Mi köti a mezőgazdasághoz?



Tulajdonképpen a nagyszülői indíttatást említhetném, ami a mezőgazdasághoz kapcsol, de a továbbtanulásban a racionalitás is szerepet játszott. A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumból a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre jelentkeztem továbbtanulásra, elsősorban azért, mert a felvételi tantárgyakból – biológia, kémia és matematika – kiváló középiskolai eredményeim voltak.



Szüleim a magánszférában (maszek) kisiparosok voltak, édesapám szobafestő-mázoló, míg édesanyám harisnya szemfelszedő vállalkozást vezetett. Édesapám vállalkozói pályáját a kényszer szülte, mivel 1956-ot követően három év börtönbüntetésre ítélték. Ebből másfél évet töltött börtönben. Szabadulása után nem tudott elhelyezkedni. Így kisiparos lett.



A középiskolát Bonyhádon végeztem, és onnan kerültem a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre, majd az Agrárgazdasági Kutató Intézetbe, és időközben a Közgazdaságtudományi Egyetemet is elvégeztem.

Az egyetem után milyen körülmények között kezdődött a pályája?



Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben 1979-ben álltam munkába. Fiatal diplomás szakemberként egy kutatóintézetbe bekerülni és beilleszkedni nem szívderítő élmény, mivel itt ráébred az ember arra, hogy mennyire keveset is tud az agrárgazdaság komplex mûködéséről. Hiszen az ajtókon különböző doktori címek és más nagyra tartott titulusok sorakoznak. Ez így volt velem is…

…mégis miért akart kutató lenni?



Nem akartam. Én a több idegen nyelv ismerete miatt a külkereskedelemben szerettem volna elhelyezkedni. Vonzott a külföldi utazás, és úgy gondoltam, hogy ott erre lehetőségem adódik majd. De az egyetemen az évfolyamfelelős tanárunk – Dr. Kótun Károlyné – úgy vélekedett, hogy tudásomat ne fecséreljem el, hanem legyek inkább kutató, és állást szerzett nekem az AKI-ban.

Megbánta-e végül is, hogy nem külkereskedő, hanem kutató lett?



Visszatekintve a pályafutásomra, nem. Ezt nyáron a Pannon Egyetem Georgikon Karán (korábbi Keszthelyi Agrártudományi Egyetem) is elmondtam, ahol honoris causa, azaz tiszteletbeli doktori címmel tüntettek ki.



Amikor bekerültem a kutatóintézetbe, elsősorban tervezéssel kellett foglalkozni, de a pártközpontból irányított ötéves tervek elemzése nem igazán tetszett, mert minimális mozgásteret adott. Erről a területről 1980-ban a szabad főnök- és beosztott-választási rendszer szabadított fel, amikor a nemzetközi pénzügy politikai osztályra sikerült átigazolnom.



A szocializmusban a bázisszemlélet uralkodott a mezőgazdaságban is, ahol a teljesítményeket főleg mennyiségben (tonna, liter) mérték, a minőségi szemlélet háttérbe szorult. Még ma is bennünk él a mennyiségi szemlélet, különben például a tejtermelést nem literben, hanem az előállított zsír- és fehérjemennyiségben mérnénk.

A magyar mezőgazdaság akkori teljesítménye mennyire volt, illetve lett volna versenyképes a világban?



Mindez a nemzeti támogatás, valamint a kőolaj és élelmiszer árarány alakulásának függvénye volt. Alacsony olajár esetében relatíve felértékelték az élelmiszert, de növekvő olajáraknál az élelmiszer leértékelődött az olajhoz képest. Azaz volt időszak, amikor a magyar élelmiszergazdasági termékek nagyon versenyképesek voltak, de az 1979-es olajválság után egyértelmûen kiderült, hogy a magyar mezőgazdaság nemzetközi összehasonlításban már közel sem annyira versenyképes, mint korábban. Ennek ellenére az 1980-as évek második felében a világbanki hitelfelvételekhez készített kalkulációk a reálisnál pozitívabb képet festettek a magyar élelmiszergazdaság nemzetközi versenyképességéről, a rendszerváltás utáni évek azonban gyorsan rácáfoltak erre.

