Az üszőnevelés öt nagy szakaszra osztható:
1. Választástól egy éves korig.
2. 1 éves kortól tenyésztésbevételig
3. Tenyésztésbevétel, vemhesítési időszak.
4. Vemhesség 3. hónapjától a vemhesség 6. hónapjáig.
5. Előkészítési időszak, a vemhesség 7.-9. hónapja.
1. Választástól egy éves korig.
A szarvasmarhának jó a kompenzáló képessége, ami azt jelenti, hogy képes egy adott a fejlődés szempontjából „nem a legfontosabb” szakaszban történő bizonyos határon belüli lemaradást a következő szakaszban kompenzálni úgy, hogy a fejlődés, a szervezet nem károsodik. Még egy fontos szempontot kell figyelembe venni, hogy a tenyészüszők felnevelése során a fiatal szervezet növekedési erélyét intenzív takarmányozással kell kihasználni. Ebben az időszakban a bőséges teljes értékû tápanyagellátás elengedhetetlen, mert a borjúkorban a drága takarmánnyal való szakszerû „spórolást”, azaz a visszafogottabb takarmányozás hatására kialakult „lemaradást” itt pótoljuk, kompenzáljuk. A takarmányozás már az olcsóbb szálas és tömegtakarmányokra alapozott, az abraktakarmányok mellett. A fiatal üszők takarmányfogyasztó képessége még igen csekély (takarmány adagok) éppen ezért, hogy a kívánt súlygyarapodást produkálni tudják nagy gondot kell fordítani a nagy energia és fehérjetartalomra. Minden szakasznak törésmentesnek kell lennie, mert egy-egy szakaszban elkövetett nagyobb hiba, a későbbi szakaszban, szakaszokban problémát fog okozni.
2. 1 éves kortól tenyésztésbevételig
Nagyobb létszámú üszőnevelő telepeken ilyen korcsoport kialakítása tenyésztői szempontból indokolt. Nem lehetnek az egy éves üszők egy korcsoportban a tenyésztésbe vehető üszőkkel, valamint a fiatal vemhes üszőkkel együtt. Munkaszervezésileg és takarmányozás szempontjából is szükséges a korcsoportok számát növelni, hogy egy-egy csoport minél egyöntetûbb legyen a fejlődés, és a kor szempontjából. A tenyészüszők ebben a fejlődési szakaszban már kisebb energia és fehérjekoncentrációjú takarmányokat igényelnek, a mérsékeltebb ütemû fejlődés miatt. Ennek megfelelően a takarmányozás olcsóbb lesz, hozzászokik a nagy tömegû, terimés takarmányok fogyasztásához, ami tehénkorban elengedhetetlen.
3. Tenyésztésbevétel, vemhesítési időszak.
Főleg nagyobb létszámú állományok esetében szükséges egy olyan külön csoport kialakítása, amelyben csak olyan üszők kerülhetnek, amelyek tenyészérettek, azaz meg van a súlyuk és megfelelő a koruk. Az is előny, hogy csak egy csoportot kell figyelni az ivarzók megfigyelésekor. Ebből a csoportból a vemhesség megállapítása után kerülnek át az egyedek a 3-6 hónapos vemhes csoportba.
4. Vemhesség 3. hónapjától a vemhesség 6. hónapjáig.
A legfontosabb ebben az időszakban az, hogy a vemhesség 4.-5. hónapjában a „hizlalt” üszők hajlamosabbak a tőgy fejlődése során zsírszövetet beépíteni a mirigyszövet rovására.
5. Előkészítési időszak, a vemhesség 7.-9. hónapja.
A vemhesség utolsó szakasza következik, a magzat növekedése gyorsul, az üsző súlya is nő, emellett az üsző előkészítését meg kell kezdeni a majdani laktációs termelésre, azaz ismét megnő az üsző táplálóanyag igénye. Nagyon fontos, hogy a jó minőségû takarmány mellett, a vitamin és az ásványianyag-tartalomra is nagy gondot kell fordítani.
Üszőnevelés tartástechnológiája
A tartástechnológiánál is az, az elv érvényesül, hogy minél olcsóbb legyen, emellett legyen természetszerû és egyszerû. Az üszőnevelést az elhelyezés szempontjából két nagy szakaszra osztjuk a nyári és a téli időszakra. Az üszőnevelés elképzelhetetlen legeltetés nélkül, az üszők tavasztól őszig a legelőn tartózkodnak, és csak télen kerül sor istállózott tartásra.
