Nem egyszerû éven vagyunk túl, sőt talán helytállóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy nagyon nehéz, eddig nem tapasztalt problémákkal terhelt növénytermesztési évet, ezen belül napraforgó termelési évet tudhatunk magunk mögött. Nagyon sok minden nem úgy történt, ahogy azt vártuk és reméltük, illetve ahogy azt korábban megszoktuk. A bevált napraforgó hibridek és technológiák nem minden esetben az ígért és egyben megszokott viselkedést és teljesítményt produkálták.



Sajnos az idei országos eredmények is alátámasztják a problémák termésekre gyakorolt negatív hatásait. A 2008-as rekordnak számító évben a 2,7 t/ha-os terméseredmény európai szinten is az első helyezést jelentette Magyarország számára. 2009-ben a 2,4 t/ha-os átlagtermés az extrém aszályos tavasz ellenére sem jelentett komoly termésdepressziót a megelőző téli csapadéknak köszönhetően. Az idei 2010-es év pedig – a vegetációban (április-augusztus) lehulló 600–700 mm csapadék ellenére is – komoly terméscsökkenést hozott a napraforgó-termelők számára. Az előzetes eredmények alapján az országos átlag a 2 t/ha alatt marad, amelyet mindenképpen elemeznünk kell.

Elemzéseinkben bennünket, a Syngenta Seeds szakembereit elsősorban a szakmai igényesség és az alázat vezérel, hiszen a nehézségek mellett egyben látnunk kell a kihagyhatatlan lehetőséget is a tapasztalatszerzésben, különösképpen azt, hogy hogyan tanulhatunk ezekből a termesztési problémákból a jövőben. Mindemellett közvetlen érintettségünknél, és piaci súlyunknál is fogva kötelességünknek érezzük, hogy megosszuk a konkrét vizsgálatokból, valamint országos rálátásunkból származó tudásunkat a termelő közönséggel korrekt szakmai válaszok és következtetések, valamint konkrét útmutatások megfogalmazásával. A rengeteg szakmai konzultáció és terepi bejárás mellett, számos vizsgálatot is végeztünk és folyamatosan is végzünk annak érdekében, hogy a problémák valós okait találjuk meg, ne pedig csak vakon pufogtassuk az alátámasztás nélküli teóriákat. Ezeknek eredményeként állításainknak vélhetően komoly súlya lesz szakmai berkekben és a piacon egyaránt, de mindenkinek elemi érdeke, hogy a helyes következtetések vezéreljék a jövőnket a napraforgó termesztésében.

A fellépő problémák



Mindenekelőtt a problémák alapvető okát kell behatárolni, mely feltétlenül az időjárásban keresendő. Legfontosabb tényként a tavaszi időszakban lehullott, soha nem látott, extrém mennyiségû csapadékot kell kiemeljük. A rengeteg víz fizikai valójában is számos akadályt gördített a helyes technológia betartása elé, másodsorban pedig eddig nem tapasztalt szokatlan problémákat okozott, mely a napraforgó későbbi fenológiai fázisaiban is jelentkeztek. A fellépő problémák tehát egy eseménysorozat elemei, melyek nagyon szoros és komplex összefüggésben állnak egymással, melynek eredeti oka a rendkívüli mennyiségû csapadék.

