Nem így van ez egy növénytermesztőnél, akinek jól megtervezett munkafolyamataiba folyamatosan beleszól a környezet, főleg az időjárás, de az előre nem látható tényezők közül még számtalan hívatlan vendég, így egy gyomprobléma, egy növénybetegség, egy állati kártevő, vagy éppen a talajmûvelésből eredő gátló hatású talajállapot, ami a tápanyag– és vízfelvételen keresztül a növényi fejlődés megtorpanásának, romlásának lavináját indíthatja el. Ugyanígy a rosszul megválasztott vetésidő, vagy egy helytelenül beállított magas növényszám is azonnal felborítja a növény egyensúlyát, és energiáinak nagy részét a termésképzés helyett arra fordítja majd, hogy e számára kényelmetlen helyzetet, a ránehezedő stresszt legyőzze.

Ezért fogalmazhatunk mi, agronómusok és agrotechnikusok csak ilyen „pongyolán”, pontatlanul, és ezért kell, de mondhatjuk azt is, hogy muszáj, több év adataira, és sokszor a sok évszázados népi megfigyelésekre is támaszkodva meghozni javaslatainkat, mert a nagy igazságok és tendenciák csak ilyen hosszú idejû tapasztalatokból rajzolódnak ki.

Fenti kis eszmefuttatásomat főleg azért teszem, mert éppen a magunk mögött hagyott 2011-es év kapcsán megint elmondhatjuk, hogy ehhez hasonlóval ez idáig se a közeli, se a távolabbi múltban nem találkozhattunk. Újra elmondhatjuk, hogy egy extrém év volt, mint korábban olyan sok más év is. A természet tehát csak tendenciákban ismétli önmagát – gondolok itt azokra az evidenciákra, hogy a tél után előbb-utóbb jön a tavasz, melyet a nyár, majd az ősz és a tél követ, de hogy milyen kilengésekkel, milyen időtartamban, az csak utólag derül ki. Az elmúlt néhány évtizedben egyre inkább tanúi voltunk az évszakok összemosódásának, a hirtelen jött esőzéseknek, még inkább a hosszan tartó száraz periódusoknak, de minden egyes év más volt a többinél. Győrffy Béla akadémikusunk a birtokában lévő hatalmas mennyiségû egzakt kísérleti adat birtokában dolgozta ki elméletét a termésképző elemek súlyáról. Számítása szerint nagy vonalakban a fajta kb. 30, az időjárás 22, az agrotechnika a maradék 48% körüli részért felel. Ennek igazsága biztosan beigazolódik hosszú évek terméseinek és azok feltételeinek elemzésekor. Azonban ha 1-1 évet ragadunk ki, akkor ezek az arányok nagyon is elcsúszhatnak egyik vagy másik irányba az évjárati hatásoktól függően. Éppen most került nyilvánosságra az Illinoisi Egyetem kutatóinak munkájaként egy elemzés, miszerint a 2011-es évjárat klimatikus hatását ott, Illinois államban több mint 70%-ban állapították meg. Illinois a nagy kukoricatermő övezet részeként sokban hasonlítható a mi hazai viszonyainkhoz, ez abban is megnyilvánul, hogy a fajtaszerkezet, sőt maga a hibridhasználat is nagyon hasonló. Az ott kapott kutatási eredmények, tapasztalatok ezért könnyen átültethetők a hazai gyakorlatba is.

Visszatérve a 2011-es termesztési évünkhöz, leszögezhető, hogy egy extrém év volt, ahol tulajdonképpen a száraz időszakok domináltak. A „mentőövet” a kukoricának és ezáltal a termesztőknek is a június-júliusi kiadós csapadék-ellátás biztosította, mert se előtte, se utána nem volt elegendő eső. A korai stádiumban a száraz talajokba történő vetés kedvezőtlen hatásait a kelés és a fejlődés heterogenitásában tapasztalhattuk meg, míg a szemkitelés időszakában fellépő szárazság a cső- és magfejlődésben, a kényszerérésekben, egyes genotípusoknál zsugorodott, ráncos szemek megjelenésében jelentkezett.

