A nagyobb területeken történő hazai termesztése Fáber Sándor nevéhez kapcsolható, aki az 1930-as évek közepén – a hadiipar hazai olajszükségletének részleges kielégítése érdekében – már több száz hektáron irányította termesztését. A II. világháborút követően termesztése ismét háttérbe szorult, évente csak néhány száz, ezer hektáron termesztették. Az 1980-as évek közepén megkezdett fehérjeprogram ismét az érdeklődés homlokterébe állította ezt a növényfajt, más nagy fehérjetartalmú hüvelyes növényekkel együtt. Az 1988-as évben termesztése elérte a 66 ezer hektárt, majd ezt követően ismét visszaszorult a vetésterülete. Az elmúlt néhány évben a vetésterülete 35–40 ezer ha között változott, ami azért is kedvezőtlen, mert hazánkban 400 ezer ha olyan területtel rendelkezünk, mely a talajadottságok, és 300 ezer ha olyan területtel, mely a klimatikus adottságok alapján feltétlen alkalmas a szója termesztésére.
A szója stratégiai növény, kemény tőzsdei áru. A nemzetközi statisztikai adatok az olajos növények között említik, ami magjának 20% körüli olajtartalmával függ össze. Nálunk 40% körüli fehérjetartalma miatt fehérjenövénynek számít, s olajának kinyerése csak az utóbbi években kezdődött meg hazánkban.
Az évenkénti magterméseket nagyarányú ingadozás jellemzi. A nemzetközi statisztikai adatok alapján a hektáronkénti magtermések „világátlaga” meghaladja a 2 tonnát. A termés több, mint 50%-a az Amerikai Egyesült Államokban kerül betakarításra, de figyelemre méltó Brazília és Argentína szójatermelése is.
Az USA-ban elért termésszint 0,7–39,9%-kal több a világátlagnál. Az európai vetésterület az utóbbi években szintén növekedett, meghaladta a 450 ezer hektárt. A fajlagos magtermések jóval a világátlag felettiek, az 1990-es években Európában 2,76–3,14 t/ha között változtak. A hazai átlaghozamok az 1930-as évek 0,99–1,04 t/ha-os átlagához képest a '70-es években 1,5 t/ha-t értek el, míg az ezredforduló táján már meghaladták a 2 t/ha értéket is. 2009-ben és 2010-ben a hektáronkénti magtermések átlaga 2,27 t/ha, 2011-ben 2,32 t/ha volt (KSH, 2011).
A sikeres szójatermesztést alapvetően 3 fő tényező határozza meg, úgymint a biológiai, az ökológiai és a termesztéstechnológiai.
A biológiai tényezőkön belül meghatározó a fajta szerepe. A fajtákat éréscsoportjuk szerint kategorizáljuk, s azokat nagyon korai- (00-s), korai- (0-s), közép- (+) és későérésû (++) csoportba soroljuk. A fajtaválaszték a vetésterülethez képest kifejezetten jó, hiszen a 2011. évi Nemzeti Fajtajegyzékben 53 fajta található, melyek közül 28 külföldi eredetû. A fajták éréscsoport szerinti megoszlása is kedvező, a nagyon korai érésû fajták száma 13, korai éréscsoportúaké 17, a középérésûeké 22 db. A késői éréscsoportba 1 fajta tartozik. A hasznosítási cél szerinti fajtaszámok 48 db takarmányozási, 5 db étkezési célú. A fajtarotáció hazánkban is meglehetősen nagy, az 1990 előtt minősített fajták száma 6, az 1991–2000 között minősítetteké 9 db. A hazai fajtajegyzékben 38 db azon fajták száma, melyek 2001 után kaptak állami elismerést. A világ szója vetésterületének közel 80%-án ma már genetikailag módosított (GM) szójafajták termesztése folyik. Az ilyen fajtáknál a génmanipuláció célja elsősorban a herbicid-tolerancia kialakítása volt. Nálunk a GM-szóják termesztése tilos, a világ szójakereskedelmében azonban nagyobbrészt a génmanipulált szójafajtákból származó extrahált szójadara forgalmazása történik. Mivel hazánk a lecsökkent állatállományszáma ellenére még mindig fehérjeimportra szorul, óhatatlan, hogy így génmódosított dara kerül az országba. Figyelembe véve az állatlétszám-növelési kormányzati szándékot is, célszerûnek tûnik a szója vetésterületének jelentősebb mértékû növelése, akár annak megduplázása is. A nagyobb vetésterülettel, s a fajlagos hozamok fokozásával a fehérjeellátás terén nagyobb hazai alapanyagarányt lehet biztosítani, javítva ezáltal az állattenyésztés jövedelemtermelő képességét is.
