GMO: az EU piaca és követelményei egyre kevésbé fontosak

Agro Napló
A világ gyorsan növekvõ élelmiszerszükségletének kielégítése hosszú távon csak a korlátozottan rendelkezésre álló erõforrások fenntartható használatával valósítható meg. A mezõgazdaságnak sokkal hatékonyabban és körültekintõbben kell gazdálkodnia a megmûvelhetõ földterülettel, a szûkös vízkészletekkel, a gyorsan fogyatkozó fosszilis energiahordozókkal, és sok térségben a korábbinál lényegesen kevesebb kemikáliát juttathat ki a környezetbe. Ehhez persze nem az archaikus gazdálkodási módszerek és struktúrák újraélesztésére, hanem az innovatív technológiák széles körû alkalmazására van szükség. Ezek közül kiemelendõ a GM-növények termesztése, amitõl az Európai Unió egyes tagállamai politikai és emocionális indíttatásból mereven elzárkóznak.  

Elterjedésük a világban



A (géntechnológiával módosított) GM-növények, illetve ezek származékai (önmagukban és keveredve egyaránt) évről évre nagyobb volument képviselnek a nemzetközi kereskedelemben, és egyre jelentősebb részesedéssel bírnak a világ takarmány-, illetve élelmiszerláncaiban. Világszerte összesen 25 ország mintegy 14 millió gazdaságában termesztettek GM-növényeket 2009-ben és 57 országban használták fel ezeket. A GM-növények vetésterülete ekkor becslések szerint 134 millió hektárt tett ki, a globális szántóterületből képviselt részarányuk elérte a 9 százalékot. A fejlődő országokban azonban már a szántóterület közel 50 százalékát lefedték. Közülük a legfontosabbak: Argentína, Brazília, India, Kína, Paraguay és Dél-Afrika.



A GM-növények közül a szójabab foglalta el a legnagyobb területet 2009-ben, 69 millió hektárt, ami a termény globális vetésterületének 77 százalékával volt egyenlő. Második helyen, 41 millió hektárral a GM-kukorica állt, részaránya a tengeri összes vetésterületből 26 százalékra emelkedett. Majd a GM-gyapot és a GM-repce következett 16 millió és 7 millió hektárral, amivel 49 százalékos, illetve 21 százalékos részarányt képviseltek a globális vetésterületből.



A herbicid-toleráns GM-növényeket összesen 83,6 millió hektáron, a rovar-rezisztens fajtákat 21,7 millió hektáron, míg a két- és háromvonalas GM-hibrideket már 28,7 millió hektáron vetették.



Az Egyesült Államokban és Argentínában a szójaterület 91 százalékán, illetve 98 százalékán termesztettek GM-fajtákat 2009-ben. Brazíliában a szójabab vetésterületének 71 százalékára került GM-vetőmag, pedig a GM-fajták termesztését hivatalosan csak 2005-től engedélyezték. Az Egyesült Államokban a kukoricaterület 85 százalékán, Argentínában 50 százalékán nőttek GM-fajták 2009-ben. Bár a brazil kormány csupán 2008 februárjától engedélyezte a MON810 kukorica termesztését, a GM-fajták részaránya az ún. nyári kukorica esetében elérte a 30 százalékot, a téli kukoricánál (safrinha) az 53 százalékot 2009-ben. A fentieken túl még említést érdemel, hogy a világ vezető repcemagexportőr országában, Kanadában a GM-repce ugyanebben az évben már 93 százalékkal részesedett a vetésterületből.





Az Európai Unióban az egyetlen termesztett GM-növény a MON810 (Bt) kukorica. Bár termesztése szintén engedélyezett, a piacon nem beszerezhető a herbicid-toleráns T25 kukorica. A MON810 kukorica vetésterülete 94 850 hektárt (az összes kukoricaterület 1,1 százaléka) tett ki 2009-ben, ami 12 százalékos csökkenést jelentett a 2008. évihez és 14 százalékos visszaesést a 2007. évihez képest. A GM-kukoricát termesztő tagállamok sorából 2008-ban lépett ki Franciaország, ahol 2007-ben 21147 hektáron termesztették a Bt. kukoricát. Németország, ahol 2008-ban 3173 hektárt foglalt el a GM-fajta, 2009-ben moratóriumot hirdetett. A MON810 kukoricát a legnagyobb területen, összesen 76057 hektáron Spanyolországban termesztették 2009-ben. A sorban második Csehország volt 6 480 hektárral, majd Portugália (5094 hektár), Románia (3344 hektár), Lengyelország (3000 hektár) és Szlovákia (875 hektár) következtek. Megjegyzendő, hogy Romániában az EU-csatlakozás előtti években 90–110 ezer hektáron termesztettek GM-szójababot.

