A jelenleg elérhető herbicidpalettával gyakorlatilag bármelyik fontos gyomprobléma megoldható. Szûk keresztmetszet azonban a rizómás fenyércirok, mivel ellene hagyományos kukoricában csak egyes szulfonil-karbamid típusú készítmények hatékonyak, ezért rezisztencia-megelőző szerrotációra nincs lehetőség. A fenyércirok nagy jelentősége miatt kiemelt figyelmet szentelünk a rezisztencia kérdéskörének. A gyomrezisztencia mellett a kultúrnövények herbicid-rezisztenciája jelenthet kihívást a kukoricatermelők számára. A szaksajtóban megjelent információk alapján ma már több százezer hektárra tehető a gyomirtószer-ellenálló napraforgó (HT) termőterülete, és mellette egyelőre csak kisebb területen, elindult a HT repce termesztése is. Mind a két növénycsoport, de főként a napraforgó árvakelésként való megjelenése kukoricában különleges gyomproblémának számít, ezért érdemes vele részletesebben foglalkozni.
GYOMIRTÓSZER-REZISZTENCIA MEGELŐZÉS, KEZELÉS (GRACZA LAJOS)
A kukorica gyomirtási technológiáival összefüggésben kikerülhetetlen és aktuális a herbicid-rezisztencia kérdése, mert az itt alkalmazott herbicidek többsége nagyon nagy felületen kerül felhasználásra. Talán nem véletlenül, a Magyarországon ismert és leírt 11 herbicidrezisztens gyom-biotípusból 7 kukoricakultúrában, 2 ültetvényben, de szintén kukoricagyomirtó szerrel szemben alakult ki. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ma már nem gyakorlat a tartós kukorica monokultúra, de a 2 sőt 3 éves visszavetéssel már többször találkozhatunk, és a jó esetben 2–3 évnyi szünet néha túl rövid idő ahhoz, hogy a terület gyompopulációja „felejteni” tudja a helyben jól bevált, évről évre alkalmazott gyomirtási technológiát. A másik fontos kérdés a szerrotáció, azaz a vetésváltással az egy szercsoportba tartozó, azonos hatáshelyû herbicideket is váltjuk-e a következő évben. A legnagyobb és legkevésbé kezelhető probléma, ha az adott kukoricaterület gyompopulációjának hatékony irtásához a hatásspektrumot csak egy hatóanyagcsoport tud lefedni, tehát a szerváltás hagyományos kukoricakultúrában megoldhatatlan feladat. Összegezve tehát, minden kialakuló herbicid-rezisztenciát komolyan kell venni, de a kukoricakultúrában akár stratégiai tényező is lehet, hiszen hatalmas területen tud elterjedni és szinte bizonyosan rendkívül jelentős gazdasági kárral kell számolni.
MILYEN HERBICID-REZISZTENCIA PROBLÉMÁKKAL KELL SZEMBESÜLNI A HAZAI KUKORICATERMELŐKNEK?
Az atrazin hatóanyag 2007-es kivonásával nem csak a herbicid-rezisztencia kutatásban zárult le egy jelentős korszak, hanem a termelésben is visszaszorult az atrazinrezisztens biotípusok elleni küzdelem. A mai, modern kukoricagyomirtási technológiákban az elsőbbség kétségtelenül a szulfonil-urea típusú gyomirtó szereké. A Magyarországon alkalmazott kukoricagyomirtási technológiákban gyakorlatilag 20 éve folyamatosan megtalálhatók ezek a herbicidek. Népszerûségük és felhasználási arányuk nem csökken. Jelentős területen alkalmazzák kizárólag a rájuk alapozott, úgynevezett célzott posztemergens technológiát, alapkezelés nélkül. Nehezen irtható veszélyes gyomfajokkal (köles fajok, fenyércirok) fertőzött táblákon szinte az egyedüli hatékony megoldást jelentik. Elmondható, hogy éves felhasználásuk gyakorlatilag az egész kukorica termőterületet lefedi, így potenciálisan 1,3 millió hektárral számolhatunk, amelyhez még ugyanennyi kalászos gabona is csatlakozik, ahol szintén nagy arányban alkalmazzák ezt a hatóanyagcsoportot. Az utóbbi idők fejlesztése a tribenuron-metil-rezisztens napraforgó, ami további több tízezer hektárral növeli a szulfonil-ureával kezelt szántóföldi területek arányát. A felsoroltakból kitûnik, hogy az intenzív gyomirtási technológiákkal kezelt szántóterületek gyomflórája már évek (sőt évtizedek) óta folyamatosan találkozik ezzel a hatóanyagcsoporttal (ezzel visszautalnánk arra a felvetésre, hogy a vetésváltás a gyomnövény szemszögéből nem biztos, hogy szerrotációt is jelent).
