A Pájtli család tagjai generációk óta tudnak valamit – ismernek egy olyan érzést, amelyet csak az tud a magáénak, aki átélte az élményt, amikor körültekinthet a határban. József, az apa is már ebben nőtt fel, és bár a földkerekség szinte minden kontinensét bejárta, ez az ismert érzés jelenti ma is a számára a világot. Pedig nagyapja figyelmeztette még gyermekkorában: „paraszt ne légy soha, annak csak annyit adnak, hogy éhen ne haljon – inkább tanulj, hogy ne légy ennyire kiszolgáltatott!”

Tanult is, de természetesen a mezőgazdasági jövőjébe fektetve. Keszthelyen végzett, növényvédős lett, a Tamási Állami Gazdaságban ő volt a szakirányító. A rendszerváltást követően magánvállalkozóként kezdetben vegyszer-, mûtrágya- és vetőmag-kereskedelemmel foglalkozott, később pedig beillesztette a növénytermesztést is a repertoárba. Igényes gazdálkodóként magas szintû növénytermesztést igyekszik folytatni a nagy múlttal rendelkező és jó adottságú dunántúli területen.

A Montenuovo uradalom romjain – ahol Manninger Gusztáv jószágkormányzó volt – épült fel a Tamási Állami Gazdaság. Az 5800 hektáros, biztos szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkező gazdaságban igen jó gyakorlati alapot lehetett szerezni. Az állami gazdaságok idején a mutatói alapján ez a gazdaság mindig az első tíz között szerepelt jó vetésszerkezetével, és magas szintû termelési színvonallal.

Tizenhét éven keresztül ebben a környezetben tudott a szakmaisággal foglalkozni, részben a munkára ugyancsak igényes sváb származású főnöke instrukciója szerint, aki sok tekintetben szabad kezet adott neki: „mindent megcsinálhatsz, ami a termelést segíti, de úgy csináld, hogy ne tudjanak belekötni a munkádba!” A gazdaságban lehetőség nyílt kísérletek beállítására is, és a szakmaiság valódi elismerését jelentette, hogy módja kínálkozott a világot bejárni, ezeken a szakmai utakon mindig ellesve valamit, amivel a tudását bővíthette. Több alkalommal utazott például az Egyesült Államokba, de Ausztráliában és Kínában is nyitott szemmel nézte a mezőgazdaságot. Véleménye szerint a magyar mezőgazdasághoz leginkább az amerikai áll a legközelebb, és a magyar mezőgazdaság a nyolcvanas évek elején még a világ legfejlettebb mezőgazdaságának számított, ahol az idő tájt a jobb anyagi hátérrel rendelkező Amerikánál is magasabb színvonalú termelés folyt. Sajnos ezt a rendszerváltás szétverte – mondja. Eltûnt a háttéripar, emellett a legnagyobb problémánk a földrajzi elhelyezkedésünkből adódó magas szállítási költség. A jövő ezért is kiszámíthatatlan, mert nem rajtunk múlik. Tudomásul kell venni, hogy a tengelyen történő szállítás a legmagasabb költség, ez rontja a versenyképességünket, miközben a termelési területünk is kicsi. A területek tápanyagellátási szintje alacsonnyá vált, a piacunk kiszámíthatatlan, így nem lehet normálisan tervezni előre.

Pájtli József mindezek ellenére megszállottnak vallja magát, aki mindig is magasabb színvonalú növénytermesztést próbált kialakítani.

A legnagyobb problémának azt tartja, hogy a hazai termőföld 5 millió hektárjából 3,6 millió ha nem a termelők tulajdonában van. Ez óriási hátrány pl. Lengyelországgal szemben, ahol két-három évtizede még az ötvenes évek színvonalán folyt a gazdálkodás, ma pedig fényévnyi távolságra vannak tőlünk. A magyarázat egyszerû – a privatizálásnál a földek a termelők tulajdonában maradtak, így a földbérleti díj a fejlesztésbe fordulhat, valamint az EU-csatlakozás előtt feltőkésített élelmiszeripar a lengyel és nemzetközi piacon is versenyképes, amely jó felvevő piac a lengyel mezőgazdaság számára. Legalább konszolidálni kellett volna a mezőgazdaságunkat ahhoz, hogy megfelelő kondíciókat érjünk el – teszi hozzá. Mindezek ellenére Pájtliék próbálnak optimistán tekinteni a jövőbe, bár véleményük szerint nem látszik ehhez kapcsolódón a támogató szakértői politikai prominensek háttere.

Pájtli Péter a csodás Fornád pusztán cseperedett fel, amelyet völgyzáró gátas halastavak vesznek körül, s amely igazán kellemes környezet volt ahhoz, hogy kreatívan nőhessenek fel és fejlődhessenek a fiatalok. Nem csoda hát, hogy a húgával egyetemben ő is megfertőződött ennek a környezetnek a hatásával. Beszélgetésünk idején egyébként a Kertészeti Egyetemen vírusgenetikával foglalkozó Éva éppen Tanzániába készült előadóként egy nemzetközi konferenciára. Az pedig már a véletlen mûve, hogy választott témája éppen azt a területet érinti, mint amelyet annak idején az édesapja a diákéveiben vizsgált a burgonyánál.