 


 



 



Környezeti és gazdasági előnyeik



Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája (NAS) 2010-ben átfogó tanulmányt publikált a GM-növények környezeti, gazdasági és társadalmi hatásairól. Szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a biotechnológia alkalmazásának, a GM-növényfajták termesztésének a konvencionális mezőgazdasági gyakorlatban használatos hagyományos fajtákkal összevetve fontos környezeti és gazdasági előnyei vannak – mégha ezek nem mindig globálisak, sőt, idővel erodálhatnak is.



A tanulmány megállapítja, hogy a GM-növények termesztése általában kevésbé terheli a környezetet, mint a hagyományos növényeké. A herbicid-toleráns GM-vonalak térnyerése elősegíti a kíméletesebb talajmûvelésre történő átállást, aminek köszönhetően fékezhető a talajerózió. A Bt. vonalak elterjedésével párhuzamosan csökken a rovarirtó szerek felhasználása, aminek hatása a környezetre, az élővilágra kedvező. A Bt. vonalakkal szemben egyes rovarokban kialakult rezisztencia gazdasági, illetve agronómiai következményei egyelőre csekélynek mondhatók. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a GMO-szennyeződés a toleranciaszintek szigorúsága miatt komoly problémát jelent a hagyományos fajtákat előnyben részesítők (termelők, feldolgozók, felhasználók) számára.



Kiemelendő, hogy a GM-vetőmagvak használatából és a kapcsolt termesztési technológiák alkalmazásából eredő gazdasági előnyök rendszerint meghaladják a többletköltségeket. A rugalmasabb, költségkímélőbb gyomirtásnak, továbbá a kártevők okozta terméskiesés csökkenésének köszönhetően a GM-növényfajták hektárhozama a hagyományos fajtákénál rendszerint magasabb, így a betakarított termés tonnájára vetített termelési költségük alacsonyabb.



A kutatók aláhúzzák, hogy a GM-növények hatása a hagyományos növények és az állati eredetû termékek piacára még nem egyértelmû, ezért további ilyen irányú vizsgálatokra van szükség. Emellett rámutatnak, hogy a GM-növények elterjedésének társadalmi hatásait a tudomány mindezidáig nem kutatta kellő alapossággal.

 



Engedélyezésük lassúságából eredő hátrányok



Míg a főbb takarmányexportőr országok meglehetősen gyorsan zöld utat adnak egy-egy újabb GM-fajta bevezetésének a köztermesztésbe, az Európai Unió engedélyezési eljárása lényegesen lassúbb és nehézkesebb, hónapokkal vagy akár évekkel hoszszabb lehet, ami oda vezetett, hogy számos GM-fajta termelése, forgalmazása, felhasználása a világ több országában engedélyezett, ugyanakkor a Közösségben tilos.



Az Európai Unióban nem engedélyezett GM-szervezetek véletlenszerû előfordulása egyáltalán nem tolerált. A zérus-tolerancia azonban már számos esetben problémát okozott elsősorban a rizs, a kukorica és a szójabab, illetve e termények származékainak (szójadara, kukoricaglutén, kukoricatörköly stb.) behozatalában. Ugyanis a kereskedelem csak nehezen (és drágán) tudja garantálni a 0,0 százalék határértéket a tiltott GMO- összetevőkre.





Vegyük példaként a szójababot. Az Európai Unió relatív súlya a szójabab globális kereskedelmében az évek során folyamatosan csökkent: a 2007/ 2008–2009/2010 gazdasági években importált, egy-egy szezonban átlagosan közel 13,8 millió tonna szójabab a termény nemzetközi forgalmának 16,8 százalékát képviselte, míg egy évtizeddel korábban, az 1997/1998–1999/ 2000 gazdasági években 32,8 százalékos részaránnyal az EU-15 még a legnagyobb, legfontosabb vásárló volt. Ezzel szemben Kína rohamosan növekvő, a 2007/2008–2009/2010 gazdasági években egy-egy szezonra vetítve átlagosan 43,1 millió tonna körüli behozatala már a nemzetközi kereskedelembe került szójabab 52,8 százalékával volt egyenlő. Az ázsiai kereslet töretlen élénkülésének érzékelhető következménye, hogy az exportőrök számára egyre kevésbé fontos az EU piaca, az EU által támasztott követelmények. Az import forrásai tekintetében pedig az Egyesült Államok, Brazília, Argentína és Paraguay mellett nincs igazán alternatíva.



A helyzetet jól illusztrálja, hogy Brazília biológiai biztonságot felügyelő szervezete (CTNBio) 2010 őszén három új GM-szójafajta termesztésére adott engedélyt a dél-amerikai országban, amelyek közül kettő piaci bevezetését a Bayer és a Monsanto még az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) jóváhagyásától tették függővé, míg a harmadikét, a BASF és az Empraba egyik közös fejlesztését már nem.