A mi viszonyaink között a legeltetés csak egy bizonyos takarmányszükségletet tud fedezni, ami azt jelenti, hogy a legeltetési idényben is gondoskodni kell plusz takarmányokról, ha azt akarjuk, hogy a genetikai képességeiket tehénként realizálni tudják. A legeltetésnek, a mozgásnak, a természetszerû tartásnak az a lényege, hogy egészséges, kiváló szervezeti szilárdsággal, kiváló lábszerkezettel és jó konstitúcióval rendelkező üszőket neveljünk fel. A legelőhasznosítás, a legelő kialakítása, függ a földrajzi fekvéstől (dombos vagy sík terület), a gyep hozamától (intenzív, fél-intenzív). Az 1,3 millió hektár hazai gyepterület igen eltérő a hozam és minőség szempontjából. Tejelő fajták igényeit csak nagy hozamú, jó minőségû legelőkkel lehet csak kielégíteni.
Az ideális legeltetési mód az adagolt-sávos legeltetés lenne, de az üszők esetében megelégszünk a szakaszos legeltetési módszerrel is. Legelőszakaszokat alakítunk ki, melyek száma függ a gyepterület nagyságától, domborzati viszonyoktól, a gyep hozamától. A legelőszakaszok nagyságát pedig a csoportok létszáma (egy csoportba hány üsző van) határozza meg elsősorban. A legelőszakaszokat stabil kerítéssel határoljuk el egymástól, a mobil rendszert pedig a villanykarám biztosítja, a szakaszokon belül, biztosítva az adagolt etetést. Szakaszhatárok lehetnek természetes határok is (folyó, árok, erdősáv stb.). Technológiai elemek még az itatási és plusz takarmányok kiadagolását biztosító rendszerek. Nagyon fontos a jó minőségû ivóvíz biztosítása (folyók, patakok, fúrt kutak, vezetékes víz, szélenergia kihasználása a víznyerésre stb.). A mesterségesen nyert víz vályúból, vagy önitatóból itatható. Lényeges tartástechnológiai elem a legelőközpont. Itt helyezzük el a kezelőfolyosót, mérleggel, válogatórendszerrel. Külön inszemináló-állások kialakítása is indokolt. Nyári szállás építése is szükséges, az épületeknek igen olcsónak kell lennie, így csak szerfás féltetős színszerû épületek jöhetnek szóba, itt oldható meg a plusz, és a kiegészítő takarmányok adagolása. Delelőhelyeket is ki kell alakítani, illetve kijelölni, amely védelmet nyújt a tûző napsütéssel szemben. A dolgozók számára is biztosítani kell, zárt helységet.
Az üszők elhelyezése a téli időszakban istállókban történik. Az üszőistállókra is vonatkozik az, hogy olcsó legyen, biztosítsa a természetszerû tartás feltételeit. Az istálló lehet zárt és nyitott. A zárt rendszer nem ajánlott, ideális csak a nyitott rendszer lehet, melyet, ha az időjárás indokolja egyszerûen lehessen téliesíteni. A nyitott istállók építése oldható meg legjobban és legkönnyebben olcsó anyagokból. A tartási mód csak kötetlen lehet, kötött tartásban tenyészüszőt nem célszerû nevelni, nincs mozgás stb.
A kötetlen tartástechnológiájú üszőistállók esetében a mélyalmos rendszer a jó megoldás, pihenőboxos rendszert drágasága miatt az ágazat nem bír el. Egy állatra 3-4 m2 pihenőterületet számolunk, természetesen függ attól, hogy az istállóhoz mekkora és milyen minőségû karámrendszer tartozik. A csoportok nagyságát az adott állomány nagysága határozza meg, de függ attól is, hogy hány korcsoportot képezünk. A mélyalmos rendszer esetében és a nyitott tartási módnál a takarmányozási rendszer, a jászlak elhelyezése az istálló oldalsó falán a legideálisabb, mert kívülről feltölthetők. A jászlakat elhelyezhetjük a kifutókban is, a kifutók hosszanti falában, így itt is kívülről lehet etetni, viszont az egész belső istállótér csak az elhelyezésre szolgál. Ezáltal több üsző helyezhető el. A karámban elhelyezett jászlak fölé célszerû tetőt, féltetőt szerelni. Nagyon fontos a takarmányozási rendszer szakszerû kialakítása, mert nagy mennyiségû tömegtakarmányokat kell olcsón, gyorsan és lehetőleg géppel kijuttatni. Az itatást nagyméretû szinttartós, temperált önitatókkal lehet csak jól megoldani.
