Az innováció értelmezése

Az innováció új, vagy jelentősen javított áru, szolgáltatás, eljárás, új marketing módszer, vagy új szervezési, szervezeti módszer az üzleti gyakorlatban, a munkahelyi szervezetben, illetve a külső kapcsolatokban (OECD, 2005). A gazdasági fejlődésben, valamint az életszínvonal emelésében játszott jelentőségére számos nemzetközi és hazai vizsgálat felhívja a figyelmet.

Az innováció az agrárgazdaságban több szinten is értelmezhető.
Az ágazat különböző, egymásra épülő tevékenységeken, folyamatokon keresztül működik, ezzel összefüggésben el kell különíteni egymástól az alapanyag-termeléshez, a -feldolgozáshoz, valamint az -értékesítéshez kapcsolódó innovációs területeket, amelyek további részterületekre tagolhatók (1. ábra).

Az innovációhoz kapcsolódó tevékenységekben a gazdálkodók különbözőképpen vehetnek részt. A termelés jelentős külső K+F tevékenységet igényel, a fejlesztésre külön iparágak épültek ki (például a nemesítés, a növényvédelem, az állategészségügy területén). A feldolgozás, illetve az értékesítés terén az innovációk előállításában már nagyobb a vállalkozói mozgástér (például fogyasztói igények változásához történő igazodás, melléktermékek felhasználása). A kereskedelem, a szolgáltatások, valamint a vidékfejlesztés vonatkozásában az innovációk megjelenését a vállalkozók akár önállóan is előidézhetik (például új piacok, agrárturizmus, rekreáció).

Az innovációs lánc szereplői

Az innováció szereplői az újítások előállításában, terjesztésében, valamint alkalmazásában jelenhetnek meg. Az Európai Unió gyakorlatában az agrár-innovációs lánc szereplőit a Mezőgazdasági Tudás és Innovációs Rendszeren (Agricultural Knowledge and Innovation Systems, a továbbiakban AKIS) keresztül azonosítják (2. ábra). Az AKIS rendszer olyan szervezetek hálózata, amelyben a vállalkozások és az egyének új termékeket, folyamatokat és szervezeteket hoznak létre, amelyek hozzáférnek, használják, megosztják és kicserélik az ismereteket. Az AKIS rendszer a vidéki térben és közösségekben meglévő sokrétű tudást fogja össze, az innovációs folyamatokat élénkíti.

Az AKIS szereplőinek mindegyike hatással van az innováció folyamatára, a gazdálkodók és a vidéki szereplők tudására, ismereteire.
Az AKIS rendszerén kívüli, saját innovatív terméküket értékesítő vállalkozások üzleti érdekből terjesztik az innovációt, míg a részben, vagy egészben állami finanszírozású közvetítők (hídképzők), szakmai szervezetek, tanácsadó hálózatok inkább az innovációk kapcsolatrendszerét teremtik meg.

A hazai innovációs intézményrendszert a belső tagoltság mellett erőteljes állami szerepvállalás jellemzi. Az innovációs folyamatok összehangolását országos szinten a szakminisztériumok és háttérintézményeik, regionális szinten a részben állami forrásokra támaszkodó, részben üzleti alapon működő regionális ügynökségek látják el. Az agrár-innováció koordinációját a Vidékfejlesztési Minisztérium végzi, míg a K+F intézményi háttér állami fenntartású és gazdasági társasági formában működő kutatóintézetekből, felsőoktatási kutatóhelyekből tevődik össze. Az innovációs lánc további szereplőit tekintve a K+F eredmények gyakorlatba ültetésében, a tudás transzferében a szakképző intézmények, a mezőgazdasági szaktanácsadó hálózat, a falugazdász hálózat és a Gazdálkodási Információs Szolgálat vesz részt.