Herbicid-hatások, szokatlan fitotox tünetek a napraforgóban



Általánosan ismert és elfogadott tény, hogy az optimálistól nagyban eltérő környezeti feltételek pozitív vagy negatív irányba tolják a gyomirtások hatékonyságát. A technológiai javaslatok (dózis, fenológia) az országra legjellemzőbb időjárási feltételeire vannak kidolgozva, mely mellett tökéletes megoldást nyújtanak, mind gyomirtási hatékonyság, mind szelektivitás szempontjából. Mint ahogyan azt már említettük 2010 tavaszán szokatlanul nagy mennyiségû csapadék volt szinte az egész ország területén, 1971–2000 év átlagában 300–400%. Az alapgyomirtás hatékonyságához szükséges bemosó csapadék igényét ez jóval meghaladta, minek következtében a különböző hatóanyagcsoportok különböző mértékben fitotoxikus tüneteket okoztak a napraforgó állományokban. Ismertek és elfogadottak azon a napraforgó korai fenológiai fázisában jelentkező fitotox tünetei (levélcsavarodás, nekrotikus foltok, csírapusztulás stb.) melyek a kezelések bizonyos feltételei mellett jelentkeznek melyeknek önmagában a vegyszergyártók szerint a termésre nincs kimutatható negatív hatása. Idén azonban eddig olyan nem tapasztalt tünetek is jelentkeztek, amelyek csak a késői fenológiai fázisokban váltak kifejeződővé (fejletlen növényállományok, abnormális morfológiai képletek, deformált növények, alapi és felső elágazások, tányérelhalások, stb.).

Nincsenek pontos számok arra vonatkozóan, hogy mekkora területet érintett ez a probléma idén, de az egyértelmûen megállapítható, hogy ahol a két legfontosabb negatív környezeti hatás együtt volt jelen – nagy bemosócsapadék, alacsony talaj szervesanyag-tartalom – a klóracetalidin hatóanyag származék alkalmazása mellett, ott egészen biztosan jelentkezett valamilyen formában és kifejeződési mértékben. Ráadásul azon készítményeknél volt jobban megfigyelhető az említett tünet együttes, amelyeknek magasabb a vízoldékonysága, ami egyébként éppen a szárazabb években jelent hatalmas előnyt a gyomirtási hatékonyság szempontjából. Ezen herbicid-hatás annyiban volt még komplexebb, hogy a felülkezelt gyomirtásban részesített napraforgó állományokban tapasztalt fitotox tünetek még markánsabban jelentkeztek, ugyanis bár a különböző hatóanyagok mechanizmusai eltérőek, de a növény által a vegetáció során elviselhető stressz szempontjából összeadódtak. Az alapgyomirtások okozta fitotox tünetek tehát a felülkezelések hatására váltak jobban „láthatóvá” (1-2. kép), mely tünetekkel kapcsolatosan egyértelmûen kijelenthető, hogy azok alapvetően nem az alkalmazott felülkezelési technológia (Clerafield®) fitotox tünetei, és semmiképpen nem genetikai vonatkozásúak.

A fitotox tünetek súlyos kifejeződése: deformálódott, amorf növények,

 2010 – Kisújszállás

A fitotox tünetek súlyos kifejeződése: abnormális tányérok,

2010 – Mezőcsát

Mint elsősorban genetikával foglalkozó cég csupán csak azon általános érvényû szabályt fogalmazhatjuk meg az alapgyomirtásokkal kapcsolatosan, hogy nem elegendő vakon követni az átlagos környezeti feltételekre szabott növényvédelmi technológiai ajánlásokat, azokat a saját környezeti feltételeinkre és az adott évjáratra kell adaptálni, és kellő körültekintéssel kell kivitelezni a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Növényélettani vonatkozások, gyenge gyökérképződés, elágazások



Növényélettani szempontból azzal a legfontosabb negatív vonatkozással kell kezdenünk, mely egyrészt önmagában is közvetlen problémákat indukált, másrészt pedig alapját képezte a későbbi negatív élettani hatások kialakulásának kihatással révén a teljes vegetációra. Ez a hatás a gyengébb szintû gyökérképződés volt. Általánosan elmondható, hogy a fiatal napraforgó nem volt késztetve az egyébként fajra jellemző erős gyökérképzésre, ezáltal pontosan azon kiemelendő szárazságtûrő tulajdonsága nem tudott érvényesülni, mely a hazánkra inkább jellemző szárazságra hajló éghajlat alatti eredményes termeszthetőségéért felel. A gyenge gyökérképződés volt az oka a levegőtlen talajrétegben végbemenő fulladásoknak, az elégtelen tápanyagfelvételnek, és a gyökérzónát is érintő káros növényélettani folyamatoknak. Az idei szempontból az utolsót kell kiemeljük, mivel ennek kifejeződése a legfeltûnőbb és egy meglehetősen szokatlan jelenség volt idén a hazai napraforgó-termesztésben. Ez a jelenség a felső elágazás volt: a főhajtás létezik, de a növény felső részén a levélhónaljakból oldalhajtások indulnak el csokorszerûen.