De, hogy mit jelent a növény számára a virágzás idején és közvetlen utána leesett csapadék, azt az példázza legjobban, hogy az idei országos átlagtermés 2%-kal jobb lett a tavalyinál – a legfrissebb adatok szerint 1 220 000 ha átlagában 6,625 t/ha! – és idén is születtek megbecsülendő eredmények a kísérletekben szép számmal. Hadd idézzem fel a nagyüzemi kísérletek legjobbjait, ahol 15-16 t/ha-os termések kerültek betakarításra, vagy a Monsanto új típusú ún. Max-Tech (= maximális technológia) kísérletekben a legjobb 17,39 t/ha-os soponyai eredményt, majd azt követően a nagyszénási és a kengyeli 15,90 illetve a 15,89 t/ha-os kísérleti eredményeket. Ezek az eredmények a legfőbb bizonyítékai annak, hogy a jelenlegi hibridek stressztûrő képessége, ezen belül is szárazságtûrése mekkorát fejlődött az elmúlt 10 évben, hisz ezekben a kísérletekben sehol nem volt több a tenyészidőben lehullott és öntözéssel kiegészített vízmennyiség 250 mm-nél! Látszik, hogy a termőképesség, a vízleadás és a szárszilárdság mellett most a legfontosabb értékmérő a stabilitás és az azt elősegítő stressztûrés, és hogy a világ vezető nemesítő vállalatai minden erejüket – anyagi és szellemi képességeiket – „bedobva” azon munkálkodnak, hogy azt a varázsigét, hogy stabilitás, létrehozzák, megvalósítsák.

Bizony rengeteg munka, kutatás, anyagi és emberi áldozat rejlik e hibridek léte mögött, s mind azt szolgálja, hogy a termelő a lehető legkisebb kockázatot legyen kénytelen elviselni, és a lehető legbiztonságosabban gazdálkodhasson a kukoricaföldeken. Vajon eszébe jut-e a gazdáknak, amikor egy-egy új, a korábbiaknál értékesebb, nagyobb termésû, egészségesebb, jobb szárú és az évjáratokhoz és a termőhelyekhez jobban alkalmazható hibridet választ – mert választhat! –, hogy mennyi munka, mennyi jóakarat és jobbító igyekezet van mögötte? Bízom benne, hogy igen, mint ahogyan abban is, hogy egyre többen bátran választják az újat, a jobbat, és nem ragaszkodnak megszokásból, kényelemből a már ismert régebbihez.

A sok kísérleti adat, tanulmány és tapasztalat is bizonyítja, a terméspotenciál előcsalogatásához, realizálásához nem elég csak a genetika. Annak hordozója a vetőmag, csak a lehetőséget teremti meg az ún. terméspotenciál eléréséhez, de hogy abból mennyi valósul meg, az a termőhelyi környezettől, talajtól, időjárástól és nagymértékben az alkalmazott agrotechnikától függ.

Az agrotechnika kérdéskörébe rengeteg fontos elem tartozik, kezdve a talajmûveléstől, a tápanyagellátásig, a vetési mûveletektől a növényvédelemig, tartva egészen a betakarításig és a szárításig minden. Természetesen az agrotechnika ennyi fontos területét képtelenség egy újságcikk keretében végigelemezni, ezért a továbbiakban a vetéstechnológia két meghatározó elemével, a vetésidővel és a tőszámmal kívánok foglalkozni.

