni a fejlődés irányait.
3
Az ÖKO-10® fajta őszi vetésû, késői kalászolási időpontú, hosszú tenyészidejû. Optimális vetési ideje október első két dekádjában van. Szalmája erős, kemény és vastag, csak éréskor lágyul meg. A növényállomány magassága a termesztés helyétől függően 120-170 cm. Rendszerint július végén-augusztus elején-közepén érik. A hántolatlan termés hektolitertömege évjáratok szerint is nagymértékben változik, az átlagos érték 38-40 kg közötti.
A tönköly talajigénye eltér a hagyományos búzákétól. A táplálóbb és tömörebb talaj inkább a búzáé, míg a nedvesebb helyre a tönkölybúzát kell vetni. A domboldalakra szintén e faj való. Jól tûri a meszes- és a tőzeges talajokat. A kifejezetten jó adottságú búza termőtájakon a hagyományos búza nagyobb produktivitásra képes, azonban a gyengébb termőhelyeken a tönköly a hozamokat illetően már jobb eredményeket ér el. A nagy tápanyagtőkével rendelkező talajokon a tönköly növényállománya megdől, s az így megtermett termény maradéktalanul már nem takarítható be. A termőképessége 2 és 7-8 tonna között változik hektáronként. Gyenge talajadottságú helyeken 24 t/ha-nál több hozamot nem lehet vele elérni. Olyan helyeken is vethető, ahol a közönséges búza már nem is terem. A szélsőséges talajok közül az erősen savanyú talajokon és a termősziken is elhelyezhető, azonban a futóhomok és a belvizes területek nem alkalmasak számára sem. Sikerrel termeszthető barna-homokon és erodált területeken.
A fajta télállósága kiváló, nem fagyérzékeny. A legjobban bokrosodó gabonaféle. Tág térállásban 18-25 kalászt is hozhat tövenként, zárt növényállományokban a produktív bokrosodási értékszáma 5-6. Csírázása elegendő nedvesség jelenlétében 1-2 °C-on megindul. Nagyon kései vetés (decemberi, januári) is hozhat még viszonylag jó termést. A levegőtlenséget és a vízborítást a többi búzához képest jobban viseli.
Az országban a gabonafélék vetésterületi aránya 68% körüli, a vetésváltás elemi követelményei a köztermesztésben nem érvényesülnek, így a kapás- és kalászos kultúrák váltása sem következik be. A tönkölynek a kalászosok nem jó előveteményei. Monokultúrában legfeljebb két évig termeszthető. Jó előveteményei a korán lekerülő kétszikûek (borsó, repce stb.), de eredményes a napraforgó és a cukorrépa utáni vetés, ha azok szeptember-közepe, -vége táján betakarításra kerülnek. Minden olyan elővetemény megfelelő számára, amely után a talajelőkészítés szeptember közepétől, -végétől megkezdhető. A fajta zárt növényállományban jó gyomelnyomó-képességgel rendelkezik, e képességét a napraforgó utáni árvakelések esetén is bizonyította.
A vetés előtti talaj- és vetőágyelőkészítési mûveleteket az elővetemény faja, az általa hagyott tarlómaradványok mennyisége, a termelő rendelkezésére álló eszközrendszer és uralkodó időjárás határozza meg. A talajelőkészítésnél a talaj nedvességtartalmának a megőrzése és a gyommentes magágy biztosítása a cél.
A tönköly kevés talajmunkát igényel, a mélyebb rétegekre kiterjedő lazítást azonban ez a növényfaj jobban meghálálja. A talajelőkészítés rendszere a forgatásos és a forgatás nélküli módszereken alapuljon. A szántásos talajelőkészítés munkamûveletei: tarlómaradványok eltüntetése, felaprítása, tarlóhántás és annak lezárása, tarlóápolás, tápanyagvisszapótlás, vetőszántás, magágykészítés, vetés. A szántás nélküli technológia folyamatai az előzővel nagy vonalakban azonosak, azonban az eke helyett kultivátor, vagy nehéztárcsa végzi az alapmûvelést. A középmélylazítás ez esetben eredménynövelő.
