A Tolna megyei Zomba neve jól ismert, agrárgazdálkodásáról már a termelőszövetkezetek időszakában elhíresült, ugyanis itt érték el először az országban a tíz t/ha kukoricatermést. A negyvenes évei második felében járó Török Jánosnak már a nagyszülei is a földből éltek a szomszédos településen, édesapja pedig elnökhelyettesként dolgozott a helyi sikeres tsz-ben. A szekszárdi Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola a Török család három generációját is magáénak tudhatja diákjai sorában, ahol a nagyapa 1958-ban az első érettségiző osztály tanulója lehetett, s ahol nemrégiben már az unokája koptatta az alma mater lépcsőit.

A munka szeretete János számára természetes, mindig is tetszett neki az, ahogy az édesapja dolgozik, aki a hétvégeken gyakran ügyelt, s olyankor a fiai is mentek vele a tsz-be. A pozícióhoz hozzátartozott a példamutatás. Ezért is ragaszkodott János a mezőgazdasági iskolához, ahol állategészségőr végzettséget szerzett. Családi gazdálkodóként egyéni vállalkozó édesapjával a kárpótláskor visszakapott, illetve vásárolt földeken gazdálkodik 150 ha saját, és 100 ha bérelt területen. Apa és fia közösen dolgoznak, de külön elszámolást végeznek – a gépesítés és anyagbeszerzés azonban közösen történik. Az édesanya és két alkalmazott segíti a munkájukat, a következő nemzedék képviselője ez idő tájt Kaposváron sajátítja el a szakma elméleti tudását.

A Török család földjei 50 km-es vonzáskörzetben, meglehetősen szétszórtan helyezkednek el, viszonylag nagy táblákban. Fő növényük a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó, s mivel állattenyésztéssel is foglalkoznak, termelnek zabot, árpát, és borsót is. Százhúsz férőhelyes hizlaldájukban csak hízlalással foglalkoznak, kocájuk sincs, úgy vásárolják az alapanyagot. A hízóállatokat a környékbeli kis vágóhidaknak értékesítik, no meg persze helyben szolgálják ki igény szerint a lakosokat.

Apa és fia alapítói a Zombai Gazdaszövetkezetnek, amelyet a helyi gazdák hozták létre. Közösen építettek egy szárítót és egy tárolót, így próbálva megoldani a közös értékesítést, s az valóban sikeresnek bizonyult, hiszen a környékben a legmagasabb áron tudtak kukoricát eladni. Egy megbízott gazda foglalkozik az értékesítéssel, amellyel ugyancsak elégedettek a többiek is, mert Kaufmann úr remekül megoldja a kényes problémát. Zombán egyébként sok vállalkozó van, aki a termelésből él, itt tehát mindenképpen praktikus volt egy közös értékesítési forma megalkotása. Korábban gondot jelentett, hogy – bár sokan voltak – senki nem rendelkezett akkora területtel, hogy önállóan építsen szárítót és tárolót – így összefogtak, és ez a megoldás mindannyiuk számára bevált. A megbízottjuk tartja a kapcsolatot a felvásárlókkal, ő figyel a minőségre is, naprakészen, minden szükséges információ birtokában kiválóan tud tárgyalni. Ennek köszönhetően a környékben magasan felette vannak a többiek értékesítési árának.

A technikai háttér bázisát négy traktor alkotja, a jó öreg 77 LE-s Zetor mellett három New Holland (115, 165, illetve 190 LE) járja a földeket. Minden eszközük megvan a munkák sokféleségéhez, a szőlőmûveléshez mûtrágyaszóró, talajmaró, vetőgép, eke, kombinátor, tárcsa – s ezekkel végeznek szolgáltatást is. A szőlőbeli munkák a családban ma már a fivér 0,6 hektáros területének mûvelését jelentik, a sajátjukat kivágták az idő tájt, amikor egymást követték azok az évek, amikor nem volt érdemes szőlőt termelni.

Szolgáltatásaikat két gazdálkodó társuk számára is végzik mintegy 220 hektáron, és a gépesítésüket is úgy valósítják meg, hogy az ő igényeiket szintén ki tudják elégíteni. Jók a talajaik, a 25–42 aranykoronás földeken jó eredményeket produkálnak – az aszályosságával a történelembe magát beíró 2012-es esztendőben is 7 t/ha-t termeltek őszi árpából, repcében 4,1 t/ha volt az átlaguk, búzában 5,5 t/ha, illetve egy kiemelkedő táblájukon 8 t/ha, napraforgóban 3,5 t/ha, kukoricában 5 t/ha terméseket értek el. A kukoricával a legnagyobb problémájuk manapság az, hogy nem tudják értékesíteni, ezért is gondolkodnak úgy, hogy közösen, más gazdálkodókkal együttmûködve gazdaságosabban tudnak termelni, és sikeresebben mûködhet az értékesítés is.