 

 


 



A GM-szójabab vetésterületének egyre növekvő túlsúlya értelemszerûen kihat az Európai Unióban jelölésre nem kötelezett vagy GMO-mentes szójabab, szójaolaj és szójadara nemzetközi kereskedelmére. A jelölésre nem kötelezett termények, illetve termékek előállításának és célba juttatásának költségei ugyanis lényegesen magasabbak, hiszen a termelésre, a feldolgozásra, a tárolásra és a szállításra, a keresztszennyeződéseket elkerülendő, sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak. Az exportőrök a többletköltségeket természetesen érvényesítik az árakban. A jelölésre nem kötelezett vagy GMO-mentes szójadaráért felszámított prémium az elmúlt években ugrásszerûen emelkedett: 2004-ben tonnánként még csak 5 dollárral, 2005-ben és 2006-ban már 10 dollárral, míg a terménypiaci árak 2007/ 2008. gazdasági évi szárnyalása óta, a kínálat gyors szûkülése miatt 50-80 dollárral kértek többet a szójabab feldolgozásakor keletkező, magas fehérjetartalmú takarmány-alapanyagért.



Takarmánypiaci szakértők abban egyetértenek, hogy amennyiben az Európai Unióban az engedélyezés gyakorlata nem változik, azaz továbbra is a zéró-tolerancia vonatkozik a (még) nem engedélyezett, de az exportőr országokban már termesztett GM-terményekre, a Közösség állattenyésztése időszakonként lemondhat olcsó fehérjebázisának egy részéről. Ennek következménye az állati eredetû termékek, elsősorban baromfi- és sertéshús előállításának további csökkenése lehet. Ma az EU állattenyésztése adja a mezőgazdaság termelési értékének 40 százalékát. Az ágazat nemzetközi versenyképességének gyengülésével csökkennek a mezőgazdasági jövedelmek, visszaesik a foglalkoztatás és emelkednek a húsárak. Ugyanakkor például Brazíliában vagy Argentínában, ahonnan az Európai Unió egyre több, a Közösségben még nem engedélyezett GMO-k felhasználásával előállított állati eredetû termékeket importálna, még gyorsabban nőhet az állattenyésztés kibocsátása.



Noha e fenyegetéssel az Európai Bizottság tisztában van, a 2010 júliusában nyilvánosságra hozott, azóta is sokat vitatott új jogszabálytervezete értelmében a GM-növények engedélyezési eljárásán egyelőre mégsem változtatna, ugyanakkor a termesztés korlátozását vagy akár tiltását a tagállamok hatáskörébe helyezné. Továbbá ajánlásokat fogalmazna meg a nemzeti koegzisztencia intézkedések és ún. „GMO-mentes térségek” kialakítására, és a hatályos jogszabályokat kiegészítené azzal, hogy a tagállamoknak jogában áll korlátozni vagy tiltani az összes vagy egyes GM-növények termesztését bizonyos térségekben vagy akár területük egészén, amennyiben ez „közérdek” (tehát nem szükséges a káros egészségügyi vagy környezeti hatás bizonyítása). Az Egyesült Államok szerint ez a „negatív önrendelkezés” a GM-növények termesztésének engedélyezéséről sértheti a WTO megállapodást.





Az Európai Bizottság egy másik, 2010 októberében publikált jogszabálytervezete szerint azon GMO-k legalacsonyabb előfordulását, amelyeket a harmadik országokban már engedélyeztek és a Közösségben engedélyezésük folyamatban van, a takarmányokban 0,1 százalékra emelné, míg az élelmiszereknél továbbra is 0,0 százalékot írna elő. Ez ellen nem csak az Egyesült Államok, de Kanada, Argentína és Brazília is tiltakozik, arra hivatkozva, hogy a logisztikai láncok izolálása jelentős többletköltségeket rónak a termelőkre, kereskedőkre, élelmiszer- és takarmánygyártókra egyaránt, és az Európai Unió nem okozhat ilyen zavarokat a nemzetközi kereskedelemben. A tagállamok többsége egyébként a 0,1 százalékos limitet kiterjesztené az élelmiszerekre is. A praGM-atikus szakértők pedig elfogadhatónak tartanák akár a 0,5 százalékos határértéket.



Potori Norbert (AKI)

A cikk szerzője: Potori Norbert

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Jelentős szántóföldi kultúráink betegségek elleni védelme kezdődik el a napokban. A repce, a napraforgó és a kukorica is abba a fejlődési szakaszba ér...

HIKARI – a hatékony deszikkáló szer!

HIKARI – a hatékony deszikkáló szer!

A szántóföldi növénytermesztés során az utolsó növényvédelmi beavatkozás a deszikkálás, amely elsősorban a napraforgónál és az őszi káposztarepcénél,...

Belső erőket mozgósított az RAGT

Belső erőket mozgósított az RAGT

Több mint negyven év szakmában eltöltött idő, ebből 14 év RAGT-nál betöltött országvezetői státusz után Lonsták János nyugdíjba vonul. A szakember nev...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!