A tejelő tehén meglehetősen kicsi hatékonysággal alakítja át az étrendi nitrogént tejfehérjévé. Ez az átalakítási hatékonyság az NRC (2001) szerint megközelítőleg 25%. A hatékonyságot korlátozó tényező a bendő mûködése, de az NRC modellben több terület is van, ahol javítani kell a „becslés” pontosságát. A fehérje emésztés sematikus modelljét az 1. ábra mutatja.















A bendőben termelődő ammónia-felesleg a májba kerül, ahol az energiaigényes karbamid (ornitin) ciklus során alakul karbamiddá. A helytelen takarmányozás miatt keletkezett túlzott mennyiségû karbamid így terheli a máj mûködését. A karbamidtól történő „megszabadulás” energiaigénye, többlet- energiát von el egy olyan szervezettől, ami amúgy is energiadeficittel küzd a laktáció elején. Az NRC (1989) szerint tejelő teheneknél minden feleslegben adott gramm nitrogén 7,2 kcal metabolizálható energiaelvonást eredményez. A vérből a karbamid a veséken keresztül távozik. A vérben mérhető értéket a májbéli szintézis és a vesén keresztüli filtráció és reabszorbció egyensúlya határozza meg. Ez a takarmányozási hiba feleslegesen terheli a májat és erőteljesen gátolja a szaporodási folyamatokat.



A vérplazma karbamid koncentrációjának fiziológiás értékhatára 3,3–5,0 mmol/l. A vérplazma karbamid koncentrációjából következtethetünk a tehén fehérjeellátására, a bendőben könnyen oldható fehérjék, és a bendőben jól oldható szénhidrátok bevitelének mennyiségére és arányaira. Abszolút mennyiségük és arányuk nagymértékben befolyásolja a normális bendőfermentációt. Hazánkban is gyakori takarmányozási hiba a könnyen oldható fehérjék túlzott etetése. Ezt szemlélteti a 2. ábra amelyből látható, hogy az ellés utáni valamennyi csoportnál a vérkarbamid értékek meghaladták a fiziológiás értékeket (barna pontozott vonal). A kondíciópontok (piros vonal) görbéje jól mutatja a termelésbe „lendülés” idején, a szárazanyag-felvétel alacsony szintje miatti energiahiányt tovább súlyosbítja a karbamidürítés energiaigénye.

















Amerikai kutatók (M. D. Hanigan and J. Cyriac, Virginia Polytechnic Institute and State University) szintén arra hívják fel a figyelmet tanulmányukban, hogy a jelenleg megadott igény szintek a bendőben lebomló fehérjékre, túl magasak. Ennek csökkentésével alacsonyabb lehetne a takarmánnyal felvett fehérjeszint és növekedne a felszívódás hatékonysága.



Az állat aminosav igényére alapozott ellátás, azonban számos hibával terhelt eljárás még napjainkban. A vékonybélben keringő aminosavak mennyiségének mérésével pontosabb szükségleti értékeket kapunk, feltéve, hogy az etetett adag bendőben oldható fehérjeszintje a jelenlegi NRC ajánláson belül van. Az aminosavak felszívódása azonban nem konstans a bél lumenéből az NRC feltételezése szerint. Így a felszívódás mind pontosabb becslését kell elérni.





Schmidt szerint a bendőbaktériumok a metionin kivételével valamennyi esszenciális aminosavat kellő mennyiségben elő tudják állítani. Az újabb eredmények azonban már bizonyos körülmények esetén, 10 olyan esszenciális aminosavról tesznek említést, amelyek mennyisége limitált lehet. Ezek: arginin, histidin, isoleucin, leucin, lizin, metionin, fenylalanin, threonin, tryptofán és valin. A tejtermelés nagysága mellett az energiaellátottság, a bendő passzázs sebessége, különböző szinergista és antagonista hatások is nagyban befolyásolják a folyamatokat.





Amennyiben az etetett adagok az állat szükségletének megfelelő aminosav-szinteket tartalmaznak, minimalizálni lehet a bevitt nitrogén mennyiségét. További kísérletekre és adatgyûjtésre van azonban szükség az aminosavak emészthetőségével és felszívódás utáni beépülésével kapcsolatban. Aminosav-emésztési együtthatókat kell megadni minden felhasznált alapanyagra. A kutatások eredményeként azonban mind pontosabbak azok a modellek, amelyek az aminosav ellátásra alapoznak a nagytejû tehenek gazdaságos termelésének eléréséhez.





Dr. Gergácz Zoltán



Felhasznált irodalom:

1. Hanigan, M. D. and J. Cyriac: 2010.: Current Status of Amino Acid Requirement Models for Lactating Dairy Cows. The Dairy Site- Articles July 19, 2010

2. Schmidt János. Szerk., 2003.: A takarmányozás alapjai.

22–23. oldal. Mezőgazda Kiadó, Budapest.