Számukra így a tavalyi év is nyereséges volt, amelyre joggal lehetnek büszkék, mert bár a mezőgazdaságban a szerencsére is nagy szükség van, az is csak akkor érkezik, ha elébe mennek és tesznek érte – ahogy a zombai gazdák munkája igazolja. Az idei kilátásokról János elmondja, hogy ők már mindannyian ugrásra készek, és mennének a földekre, de a márciusi télben úgy tûnik, hogy április 15-e előtt biztosan nem fognak tudni vetni, ugyanis a fejtrágyázásokon kívül szinte még semmilyen munkát nem tudtak elvégezni. Sok munkájuk lesz ebben az évben, de ha jól választották meg a vetőmagot, megkapja a föld a mûtrágyát és odafigyelnek a növényvédelemre, akkor tudnak jó évet hozni az időjárástól függetlenül is. Ha az előkészülés megfelelő, akkor jó év lehet az idei.

Két alkalmazottal dolgoznak, és mivel viszonylag nagy területen gazdálkodnak, ilyenkor tavasszal minden gépük elindul. Az apa látja el az ügyintézés teendőit: alkatrészbeszerző, banki ügyintéző, de a földhivatali ügyek is rá tartoznak, meg a falugazdásszal való egyeztetések – ez mind az ő feladata, s ezen felül tartalékos a traktorosok között is. Igen nagy segítség a hetvenes évein túl járó gazda sokrétû feladata a fia számára, aki az alkalmazottaikkal együtt kijár a földekre. Két gazdálkodó társsal együtt végzik az aktuális munkákat, és a nagyobb feladatoknál, mint a talaj-előkészítés, vagy a mûtrágyaszórás, megy mindenki a saját gépével – haladnak libasorban, és közösen végzik a tennivalót. Vetőgépe csak neki van, a vetést ő végzi, a többiek meg mellette a szolgáltatást. A tavaszi sok munka – négyüknek 120 ha repcéje van – nagy, és odafigyelést igénylő munka. Ilyenkor a gazdák két csapatra osztódnak, ketten repcéznek, a többiek pedig a vetés-előkészítést, a vetést és a növényvédelmet végzik. Ez egy jó közösség – mondja Török gazda –, a közös munka mûködik. A vetőmagvásárlást és a gépbeszerzést is mindig megvitatják: arra mindenkor van idő, hogy leüljenek és megbeszéljék, ki mit szeretne vetni, milyen vetőmagot vásárolna. Ezt összeírják, János pedig a nyakába veszi a várost, felkeresi az üzletkötőket és végigjárja a helyeket, hogy hol tudnak a legolcsóbban vásárolni, és hol szolgálják ki őket a legjobban. Majd összeülnek, és ha mindannyiuknak tetszik az ajánlat, aláírják a szerződéseket.

János rendelkezik betakarítógéppel, a kombájnozást is ő végzi, a gazdatársak pedig szállítanak – és szigorú elszámolás van minden munkafolyamat végén. Tavasszal megegyeznek, hogy kinek mennyit ér majd a munkája, felírnak mindent, amit a másiknak végeznek, és elszámolnak. A kis csapat íratlan szabályai akár naponta változhatnak – ha valami nem sikerült, a helyett jobb megoldást vagy alapanyagot keresnek, és azt próbálják meg. Ezt a rendszert Török gazda találta ki, és javasolta a társainak, hogy próbálják meg együtt, mert az úgy olcsóbb: ne vegye meg mindenki ugyanazt a gépet több millió forintért, elég, ha egyet vásárolnak. Meggyőzte a többieket, és azóta így tesznek. Zombán egyébként négy-öt nagyobb gazdálkodó van, akik összefogják a kisebbeket. Ez az inputanyag-beszerzésben is jó dolog, mert nagy tételben olcsóbban lehet azt beszerezni, az értékesítésnél pedig nagy tételben drágábban lehet eladni. Nagyon költséges beruházások lettek mára a gépek és a technológiák, és nem indokolt egy 50–60 ha-os gazdálkodónak több millióért vetőgépet vennie. Előbb-utóbb ezt fel kell ismerniük a gazdáknak. Ha valaki pénz nélkül, a saját erejéből kezdi, akkor hamarabb rájön ezekre a dolgokra. Ez a szövetkezés mûködik, mondja a gazda – aki társaival sokfelé megy az országban bemutatókra, találkozókra, ha kell tüntetésekre.

S lehet, hogy nem beszélnek róla a gazdák, még az is előfordul, hogy irigykednek, de a gazdálkodónak mindig segítségre van szüksége, és azt mindig egy másik gazdálkodótól kapja meg! Ez szükségszerû is, mert a földek egymás mellett vannak, azt bizony nem lehet odébb vinni. Egy jó gazdának mindig kell tudnia beszélni a szomszédjával, és kíváncsinak kell lennie: egyikőjük is nézi, mit csinál a másik, a másikójuk is állandóan figyel.