Innovációs helyzetkép

Az Európai Unióhoz hasonlóan Magyarországon az elmúlt tíz évben nőtt az innovációt megalapozó K+F ráfordítások aránya (A K+F ráfordítás Magyarországon 2011-ben 336,5 Mrd HUF volt.), de az újabban csatlakozott tagállamok többségéhez hasonlóan még így is elmarad az EU átlagától (táblázat). Az elmúlt évtizedben az állami hozzájárulás aránya a K+F finanszírozásban jelentősen (több mint 10%-kal) csökkent. A vállalkozói szférát tekintve a K+F ráfordítások összességében növekedtek, azonban a vállalat méretétől függően számottevő különbségeket mutatnak, a kisebb méretű vállalkozások növekedési üteme jelentősen elmarad a nagyobbakétól.

Táblázat: K+F ráfordítások a GDP%-ában az EU-ban és Magyarországon, 2000–2011

Forrás: EUROSTAT alapján

A hazai források mellett a mezőgazdasági innováció uniós forrásból történő finanszírozására jelenleg az ÚMVP keretében van lehetőség. Az ÚMVP támogatási lehetőségei a versenyképesség javítását célzó I. tengely keretében elsősorban a technológiai fejlesztéseken és a humán erőforrás fejlesztésén keresztül (668,7 Mrd HUF keretösszeggel), a vidéki térségek fejlesztését célzó III. tengely intézkedései pedig a mezőgazdaságon kívüli tevékenység bővítésen keresztül (193,7 Mrd HUF keretösszeggel) szolgálják az ágazati innovációt.

Az innovációt megalapozó K+F jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben csak azokban az országokban növekedett a mezőgazdaság versenyképessége, ahol magas volt a K+F-re fordított forrás (Kapronczai, 2011). Magyarországon a KSH adatai szerint a mezőgazdasági K+F beruházások aránya évek óta stagnál, az összes K+F beruházás mindössze 1%-át teszi ki, ami jóval alacsonyabb az ágazat (élelmiszer-feldolgozás nélkül) nemzetgazdasági jelentőségénél (3,6%). A nemzetgazdaság egészéhez hasonlóan, az agrárágazatban is a vállalati K+F ráfordítások aránya a legnagyobb. Az egyes agrártudományi területeket tekintve a növénytermesztéshez (például fajtanemesítés, genetikai alapok védelme) kapcsolódó K+F ráfordítások aránya a legjelentősebb (2011-ben 47%).

Innovációs törekvések

Az innovációs pályára állás az Európai Unióban egyértelmű törekvés. Míg az unió korábbi támogatási rendszerében az innováció nem jelent meg közvetlen feltételként, a következő programidőszakra kitűzött horizontális prioritások innovációs kényszerbe hozzák a vállalkozásokat. Az EMVA-forrásokra támaszkodó agrár- és vidékfejlesztést tekintve a 2014–2020 közötti időszakban az innováció és a tudástranszfer első helyen kiemelt, de átfogóan is alkalmazandó prioritás. A jövőbeni fejlesztések az innovációs lánc bővítését, a szereplők közötti kapcsolatok, együttműködések elmélyítését, kísérleti fejlesztéseket, az oktatási színvonal javítását, illetve az innováció népszerűsítését célozzák. Az EMVA-keretből megvalósuló innovációs projektek támogatási intenzitása a régiók fejlettségétől függetlenül akár 100 százalékos is lehet, emellett az első és a második pillérhez tartozó forrásokat további, kutatásra és innovációra fordítható keretösszeg egészíti ki.

A magyarországi elképzeléseket tekintve a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programban a Tudásátadás és az innováció előmozdítása a mezőgazdaságban, erdészetben és a vidéki térségekben prioritáshoz kapcsolódóan az ágazat versenyképességének javítása, az infokommunikációs technológiák széles körű alkalmazása és az együttműködések érvényesítése érdekében a tudástőke, az innovációs készség növelése és az innovációs eredmények terjesztése, valamint a gyakorlati hasznosítás támogatása az átfogó cél. Az innováció a Vidékfejlesztési Program többi prioritása esetében is kiemelten kezelt terület, az innovatív projektek ugyanakkor más ágazati operatív programokban (GINOP, KEHOP) is kiemelten támogatott területet képeznek.