Minden telepen a legnagyobb gond a trágya, illetve a trágya kezelése és az istállóból, valamint a telepről való eltávolítása. Üszőistállókban csak a mélyalmos pihenő és „közlekedőtér” kialakítás lehet a legjobb megoldás. Az alomigény 3-5 kg/üsző. Évente a kitrágyázás is csak 2-3 alkalommal történik, mivel az üszők nyáron a legelőn tartózkodnak. A pihenőboxos és az alom nélküli betonpadozatos pihenő és közlekedőtérrel rendelkező istállókban a kitrágyázást naponta kell elvégezni, és még ott a gond, hogy a hígtrágyát hol és hogyan kezeljük, tároljuk. Emellett, mint már említettem a pihenőboxos rendszer drága megoldás üszők számára. A taposórácsos, trágyaaknás megoldások a mai vízárak ismeretében szóba se jöhetnek.
Egyéb feladatok az üszőnevelő telepeken.
A tenyészüszők ápolása kötetlen tartásban minimális. A legelőn illetve a karámokban elhelyezett vakaródzóláncok és vakaródzóívek teszik lehetővé, hogy az állatok magukat tisztítsák meg. A legfontosabb ápolási munka a körmözés, melyet a legelőre hajtás előtt fél hónappal végzünk el. Ha nincs legeltetés évente kétszer körmözni kell. A szakszerû körmözés ma már igen magas színvonalú tanfolyamokon sajátíthatók el.
Az üszőnevelés során az üszők súlyát is ismerni kell. A legfontosabb „események” időpontja és az egyed súlyának ismerete kívánatos. Az üszőnevelőbe bekerülés (választás) időpontja és súlya, a fent ismertetett korcsoportokba való be- és kikerülés időpontjai és súlyai, tenyésztésbe vétel időpontja és súlya, tehénné minősítés időpontja és súlya, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Voltak és vannak olyan tenyészetek, ahol havonta van mérlegelés.
Kondícióbírálat.
Az üszők kondíciójának állandó ellenőrzése is hozzájárul ahhoz, hogy megfelelő tenyészállatot neveljünk fel, olyat mely tehénként hosszú ideig és magas színvonalon termel.
A kondíció mérésére elterjedten alkalmazzák a szubjektív, de jól összehasonlítható pontozásos bírálatot, amely kiegészíthető egyes testrészek tapintásos megítélésével is. A kondíciópontozással a zsírból és izomból álló testszövet-tartalékok szubjektív ellenőrzését végezzük. Ha a kondíciót nem ellenőrizzük, akkor változtatni, javítani sem tudjuk azt megfelelően. Kidolgoztak egy pontozásos rendszert, 1-5 pont terjedelemben, ahol az 1 pont a sovány, az 5 pont pedig a kövér üszőt értékeli.
A kondíciónak, a kondícióbírálatnak az üszők nevelése során is jelentősége van. Ez már csak a mérsékelt súlygyarapodásra törekedés elvéből is következik. Az elhízott üsző nehezen vehető tenyésztésbe, és az ilyenek között gyakoribb a nehéz ellés is. A túlkondícióban lévő üszőknél elhúzódik a tőgyszövet fejlődése, számolni kell a tőgyszövet korai elzsírosodásával, mely később a tehén életteljesítményét csökkenti. Üszőknél 6 hónapos korban érdemes a kondíciót ellenőrizni, mely alapján következtethetünk arra, hogy növekedésük túl gyors, vagy éppen lassú-e? Másik ilyen alkalom a tenyésztésbevétel idején, a harmadik pedig elléskor. Az ideális kondíció 6 hónapos korban, és tenyésztésbevétel idején 3.0 pont, elléskor 3,5 pont.
A kondíciópontozás általános elterjedtségéről még nem beszélhetünk. A kondíciómeghatározás segítségével újraértékeljük az alkalmazott takarmányozási rendszerünk használhatóságát, a termeléshez viszonyított táplálóanyag-ellátást és állományunk általános egészségi állapotát. A tenyésztő a kondíció bírálattal elérheti, hogy állományának növekvő hányada ellésre kedvező kondícióba kerül, tehenei egészségesek maradnak, és gazdaságosabban is termelnek.
Címlapkép: Getty Images
