A tarlóhántás célja többek között a talaj nedvességveszteségének csökkentése. A sekély hántott tarló, amelyre a tarlómaradványok részleges bekeverése és felületen maradása egyaránt jellemző, átlagosan 6-36%-kal kevesebb nedvességet veszít, mint a bolygatatlan és fedetlen tarló. A tarlóhántás a nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme.

A tarlóhántással kedvező talajállapot alakítható ki a gyom- és kultúrnövények elpergetett magvainak kikeléséhez, egy későbbi mechanikai megsemmisítés érdekében. A hántás korlátozza a kártevők és kórokozók élettevékenységét is.

Fontos, hogy a sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését.

További cél a talaj biológiai tevékenységének előmozdítása. A nyirkos, kellően laza és levegős talajban az aerob mikroszervezetek tevékenysége felélénkül, amelynek eredménye a biológiai beéredés folyamata.

A tarlóhántás közvetlen célja a hántással egy munkafolyamatban, vagy az azt megelőzően aprított szár- és gyökérmaradványok részleges talajba keverése. Ez a mûvelet a hántással kezdődik el, a hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapmûveléssel fejeződik be.

A tarlóhántást a lazító-porhanyító mûveletek elvégzésével egy időben gyengén tömöríteni is szükséges, tehát a felszínt le kell zárni. Így alakul ki az ún. második szigetelő réteg, amely egyben a szél szárító hatását is csökkenti.

A tarlóhántás eszközei



A tarlóhántás megvalósítására a talaj kötöttségétől függően bármely sekély lazításra és porhanyításra alkalmas eszköz megfelel.

Napjaink legelterjedtebb tarlóhántó eszközei a tárcsás boronák, amelyek közül a legjobbak hatékony porhanyító, kedvező munkához szükséges mûszaki paraméterekkel (560-660 mm átmérő, 15-25º vágásszög, 60-80 kg tárcsalevél terhelés) rendelkeznek. Az utóbbi időben ismételten megjelent kisebb méretû gépeknél viszont előfordulhat behúzási probléma, amely a tárcsás borona munkaminőségére is károsan hat. Ilyen esetekben vissza kell térni a régi gyakorlatra, amikor a szükséges behatolást pótterheléssel (betondarabokkal, vasgerendákkal) lehet elérni. Bármilyen típust is használunk, nem szabad megfeledkezni a tarlóhántás azonnali lezárásáról, amelyet hagyományos módon a tárcsásborona mögé kapcsolt hengerrel, vagy az újabb gyártmányokon megtalálható hengerboronákkal valósíthatunk meg.

A tárcsás boronák munkája és alkalmazási területe



A 4-8 km/h sebességtartományban dolgozó tárcsás boronák munkájára az intenzív talajporhanyítás, az aprítás, a jó keverő hatás, a lazítás és a kismértékû forgatás a jellemző. A tárcsás boronák mûvelő eleme, a tárcsalevél közvetlenül a mûvelési mélység alatt bizonyos mértékben tömöríti is a talajt. Esetenként ez a hatás káros mértéket is elérhet, miáltal akadályozza a gyökérzet növekedését és fejlődését. Különösen veszélyes ez a helyzet nedves talajállapot esetén.



A tárcsás boronák munkáját elsősorban a haladási sebesség, a tárcsalevélre eső függőleges irányú terhelés és a tárcsalevelek beállítási szöge határozza meg. A tárcsás boronák munkamélysége – azonos beállítási szög és függőleges terhelés esetén – a munkasebesség növelésével csökken, ugyanakkor fajlagos vontatási ellenállásuk közel lineárisan emelkedik. Azonos görbületi sugarú tárcsalevél esetén a sebesség növelésével a talaj oldalirányú továbbítása is nagyobb lesz. A tárcsalevél görbületi sugarának növelésével a dobástávolság csökken. Ezért a növelt munkasebességre tervezett tárcsás boronákon a nagy görbületi sugarú tárcsaleveleket alkalmazzák.



A nagy munkamélységre tervezett tárcsás boronák függőleges terhelését a borona tömegének növelésével érik el, és ezzel egyúttal növelik a gép szilárdságát és üzembiztonságát. A tárcsalevelek átmérőjének növelésével – azonos görbületi sugár mellett – kismértékben növekszik a mûveleti mélység. A görbületi sugár növelése ugyancsak növeli a mûvelés mélységét. A tárcsalevelek beállítási szögének változtatásával szintén lehetséges a munkamélység szabályozása.



A kis fajlagos tárcsalevél terhelésû, kis átmérőjû és osztástávolságú mûvelőelemekkel felszerelt könnyû tárcsás boronák magágykészítésre, tarlóápolásra ill. könnyen mûvelhető talajokon alapmûvelés (szántás) – elmunkálásra alkalmazhatók. Hazánkban ma már jelentőségük csökken, mivel ugyanerre a feladatokra a magágykészítő gépek széles választéka áll rendelkezésre.



