Ezért is tûnik mindenképpen aktuálisnak részletesebben a vetéssel, mint agrotechnikai mûvelettel foglalkozni. Első nekifutásra néhány paraméterrel nagyon egyszerûen leírhatónak tûnik a téma: vetésidő, sortávolság, vetésmélység, vetési csíraszám. Ezen belül természetesen már szakmai viták sorozatát generálja az a kérdés, hogy mikori vetésidő, ill. mekkora sortávolság, vetésmélység és csíraszám. A termesztéstechnológia, a területi adottságok, a fajtaválasztás és természetesen az adott évjárat alapján az előbb felsorolt vetési paraméterek eltérő megválasztása bizonyulhat helyesnek. Bármennyire is fontosak azonban ezek a sarokszámok, nem írható le csupán ennyivel a vetés. Nem hagyhatjuk tudniillik figyelmen kívül, hogy egy folyamat egészébe kell illeszkednie, így nem függetleníthető a talajmûveléstől, de a növényi fejlődés egészétől sem, hiszen annak egyik alapját a vetés milyensége jelenti.
Légrádi Miklóst nem kell bemutatni. Ahhoz, hogy a saját maga által a gyakorlatban megvalósított termesztéstechnológiai eljárásokat jobban el tudjuk helyezni térben, érdemes azonban tudni, hogy a Somogy megyei Lengyeltótiban és annak 6 kilométeres körzetében 520 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel (őszi búza, kukorica, napraforgó és őszi káposztarepce kultúrákat termesztve). Az általa mûvelt területek átlagos aranykorona értéke 20 körüli, a talajok fizikai félesége pedig középkötött homokos vályogként jellemezhető. Régóta terveztük, hogy az ő tapasztalatai, meglátásai tükrében fogunk részletesebben foglalkozni a vetés témájával, hiszen mindenképpen példaértékû és nagyban előremutató az a szemlélet, ahogy elhelyezi a termesztéstechnológiában, különösképpen a talajmûvelésben ezt a folyamatot. Megfogalmazása szerint a vetés a szaporítási folyamat kezdete, hiszen nemcsak a vetőmag-előállító, hanem a növénytermesztő is szaporít azáltal, hogy elveti a magot. Az optimális vetés megtervezése pedig nem az előbb említett paraméterekkel kezdődik, hanem a terület alkalmasságának vizsgálatával:
- Milyen a terület gyomborítottsága? Kizárja, vagy számottevően nehezíti-e valamely kultúra vetését bizonyos gyomok erőteljes felszaporodása a területen? Ez a kérdés pedig nem a vetés előtti hetekben válik aktuálissá, hanem már az elővetemény gyomirtásának kivitelezésekor, ill. az annak betakarítását követő tarlóápoláskor.
- Milyen a talaj állapota, ezen belül is a vízellátottsága? Légrádi Miklós szemléletes megfogalmazása szerint a talaj a „nedves szakasz” a szaporítási folyamatban, a magnak be kell ágyazódnia a talajba, hozzá kell tapadnia. Csak így érhető el, hogy stabil helyzetben kezdjen el csírázni az elvetett mag. Ebből következik az az elv, hogy „egy nedvesség alatt kell elvégezni a vetést”, azaz kerülni kell a magas mûveletszámot a talajmûvelésben, nedves magágyat kell készíteni, amelybe rögtön el is lehet vetni. Nem túlsimogatni kell a talajt, hanem olyan aprómorzsás szerkezetet létrehozni, amelyen megtapad a nedvesség és aztán az elvetett mag is.