Az ilyen jellegû elágazások minden esetben környezeti eredetûek. A megszokottól eltérő környezeti feltételek olyan növényélettani folyamatokat indítanak el, amely a növényi hormonháztartást borítja fel. A fajra jellemző harmonikus fejlődés és növekedés a serkentő (auxinok, gibberellinek, citokininek) és gátló (abszcizinsav, etilén) növényi hormonok kölcsönhatásának eredménye.



Az elágazások egyrészt az apikális dominancia (csúcsdominancia) jelenséggel vannak kapcsolatban, mely folyamatért az auxin szintézis és az azt gátló inhibitorok a felelősek. A különböző növényi szervek auxin érzékenysége különböző.



A fejlődéshez szükséges legmagasabb auxin-koncentrációt igénylik a hajtáscsúcsok, a levélhónalji rügyek auxin-igénye sokkal kisebb. A hajtáscsúcsból a gyökér irányába történő auxin-transzport olyan magas koncentrációt hoz létre az oldalrügyekben, hogy az gátolja a rügyek kihajtását. Amíg a csúcsrügy ép, addig a mögöttes zónában intenzív az auxin-szintézis és az oldalrügyek nem hajtanak ki. Ha viszont a hajtáscsúcs valaminek következményeként sérül vagy elhal, akkor a levélhónalji rügyek aktiválódnak, és kihajtanak. Ezzel a jelenség legjellemzőbb kifejeződése általában a korai fenológiában történt központi hajtáscsúcsot ért sérülések. Az idén történt jelenség azonban komplexebb, mivel két hormoncsoporttal (auxinok, gibberellinek) is összefüggésben lehetnek, melyek együttesen fejtik ki hatásukat a sejtnagyobbodás, és a differenciálódás folyamatában. A részletezés mellőzésével annyit állíthatunk, hogy az elágazások összefüggésben vannak ezeknek a növényi hormonoknak a szállításával és szintézisével, valamint a nukleinsav-gátló légzési inhibitorokkal. Ezen folyamatokban a gyökérzetnek is fontos szerepe van. A levegőtlen talajban álló növények gyökerében zajló folyamatok gátolva voltak, minek következtében felborult a növények hormonháztartása, és elindult a levélhónaljból történő elágazás. A folyamatnak genetikai összefüggése is lehet, mivel a különböző morfológiai felépítésû hibridek hormonérzékenysége feltételezhetően különböző. Ennek következtében az elágazások intenzitása is különböző mértékben került kifejeződésre hibridenként. A felső elágazás harmadik okaként pedig mindenképpen meg kell említsük a fitotox herbicid-hatásokat, mely felboríthatta a növények megfelelő, normál hormonháztartását (3. kép).

Csokorszerû felsőelágazások, gyomirtási átlapolódás következtében,

2010 – Lajoskomárom

A Syngenta Seeds 2005-ben ebben a témakörben több tucat termőhelyen szántóföldi produkcióméréseket végzett, melyek alapján egyértelmûen bizonyítottá vált számunkra, hogy a hormonháztartás felborulás következményeként jelentkező felső elágazások a Syngenta hibridekben semmilyen negatív, terméscsökkentő hatást nem váltottak ki. A főtányérok mérete nem csökkent az elágazó egyedekéhez képest, sőt a mellékhajtásokon fejlődő kis tányérok is neveltek kaszatokat. Az idei eset viszont annyiban más, hogy az elágazás nem csupán az extrém időjárás következtében jelentkezett, hanem egyéb és alapvetően meghatározó stressz-folyamatokat indított el, melynek következményeként az elágazások intenzitása erősebb volt.