A középnehéz tárcsás boronák felhasználási területe: elsősorban alapmûvelés (szántás) elmunkálás, magágykészítés őszi vetésû növényeknél, könnyen mûvelhető talajokon tarlóhántás, monokultúrában termesztett kukorica számára tavaszi talajelőkészítés, vegyszerbemunkálás, magágykészítés.



Nehéz tárcsás boronák felhasználási területe: tarlóhántás, nagy mennyiségû növényi maradványok, pl. kukoricaszár szántás előtti talajba keverése, szántáselmunkálás kötött talajokon, szántás nélküli alapmûvelés.



A kompakt tárcsák külön kategóriát képviselnek, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta. A magágykészítő-, vetőgépkombinációkban a hagyományos építésû (X vagy V formájú) típusok nem, vagy csak erős kompromisszummal alkalmazhatók. A tárcsalevelek egyenkénti csapágyazása és kerethez kapcsolása lehetővé teszi a két tárcsasor párhuzamos – egymáshoz viszonylag közeli – elhelyezését. Konstrukciós szempontból ez egyértelmûen előnyös, bizonyítja ezt rendkívüli gyorsaságú terjedésük. Munkaminőségi szempontból azonban esetenként – főleg nehéz mûvelésû, kötött talajokon – problémát jelenthet a tarlóhántás agrotechnikai követelményeinek (munkamélység, porhanyító-keverő hatás) megfelelő kielégítése. Ezért az ilyen megoldású gépek önálló alkalmazása csak meghatározott feltételek mellett javasolható, célszerûbb a talajmûvelő- és talajelőkészítő-vető kombinációkba épített változatok használata.

A nagy népszerûség ellenére a tárcsás boronák használata bizonyos negatív tünetekkel is jár. Az agrotechnikai (káros talajtömörítés, mûvelési sebesség limit) és energetikai hiányosságok (viszonylag nagy fajlagos energiaigény) a talajelőkészítés hatékonyságát csökkentik, a fejlődés folyamatosságát gátolják. Ezért az utóbbi évtizedekben – a külföldi fejlesztési törekvéseket átvéve és kiegészítve – hazánkban is megkezdődött az említett hibák kiküszöbölésére alkalmas új talajmûvelő eszköz, az ásóborona gyártása és széles körû használata, ill. felgyorsult a szántóföldi kultivátorok modernizálása.

Szántóföldi kultivátorok munkája és alkalmazási területe



A szántóföldi kultivátorok régi, jól ismert – tarlóhántásra is használt- eszközök, amelyeket a múlt század hetvenes éveiben kiszorítottak a modern tárcsás boronák. Az elmúlt évtizedben azonban igen erőteljes fejlesztő munka indult el, amelynek eredményeként a szántóföldi kultivátorok komoly változáson mentek keresztül és a hagyományos építésû változatok mellett megjelentek a nehéz- és mulcs kultivátorok.



A szántóföldi kultivátorok a talaj lazítására, porhanyítására, kisebb mértékû keverésére, a talaj felszínének alakítására szolgálnak. Jól használhatók a gyomok irtására is. Feladatukat forgatás nélkül végzik. Laza és középkötött talajok mûvelésekor általában előnyösebben használhatók, mint a tárcsás boronák. Alkalmazási területük tarlóhántás (laza talajon), hántott tarló ápolása, szántáselmunkálás, magágykészítés.



A szántóföldi kultivátorok munkamélysége a talaj állapotától és az alkalmazott szerszám típusától függ. A fordítható kivitelû, keskeny lazítószerszámok munkamélysége a laza, kevés növényi maradvánnyal borított talajon 10-12 cm. Lúdtalp vagy szárnyas kapák használata esetén a szokásos munkamélység 8-10 cm.

Simba SL 700 szántóföldi tárcsás kultivátor

A szántóföldi kultivátorok különleges csoportját alkotják a szárnyas kultivátorok. A felszín alatt 8-15 cm mélységben dolgozó, széles V alakú szárnyas kések a gyomok gyökerét elmetszik, de a növényzet felszíni részének 85-90%-át bolygatatlanul hagyják. Ezáltal a szél- és a vízerózió elleni védelem szempontjából kedvező talajállapotot hoznak létre, ugyanakkor megőrzik a talaj nedvességét. Használhatók tarlóhántásra és kiegészítő talajmûvelésre közvetlenül betakarítás után, illetve vetés előtt, de hasznos munkát végezhetnek szántásápoláskor is.





