Pioneer: Termõképesség - vízleadás - termésbiztonság

Agro Napló

Bár a gyakorló agrárszakemberek általában úgy vélekednek, hogy „az esőnek mindig örülni kell”, valószínûleg idén nem minden esetben gondoltuk így. A szokatlanul csapadékos és hûvös idő már a vetések idején, tavasszal is súlyos károkat okozott, nem lehetett időben vetni, a kelő kukoricák vontatottan fejlődtek, a gyomirtást is nagyon nehéz volt elvégezni, ha egyáltalán meg lehetett közelíteni a területet. A csapadékos és helyenként hûvös időjárás végig meghatározó volt ezt követően is az év folyamán. A betakarítások 2–3 héttel tolódtak későbbre, a kései vetések, az alacsonyabb éves hőösszeg és a szintén csapadékos és hûvös szeptember-október miatt.

Ha visszagondolunk az elmúlt évtizedre szinte minden év végén volt rá alkalom, hogy valamilyen extrém időjárási körülményről számoljunk be, ami az adott évre volt jellemző. Eddig döntően az aszályos évek adtak alapot az ilyen jellegû beszámolókhoz, most azonban éppen ellenkező előjellel lehet visszaemlékezni a 2010-es év időjárására. Pár éve még a Balaton kritikusan alacsony vízszintje, kiszáradása volt a téma a médiában, most pedig nagyon magas vízállása okán a déli part településeit elöntéssel veszélyezteti. 2007-ben a víz hiánya miatt szinte szabályosan elszáradt a kukorica sok helyen már júliusban, de hasonlóan aszályos év volt 2000, 2003 és 2009 is. A meteorológusok az elmúlt 100 év időjárási adataival egyértelmû hőmérséklet emelkedési trendet mutatnak ki, de ennél fontosabb talán az a megállapítás, hogy egyre inkább növekszik a szélsőségek valószínûsége.

A kukoricatermesztés szempontjából a legfontosabb, hogy tudjunk alkalmazkodni az így megváltozott időjárási feltételekhez. Nagy kihívás ez, hiszen nem tudhatjuk milyen év lesz a következő. Bármennyire is csapadékos volt az elmúlt év, azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Kárpát-medence időjárására inkább a száraz kontinentális a jellemző. Az így szeszélyessé vált feltételek között nagyon fontos, hogy a legmegfelelőbb hibrideket válaszszuk ki, amelyek nem fognak cserbenhagyni bármilyen is legyen az előttünk álló év időjárása.

Az ilyen körülmények között miért is jó döntés Pioneer hibrideket választani? Elsősorban a termőképességük és gyors vízleadásuk miatt, de a kérdésre a legjobban akkor válaszolunk, ha termésbiztonságukat hangsúlyozzuk ki. Azért is érdemes Pioneer hibrideket választani, mert nemesítésük már itt a hazai viszonyok között történik. A Hódmezővásárhelyi Kutató és Nemesítő állomásunk létrehozásának fő célja volt, hogy a Kárpát-medence szélsőséges időjárási adottságaihoz még jobban alkalmazkodó hibrideket tudjunk a partnereinknek ajánlani. A Nemesítő állomásunk a Pioneer több mint 80 éves tapasztalataira támaszkodva, rendkívül széles genetikai alapanyagok felhasználásával, a tudomány legmodernebb eszközeinek segítségével igyekszik helyt állni.

Jó döntés tehát Pioneer hibrideket választani és ennek legjobb visszaigazolása a magyar gazdák hibridhasználata is, ugyanis vállalatunk továbbra is stabilan őrzi piacvezető szerepét a Kleffmann piackutató cég adatai alapján. Magyarországon az első tíz legnagyobb területen termesztett hibrid közül hat Pioneer, legnagyobb területen termesztett hibridünk a PR37N01, melyet a termésbiztonságának köszönhetően egyre több gazdálkodó választott.

Rátérve a hibridajánlatunkra, a továbbiakban szeretnénk bemutatni fontosabb hibridjeink teljesítményét több évjáratban, ezzel is kihangsúlyozva a termésbiztonságukat. A kukoricáink bemutatásánál a saját kísérleti adataink mellett az állami regisztrációs kísérletekre (MgSzH kísérletek), valamint a GOSZ-VSZT Posztregisztrációs kísérletek eredményeire hagyatkozunk. A FAO 300-as csoport első felét szinte már önálló éréscsoportnak is lehet tekinteni. Azok a hibridek tartoznak ide, melyek alkalmasak őszi kalászosok előveteményének. A Pioneer ajánlatában a PR38A79, a P9400 és az új P9578 tartozik ide.