Légrádi Miklós
A vetés technológiájának kidolgozásakor is a vizet, mint limitáló tényezőt kell szem előtt tartani – szögezi le Légrádi Miklós. Nem elég arra várni, hogy lesz csapadék (mint ahogy erre nézve jó példát mutatott az idei év is), hanem tenni kell azért, hogy a talajmûveléssel a lehető legtöbb nedvességet őrizhessük meg a talajban a növények számára. A növénytermesztés sikerének egyik legfontosabb pontja a vízellátás kérdése. A csapadék mennyisége évről évre kiszámíthatatlan és – ha öntözés nem áll rendelkezésre – közvetlenül nem befolyásolható. Mégis, közvetett módon nagyban befolyásolható a talajok vízgazdálkodása: mulcsmûveléssel és rendszeres szervestrágyázással. A mulcsmûvelés víztartó talajmûvelési eljárás, hiszen a talaj felső rétegébe kevert szerves anyag csökkenti a talaj párologtatását és növeli nedvességmegtartó képességét. A szervestrágyázás javítja a talaj vízmegkötő képességét is, az általa létrejövő porózusabb talajszerkezetben több olyan kolloid mérettartományú apró felület van a talajrészecskéken, amelyen a vízmolekulák meg tudnak kötődni. Ha pedig nem korlátozza eketalp, vagy tárcsatalp, a növény gyökere kellően mélyre tud hatolni, így elérve az altalajban lévő nedvességet is. A mulcsmûveléshez és a szervestrágyázáshoz szorosan kapcsolódik a tápanyag-gazdálkodás kérdése is. Egy év alatt nem lehet jó talajállapotot létrehozni, azonban a folyamatos szerves anyagot visszapótló talajmûvelés és szervestrágyázás akár egy homoktalajt is képes jelentősen feljavítani. A rendszeres mûtrágyázás elengedhetetlen, de egy ilyen talajon elegendő a növény igényénél alacsonyabb hatóanyagtartalmú tápelemmennyiség kijuttatása mûtrágya formájában, hiszen a talajban lévő szerves anyagból is folyamatosan feltáródnak a tápelemek. A talajmûvelés és a tápanyag-gazdálkodási beavatkozások lényege úgy foglalható össze, hogy a talajt „segítse” abban, hogy élővilága életben maradjon, így fenntartva egy biológiailag aktív, jó talajállapotot, amikor az altalaj egészen a fölső talajszintig egy egységként egyben mûködik. Ezzel kapcsolatban megint vissza kell kanyarodni a vízgazdálkodáshoz, hiszen így válik lehetővé az altalajból a kapilláris víz felfelé áramlása. A termesztéstechnológia célját úgy lehetne a legjobban jellemezni, mint a kiváló víz-, levegő- és hőgazdálkodási tulajdonságok elérését a termőterületen. Számos technikai beavatkozás létezik, amelyekkel javíthatóak ezek a tulajdonságok és a modern mezőgazdaság sikeressége ezek hatékony és eredményes alkalmazásán múlik, hiszen túl nagy rizikót jelentene mindig a megfelelő időjárásra várni.
A lazult talaj igazi mércéje: a keréknyom még nedves eső után,
a nem taposott részen viszont felvette a vizet a talaj
A kalászosok betakarítása után kiemelt jelentőségû feladatnak számít a felszecskázott szármaradványok egyenletes és szellős szétterítése. Ezzel a „szellős szalmakalap” elvnek teszünk eleget. A Birkás Márta által megfogalmazott „szalmakalap” hasonlat arra utal, hogy a talaj felső rétegén a mulcs egyfajta árnyékoló funkciót tölt be, így mérsékelve a talajfelszínen keresztüli párologtatást. Az aratást követően minél hamarabb elvégzett tarlóhántással tehát már a következő kultúra vetését tudjuk megalapozni, hogy lehetőleg nedves magágyat lehessen majd készíteni számára. A mulcs másik fontos hatása, hogy a meginduló mikrobiológiai tevékenység hatására beéredik a talaj, amely szintén a vetésre való előkészítését szolgálja. Már első ránézésre is hatalmas különbségek mutatkoznak egy jól és egy rosszul elmunkált talaj között. Míg előbbi bársonyos barna színû, addig utóbbi szürke, amikor megázik. Ez az alacsony oxigén-, ill. szervesanyag-tartalom következménye, és nyilvánvaló, hogy egy ilyen talaj nem jelent egészséges befogadóközeget az elvetendő mag számára. Pedig a vetés mûvelete akkor kezdődhet, ha sikerült a vetőmag számára egészséges befogadó közegként jellemezhető talajállapotot létrehozni. A vetés, mint mûvelet pedig legjobb, ha egy menetből áll, hiszen így érhető el, hogy „egy nedvesség” alatt el tudjuk végezni és minimalizáljuk a vízvesztést. Ez egymenetes vetőgépekre alapozott technológiát feltételez, hogy időben szünet nélkül egymás után következhessen a nyitás, maga a vetés és a tömörítés. A menetszám növelése lazításkor, ill. szervestrágya-szóráskor „megengedett”, hiszen ezek további gépeket feltételeznek, így technikailag szükségessé teszik azt, ugyanakkor elősegítik akkora mértékben a talaj szerkezetének, vízgazdálkodásában és általában életének javulását, hogy többszörösen kompenzálják a megemelt menetszám okozta esetleges hátrányokat. Ennek fényében Légrádi Miklós a következő gépkapcsolatokat használja.
