A vetés sikere nagymértékben függ a vetéselőkészítéstől. Milyen volt az elővetemény, mikor, hogyan takarítottuk be, milyen tarlót hagyott maga után, mennyi szármaradvány, pergés kísérte, milyenek voltak a tápanyagviszonyok, a gyomosodás, milyen növénykórtani helyzettel kellett megküzdeni, milyen a tábla vízellátottsága, mikor, hogyan és milyen minőségben végeztük el a tarlóhántást, az alapozó mûveléseket, és a vetőágy készítését? Lényegében, ha erre a sok kérdésre mind megfelelő választ tudunk adni, akkor valóban nekiláthatunk a vetési munkának. Egy agrártörténeti aforizma foglalja össze leginkább a vetést megelőző tevékenységek fontosságát. Bajai Jenő (1914–1996) a magyar növénytermesztési és földmûveléstani kutatás jeles szakembere volt. Tőle származik a földmûveléstan egyik axiómája.
„A talajmûvelés a világ legegyszerûbb dolga. Semmi mást nem kell csinálni, mint azt, hogy a talajunkat az elővetemény betakarítását követő csatatérből az utána következő növény vetésének idejéig kultúrállapotú magággyá alakítjuk. Ezt már az ókorban is tudták. De azt, hogy ezt milyen nehéz megcsinálni; a mikéntjét, meg a hogyanját, hát azt még ma is csak kevesen ismerik.”
Vetést csak megfelelő állapotú, csírázóképeségû, tisztaságú és igazolt származású, fajtaazonos vetőmaggal végezzünk. Legcélszerûbb a fémzárolt vetőmag használata. Az utántermesztett vetőmagvak használata terméscsökkenéshez, esetlegesen növénykórtani problémák kialakulásához vezethet. Magyarországon a kalászos gabonák gombás megbetegedései elleni védekezés céljából kötelező a vetőmagvak csávázása. Sajnálatos módon az utóbbi évtized során a különféle organikus termesztési módszerekkel kapcsolatosan számos esetben sor került csávázatlan vetőmaghasználatra is, ami amellett, hogy jogszabályt sért, súlyosan veszélyeztetheti a szomszédos gazdálkodók gabonáját, valamint fertőzött termést is eredményezhet. Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy a csávázatlan vetőmag nem azonos a bio-vetőmaggal. A „bio-vetőmag” ugyanis – bár vegyszeres csávázásban nem részesült – más módon, termesztési feltételei révén, valamint rezisztenciája okán mentes a kórokozóktól, ezt azonban megfelelő módon ugyancsak dokumentálni szükséges.
A kalászos gabonák – a rozs kivételével – öntermékenyülő növények. Ezek termése szaporulati fokonként kismértékû eltérést mutat, az utántermesztett generációk egyre kisebb termést adnak. Ennek számos oka van (genetikai, kórtani, tápanyag-hasznosítási stb). Lényeges, hogy a termesztés során mindig igazolt eredetû, és szaporulati fokú vetőmagot használjunk, ugyanis csak ezzel lehet garantáni a fajtaazonosságon túlmenően egyéb tulajdonságait, így pl. a termőképességét is. A 1. táblázat az egyes búza szaporulati fokok egymáshoz viszonyított termését mutatja, országos felmérés alapján. Ilyen teljes körû, országos statisztika Magyarországon utoljára 1968-ban készült az ÁGOK kezdeményezésére.
Magyarországon az őszi kalászosok vetésének optimális ideje szeptember és október hónap. A vetés optimális idejét lényegében a majdani áttelelést biztosító fejlettség elérésének időigénye szabja meg. Az ősszel bokrosodó árpát pédául korábban, míg a tavasszal bokrosodó búzát későbben vetjük ennek érdekében. A 2. táblázat tartalmazza őszi kalászos gabonáink vetési adatait. Célszerû az abban foglalt empírikus intervallumokat betartani.
A korábbi vetés erőteljesebb őszi fejlődést eredményezhet, és ezáltal csökkenti az áttelelés esélyeit. A későbbi vetés ugyanakkor a legtöbb esetben nem biztosítja az átteleléshez szükséges 3–5 leveles állapot elérését. Búza esetében például előfordul, hogy nem kel ki ősszel, ilyenkor, ha egyéb körülmények nem gátolják, általában mag állapotban telel át, – vernalizálódik – majd tavasszal kelve képes teljes értékû állományt fejleszteni. A gond általában a későn kikelő, fejletlen növényekkel van, amelyek fagykárt szenvedhetnek. Penyigei Dénes (1909–1974) professzor a növénytermesztéstan máig emlékezetes tanára számos vetéssel kapcsolatos alapelvet fogalmazott meg. Álljon itt néhány. A búza a legcsodálatosabb növény. Lényegében egy fontos szabálya van: nem szabad elfelejteni elvetni. Másik jeles „penyigeiáda” az optimális vetésidőről: igazából a novemberi vetésû búza lenne a legjobb, ha biztosak lehetnénk benne, hogy túléli! Persze tízből hét esetben nem éli túl. Így hát nem marad más, mint a szabályok betartása. A gabonák közül az őszi árpa a legérzékenyebb a vetésidőre, és a tritikálé a legközömbösebb iránta.