A szulfonil-ureák alkalmazásának számtalan előnye mellett egy óriási veszéllyel is szembe kell nézniük a felhasználóknak: külföldi szakirodalmi adatok alapján már 3–5 éves folyamatos használatuk herbicid-rezisztencia kialakuláshoz vezethet. Talán a magyar növényvédelem színvonalát is minősíti, hogy hazánkban az elmúlt másfél évtized alatt még nem szembesültünk a fent említett problémákkal, de a „szellemet tartó palack” néhány éve már elkezdett szivárogni. 2005-ben egy Tolna megyei nagygazdaság monokulturás kukoricaterületén, a vizsgálatok alapján minden kétséget kizáróan, detektáltuk a fenyércirok (Sorghum halepense L.) szulfonil-urea-rezisztens biotípusát. További, kísérleti kertben végzett, vizsgálataink szerint ezek a növényegyedek az összes kukoricában engedélyezett és a fenyércirok ellen hatékony, szulfonil-urea típusú herbicidre rezisztensek. Az új biotípus az azonnal bevezetett szakszerû óvintézkedések (totálgyomirtós tarlókezelés, vetésváltás, cikloxidim-rezisztens kukoricahibrid) következtében jelentősen visszaszorult, de még napjainkban is lokálisan jelen van a térségben. A veszélyhelyzet tehát adott: egy nagy területen előforduló, óriási alkalmazkodó- és reprodukciós képességgel rendelkező, egyébként is nehezen irtható gyomfaj folyamatosan találkozik egy nagy területen alkalmazott, nagy szelekciós nyomású herbicid hatóanyaggal. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy hagyományos kukoricában csak szulfonil-urea típusú szerek vethetők be a fenyércirok ellen, így, a gyomnövény elterjedtségét figyelembe véve, könnyen belátható, ha ez a biotípus elterjedne, nagy területen gyakorlatilag lehetetlenné tenné a kukorica termesztését.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 1992-től kiemelt feladatként foglalkozik a herbicid-rezisztencia gyanús gyomnövények felderítésével és vizsgálatával, amely a megyei igazgatóságokkal együtt egy országos monitoring hálózatot is mûködtet. Elsődleges feladatunk, hogy minden fellelt és jelzett herbicid-rezisztencia gyanút azonnal kivizsgáljunk (ez történt a fenyércirok esetében is) és kezdjük meg az országos felderítését. Továbbá, programszerûen az egész ország területét monitorozzuk az általunk potenciálisan veszélyesnek vélt gyomfajok esetében, amelyek a fenyércirok (Sorghum halepense L.), a közönséges kakaslábfû (Echinochloa crus-galli L.) és a parlagfû (Ambrosia artemisiifolia L.). A jó hír az, hogy eddig az országban (Tolna megye kivételével) sehol sem találtunk szulfonil-urea-rezisztens fenyércirok biotípust. A túlzott optimizmusnak azonban nincs helye, ugyanis reális a veszélye annak, hogy a fenyércirok rezisztens biotípusa az ország más tájegységeiben is kialakul(t). Ezért továbbra is szükség van az egész országot átfogó monitorozásra, a rezisztenciagyanús populációk kiszûrésére. Az elmúlt évek tapasztalataiból sajnos az szûrhető le, hogy az adott helyen felmerült hatékonysági problémát (rezisztenciagyanú esetén is) a termelő csak a növényvédőszer-gyártó képviselőjével próbálja tisztázni, harmadik félként a növényegészségügyi hatóság megyei illetékesét (növényegészségügyi felügyelő, növényvédelmi herbológus) már nem vonják be. A konkrét esetek helyett így csak informálisan terjedő fél információk állnak a hatóság rendelkezésére. Ebből az ördögi körből véleményünk szerint csak úgy lehet kitörni, ha a termelői információk és visszajelzések hozzánk is eljutnak, ez országos érdek. Tehát, arra biztatunk mindenkit, ha a területén herbicid-rezisztencia gyanút észlel, forduljon bizalommal az illetékes megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatósághoz, hogy közösen próbáljunk megoldást találni erre a nagyon jelentős problémára.