Betakarítás után szervestrágya-szórás, majd lazítás. Vetéselőkészítésre pedig mulcskultivátor és henger. Utóbbi nyáron Güttler-henger, ősszel pedig, nedvesebb talajon léces henger. Ezáltal érhető el, hogy az elvetett mag a talajban a helyére kerüljön és fixálódjon. A szaporítási folyamat alapja, hogy a termőhelyen megágyazzunk a magnak: biztos helye legyen, ahonnan elindulhat önálló útja. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a fejlődő növényke el tudja érni és hasznosítani tudja a víz- és tápanyagforrásokat. A tömörítés kiemelt szerepe a vetésben akkor érthető meg, ha átlátjuk, mennyire jelentős, hogy az elvetett mag fixálódjon. Repce esetében ezért még vetés után is szükség lehet erre a beavatkozásra.
Szándékosan nem a vetésmélység kérdésével indítottunk, noha Miklós bátyámmal már régen megegyeztünk, hogy legközelebbi találkozásunkkor részletesen átbeszéljük ezt a kérdést. Mielőtt azonban kilyukadhattunk volna ide, látni kellett azt a szemléletet, amelynek alapján a vetés kivitelezésre kerül. Légrádi Miklós a felső 4–5 cm-es talajréteg gondos mûvelésében látja a vetésmélység megalapozását. Ha ebben a szintben sikerül egy nedves és jól tömöríthető talajállapotot létrehozni, jól fixálható benne a mag, a fejlődő növényke, majd növény pedig egy stabil pozícióból el fogja érni a talaj mélyebb rétegeiben található erőforrásokat. Ennek természetesen előfeltétele, hogy ne legyen olyan káros tömörödöttség a talajban, amely akadályozná az átjárást a növény gyökere számára. Ebben az esetben úgy is fogalmazhatunk, hogy a 4–5 cm mélységû nedvességmegőrző talajmûveléssel elindíthatjuk a szaporítási folyamatot. Az optimális vetésmélység nem egy pontos számmal határozható meg, hanem azzal az alapvetéssel, hogy az a minimális mélység a megfelelő, amelyben már folyamatosan nyirkos a környezet. A mély vetés mellett szólna, hogy akkor már nagyobb biztonsággal talál nedvességet a kikelő növény, ugyanakkor jelentős hátránya, hogy mélyebbről sokkal nehezebben tud kijönni. Ezért pártolja Légrádi Miklós a sekély vetést, amelynek viszont természetesen előfeltétele a nyirkosság biztosítása. Kukorica esetében például 4 cm-es vetésmélységet is elegendőnek tart, kivéve, ha 5 cm-es mélységig a talajmûveléssel csírázásgátló gyomirtószer került a talajba, ilyenkor 6 cm mélységben kell vetni. Legaktuálisabb most arra utalni, hogy szeptemberben a hőingadozás miatt lecsapódó nedvességet kihasználva nyirkos talajfelszínt lehet létrehozni. A sekély vetés hozzáér ehhez, a mély viszont nem, de mélyen lévő víz sem jut még el a vetéshez. Összegzésképpen azt mondhatnánk, hogy a jó vetés alapja a következetes talajmunka. A következetes talajmunka a jó talajszerkezettel mérhető le: „le lehessen tolni benne a botszondát” – fogalmazza meg Légrádi Miklós a mérőszámot. Sokszor egy jól lazult talajszerkezet nem is látszik fölülről lazultnak, ez fordítva is igaz lehet… Nem a feltalaj alapján kell tehát ítéletet hozni. Abba kell ilyenkor mindig belegondolnunk, hogy az ugarterületeken például soha nem szokott víztócsa előfordulni, mert a talajmûvelés hiánya miatt nem jönnek létre olyan tömörödött rétegek, amelyek akadályoznák a talaj átjárhatóságát.