A vetésidőről általában

Évszázados tapasztalat – mondhatnák és mondják is sokan, és még ezt tanítják az egyetemi tankönyvekben is, hogy a kukoricát Szent György-napján, április 24. körül kell vetni. Mint már említettem, minden népi megfigyelésnek nagy igazságtartalma van, mert sok év tapasztalataira épül. Bizonyára erre az időpontra éri el a talaj hőmérséklete a vetési mélységben a kukorica fejlődéséhez szükséges, legalább 3 napon át tartó 8–10 C°-os küszöbértéket, mely a kukorica csírázásához, megindulásához szükséges. Persze a népi tapasztalat sokszor nem tárja fel, nem elemzi a miérteket, csak elfogadja a tapasztalásokat. Az agrotechnikai kísérleteket mi, agrotechnikusok és agronómusok viszont azért végezzük, hogy lehetőleg minden kérdésre választ, magyarázatot kapjunk, és lehetőleg megtaláljuk az elfogadott evidenciák vagy javaslatok tudományos élettani magyarázatát. Az is előrevetíthető, hogy ezek és a hasonló típusú népi tapasztalatok egy idő után kiegészítésre, módosításra kerülnek, hisz a mai növénytermesztő egészen más fajtákkal/hibridekkel dolgozik már, más méretekben, más eszközökkel, és más célokat szeretne elérni.

Csak hogy sarkosítsam a vetésidő nagyon egyszerûnek tûnő kérdését, az 50 vagy 80 évvel ezelőtt kukoricát termelő parasztembernek a Szent György nap egy jó kapaszkodó volt, hisz azt a néhány hektárnyi, holdnyi szabadelvirágzású, majd a 60-as évektől a csöves tárolásra szánt hibridkukoricáját el tudta vetni 1-2 nap alatt. A mai világban azonban nagy átlagban 100–300 ha-t, de sokszor az 1-2 ezer, vagy több ezer hektár kukoricát hogyan lehetne elvetni 1-2 nap alatt, még akkor is, ha ma a technikai háttér összehasonlíthatatlanul fejlettebb az akkorinál? A kérdést bonyolítja, hogy milyen éréscsoportú kukoricát és milyen céllal akarnak termeszteni, milyen talajon, milyen domborzati és talajviszonyok között. Ha például igen korai kukoricát választ a termelő, a vetésidő meghatározásánál nem mindegy, hogy azt gabona előveteménynek vagy a fajtaszortiment széthúzására, vagy csupán a szárítási költségek mérséklésére akarják. Előző esetben ugyanis minél korábban érdemes vetni, hogy a gabona talaj-előkészítő munkálataira minél több idő jusson, ha viszont az utóbbi két célból, akkor a korai vetésidő nem annyira meghatározó.

Az optimális vetésidő meghatározása egyébként nagyon nehéz dolog, mivel minden év eltérő, és a léghőmérsékleten, talajhőn és a talaj vízellátottságán kívül még a talaj fizikai állapota, szerkezete, fekvése, tömörödöttsége is beleszól. Ezeken kívül a biológiai alap, azaz a vetőmag minősége és a genotípusa is nagyban befolyásolja a kelés-fejlődés-differenciálódás- virágzás bekövetkezésének idejét és minőségét. Szinte lehetetlen ennyi tényezőt figyelembe venni a kísérletek beállításakor, és helyes „megfejtést” is csak visszamenőleg, és a befolyásoló tényezők alapos analízisével lehet megmagyarázni.

Gyakorlati oldalról megközelítve azonban a kérdést; sokkal kevesebb energiával és vesződséggel mégis használható információkat lehet szerezni, ha a gazda számára legfontosabbat, a termést elemezzük a különböző vetésidőkben. A termés ugyanis a teljes tenyészidőszak lezárása, abban minden jó és rossz hatás akkumulálódik, megnyilvánul, bármi is legyen a magyarázat, a termés mennyisége és szemnedvesség tartalma a döntő. Azt gondoljuk, hogy nem követünk el hibát, ha a termesztő érdekeit és érdeklődését figyelembe véve arra koncentrálunk, hogy mi az a legkorábbi és mi az a legkésőbbi időpont, ami még a biztonság és az elérhető profit jelentősebb csökkenése nélkül alkalmazható a jelenlegi hibrideknél.

