Nem feledjük 2010 történéseit – nehéz is lenne, rendkívüli esztendő volt a mezőgazdaság számára. Mondhatjuk, hogy tavaly ilyenkor sokkal egyszerûbb volt az évkezdet. Klasszikus téli időjárás volt, a területek felszántva várták a felmelegedést. Az őszi vetésûek megerősödtek, átteleltek. Mindenki nyugodtabb volt… Ehhez képest az elmúlt év őszén sok helyütt nem tudták elvetni a kalászosokat (sem az előveteményt betakarítani) és felszántani sem lehetett a sok csapadék következtében. Így nehéz előre tervezni, hiszen nem tudhatjuk, hogyan alakul majd a tél vége és a kora tavasz. Be tudjuk-e pótolni az elmaradásokat, lehet-e majd kora tavasszal elfogadható minőségben talajt mûvelni? Lesz-e magágy a tavaszi vetésûeknek?
Ne szaladjunk előre… sokaknak az az alapkérdés, levonul-e a belvíz, mikor lesz hordképes a talaj? A szélsőséges időjárás minden gazdának okozott károkat, csak a jellegében és mértékében van különbség. Van, akinek alapjaiban ingott meg a termesztés lehetősége, hiszen áll a víz az előveteményen vagy jobb esetben annak tarlóján.
A szerencsések jól zárták az óévet, be tudtak takarítani minden kultúrát, elfogadható mennyiségû és minőségû terményt értékesíthetnek, csillagászati árakon. Ők vannak kevesebben… De az ő boldogságuk sem felhőtlen, hiszen az őszi talajmunkákkal szinte senki nem végzett. Minden gazdának van felszántatlan, megmûveletlen területe. Mindenki aggódik olyan gondokon, amiket normális években ilyenkorra már el is felejtettünk…
Érdemes a saját munkánkat is átgondolni. Nem írhatunk mindent a szélsőséges időjárás számlájára. A talaj állapota meghatározó a növénytermesztés sikerességében (kép). Az elmúlt évek időjárási anomáliáinak tükrében elmondható, hogy talán soha nem volt aktuálisabb a talajállapot és a termesztési biztonság kapcsolatának elemzése. A talajállapot nem egy szimpla tulajdonság, hanem olyan jellemző, ami bonyolult fizikai, kémiai, biológiai folyamatok eredménye. A talajmûveléssel leginkább fizikai változásokat generálunk, amik hatással vannak a kémiai és biológiai tevékenységekre is.
A régebbi földmûvelési, növénytermesztési szemléletek a termesztett növény igényeit helyezték előtérbe a mûvelési rendszerek tervezésekor. A mûvelési eljárás típusa, mélysége, menetszáma mind annak érdekében került megállapításra, hogy a kultúrnövény vélt vagy valós igényeinek megfelelő állapot jöhessen létre. E „tanok” gyakorlati alkalmazása egyszerû, mechanikai szemléletû mûvelést eredményezett, ami sokszor a talajállapot lerontását eredményezte. Jó példa erre, hogy akkor is szántunk, ha nem lehet…ha rögös vagy szalonnás lesz a talaj. Majd addig kombinátorozunk, amíg aprómorzsás lesz a magágy, még ha ezzel beton keménységûvé is tömörítjük az alsóbb réteget. Vagy említhetném azt a gyakorlatot is, amely hántatlan tarló nyári lazításából, majd a rögös felszín többszöri tárcsás elmunkálásából áll…
A szélsőséges klimatikus hatásokat mérsékelni képes talajállapot alapvető ismérvei a mélyebb rétegekre kiterjedő tartós lazultság, a szerkezetesség, a hordképesség, a kedvező nedvesség-, levegő-, hő- és tápanyagforgalom, az aktív biológiai tevékenység és az időjárásálló felszín. Napjaink „korszerû” talajmûvelése ezen ismérveket igyekszik kialakítani és megőrizni. Úgy fogalmazhatunk, hogy egyfajta alkalmazkodás jellemzi, a várható időjárási szélsőségekhez igazodó, azoknak ellenállni képes talajállapotot céloz meg. E célok kizárólag akkor valósíthatók meg, ha a mûvelés során figyelembe vesszük a termőtalaj aktuális tulajdonságait. Az ún. biológiai szemléletû mûvelés a lazultság és a nedvesség figyelembe vételével dönt a mûvelési eljárásról és a mûvelés eszközéről. E mellett szem előtt tartja a talajéletet, nem végez olyan beavatkozást, amely visszaveti, hanem mind inkább segíti az aktivitást. Ennek megfelelően csak akkor mûvel, amikor indokolt és oly mértékû beavatkozást végez, ami a kedvező állapot kialakításához vagy fenntartásához szükséges. A talaj- és környezetközpontú mûvelés nem akadályozó tényezőnek, hanem értéknek tekinti a növényi maradványokat. E pótolhatatlan szervesanyag-forrást nem akarja eltávolítani a talajról, nem kiegészítő jövedelmet lát benne. A szármaradványok szerepe sokrétû a biológiai mûvelésben: humusz alapanyag, tápanyagforrás, védőanyag a felszínen és a felső talajrétegben. A talajvédelem és a tömörödés mérséklése végett fontos a taposási károk mérséklése is. Kifejezetten aktuális ez napjainkban, a nedves talaj kényszerû mûvelésekor.
A mezőgazdaság mûszaki fejlődésével van lehetőség elrugaszkodni a hagyományosnak mondható mechanikai mûveléstől és gyakorlattá tenni a klímaszélsőségeket enyhíteni képes talajközpontú, biológiai szemléletet. Ennek megfelelően a következő lapszámokban az aktuális talajmûvelési nehézségekkel, hibákkal és megoldásaikkal foglalkozom.
Bottlik László
A cikk szerzője: Bottlik László