A korábbi szakirodalmak hazánkat, mint a szójatermesztés északi határát definiálták. A napjainkban lejátszódó éghajlatváltozás következtében ez a nézet is feladható, hiszen tőlünk jóval északabbra, akár még Svédországban is termeszthető a szója, természetesen csak megfelelő éréscsoportú fajtával. A szlovákiai statisztikai adatok is nagy fajlagos hozamokról – akár 4 t/ha-os magtermésről – szólnak. Maradva a klasszikus térségi-területi elhelyezkedési számadatoknál, a legkedvezőbb ökológiai adottságok nálunk a Dél-Dunántúlon, illetve a dél-alföldi régiókban vannak a szója számára. A hûvösebb észak- (Nógrád-, Heves-, Komárom-Esztergom megye), északkelet-magyarországi térség kivételével azonban az ország szinte minden megyéjében, a nyirkosabb, párásabb folyóvölgyekben kiváló területek vannak számára, amennyiben ott a talajadottságok is megfelelőek. A hasznosítás módja és iránya a különböző éréscsoportú fajták termeszthetőségi szempontját tekintve is befolyásoló hatással bír, hiszen a hûvösebb, kisebb éves napfénytartamú- és hőösszegû területekre inkább a rövidebb tenyészidejû fajtákat ajánljuk. De még a leghosszabb tenyészidőigényû, későérésû fajták is sikerrel termeszthetők az ország északi vidékein is, ha azokat például a CCM-hez hasonló technológiával, ún. CSM-módon (nedvesen betakarított kukorica-szója-mix) kívánjuk takarmányozási célra termeszteni. Ugyancsak a később érő fajták vetését javasoljuk, ha a növényállományt zöldtakarmányként kívánják hasznosítani. Utóbbi esetben a betakarítást a növényállomány java-virágzásában szükséges szecskázni. A hektáronkénti zöldtömeg elérheti a 25–30 t-át is. A magszója-termesztés hátránya, hogy a mag ún. antinutritív anyagokat tartalmaz, melyet hőkezeléssel, főzéssel, vagy párolással inaktiválni lehet.
A szója biológiai értéke a fehérje-összetételt – aminosav-arányt – tekintve a legkiválóbb. A kedvező biológiai értékét csak fokozza, ha benne a különböző ásványi anyagok megfelelő mennyiségben és arányban találhatók meg. Egy nemrégiben befejezett szlovák–magyar regionális kutatásfejlesztési projekt keretén belül (HUSK/0901/1.2.1./0010) módunk nyílott arra, hogy vizsgáljuk a fajták 8 legfontosabb ásványi anyagának (kalcium, kálium, magnézium, foszfor, réz, vas, mangán, cink) a mennyiségét. A vizsgálatok 2011. évi eredményeit az 1. táblázatban foglaltuk össze. Az elemek közül a legnagyobb változékonyságot a réztartalomnál mértük, míg a legkisebb variációs koefficiensû tulajdonság a cinktartalom. A kisebb variabilitást mutató elemek tekintetében a fajta szerepe másodrendû.
Nagyításhoz katt a képre
Nagyításhoz katt a képre
Az ugyanezen 51 szójafajta jellemző tulajdonságai közötti összefüggésrendszert a 3. táblázat adatai tartalmazzák, melyek egyúttal támpontul szolgálnak a termőhely feltételeihez illő fajta kiválasztásához. A táblázatban a tulajdonságok közötti kapcsolat megbízhatósági szintjét is jelöltük a szakirodalomban szokásos jelölési módot használva. Az elemzés szerint a növényállományok magassága, valamint a csúcsi virágzás elhúzódása között nagyon szoros pozitív kölcsönhatás mutatható ki. Ugyancsak pozitív a kapcsolat a virágzás hossza, az érés ideje, a tenyészidőszak hossza és a növényállományok magassága között. Az is megállapítható, hogy a később érő fajták átlagos növénymagassága nagyobb, mint a koraibb fajtáké.