A testvérek élvezték azt a szabadságot, amit a földrajzi környezet nyújtott a számukra, rengeteget kerékpároztak a vidéken, és a sport ma is az életük része. Péter például az elmúlt nyáron egy barátja útját szervezte meg, és vett részt segítő kísérőjeként az amerikai kontinenst átszelő kerékpárversenyen, ahol 11 nap alatt teljesítették a 4850 km-es távot egy magyar fejlesztésû kerékpárral. De kedvelt sportjai sorába tartozik a kosárlabdázás és a maratoni futás is, amelyet rendszeresen mûvel.

A fiú a Sopronban szerzett közgazdász diplomát, egyidejûleg levelező tagozaton a Kaposvári Egyetem mezőgazdasági mérnöki szakát végezte. A bölcs atyai tanács és saját elképzelései találkoztak abban a döntésben, amely a tapasztalatszerző világjárás éveit igen fontosnak tartotta az elméleti tudás és saját maga kipróbálására. A mintegy négyévnyi kitérő alatt dolgozott bankban vállalati referensként, majd piaci elemzőként az AKI-ban. Tavaly tavasszal került vissza a családi gazdaságba, ahol immáron ki is próbálhatja sokirányú ismereteit a gyakorlatban.

A család Tamási környékén 700 hektáron gazdálkodik, ebből mintegy 500 ha a bérelt terület.

Főleg gabonanövények, kukorica és búza szerepel a termesztett kultúrákban, kisebb területen olajos napraforgó, mák és cukorrépa alkotja a növények sorát. Teljes géppark és háttéripar áll mögöttük: JD traktorok és JD kombájnok, rakodógépek és az alapvető talajmûvelő eszközök sora alkotja a flottát – míg a teljes feldolgozáshoz szükséges 8 ezer t kapacitású tároló, 4 db ezer tonnás, a legkorszerûbb technológiát képviselő amerikai szellőző padozatú siló és tisztító berendezések a háttéripart biztosítják. A modern siló léte, amelyben károsodás nélkül le lehet hûteni a terményt, lehetővé teszi a magasabb nedvességtartalommal való betakarítást is. József felesége agrárközgazdászként a pénzügyes terület gazdája, de az ő feladata a pályázatírás is, és a gazdaság fejlődése szépen példázza azt, hogy ezek eredményesek voltak. A családi vállalkozás nyolc alkalmazottat foglalkoztat, és a családfő igényességét igazolja, hogy munkatársaikat is gondosan megválogatja. Gépészmérnök vetőembere például, aki a fő kombájnos is, olyan szintû szaktudással bír, hogy tanácsadóként több gépgyártó cégnek besegít szakmai véleményével és teszteléssel.

A gazda szereti, ha az emberei magukénak érzik a területet, mert ez a minőségi munka záloga – nagyban hozzájárul ahhoz a megfelelő és optimális időben elvégzett munkához, amelyhez korszerû gépparkjuk rendelkezésre áll.

S ahogy az elismert szakember beszél a szakmájáról, nyomban világossá is válik, hogy a gyermekei miért is választották a mezőgazdaságot, miért léptek az ősök nyomdokaiba. József ugyanis mindent elkövet annak érdekében, hogy a területen termesztett növényeket jó kondícióban tartsa, mert azok így kevésbé fogékonyak a betegségekre, és nagyobb esélyük van arra, hogy a potenciális termőképességük közelében tudjanak teremni. Ez azonban olyan folyamatos szükséglet, amelyre nem lehet csupán egy receptet írni, mert ez minden évben más megoldást igényel. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon többféle éghajlati zóna érvényesül, az viszont kiszámíthatatlan, hogy mikor melyik jut érvényre. A cél a tenyészidő mind hosszabb kitöltése, s mivel minden év más, és más kihívásokat is jelent, mindig újra kell értékelni a korábbi tapasztalatokat. A növényvédelem szempontjából a prevenció a legfontosabb kérdés, hogy ne tudjon a fertőzés létrejönni. A már kialakult fertőződés kárt okoz és terméscsökkenést eredményez. Ezért is fontos például a tarlók „feketén tartása”, a tápanyag és a víz talajban tartása, hogy azt visszaadhassa majd a növénynek. Ha a tápanyag nem jut fel a gyökéren keresztül, akkor azt a levélen keresztül kell pótolni. No és persze pontosan tudni kell, hogy melyik növénynek mikor és milyen tápanyagra van szüksége. Az okszerû tápanyaggazdálkodásra kell törekedni, s ha folyamatában, több alkalommal kapja meg a tápanyagot a növény a fejlődéséhez, akkor az mindig rendelkezésre áll a gyökérzónában. Az is meghatározott viszont, hogy melyik tápelemet milyen távolságból tudja felvenni a gyökér. A gyökérfejlődés rendkívül fontos, mert már fiatal korban eldől egy növénynél, hogy milyen termés várható. A búzánál a bokrosodás végén már látszik, hogy milyen lesz a kalász, mennyi lesz a szemszám. Addig igen gondosan kell táplálni a növényt, hogy megfelelően elő legyen készítve a későbbi dőlésprobléma megelőzésére. Természetesen elengedhetetlenül fontos tényező az időbeni betakarítás.