Kalászos gabonáinkat gabonasortávra, vagyis sûrû sorúra vetjük. De mi is ez a gabonasortáv? A gabonát, az agrártörténelem kezdetei óta szórva vetik. Sokhelyütt, rurális környezetben még ma is ez a gyakorlat. A szórvavetés nem rossz, horizontális eloszlása gyakorlott magvető munkája nyomán csaknem tökéletes lehet. A gond a vetésmélységgel van, ugyanis a mag takarása, bedolgozása során lényegében a kiszórt magvak nem azonos mélységbe kerülnek.
A precíz, egyenletes tőszámot és közel azonos vetésmélységet biztosító módszer a sorbavetés a 18. század végen alakult ki, és száz év alatt csaknem uralkodóvá vált. Klasszikus értelemben Magyarországon a gabonasortáv a 11–12 cm-es sorközt jelentette, de valójában ezt a mindenkor használatban lévő vetőgép csoroszlyatávolsága diktálta. Így volt 9,5-es, 10,5-es, 12-es sortáv, sőt próbálkoztak két csoroszlyasoros 7-8 cm-re vető gépekkel is. Ma általános a 15,2 cm-es sortáv is. Surányi János (1886–1965) véleménye szerint a 15–16 cm-nél nagyobb sortáv már késleltetheti a búza érését. Akármilyen is legyen a sortáv, a lényeg a növény optimális tenyészterületének biztosítása, ugyanis ez a feltétele a kiegyenlített állomány kialakulásának.
A gabonák állománysûrûségét a vetett tőszám nagymértékben befolyásolja. Általában 4,5–5,5 millió életképes csírát szükséges hektáronként elvetni, az optimumok fajonként és fajtánként változóak. Vetőmagtermesztésben, vagy minőségi búza termesztésnél azonban célszerûbb ennél mintegy 10%-kal kevesebbet vetni. Empírikus adatok szerint a búza állománysûrûségének szélső értékei 2,8–7,5 millió tőszámnál vannak. Előbbi esetben normális állományra és ennek megfelelő gazdaságos termésre már nem lehet számítani, az utóbbi esetben viszont az állomány már olyan sûrû, hogy saját életfolyamatait gátolja.
Kalászos gabonáink vetésmélysége optimális esetben 3–7 cm közötti. Legsekélyebbre az árpát, legmélyebbre a rozsot vetjük. Lényegében itt is érvényesül a klasszikus alapelv: az átlagos magméret tízszerese legyen a vetésmélység. Ennél mélyebbre vetve csökken a csírázó mag fejlődésének esélye, míg sekélyebbre kerülve a kiszáradás, illetve télen a kifagyás veszélye fenyegeti. Minden vetés esetében szükséges a magágy hengerrel történő lezárása, ami biztosítja a magvak talajban való elhelyezkedését és kapcsolatát a talajszemcsék által biztosított vízzel és tápanyagokkal.
A vetési módok közül a szórvavetés csak mint szükségmegoldás tanácsolható. Előnye abban van, hogy az ún. „perctalajokon”, ahol a talajnedvesség szélsőséges változásai miatt a lehető legrövidebb időn belül szükséges elvetni, ott a nagy teljesítmény révén ez végrehajtható. Hátránya ugyanakkor, hogy nagyobb vetőmagmennyiség szükséges ehhez a mûvelethez, továbbá az, hogy a szórva kijuttatott magvak nem egyenletes mélységbe kerülnek, hanem a bedolgozó eszköz munkamélységének megfelelő tartományban oszlanak el. A sorbavetés a világ egyes országaiban eltérő sortávra történik, víz-, vagy tápanyag takarékosság okán pl. gyakori a kétszeres gabonasortávra történő vetés is (pl. USA, Ausztrália). Ez azonban nyilvánvalóan kisebb termések elérését teszi csak lehetővé.
A vetést lehetőleg mindenkor megfelelő állapotú, optimális mélységû és nedvességtartalmú ülepedett magágyba végezzük. Vetés után a nedves vagy a nyirkos magágyat magtakaró fogassal járassuk meg, a száraz talajt hengerezzük. Későn betakarított növény után, kiszáradt talajba kivételesen „porba” is vethető a búza. Kalászos gabonáink a középkötött talajok egy részén talajmûvelés nélkül is vethetők, ha a termőréteg pórustérviszonyai jók, a tápanyagok biztosítottak, és rendelkezünk e célra gyártott, ún. direktvető géppel.
Dr. Jolánkai Márton
A cikk szerzője: dr. Jolánkai Márton