A tönköly korábbiakban említett szélesebb körû eredményes termeszthetőségének alapja a tápanyagellátás. Az okszerûen végrehajtandó növénytápláláshoz a termelőnek ismernie kell a tábla talajának humusztartalmát és tápanyagkészletét. A faj szakirodalomból ismert "igénytelensége" a közönséges búzákhoz képest nagyobb tömegû gyökérzetével magyarázható. A fajta fajlagos tápanyagigénye még pontosan nem ismert, emiatt a N-ellátás kivételével a közönséges búzák tápanyagigényével számoljunk. A búza 1 tonna szem- és szalmaterméshez 25-29 kg N, 12-15 kg foszfor-pentoxid és 18-22 kg káliumoxid szükséges. Az előzőek alapján 5 t/ha-os termés eléréséhez az adott tábla talajtípusától és a tápanyag-ellátottsági értékétől fúggetlenül átlagosan 60-75 kg P205 és 90-110 kg K20 hatóanyagra van szükség, ami 18%-os hatóanyagtartalmú foszfor és 60%-os hatóanyagtartalmú kálium mûtrágyákkal számolva hektáronként 350-400 kg foszfor- és 150-190 kg kálisó kijuttatását jelenti. A talajok kimerülőben vannak a könnyen felvető foszfor- és
4
,káliumtartalmukat tekintve, s javarészt ez a magyarázata annak, hogy a megtermelt termények beltartalmi értékei elmaradnak a megkívánt szinttől. A fajta, nem hálálja meg a magas N-ellátást, sőt a N-adagok növelésének hatására a szár szilárdsága csökken, az állomány megdőlhet. Ahol lehet a tápanyagellátás folyékony mûtrágyával megoldható, összekapcsolható az éppen aktuális talajmûvelési elemekkel. Szilárd mûtrágya használata esetén annak kijuttatása legkésőbben a szántás előtt történjen meg. A biotermesztésnél a mûtrágyák használata nem engedélyezett, a tápanyaggazdálkodás a szervesanyagellátottság bizonytalanságai miatt nem megoldott. Felhasználható ellenben a vinasz, mely 3-3,5% N- és 7-7,5% K-tartalma mellett jelentős szerveranyag- és mikroelemtartalmú tápelemforrás.
A tönköly vetőanyaga az aratáskor a kalászorsóról leválasztott kalászka. A fajta jellemzője, hogy a kalász középső részében egy-egy kalászkában 2, ritkán 3 szem található - a csúcsi- és az alapi részeken rendszerint csak 1 db. A vetendő csíraszám 200-250 db/m2, ami hektáronként 2,0-2,5 millió növényszámnak felel meg. A vetendő ha-kémi pelyvás szemtömeg 120-160 kg - az ezerszemtömegtől függően. Jobb talajokra és koraibb vetéshez a kisebb, rosszabbakra és késői vetéshez a nagyobb vetőanyagnorma a megkívánt. Gabona-sortávolságra (12-12,5 cm) vetve a fmkénti szemszám 25-30 db, 15 cm-es sortávnál ez az érték 30-36 db. A vetésmélység a többi gabonához hasonlóan 4-5 cm, a könnyû talajokon elfogadható a 6 cm-es mélység is. A vetésmélység
( pontos és egyenletes tartása azonban e növényfajnál fontosabb, mivel csak így lesz nagyobb a produktív bokrosodás, valamint kisebb a vadkár.
A vetőanyag csávázása szükségtelen. Az olyan táblákon, ahol a közönséges búzán fuzáriózis lépett fel a csávázás nem kerülhető el.
A vetőágyelőkészítés és vetés munkamûveletei kombinálhatók. A tönköly pelyvás vetőanyaga a pneumatikus gépek mindegyikével nem vethető. A hagyományos - bütykös-hengeres - vetőgépek, valamint a vetésmélység egyenletes tartását lehetővé tevő tárcsás vetőgépek kiválóan használhatók. Lényeges a vetés előtti forgatási próba, mert a gépeken nincs e növényfajra vonatkozó beállítási érték. A Lajta-típusú gépekkel a vetés a nagy magokhoz illeszkedő vetőelemekkel hajtható végre. Ügyelni kell, hogy a gégecsövek ne törődjenek meg, mert a vetőanyag elakadhat, így a vetés egyenetlenné válik. A szórt vetés csak kényszerből alkalmazható. A talaj felszínére kiszórt vetőanyagot a talajba kell keverni, melyre a tárcsás talajelőkészítés után a borona a legalkalmasabb. A vetés hengerezése ülepedetlen magágy és száraz ősz esetén előnyös.
E fajtánál lényegesen fontosabb a növényállományok N-fejtrágyázása. A mûvelet optimális ideje a szárbaindulás és virágzás időszakában van. A N-kiegészítés a talajvizsgálati adatok alapján történjen, ekkor 10-20 kg/ha lehet alkalmanként, s a mûveletet összekapcsolható a
~- növényállományok okszerû növényvédelmi munkálataival. A fajta a kórokozók többségére (rozsda, lisztharmat) közepesen érzékeny.