Ha az elmúlt évek vetésidő kísérleti eredményeit elemezzük, a megadható intervallum máris sokat szélesedik, és a sokat emlegetett Szent György-napból, április 5 és május 5 közötti intervallumra szélesedik az évjárat időjárása, az adott termőhely viszonyai, a tábla talaja, állapota, és természetesen a választott hibrid vetőmag minőségének és vetésidő toleranciájának függvényében.

Az utóbbi években – összefüggésben a vetőmagok javuló, sőt, manapság mondhatni kiváló minőségével, valamint a nemesítői munka eredményeként piacra kerülő egyre erősebb stressztoleranciával, köztük vetésidő-toleranciával is rendelkező új hibridek megjelenésével – egyre nagyobb gyakorlata – szinte divatja lett a korai vetésidőnek.

A korai vetés feltételei:



1. Kiváló vetőmagminőség – legalább 98%-os tisztaság, legalább 95%-os cold-teszt érték.



2. Jó fekvésû, könnyen melegedő, jó fizikai állapotban és szerkezetben lévő talaj.



a, Lényeges, hogy a talaj elmunkáltsága tegye lehetővé a talajszemcsék és a vetőmag egymáshoz tapadását.



b, Mentes legyen mész- és kőpadoktól, a vízállásokra hajlamos mélyebb területektől, összeszántásból eredő mély barázdáktól.



3. A választott hibrid vetésidő-reakciójáról legyenek megbízható adatok, melyek szerint a hibrid jól tûri a korai vetésidőt (azaz nem reagál arra terméscsökkenéssel).

A korai vetés előnyei:



1. Korábbi vetéssel a vetési idő széthúzása, munkacsúcs enyhítése/elkerülése.



2. Korábbi kelés és fejlődés.



3. Fejlettebb gyökérzet a kezdetektől fogva.



4. Alacsonyabb növény, jobb Harvest Index (ez a generatív és a vegetatív részek súlyának egymáshoz viszonyított aránya).



5. A virágzási idő korábbi bekövetkezése, s ezáltal a hazánkban oly jellemző virágzáskori aszályos időszak elkerülése.



6. Korábbi érés, a biológiai érettség (fekete réteg megjelenése!) korábbi elérése, biztonságosabb termelés egy kora őszi fagy bekövetkezése esetén.



7. A fizikai érettség, azaz a betakaríthatóság korábbi elérése.



8. Kisebb szemnedvesség-tartalom, kevesebb szárítási költség, nagyobb haszon.



9. Korábbi betakaríthatóság, munkaszervezési előnyök a betakarítási munkáknál, több idő az őszi munkákra.



10. Nagyobb ezermagtömeg

Úgy tûnik tehát, hogy a lista a korai/korábbi vetésidő javára elég meggyőző. Nem hiába türelmetlenkednek a gazdák mostanában már március végén, április legelején, hisz a megfelelő genetikájú hibrideknél a korai vetés mindenképpen hatékony eszköz a biztonságosabb és könnyebben szervezhető kukoricatermelésben. Ezért tanácsoljuk a mai hibrideknél, hogy a lehető legkorábbi vetésidő irányába mozduljunk el a lehetséges vetésidő-intervallumon belül. Természetesen nem lehet csak divatból, és csak azért mert a szomszéd is vet már, túl korán kezdeni a vetést. Ismerünk hibrideket, melyek kifejezetten érzékenyek a korai hőmennyiség meglétére és erős termésdepresszióval reagálnak a komfortzónájuktól eltérő vetésidőben történő vetésekre (lásd az ábrát). Az ajánlott vetésidőre vonatkozó információkért ezért érdemes a fajtatulajdonosokhoz fordulni, ők ismerik legjobban termékeiket, és a legjobb ajánlatot tudják adni a lehetséges vetésidő-intervallumra vonatkozóan.

Eltérő vetésidő-rekaciót mutató hibridek.