Hogyan élte meg a rendszerváltást?



A rendszerváltást megelőzően 1988–90 között Nyugat-Németországban dolgoztam a Müncheni Mûszaki Egyetemen vendégkutatóként és vendégelőadóként a Hanns-Seidel Alapítvány ösztöndíjasaként. Onnan pedig egyenesen Washington DC-be kerültem agrárattasénak, ahol nyolc évet töltöttem.



Kívülről szemlélve Magyarország helyzete kedvezőtlenebbnek tûnt, mint belülről. Amíg belül van az ember, addig kronológiailag tudja hasonlítani az ország fejlődését, azaz időrendben látja a történéseket. Amikor viszont az ország határain kívülre kerül, akkor ez a viszonyítási alap megszûnik.



Ezért úgy vélem, hogy a hazai folyamatokat és viszonyokat a globális összefüggésekben is érdemes megvizsgálni. Azaz a dolgokat a világban is el kell tudni azokat helyezni.

A rendszerváltást követően átalakultak a magyar mezőgazdaságot körülvevő viszonyok, azt a folyamatot milyennek értékeli?



Nehezet kérdezett, de szerintem sokan említették már, hogy a részleges kárpótlás nem volt racionális lépés. Elsősorban nem az, amit a kárpótlás üzenete képviselt, hanem az, ahogyan azt csinálták. Más posztszocialista országok ezt a folyamatot másként csinálták, és ma úgy tûnik, hogy az a módszer (voucher) sikeresebbnek bizonyult.

Washingtonból például egyáltalán látható-e Magyarország?



Nehéz döntés volt a washingtoni állás elfogadása, mivel Németországban is marasztaltak. De nagyon kíváncsi voltam, hogy Washingtonból milyennek látszik a világ. Egy átlagpolgár az USA-ban Magyarországról keveset, vagy jószerivel semmit sem tud. Persze a képzettebb amerikaiak azért tudják, hogy létezik Magyarország, de ennél sokkal többet nem, mivel a posztszocialista közép-kelet-európai országokat egy blokként, panelként kezelik.



Szerintük Európában túlságosan ragaszkodnak az emberek a gyökereikhez, a hagyományokhoz, a múlthoz, ami a gazdasági fejlődés gátját is jelentheti. A nagyon kritikus vélemények között szerepel az is, hogy komoly változás nélkül az öreg kontinens belátható időn belül szabadtéri múzeum lesz. Ezért szerintem Brüsszel mostani szigorú fellépése a tagországok költségvetési túlköltekezésével szemben nem véletlen. Országunkról pedig a leggyakrabban hangoztatott jelzők között szerepel, hogy: kockázatkerülő, nem jövőorientált, a lakosság pedig általában kényelmes.

Dánia mezőgazdaságát sokan szeretik Magyarországgal összehasonlítani. Ott mi a helyzet?



Leggyakrabban a sertésszektorokat szokták összehasonlítani. Le kell szögezni: a két ország között szemléletbeli különbség van. Dániából az előállított sertéshús mennyiségének 40 százaléka harmadik országba kerül. Az extra EU exportár meghatározza a belső termelői árat függetlenül attól, hogy Dániában hogyan alakul a sertéshízlalás önköltsége. Azzal foglalkoznak inkább, hogy például Kína, Japán, Dél-Korea és Oroszország milyen áron mennyi sertéshúst vásárol. Ezeket az exportárakat közvetítik a termelők felé.



Magyarországon viszont az önköltségből indulnak ki a termelők és ehhez képest szeretnének nyereségesen gazdálkodni, nem a nemzetközi piaci árakhoz viszonyítva. Ez a szemlélet nem veszi figyelembe, hogy a globalizált élelmiszer-kereskedelem kiterjedt földrajzi régióból szerzi be az élelmiszert és az átlagos beszerzési árat közvetíti általában a helyi termelők felé is, vagyis a helyi gazda önköltsége már nem mérvadó. Ez nálunk nehezen tudatosul a termelők fejében. Nekünk arra kell törekedni, hogy mi szorítsuk ki őket saját piacaikról. Ehhez célszerû lenne először tanulmányozni azt, hogy ők hogyan csinálják.