- A PR38A79 az alkalmazkodóképességéről, stressztûrő képességéről ismert. Az átlagos és a gyengébb adottságokkal rendelkező termőhelyek hibridje. Azoknak is az A79-et javasoljuk, akik gazdaságossági megfontolásból alacsonyabb mûtrágyadózist tudnak kijuttatni, ugyanis tápanyag-kísérleteinkben az A79 adta a legnagyobb termést hibridjeink közül a mûtrágya nélküli parcellákon.

- A P9400-at az átlagos és jobb adottságokkal rendelkező területekre javasoljuk. Gyors korai fejlődési erélye miatt a korai vetésekre is alkalmas. Magasabb tőszámokon is termeszthető, a sûrítésre terméstöbblettel reagál.

- A P9578 (FAO 320) már egy új dimenziót képvisel a korai FAO 300-asok között, termőképessége ugyanis az éréscsoport végi hibridekkel veszi fel a versenyt. 2008-ban és 2009-ben szerepelt az MgSzH regisztrációs kísérleteiben, ahol mindkét évben minden FAO 300-as sztenderd hibridet megelőzött termésével, ugyanakkor betakarításkori szemnedvessége mindegyik sztenderdnél alacsonyabb volt! Ezek hivatalos eredményei láthatóak az 1-es és 2-es ábrákon.

 


 


 

 

A P9578 rendkívül generatív típusú hibrid, jellemző tulajdonsága a kétcsövûség. Jól kompenzálja az esetleges tőszámból eredő hiányosságokat, de a sûrítésre is terméstöbblettel reagál.

 


Dupla csövek a P9578-as hibridnél

 

 

A FAO 300-as éréscsoport második felében szintén az elmúlt évben vezettünk be egy új hibridet a P9494-et (FAO 390). A P9494 eddigi eredményei önmagukért beszélnek, 2008-ban és 2009-ben, két eltérő évjáratban is abszolút első volt a hivatalos kísérletekben! A 2010-es extrém csapadékos évben pedig bekerült a GOSZ-VSZT Posztregisztrációs kísérletekbe, melyek eredményei december első heté­ben váltak ismerté (3. ábra).

A P9494 ismét hozta a formáját és most teljesen más időjárási körülmények között is abszolút első helyezett lett kiugró eredménnyel! A hibrid kimagasló termőképességét és termésbiztonságát már három, egymástól eltérő évben is bizonyította.

 


 

 

- A P9494 csőtípusa más hibriddel összetéveszthetetlen, hengeres, szinte végig egyformán vastag. A szemei nagyok, felületükön mély kupanyommal. Szem-csutka aránya nagyon magas, szemsorszáma 16-18. A termésbiztonság kapcsán korábban már említésre került a PR37N01. Az N01-et 2007-ben, a szélsőséges aszályban mutatott kimagasló teljesítménye kapcsán ismerte meg a szakma, ezt követően az eltérő évjáratok mindegyikében az élen szerepelt. Kimagasló termőképessége és évjárat stabilitása folytán ma a Pioneer legfontosabb hibridje. Kihagyhatatlan a vetésszerkezetből! A 4. ábrán az N01 évjáratokat átívelő termés stabilitása látható, minden körülmények között számíthatunk rá!

 


 

 

- A PR37N01 2008-óta szerepel a köztermesztésben, az azóta eltelt mindössze két év alatt már a legnagyobb területen termesztett Pioneer hibrid lett. Gyors térhódításának magyarázata éppen nagyfokú termésbiztonságában rejlik, aki egyszer kipróbálta biztosan nem fogja más hibridre cserélni!

Az N01 nagyon jó agronómiai tulajdonságai is hozzájárulnak teljesítményéhez. Kezdeti fejlődési erélye nagyon gyors, korai vetésre tervezhető. Szára, gyökere erős, megdőlésre nem hajlamos. Jól sûríthető, magasabb tőszámokon pedig még nagyobb termést várhatunk tőle.

 


PR37N01, a termésbiztonság példaképe

 

Kedves gazdálkodó!



A gazdálkodás alapjául szolgáló hibridek kiválasztásán nagyon sok múlhat a jövedelmezőséget illetően. A bevezetőben is részletezett időjárási szélsőségek még fontosabbá teszik, hogy a legnagyobb termésbiztonságot nyújtó hibrideket válasszuk, hiszen most amikor döntenünk kell, nem tudjuk, hogy milyen évjárat áll előttünk.

A fenti hibridjeink több évjáratban is bizonyítottak, nem csak saját, hanem a független, hivatalos kísérletek több éves eredményei is ezt támasztják alá. Válasszon hibridjeink közül és biztos lehet a sikerben! Területileg illetékes agronómus kollégáink a teljes hibridajánlatunkat érintő további információkkal szívesen állnak rendelkezésére.

Fábián László – termékmenedzser


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

A Corteva Agriscience idén ősszel három helyszínen, Szarvason, Dombóváron és Debrecenben tartotta meg szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi b...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!