2009-2011 – 3 éves kísérletsorozat átlaga

A tőszámról

Talán a vetésidőnél is nagyobb jelentőségû, mert a termésre is nagyobb hatással van a választott tőszám. Az eddigi magyar kukoricatörténelemben is mindig nagy szerepet tulajdonítottak az egyedi tenyészterületet befolyásoló tőszámnak. A kezdeti időkben, a hibridek megjelenése idején az alacsonyabb tőszámokat – 25-30 000/ha – alkalmazták, és ikersorokkal, ún. fészkes vetéssel, négyzetes vetéssel próbálták az egyedi tenyészterületet szabályozni. Később, a hibridek és a termesztéstechnológiák intenzifikálásával a tőszám egyre nőtt, és a kukoricatermesztés hazai fénykorában, a 80-as évek közepén nem volt ritka a 80-90, sőt 100 ezres állományok vetése sem. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez az akkori időkben a termelési rendszerek a maguk szigorúan szakmai alapokra helyezett táblaszintû adaptációjával, az eddigi legmagasabb területegységre eső tápanyag-visszapótlással (250-275 kg vegyes hatóanyag/ha!), és az öntözési lehetőségek akkori legjobb kihasználásával (370-400 ezer ha körüli öntözési volumen!) volt megvalósítható. Abban az időben tehát minden feltétel rendelkezésre állt ahhoz, hogy ezeket a magas tőszámokat alkalmazzák.

A rendszerváltást követően a termesztés szakmai irányításának és financiális lehetőségeinek szintje erősen differenciálódott. Míg a földek visszaszolgáltatása utáni új termelőknél általában a szakmai ismeretek, a kis- és középvállalkozóknál elsősorban a pénzhiány jelentett súlyos akadályokat a színvonalas termesztés megvalósításához. A nagyfokú leromlás a szerves- és mûtrágyahasználatban, a gyomirtás visszaesésében, az öntözés megszûnésében csak fokozta azokat a gondokat és gátlásokat, melyeket a 90-es évek első felében fellépő súlyos aszályok amúgy is okoztak. A visszaesés elkeserítő volt, és bizony a jobb időket megélt, a nagygazdaságokban jó tapasztalatokat szerző gazdatársadalom nehéz szívvel élte meg azt, hogy Európa kirakatából igen mélyre kerültünk. Érthetően a tőszámokat is vissza kellett venni, hisz azt minden növénytermesztő tudja, hogy a tőszámot mindig a termelést kiszolgáló egyéb feltételekhez kell szabni. Intenzív körülmények között a tőszám az egyik leghatékonyabb termésnövelő elem, ám mostohább – száraz, tápanyaghiányos, gyomos – körülmények között legalább ekkora termésdepresszióra számíthatunk. Így a gyakorlatban a 90-es évektől egészen napjainkig a megcélzott termőtőszám a hibrid tenyészidejétől, alkatától, tőszámreakciójától függően, 50–70 ezer között alakult ki a kukoricatáblákon.

A tőszám esetében is nagyon jelentős a hibridek genetikai összetételéből eredő tolerancia vagy kiegyenlítő képesség. Az utóbbi időkben az agrotechnikai kutatások jelentős része éppen az optimális tőszám meghatározására törekedett, mintegy utalva arra is, hogy jelentős a hibridek reakcióiban található különbség.

Az eddigi kutatások során bizonyítást nyert, hogy a hibridek genetikailag két nagy csoportra oszthatók. Az egyik csoport az ún. flexibilis csőképzésre alkalmas hibridek csoportja, ahová azok a kukoricák tartoznak, melyek rendkívül jól tolerálják az eltérő tenyészterületet, és a csőméretüket rugalmasan az adott – kedvező vagy éppen kedvezőtlenebb – feltételekhez igazítják. Ezek az igazán stabilnak nevezhető, és ugyanakkor kisebb vetési normával vethető hibridek, mert ezek a termés jelentős változása nélkül alkalmazkodnak az eltérő termesztési viszonyokhoz.