Innovációs irányok az ágazatban

Az ágazati innováció mélyebb összefüggéseire is rálátással rendelkező szakértők körében készített mélyinterjúink alapján a bizonytalan gazdasági környezet mellett a jogszabályi és adminisztrációs terhek, az üzleti szereplők közötti bizalmatlanság, az együttműködések hiánya, esetlegessége, a tudástranszfert biztosító intézmények alacsony működési hatékonysága, valamint az innovatív fejlesztéseket támogató pénzügyi környezet hiánya jelentkezik az innovációt leginkább hátráltató tényezőként. Az utóbbit tekintve különösen a kockázatkerülő banki hitelezési gyakorlat, a kockázati tőkebefektetők hiánya, valamint az innovatív ötletek megvalósításának szűk teret adó pályázati konstrukciók jelentenek problémát. A mérsékelt agrár-innovációs teljesítmény további okai az innovációk terjedését fékező, a vidéki térségeket halmozottan sújtó problémák, a képzetlen munkaerő, a vállalkozási készségek hiánya, a lassú információáramlás, valamint az alapinfrastruktúra elmaradottsága.

Az agrárágazat teljesítményét tekintve az innováció főként az iparszerű termeléssel jellemezhető, gyorsan koncentrálódó ágazatokban (szántóföldi növénytermesztés, tejtermelés) meghatározó, a mezőgazdasági vállalkozói szektor döntő hányadát képező KKV-k, mikrovállalkozások innovációs tevékenysége ugyanakkor alacsony fokú. A gazdálkodók hozzáállása nem egységes az innovatív fejlesztésekhez. A korai adaptálók a piacszerzés, költségcsökkentés érdekében keresik az innovációs lehetőségeket, a gazdálkodók többsége azonban a gazdaság működtetésére, a napi kihívásokra koncentrál, nem kockáztat, a már bevált módszereket alkalmazza, a gazdasági nehézségekre az innovációs ráfordítások visszafogásával reagál.

A hazai agrárinnovációban elsődleges beavatkozási területként a mezőgazdasági üzemek és az élelmiszerfeldolgozás piaci versenyképességét, hozzáadott értékét növelő innovatív projektek, a termelésben a megújuló erőforrások hasznosítása és az infokommunikációs fejlesztések, a vidékfejlesztésben pedig az innováció terjedését célzó, az egyes szektorokat és területi szinteket összekapcsoló partnerségek működtetése teremthet fejlesztési lehetőségeket. Az agrár- és vidékfejlesztésben emellett annak ellenére, hogy a legfontosabb innovatív üzleti beruházások terén az inputanyag-gyártók, -forgalmazók, termeltető vállalkozások tevékenysége a jövőben is meghatározó marad a K+F, a vállalati innováció, az oktatás és képzés, valamint az együttműködések területén mutatkoznak további innovációs lehetőségek.

Biró Szabolcs – Rácz Katalin, AKI

Felhasznált források:

Biró Sz. (Szerk.) Székely E. Rácz K. Fieldsend, A. Molnár A. Varga E. Miskó K. (2013): Innováció a magyar agrár- és vidékfejlesztésben. Megjelenés előtt álló könyv.

EU (2013): Innovation Union Scoreboard 2013. http://ec.europa.eu/enterprise/policies/innovation/files/ius-2013_en.pdf (Letöltés: 2013. május 2.)

Kapronczai I. (2011): Az agrárgazdaság fejlődésének feltétele az eredményes kutatás. A falu. 26(3-4).

OECD (2005): The Measurement of Scientific and Technological Activities: Guidelines for Collecting and Interpreting Innovation Data: Oslo Manual, Third Edition OECD, Paris, http://stats.oecd.org/glossary/detail.asp?ID=6862 (Letöltés: 2013. március 25.)

Rivera, W. M., őamar, M. K. and Mwandemere H. K. (2005): Enhancing coordination among AKIS/RD actors: an analytical and comparative review of country studies on agricultural knowledge and informationsystems for rural development (AKIS/RD). Rome, FAO.

SCAR (2012): Agricultural Knowledge and Innovation Systems in Transition a reflection paper. Brussels: European Commission. http://ec.europa.eu/research/bioeconomy/pdf/ki3211999enc_002.pdf (Letöltés: 2103. június 4.)

A cikk szerzője: Biró Szabolcs