Az utódlásról vélekedve mondja főszereplőnk, hogy a mai gazdasági viszonyok mellett, amikor kevés a munkalehetőség, nincs pénz, se alternatíva, próbáltak a fiaiknak munkahelyet és megélhetési lehetőséget teremteni. A fiatalabb fia éppen akkor született, amikor ő hazatért gazdálkodni. A gyerek úgy nőtt fel, hogy már akkor traktorozott, amikor még a lába le sem ért a pedálokhoz. Komoly szakmai tapasztalata van, most az elméletet kell hozzá megszereznie: Kaposváron jár technikumba, és szeretnék a szülők, ha a főiskolát is elvégezné egy növénytermesztéssel kapcsolatos szakon. Az iskolából egyébként sok barátot „hordtak” haza a bátyjával, akik közül már többen jelentkeztek, hogy szívesen töltenék Zombán a szakmai gyakorlatukat. Törökék személyesen ismerik a tanárokat, akik ugyancsak örülnek, ha hozzájuk mennek a diákok. De jó helyen is van ott az ifjúság, mert a gazdálkodó család tagjai olyan példát mutatnak a gyerekeknek, amit sokaknak ajánlhatnánk! Reggel idejekorán fel kell kelni mindenkinek, s a közös reggelit követően a hizlaldában kezdődik a nap, ahol meg kell ismerniük, és el kell végezniük az összes feladatot. Aztán mennek kicsit traktorozni, de az ebédet akkor is közösen költik el, ha előtte szanaszerte vannak a határban, s a délutáni munka után este közösen horgásznak a tónál. A kiváló pedagógiának és szervezésnek köszönhetően így nem unnak meg semmit, de minden feladatból kiveszik a részüket. Néha ugyan Török nagypapa megjegyzi a fiának, hogy óvodát csinál a gazdaságban, de maga is vallja, hogy a munkát meg kell szerettetni a fiatalsággal.

Nekik maguknak is vannak mindig terveik a jövőre, most az állattenyésztés irányába mozdulnak el. A környékükön manapság elég magasak a földárak, kevés is az eladó föld, az állattenyésztéshez viszont olyan területek kellenek, ahol a megfelelő mennyiségû és minőségû takarmányt meg lehet termelni. Rétet, legelőt szeretnének vásárolni, a jövőbeni szarvasmarhatartást kívánják megalapozni. Ha már belevágnak, akkor 15 marhával próbálnák meg, azoknak pedig terület kell. Fel kell készülni a tartásra gépesítéssel, épületekkel – mindehhez pedig meg kell találni a megfelelő pályázatot. A szakértelem adott: János korábban egyébként a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál volt felvásárló.

A gazdaságot az viszi előre, ha mindig vannak tervek – mondják. Tavaly ősszel vásároltak egy traktort 30 M Ft értékben, most egy 8 milliós vetőgépet vettek, hogy a gazdatársak is meg legyenek elégedve a vetéssel – volt, akinek nem tetszett az egyenetlen kelés, így idén lecserélték a 12 éves gépet. Törökéknél egyébként minden évben történik a technikát és a technológiát jobbító gép- vagy eszközvásárlás. Rendszeresen járnak kereskedőcégek bemutatóira, ahogy a vetőmagos és növényvédő szeres cégek rendezvényeire is. Ilyenkor megbeszélik a gazdatársakkal, hogy aznap nem dolgoznak a földeken, hanem együtt mennek a különböző programokra, meghallgatják az előadásokat, és aztán megvitatják az ott hallottakat. Ezek a szakmai találkozók hasznosak az alkalmazottaknak is, mert ha érdekeltek a közös munkában, akkor sokkal jobban is dolgoznak. Látogatják a szántóföldi bemutatókat is, fontosnak tartják az új technikák megismerését, és megbeszélik, hogy mit vásároljanak, illetve ki vegye meg az új gépet. A kiállításokat járva örömmel tapasztalják, hogy az agráriusok rendezvényein egyre több a fiatal látogató és érdeklődő.

Török János szerint a mezőgazdaságban komoly üzlet van. A földre mindig lesz vállalkozó, mindig lesz, aki megmûvelje. A hitelbebukás a mezőgazdasági gépek vásárlóinál is előfordul, és ahhoz, hogy valaki a mezőgazdasági vállalkozók körébe kerüljön, sorban állnak az emberek. Az agráriumban van munka és pénz, jól lehet élni belőle, ha valaki jól csinálja, és elismerést is lehet kivívni. De a fiatalításra nagy szükség van. A mai ifjú szakemberek már magasan képzettek, frissebbek és pillanatok alatt leköröznek bennünket – mondja János, aki nemrégiben egy húszéves traktorost vett fel az igen sok jelentkező közül, mert úgy látta, hogy az ő szakmai tudása is előrébb viszi a gazdaságukat. Pár év múlva végző fia pedig a dinasztia harmadik generációjának képzett szakembereként folytatja a tudatosan tervezett gazdaságban apja és nagyapja példaértékû munkáját.

-Keresztes-