A másik csoport az igazán intenzív termesztésre javasolható hibridek csoportja, melyek a tőszám növelésére jelentős többletterméssel reagálnak – természetesen a többi tényező: tápanyag, víz, növényvédelem támogató harmóniája mellett. Ezeknél a hibrideknél a tőszám növelésével az egyedi produkció csökken, viszont a nagy csőszám túlkompenzálja a nagyobb egyedi terméseket. Az igazán intenzíven és magas színvonalon termelő országokban, mint pl. az USA-ban vagy Franciaországban a kukoricatermesztés fejlesztésének és a termésátlagok növelésének elsőszámú lehetőségeként értékelik a hibridek sûríthetőségének javítását, mert ezzel lehet a legtervezhetőbben és a legirányíthatóbban elérni a kitûzött termésnövekedést.

Két eltérő genotípusú hibrid tőszámreakciója 2 év átlagában.

2009-2010. Iregszemcse

A kétféle típusú hibridek különböző tőszámok hatására kialakult termésgörbéje között jól látható különbségeket találunk, melyek jól mutatják eltérő jellegû viselkedésüket (fenti ábra).

Néhány évvel ezelőtt egy rendkívül érdekes és értékes tanulmányt készített a tőszám és az elért terméseredmények feldolgozásával a szakmában, és különösen a kukoricatermesztés tudományában és gyakorlatában elismert szakember kollégánk: Szanyi István 7 év kísérleti adatait dolgozta fel, és arra a megállapításra jutott, hogy a tőszámreakciók jellege, mértéke leginkább a termésszinttől, azaz az azt kialakító termesztési–technológiai színvonaltól függ. A kapott termésgörbék azt mutatják hogy a tőszámok minden termésszinten nagyban befolyásolják a termést, de a legérzékenyebben a legalacsonyabb és a legmagasabb termésszinteken reagálnak a hibridek a tőszámokra, csak eltérő előjellel, azaz:



- az alacsony termésszinteken a magas tőszámok okozzák a legnagyobb termésdepressziót – a feltehetően kedvezőtlen termesztési viszonyok és az alacsony inputok miatt;



- a legmagasabb termésszinteken az alacsony tőszámoknál van a legnagyobb veszteség, mert a tőszámnövelést, mint az egyik leghatásosabb eszközt, nem használják ki a termés növelésére.

Ezek a megállapítások és az utóbbi néhány évben a termesztéstechnológia színvonalában elért fejlődés teljes mértékben szinkronban vannak azzal a felvetéssel, hogy Magyarországon talán éppen most értünk el ismét oda, hogy a tőszámok növelését reális lehetőségként kezeljük. Az elmúlt években tapasztalható fejlődés a biológiai, a mûszaki és anyagi feltételekben, és főleg a szaktudásban, talán újra megengedi, hogy ahol erre a feltételek adottak, éljünk a tőszámnövelés termésfokozó hatásával.

Foglaljuk össze a tőszám növelésének feltételeit:



1. Elegendő víz/csapadék a tenyészidő folyamán – könnyen belátható, hogy a több növény, a nagyobb asszimilációs felület több vizet igényel.



a, Figyelembe veendő az elővetemény vízfelhasználása, annak vízfogyasztó vagy víztakarékos volta (míg pl. a napraforgó, a répa erősen csökkentik, addig a repce, a kalászosok, a hüvelyesek kedvezően befolyásolják a vízkészletet.



b, Az alapmûvelés: a szántásos, forgatásos talajmûvelés több vizet párologtat el, mint a szántás nélküli, pl. nehézkultivátorral történő alapmûvelés.



c, A talajok téli lezárásához, tavaszi előkészítéséhez a kultivátorok, hengerek használata és az összevont mûveletek elengedhetetlenek.



d, A korai fejlődés szakaszában alkalmazzunk kultivátorozást – ez pozitív hatású a gyomirtásra, a talaj víztartalmának megőrzésére, az esetleges tápanyagkiszórás egyidejû megoldásával.



e, Öntözés alkalmazása, ahol csak lehetséges.