Magyarország tud a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni?



Az ökológiai adottságaink viszonylag kedvezőnek (aszály és árvíz azért van) mondható. Ha Magyarország például tömegárukkal szeretne versenyezni a világpiacon, akkor tudomásul kell venni a kegyetlen nemzetközi versenyt egyrészt az alapanyag termelésben (tömegárut számos országban tudnak előállítani a hazainál alacsonyabb önköltségen), másrészt a feldolgozóiparban, ahol a magyarországi kisebb méretû kapacitások jelentenek méretgazdaságossági hátrányt. Például: évi 500 ezer sertés vágása nálunk nagy kapacitást jelent, ezzel szemben Dániában vagy Németországban már több millió sertést vágnak a legújabb üzemekben.



Ezért Magyarországnak elsősorban magas hozzáadott-értékû, hagyományos, speciális és földrajzi árujelzővel ellátott élelmiszerexportjával lehet versenyképes a nemzetközi piacon. A másik fontos feladat az élelmiszerpiacon, hogy az elmúlt két évtizedben 20–30 százalékra növekvő importarányt visszaszorítsuk.

Külföldről visszatérve mi várta az AKI-ban?



Semmi, mivel éppen kormányváltás idején érkeztem haza. Így jobb híján rövid ideig a Külügyminisztériumban dolgoztam az integrációs államtitkárságon, majd egy év után igazgató-helyettesi állásajánlatot kaptam az AKI-ban.



Az intézet napi kapcsolatban áll a mezőgazdasági inputellátókkal, a gazdálkodókkal, az élelmiszeriparral és az élelmiszer-kereskedelemmel. Szoros kapcsolatot építettünk ki a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, az agrár-felsőoktatási intézményekkel, valamint a hazai, külföldi és nemzetközi kutatóintézetekkel. Mint háttérintézmény számos területen dolgozunk együtt a Vidékfejlesztési Minisztériummal.



Az AKI-ból nézve most a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb megoldásra váró problémája, hogy a kis- és a nagygazdaságok integrációjában, munkamegosztásában nem történt előrelépés, pedig ezzel jelentős mértékben javíthatnánk a rendelkezésre álló kapacitások kihasználtságát a kölcsönös előnyök alapján. Célszerû munkamegosztással ugyanis a kapacitások kihasználtságát jelentősen javítani lehetne. Ez pedig mind a kis-, mind pedig a nagyobb gazdaságok profitját növelhetné. A másik jelentős gond a birtokszerkezet, amelyet rövid időn belül rendbe kell tenni a magyar mezőgazdaság versenyképességének megőrzése, illetve javítása érdekében.

Mint egyetemi tanár hogyan látja a mai magyar felsőoktatás, benne az agrár-felsőoktatás helyzetét?



E témában számos kritikus cikk jelent meg az utóbbi hónapokban. A fejkvóta támogatás alapja a mennyiség (hallgatói létszám), a minőséget nem veszi figyelembe. A versenyt hátráltatja, hogy az oktatók nagy része nem kockáztatja állását, így az utolsó leheletig küzdenek egy-egy szak fennmaradásáért, a pénzügyi problémákon pedig a hiteltartozások meghosszabbításával próbálnak úrrá lenni. További gond, a BSc (alapképzés) megszerzése után a vártnál sokkal kevesebben jelentkeznek MSc képzésre (mesterképzésre), ami csökkenti a fejkvóta alapú bevételeket. Mindemellett az oktatói gárdára is ráférne a vérfrissítés, azaz több külső oktatót (főleg vállalati vezetőket) lenne indokolt bevonni az oktatásba.

Munkája után mi kapcsolja ki?



Sportolok, ezen belül a futást, teniszezést és úszást helyezem előtérbe. A futás szeretete még Keszthelyről származik, ahol a Keszthelyi Haladásban voltam futóatléta.



–a.n.–