A nehéz kultivátorok használatának előfeltétele a talaj megfelelő nedvességi állapota. Alkalmazásukhoz tudni kell, hogy az agrotechnikailag kívánt minőségû aprító és lazító munkát csak viszonylag száraz talajon képesek végezni. Az ilyen talajon a kultivátor mûvelő-szerszámai a talajszelvényt jól átrepesztve lazítják és porhanyítják. Nedves talajon viszont a mûvelő-szerszámok többnyire csak barázdát húznak és tömődött, „szalonnás” talajcsíkokat hoznak felszínre. Ezért nedves talajokon a nehéz kultivátorok nem használhatók.

A nagy teljesítményû traktorok terjedésével számításba vehetők az alapmûvelés nyári elvégzésére, vagyis kalászos gabona betakarítása után nehéz kultivátorral elvégezhető az alapmûvelés, ezt követően az őszi vetésig csupán sekélymûvelést végző, nagy területteljesítményû gépek – ásóborona, könnyû tárcsás borona – használata szükséges. Kötött, nehezen mûvelhető talajokon a munkamélység fokozatos növelése ajánlatos. Ilyenkor a gabona betakarítás után közvetlenül szükséges a tarlóhántás 8-10 cm mélységben, ezt 18-20 cm mélységû szántás nélküli alapmûvelés követi. A két munkamenetben nehéz kultivátorral megmunkált talajon a magágy kialakítása vagy a kultivátorral kapcsolt kiegészítő elmunkáló-gépekkel, az alapmûveléssel egy időben vagy külön munkamenetben a már említett eszközökkel végezhető. Az alapmûvelés elmunkálása és a felület lezárása céljából a nehéz kultivátorokat különféle elmunkáló-eszközökkel egészítik ki, ill. szerelik fel (simítógerenda, hengerborona, ásóborona, tárcsás borona, talajmaró, forgóborona).

A nehéz kultivátorok hiányosságait kiküszöbölő mulcs kultivátorok alkalmazása esetén nincs szükség kétszeri munkamenetre, ha az alapgép után megfelelő elmunkáló (porhanyító-tömörítő) eszközt kapcsolnak. Ezek az elmunkáló eszközök (egyengető lemezek, henger borona, ásóborona, tárcsás borona, forgóborona, talajmaró) kombináltak, cserélhetők és mûvelő hatásuk a célnak megfelelően beállítható. Az új kombinált gépek a tarlómaradványokból mulcs-réteget hoznak létre, növelik a szél- és vízerózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét.

A hántott tarló ápoló mûvelésére – az alapmûvelést megelőző munkafolyamatként – a gyomok és az árvakelés gyors és nagyfokú megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az alapmûvelés idejéig ne érleljenek magot. Ezáltal az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási módszer.

A hántott tarló ápolásának előnye a talaj kedvezőbb fizikai állapotának megtartásában, biológiai beéredésének felgyorsulásában is megnyilvánul. Az ápoló mûvelés a hántásnál kissé mélyebben végezhető.



A tarlóhántás eszközei gyakorlatilag változatlan összeállításban, de a termőhelyi adottságokat (talajféleség, talajállapot) figyelembe vevő beállítási paraméterekkel használhatók a kigyomosodott tarlók ápolására is.

A tarlóápolás gyors és hatékony megvalósításának eszközei az ásó- és forgóboronák. Az ásóboronák mûvelő-elemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban – a tárcsás boronákhoz hasonlóan – távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyekre vannak felfûzve. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25º között állítható. Az ásóborona tagok vontatásakor a talajba hatoló mûvelőelemek a talajellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket aprítva, a tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajszelvényt oldalirányban mozgatják, terelik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás- porhanyítás- keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka 10-14 km/h sebességtartományban érhető el.

Busa FKM-5,2 forgóborona

Ahogy az ásóboronák a tárcsás boronák hiányosságainak köszönhetik népszerûségüket, úgy a forgóboronák is egy hagyományos talajmûvelő szerszám, a fogasborona kritikájaként születtek. A fogasboronák aprító-porhanyító, illetve felszínalakító hatása ugyanis elmarad a kívánalmaktól és ez vezetett ahhoz, hogy egyes invenciózus felhasználók megpróbálták egyesíteni az egyenes irányú haladás és a forgó mozgás előnyeit. A forgóboronák munkáját a nagy kerületi sebességgel történő metszés jellemzi. Ennek eléréséhez 8-14 km/h sebesség szükséges, ill. ajánlatos. Ekkor a talaj által hajtott, élezett forgó kések hatékony porhanyító, keverő munkát végeznek, gyomirtó hatásuk pedig kiemelkedően jó. Egyéb talajmûvelő szerszámokkal kiegészítve, kombinálva az egyengető, tömörítő hatás is fokozható, amellyel a felhasználási terület bővül.

Prof. Dr. Jóri J. István – Rádics János

A cikk szerzője: Prof. Dr. Jóri. J. István