2. Elegendő tápanyag – ugyancsak könnyen belátható, hogy a több növény, a több cső, a csöveken képződő több szem és a hozzájuk tartozó nagyobb vegetatív tömeg több tápanyagból építhető fel.



a, Vegyük figyelembe az utolsó 5 évben végzett talajvizsgálatok eredményeit, és hasonlítsuk össze a tervezett terméshez elméletileg szükséges tápanyagmennyiséggel.



b, Vonjuk le belőle az előveteménynek kiadott, de ott nem hasznosult tápanyag mennyiségét, a visszaforgatott szár- és gyökérmaradványok tápanyagtartalmát – ne feledkezzünk meg a pentozánhatás elkerülésére megfelelő mennyiségû nitrogént adni ősszel, a mikrobiális lebontás elősegítéshez.



c, A makroelemek közül a káliumot és a foszfort lehetőleg ősszel alaptrágyaként, míg a nitrogén meghatározó részét tavasszal, megosztva alap-, starter- és tápkultivátorozás formájában adjuk ki.



d, A gyökérváltás és a virágzás idején megejtett levélmintázásra alapozva szórjunk ki mikroelemeket is – elsősorban cinket, mely a foszfor hasznosulását elősegíti.



e, Öntözés esetén több tápanyagot kell kijuttatnunk, hogy a potenciálisan elérhető nagyobb termések kialakításához a tápanyag rendelkezésre álljon.

3. Növényvédelem magas szintû biztosítása.



a, Kezdődjön az inszekticides csávázással, ami eleve megnöveli a kicsírázó és felnövekedő növények arányát.



b, Elejétől ki kell zárni a gyomkonkurenciát – el lehet képzelni, hogy egy sûrûn vetett állományban milyen károkat, milyen fejlődésbeli visszaesést okoz egy veszélyes mértékû, vagy nehezen irtható, eleve veszélyesnek számító gyomfertőzés!



c, Védekezzünk minden küszöbértéket elérő növényi és állati eredetû fertőzés ellen (vírus, tetû, korai fuzárium, moly, gyapottok bagolylepke, kukoricabogár lárva és imágó) mert a nagyobb tőszámban kialakuló mikroklíma károsan befolyásolja ezek továbbterjedését és hatását.

4. A betakarítás időbeni elvégzése.



a, Ne késlekedjünk a beérett állományok betakarításával, főleg korai érésû hibridek termesztésénél. A nagyobb tőszám nagyobb kitettséget jelent a szárdőlés előfordulására és mértékére.



b, Ne akarjuk a kukoricát májusi morzsoltra leszárítani a táblán! – az elmúlt év tapasztalatai is bizonyítják, hogy a betakarítás megkezdésének optimális időpontja a 18–20%-os víztartalom, főleg, ha nagyobb terület betakarításáról van szó. A túlságosan szárazra hagyott táblákon a lepattanó csövek, szemek aránya jelentősen megnő, ami nagyobb kárt és veszteséget okoz, mint a 3-5%-os mesterséges vízelvonás.

Amint láthatjuk, az optimális tőszám megtalálása és megválasztása nagyon körültekintő szakmai munkát igényel. Nem szabad elhamarkodottan, a tábla és az általános inputokra és feltételekre vonatkozó információk nélkül dönteni. Ismételten arra bátorítom a termesztőket, hogy gondolkodjanak el azon, hogy tudnak-e élni, – és helyesen élni – a termésnövelés hatékony módszerével, a tőszámnöveléssel! Tudják-e biztosítani a szükséges több inputot, öntözés nélkül merik-e, érdemes-e vállalni a kockázatot. Mindenesetre a választás lehetősége fennáll, mert mindkét típusú hibridből kiválóak és még jobbak állnak rendelkezésre. Itt is igaz a vetésidőnél leírt javaslat, hogy ne sajnálják az időt egy szakmai konzultációra a választott hibrid tőszám-ajánlatára vonatkozóan a hibridtulajdonosokkal. Higgyék el, megéri!

Dr. Kiss Erzsébet

növénygenetikus szakmérnök

A cikk szerzője: Dr. Kiss Erzsébet