A tönköly gyomirtásakor is a megelőzés az elsődleges szempont. A vetésváltás előnyei ugyanis a gyomirtásban kamatoztathatók, hiszen ha ezt a növényfajt használjuk a konvencionális termesztésnél a kapások előveteményeként, akkor az évelő kétszikûek elleni védekezés szer- és mûveleti költségei e kultúrában a legkisebbek. Jól beállott növényállomány esetén egyébként a tönköly gyomelnyomó képessége kimutatható. A vegyszeres gyomirtásnak e növényfaj esetében feltételesen van csak jelentősége.
A tönköly szántóföldön való újbóli megjelenése együtt fog járni a kórokozóinak és kártevőinek folyamatos megjelenésével. A minél kisebb mértékû károkozás megelőzése végett ez esetben is a prevencióra kell a hangsúlyt fordítani. Ennek alapja a termőterületek elhelyezésének tér- és időbeli izolációja, a vetésváltások betartatása, a tarló és árvakelések ápolása, a technológiai folyamatok sorrendjét követve a kikelt és kigyomosodott tarló mechanikai gyomirtása. Ezek a technológiai elemek még mindig olcsóbbak, mint akármilyen konkrét beavatkozás, esetleg vegyszeres védekezés. A mezőgazdaság mai helyzetében sokszor ezeknek az elemi feladatoknak sincsenek meg a forrásai. Ezt mutatják az elgyomosodott, mûveletlen tarlók, szántórészek. A hivatalos statisztika szerint a mûveletlen területek nagysága mára elérte a félmillió hektárt. Felelőtlenség azonban azt állítani,
5
hogy ilyen területekre is vethető a tönköly, "mert mint olyan kultúra, ami mindent kibír" erre már végképp nem alkalmas.
A betakarítás tervezésénél figyelembe kell venni, hogy az ÖKO-10© fajta a középkései érésû búzákhoz képest is legalább egy héttel később érik. A tönköly betakarítási eszközrendszere azonos a közönséges búzához használtakéval. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kistermelők nem rendelkeznek saját eszközparkkal, emiatt a betakarítás ideje gyakran az optimálisnál későbbre szorul. A másik lényeges kérdés a szûkös tárolókapacitás. Aszály esetén az érésidő összecsúszik, s ekkor az tudja a terményét először biztonságba helyezni, akinek jobb a felszereltsége.
Az érés közeledtével az egyébként kemény szár meglágyul, a kalász a nyaknál meghajlik. Az erős szél túlérésben már kárt tesz benne azzal, hogy a meghajlott kalászok letöredeznek. A búza akkor érett és aratható, ha a szem nedvességtartalma 16% alá csökken. Egyenletes növényállományokban az érés egyöntetû. A tábla forgóin, esetleg mélyebb fekvésû területein még előfordulhatnak zöldes színû növények, kalászok. A veszteségek csökkentése érdekében ezek aratását külön időben kell végezni. A pelyvalevél ekkorra már teljesen száraz, ilyenkor az felveszi a szem esetlegesen nagyobb nedvességét. A kombájn feladata a kalászkők kalászorsóról történő leválasztása. A szem nem pereg. Minden kombájn alkalmassá tehető a fajta aratására, csak a rostarendszer beállítását a kukoricához leírtak szerint kell elvégezni. A dobfordulat és a dobkosár,~ hézagok jó beállítása lehetővé teszi, hogy ép kalászrészek ne maradjanak a szalmában. A tisztítórendszer beállítását is úgy kell szabályozni, hogy a szalmával együtt ne távozzanak el kalászkarészek. A faj pelyvás termés és a szalmarész aránya - a harvest index - a közönséges búzák e jellemzőjéhez viszonyítva tágabb, így egy 5 t/ha-os pelyvás szemtermés esetén a hektáronkénti szalmatömeg 7-8 tonna.
A betakarítással egyidejûleg gondoskodni kell a termény biztos tárolásáról. A betakarított termény - előtisztítást követően - a közönséges búzák garmadájának 2-2,5-szeres magasságát elérve tárolható. Ne felejtsük el, hogy a tárolt termény élő biológiai anyag!
A fajta termesztését, az előállított termény forgalmazását és feldolgozását a nemesítők (Dr. Kalmár Gergely és Dr. Kajdi Ferenc) integrálják.
Címlapkép: Getty Images