HERBICIDTOLERÁNS ÁRVAKELÉSEK KUKORICÁBAN (DR. KUKORELLI GÁBOR)
Magyarországon a herbicid-toleranciára (HT) épülő napraforgó-gyomirtási technológiákat egyre nagyobb területen alkalmazzák. Jelenleg két típusuk, az imidazolinon-toleráns (vagy IMI) és a tribenuron-metil- (vagy SU) toleráns hibridek termeszthetők. Az IMI napraforgók története a 2000-es évek elején indult, mikor az USA-ban a herbicidrezisztensé vált vad napraforgó pollenjének felhasználásával IMI-ellenálló kultúrvonalakat állították elő. Az ilyen típusú napraforgókat „IMISUN” vagy „Clearfield” néven jelölik, és a jelenlegi IMI hibridek genetikai alapjait képezik. A technológia új fejlesztési iránya, hogy laboratóriumi körülmények között találtak egy, az előbbitől eltérő típusú és erősebb IMI-toleranciát okozó mutációt a napraforgónál, aminek a „CLHA-Plus” vagy „Clearfield-Plus” nevet adták. Erre épülő hibridek köztermesztésben még nincsenek. A tribenuron-metil-toleráns napraforgókat (Expressun) in vitro állították elő. Az első SU hibrid a tulajdonságot meghatározó génre nézve heterozigóta, a legújabb hibridekben azonban már homozigóta allélforma mellett rögzítették a tulajdonságot.
A 2009–2011-es években saját vizsgálatokat végeztünk szántóföldi körülmények között abból a célból, hogy felmérjük a nem HT és a különböző HT napraforgóhibridektől származó árvakelések ellenállóságát a tifenszulfuron-metil, rimszulfuron, rimszulfuron + tifenszulfuron-metil és proszulfuron + pirimiszulfuron AHAS-gátló, kukoricában használatos szerekkel szemben. A kísérletek folyamán a nem toleráns árvakelés ellen az összes kezelés eredményesnek mutatkozott. Az IMISUN típusok ellen jó hatást adott a rimszulfuron, a proszulfuron + pirimiszulfuron, mérsékelten jó hatást kaptunk a rimszulfuron + tifenszulfuron-metil alkalmazásakor. Ezzel ellentétben a tifenszulfuron-metillel szemben megbízható keresztrezisztenciát mutattak. A CLHA-Plus változatok alapvetően más rezisztenciaformát képviselnek, ugyanis a rimszulfuron hatékonysága ellenük gyenge, a többi szulfonil-karbamid származékkal azonban kiválóan irthatók. Az SU árvakelések ellen hatástalannak bizonyultak a tifenszulfuron-metil (lásd a fotót), rimszulfuron + tifenszulfuron-metil herbicidek, közepes hatékonyságot láthattunk a rimszulfuron használatakor.
A heterozigóta SU napraforgó árvakelés a tifenszulfuron-metil kezelés utáni 14. napon
(károsodott példányok a toleráns napraforgó árvakelés hasadása miatt láthatók)
A proszulfuron + pirimiszulfuron alkalmazásánál megfelelő mértékû növénypusztulást tapasztaltunk. A homozigóta formák minden esetben jobban tolerálták a kezeléseket, mint a heterozigóták.
Az IMI és az SU napraforgók termesztésével saját magunk gyarapítjuk termőföldjeinken az AHAS-gátló rezisztens gyomnövényeket.
A kukorica gyomirtásának tervezésekor célszerû figyelembe venni a rezisztens napraforgótáblán belüli elhelyezkedését, és a biztos gyomirtó hatás érdekében a kizárólag szulfonil-karbamid származékot tartalmazó herbicidek használatát lehetőség szerint mellőzni kell. A legbiztosabb hatás a klopiralid, a dikamba + bentazon, a HPPD-gátlók (tembotrion, mezotrion stb.), a mezotrion + terbutilazin kombináció alkalmazásakor kapható. Korai vagy normál posztemergensen végzett gyomirtás után kelő példányok ellen, késői posztemergens kezelésre jó megoldást nyújthatnak a bromoxinil tartalmú herbicidek.
Az imidazolinon-toleráns olajrepce fajtákat a PM1 és PM2 elnevezésû sejtvonalak, ill. ezek kombinációjának felhasználása alapján fejlesztették ki. A PM1 változatok csak az imidazolinonokkal, a PM2 változatok az imidazolinonokkal és a szulfonil-karbamidokkal szemben egyaránt toleránsak. Következésképpen az IMI repce termesztése után megjelenő utókelések ellenálló képességet mutathatnak a szulfonil-karbamid gyomirtó szerekkel szemben, ezért ebben az esetben is elmondható, hogy az IMI repce árvakelése ellen az AHAS-gátlóktól eltérő hatásmechanizmusú komponens alkalmazása is indokolt. Javasolt a HPPD-gátlók (mezotrion stb.) és a terbutilazint tartalmazó herbicidek használata, melyek levélen és talajon keresztül egyaránt elpusztíthatják a repce árvakelését.
Kukorelli Gábor
Gracza Lajos
Czepó Mihály
A cikk szerzője: Gracza Lajos