Folyamatos tanulásra van szükség ahhoz, hogy megpróbálják optimalizálni a növény környezetét – ez a fő csapásirányuk. A tél a felkészülés időszaka, ilyenkor a családfő belemerül a különböző tápanyagok illetve új készítmények tanulmányozásába, gondosan megvizsgálva, hogy talál-e valami olyan alkalmazható pluszt, amely az előzőekkel szemben előnyt jelenthet.

Miközben a két generáció agráriusai a legnagyobb harmóniában tervezik a jövőt, mindketten megtapasztalták és megfogalmazzák, hogy Magyarországon a bürokráciával, a szabályok túlbonyolításával van a fő probléma – s a politikának sem kellene ilyen mértékben beavatkoznia a mezőgazdaságba. Világot járt szakemberek lévén megtapasztalták, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban mennyivel egyszerûbb ilyen szempontból az élet.

A jövő tervezésével kapcsolatban szóba kerül az is, hogy bár nyilván nagy gondot jelent az időjárás és egyéb olyan tényezők, amelyekre nem lehet hatással lenni – a génmódosítástól sem kellene azonban teljes mértékben elzárkózni, mert például a szárazságtûrő fajtáknak nyilvánvalóan nagyobb az esélyük a túlélésre. A gazdálkodót a szakma érdekli elsősorban, és a növénytermesztésben igyekeznek minden olyan lehetőségre figyelni, amely azt előre viszi, illetve javítja a jövedelmezőséget. Tudomásul kell vennünk, hogy kapitalizmusban élünk, ahol a profit a lényeg, de ahhoz, hogy profit keletkezzen, sok mindennek „klappolnia” kell.

A jövőképre árnyat vetít – többek között – a logisztikai probléma: saját élelmiszeripar és saját infrastruktúra nélkül nem lesz olyan bázisa a magyar gazdaságnak, amelyre támaszkodhat. Hosszú távon az állattenyésztésnek nincs jövőképe Magyarországon. Drágán termelünk, rossz a háttér infrastruktúra és a vagyonvédelem, hiányzik a feldolgozóipar – ez önmagában komoly hátrányt jelent a versenytársakkal szemben. Problémát jelent az is, hogy a vágóhidak szétszórtan vannak az országban, így utaztatni kell az árut. A magyar piac kiszolgáltatott a külső piaccal szemben: drágán termelünk, és drágán szállítunk.

Pájtli József reméli, hogy a következő generáció talán már mentes lesz azoktól a beidegződésektől, amit a mai gazdálkodó nemzedék a szövetkeződés idejéből hurcol. A jövő gazdáinak viszont egy másfajta problémával kell számolniuk, mert az EU-csatlakozással azonnal beözönlöttek az áruk az országba, s ez a kiépített rendszer sajnos a magyar piac létjogosultságát tette és teszi bizonytalanná, hiszen esély sincs a multikkal szembeni versenyképességre. De a nagyszámú elszegényedett hazai vásárló réteg ugyancsak meghatározza a termelő sorsát is. Gondot okoz az is, hogy támogatás nélkül ma az állattenyésztés még a nulla szintjére sem érne el, oly mértékig veszteséges, és nagy problémát jelent az is, hogy az előző kormányzati időszak alatti uniós támogatásokat nem fejlesztésre fordították. Nincs és nem is volt soha kellő súlya a mezőgazdaságnak a kormányon belül, ez minden időszakban nagy gondot jelentett.

A gazdatársadalom elöregedőben van, a fiatalokat ma kevésbé érdekli a szakma a kiszámíthatatlanság miatt. A leglényegesebb elem a termelésbiztonság, mert e nélkül a háttér nélkül a nagy ingadozás miatt nem valósulhat meg a tervezhetőség. Tény az is, hogy a gazdaság megfelelően csak összefogással mûködik, de nagyon nehéz összefogni akkor, ha nincs kivel. „A cipő mindenkit szorít, mégis nehezen nyújtunk egymásnak kezet.”

A fiatalok kitörési lehetősége az lehet, ha elődeikhez képest más szemlélettel állnak neki a gazdaság mûködtetésének. Halaszthatatlanul nagy szükség van a fiatalokra, a frissítésre az elöregedő ágazatban, ugyanakkor nagy problémával küzd az oktatási rendszer is, és hiányzik a megfelelő szakmai háttér. A megfelelő természettudomány oktatás már a középiskolák tananyagából hiányzik. Szerencséje van annak a fiatalnak, aki a felmenőitől látja azt, hogy a föld szeretete minden nehézség ellenére igényes munkára sarkallja a gazdálkodót. Nagy szükség van a minőségi munkára és a sikerélményre, az viszi előre a termelőt.

-Keresztes-