Érdemes továbbá néhány talajmûvelő géppel kapcsolatban szerzett tapasztalatot is megosztani, hiszen ezek nagyban befolyásolják a jó vetéselőkészítést. Az aprítóhengerrel felszerelt kultivátor feldobja a talajt, amely ettől kiszárad. Ezért sokkal előnyösebb éjszaka végezni a talajmûvelést ezzel az eszközzel, amikor nincs szárító levegő. Ezzel szemben a fésûs kombinátor nem röpteti fel a talajt, ezért durvább talajfelszínt hagy maga után, de nem szárítja ki a talajt.
Légrádi Miklós talán legfontosabb eszköze az a mulcskultivátor, amelyet saját tervei alapján gyártott a lengyeltóti Ferro-Flex. Ez fel van szerelve egy baktériumtrágya-szóró tartállyal, amelynek kijuttatása fontos szerepet játszik mulcshagyó talajmûveléskor a talajélet beindításában. Tartalmaz egy további tartályt is, amellyel a szklerotínia és fuzárium elleni szereket lehet kijuttatni. Az eszköz további különlegessége, hogy egy aprómagvető szerkezet is elhelyezkedik rajta, hogy a talajmûveléssel egy menetben el tudja vetni a mustár zöldtrágyát. A kultivátorkapák mellett pedig elengedhetetlen része a henger és az egyengetőpálcás szerkezet, amely bedolgozza a magot a talaj felszínébe, majd a mûvelést lezáró Güttler-henger.
Arról az általános tapasztalatról sem szabad továbbá megfeledkezni, hogy míg a délben mûvelt talaj teljesen kiszárad, addig az éjszakai nyirkos körülmények között mûvelt még délben is nyirkos… Ezzel kapcsolatban már a télen megfogalmazta Légrádi Miklós a legutóbbi vele készült cikkben, hogy azért szerelhetőek nagy reflektorok a modern erőgépekre, hogy azokkal éjszakai mûszakot is nappali körülmények között lehessen végezni… Ennek eredményeképpen pedig reggel nyirkos földbe lehet vetni.
Biblia példával kezdtük, így azzal is zárunk, hiszen mint Légrádi Miklós bátyám is leszögezte, egy adott technológiai folyamatot úgy tudunk igazán megérteni, ha megalapozzuk a filozófiáját. Minden helyzetre igaz számadatokat nem lehet kidolgozni, ezért arra kell törekednünk, hogy olyan tudás birtokában legyünk, amelyet használva minden helyzetben megtalálhatjuk a legjobb megoldást. A záró példa pedig úgy hangzik, hogy Keresztelő János sem hiába keresztelt vízzel és nem homokkal. A víz a szaporítási folyamat alapja, mint ahogy az egész emberiség létezése is elképzelhetetlen lenne nélküle.
Benedek Szilveszter
A cikk szerzője: Benedek Szilveszter