Nagyításhoz katt a képre
A magtermés azon fajták esetén a legnagyobb, amelyek minél hosszabban virágoznak, de a tenyészidőszak hosszának növekedése a magtermés mennyiségét már nem befolyásolja igazoltan – legalábbis a 2011-es adatok nem igazoltak szignifikáns kapcsolatot. Más publikációkkal azonos módon a fajták nyersfehérje- és olajtartalma között nagyon szoros negatív összefüggés mutatható ki, s az is megállapítható, hogy a fehérje- és az olajtermést legfőképpen a fajták magtermése determinálja. E determináltsággal magyarázható az is, hogy a fajták fehérje- és az olajtermése között is nagyon szoros pozitív korreláció van annak ellenére, hogy a hozamok másik alkotója – a fehérje- és az olajtartalom – közötti összefüggés igen szoros negatív korrelációt igazolt.
A fajtától az előzőekben említett tulajdonságok mellett elvárható a jó magtermő képesség és zöldhozam, a termésbiztonság, az ökostabilitás, a betegségekkel és a kártevőkkel szembeni ellenállóság, a jó állóképesség, az alsó hüvely nagy földtől való távolsága (minimum 15 cm). A termőhelyre való fajtakiválasztást nehezíti, hogy a szója tájkísérletek az utóbbi években nem kerültek beállításra. A NÉBIH által szervezett 2012. évi kísérletek is azt mutatják, hogy a termőhely ökológiai viszonyai, s azon belül is a csapadékellátottság nagymértékben befolyásolja a fajták magtermő képességét. Az előbbiek igazolásául a 4. táblázatban a nagyon korai éréscsoportú fajták termőhelyenként (11 termőhely) mért átlag, minimum és maximum értékeit, valamint az eltérések %-át tüntettük fel.
Nagyításhoz katt a képre
Az 5. táblázatban a kísérleti helyek fajtáinak terméseredményei között számított korrelációs koefficiensek értékeit adjuk meg. Mint a táblázatban látható, akár negatív kapcsolat is kialakulhat, ami a termőhelyenkénti eltérő fajtaösszetétel fontosságára hívja fel a figyelmet.
Nagyításhoz katt a képre
A szója igényes növény. A jó víz-, levegő- és hőgazdálkodású, legalább 1,5–2 m vastag termőrétegû, tápanyagokkal jól ellátott talajokat kedveli. E feltételeknek a csernozjomok, illetve a barna erdőtalajok felelnek meg a legjobban. Meleg-, tápanyag- és vízigényes növény, ugyanakkor a talaj vízkészletét illetően talajzsaroló is. Fajlagos tápanyagigénye 1 t magterméshez: 22-44 kg N-, 20-64 kg P2O5- és 22-65 kg K2O. N-igényét a gyökerein élősködő Rhizobium-baktériumok révén képes saját maga biztosítani, így csak a kezdeti fejlődéshez igényel nitrogént. Foszfor- és káliumigényét talajvizsgálat alapján számítsuk és elégítsük ki, s azt az őszi mélyszántás előtt szórjuk a talajra. Vetése az ország déli részén, április közepén kezdhető, a kukorica után vessük. 24–25 cm-es, illetve 45–50 cm-es sortávolságra vethető. Az előbbi esetekben mechanikai gyomirtást nem lehet tervezni. A négyzetméterenkénti csíraszám fajtafüggő, a későbbi fajtákat általában kisebb csíraszámmal vetjük. A vetés mélysége a talajtípushoz igazodjon, lazább talajon 5–6 cm-re, a kötöttebbeken 4–5 cm mélyre vessük.
Talajoltásra csak ott van szükség, ahol korábban nem termesztettünk szóját. A fajták virágzása 1 hónapot meghaladó idejû is lehet.
A terméskötés, s ezáltal a magtermés a virágzás ideje alatti páratartalom függvénye, emiatt a virágzás fázisában történő mesterséges vízpótlást meghálálja. A fajták érési ideje augusztus végétől október közepéig, az első fagyokig is elhúzódhat. A magvak egyöntetû érésének elősegítése érdekében érésgyorsító készítmények használhatók.
Egy-egy fajta kiválasztása és termesztése esetén célszerû a fajta nemesítőjének, vagy a vetőmag forgalmazójának tanácsait kikérni a használatorientált fajtaspecifikus termesztéstechnológia kialakításhoz.
Dr. Kajdi Ferenc – Schiller Ottília
egyetemi docens – egyetemi tanársegéd
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
Mosonmagyaróvár
A cikk szerzője: Dr. Kajdi Ferenc