Növénykórtani vonatkozások, új napraforgó peronoszpóra patotípusok



Az első – kontrollvizsgálatokkal is igazolt – eredmények igen meglepőek, hiszen most már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy hazánkban, egyes térségekben új napraforgó peronoszpóra patotípusok jelentek meg, erős fertőzési mortalitással, komoly gazdasági károkat okozva. A tudományos értéket is képviselő felfedezés súlyosságát az mutatja, hogy ezen új patotípusokkal szemben a Magyarországon piaci forgalomban lévő napraforgó hibridek nem rendelkeznek igazolt genetikai rezisztenciával. Kijelenthetjük tehát, a peronoszpóra fertőzések vonatkozásában ismételten egy új fejezet indul a hazai napraforgó-termesztésben, magával vonva hibridportfólió lehetséges átalakulását is a jövőben.



De mi is történt idén, hogyan alakulhattak ki ezen új patotípusok? Mint ahogyan azt már korábban kiemeltük az idei év legfontosabb tényezője, ami minden problémának a gyökerét adta, a szélsőségesen nagy mennyiségû tavaszi csapadék volt, mely kiváló környezeti feltételeket teremtett a peronoszpórának. A kórokozó kitartó oospórái ugyanis a talajban lévő növényi maradványokon évekig életképesek maradnak, majd nedves környezetben és 12°C-on kicsíráznak és zoosporangiumokat képeznek. Ezekben zoospórák fejlődnek, melyek nagy mennyiségû csapadék következtében a talajban lévő szabad vízben elérik a napraforgó gyököcskét és sziklevelet, mellyel gyakorlatilag elindul a fertőzési folyamat. A legfontosabb tényező tehát a talajban lévő szabad víz, mely a táblák mélyebb fekvésû részein, a taposott forgókon fordulhat elő elsősorban. Ráadásul a nagy mennyiségû lefelé mozgó víz lemossa, és felhígítja a vetőmagon lévő csávázószert is, minek következtében a kémiai védekezés hatékonysága egyértelmûen csökkenhet. A fertőzésnek azonban előfeltétele is van, mégpedig az, hogy a terület peronoszpórával fertőzött legyen, és a kitartó oospórák életképesek legyenek. Az „életbentartás” feltételei között mindenképpen szerepel a rövid vetésforgó, mely alapvetően felelős egy adott területen történő erős fertőzés kialakulásának. Mint láthatjuk maga a fertőzési folyamat, különböző abiotikus és biotikus tényezők (talaj, vetésforgó, évjárat, napraforgó genotípus) komplex kölcsönhatásainak eredménye, azaz a most megtalált új patotípusok nem feltétlen idén alakultak ki. Sőt, helyesebben úgy kell fogalmazzunk, hogy egy reakció-ellenreakció véget nem érő folyamat egy közbenső képkockájánál járunk, amit éppen most sikerült kimerevíteni. A további komplexitást pedig az adja, hogy ugyanazon helyen és időpillanatban – a kialakító tényezők függvényében – a kórokozó több patotípusból állhat, tehát egyfajta rasszkeverékről beszélhetünk, ahol a különböző patotípusok különböző arányban szerepelnek, ráadásul különböző fertőzési agresszivitással.



A peronoszpóra kórokozójának vetőmaggal történő behurcolása szinte kizárt, mivel az általunk szemlézett területeken a fertőzés minden esetben rendszerszerûen jelentkezett, azaz a táblán belül foltokban, ugyanazon sorban egymást követő egyedeken (4. kép) stb. A vetőmag bármilyen jellegû hiányossága (gyenge csírázás, genetikai tisztátlanság, fertőzött vetőmag stb.) minden esetben a szántóföldön elszórtan és homogénen jelentkezik. A területen megjelenő valamilyen rendszerben jelentkező tünetek szinte minden esetben a talajból, a mikro-környezeti feltételektől, vagy az alkalmazott technológiából erednek.

Szisztemikus peronoszpóra fertőzés, 2010 – Vésztő

Jelen cikkünkben tárgyalt napraforgó-termesztési problémák részletes tárgyalása a Syngenta Seeds által szervezett, a közeljövőben megrendezésre kerülő Kaszatkörökön is elhangoznak majd, személyes konzultációs lehetőséggel egybekötve.



Kovács Attila • termékfejlesztő mérnök (olajos növények)

Bíró János • termékfejl. és marketing vezető